Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-27 / 4. szám
1895. január 27. 3 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (4. sz.) oktatásáról | szól; de kötelességemnek tartom a szeg- zárdi összes ismétlő-iskolák védelmére kelni, mert mint én tudom, úgy a róm. katli., mint a ref. hit- felekezetü iskoláknál a 12—15 éves gyermek részére létesített ismetlo-iskolak a jelenlegi népiskolai törvényeknek mindenben megfelelnek. A mi az ismétlő-iskolások tananyagát illeti, teljesen osztom czikkirónak helyes nézetét, mely abból áll, hogy az ismétlősök oktatása tisztán olvasókönyvi alapra fektetendő. Abban téved azonban czikkiró, midőn azt állítja, hogy nem rendelkezünk e czélra olvasókönyvvel. Az előbb említett s Kálmán Károly szegzárdi tanitó szerkesztésével megjelent „Imeretterjesztő Olvasókönyv“ jórészt bir mindazon kellékkel, a miket czikkiró az ismétlősök olvasókönyvében bírni óhajtana. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy ezen könyv mindenben megfelel a kivánalmaknak, hogy tökéletes mű. volna; de azt bátran el merem mondani, hogy ez időszerint tankönyvirodalmunk terén e czélra jobbat nem ismerek, mert egyáltalán ily tartalmú olvasókönyv nem létezik. Különben, mint emlitém, legyen szives czikkiró ur afc olvasókönyvet megszerezni. Ami az ismétlősök oktatását illeti, nagyon kívánatos volna, hogy itt is, mint a legutóbbi tanévtől kezdve az ipartanoncz-iskolákban, a hit- és vallás- erkölcstanitásra is kiterjesztenék az iskolafentartó hatóságok figyelmüket, mert ha valamely iskolában, úgy bizonyára ebben az ügyben igen kivánatos volna a rakonczátlan, kamaszkorban levő gyermekeket a hitoktatók által valláserkölcsüs oktatásban részesíteni. Ismétlősök tanítója. Mi fog történni a zálogtárgyakkal? Ezt a kérdést intézzük a szegzárdi általános ipartestülethez? mert a lefoglalt ruháinkat az elmúlt év október 15-én elvitette, de az árverés melyet ugyanazon napra tűzött ki még ma is késik, hogy mi ókból, azt nem tudjuk, de arra nem számíthat, hogy mi kiváltjuk : mert annak idejében már kijelentettük, hogy az ipartestület követeléseinek eleget tenni nem fogunk, mert arra nem vagyunk kötelezve ; de hasztalan volt a védekezésünk, mert mindig az a közmondás állt előttünk, hogy halgass, fizess; mink ugyan hallgattunk is, de nem fizettünk. S ennélfogva úgy jártunk az ipartestülettel, mint az ürge a némettel: az ürge megette a kukoriczát, a német lehúzta a borit. De ha komolyan veszszük a dolgot, valaki azt kérdezné tőlünk, hogy az ipartestület miért vitette el a ruháinkat, egyebet nem felelhetünk, hogy nem tudom, mert az ipartestület létezése minket nem érdekel, ő a mi ügyeinket elősegíteni nem képes, mert viszonyainkat nem ismeri, a választmányi tagok között pedig olyan egyén nincsen, a ki erre felvilágosítást adhatna. 2-szor. Az ipartestület az alapszabályok 2. szakasza értelmében a munkaadók, segédek és tanonczok ügyeit rendezni van hivatva, mit akar akkor mi velünk, a kiknél sem segéd, sem tanoncz nem létezik. 3-szor. Az alapszabályok 4. szakasza értelmében az ipartestületbe azok tartoznak belépni, a kik képesítéshez kötött mesterséget űznek, az 1891. évi november 7-dikén kelt miniszteri rendelet értelmében mi a képesítéshez kötve nem vagyunk, .mert azt az iparágat, melyet nagyobb részint a nők folytatnak, a képessités- hez kötni nem lehet, valamint a nő szabók nincsenek a képesítéshez kötve, úgy mi sem vagyunk. Nekünk az ipartestületre nincsen szükségünk éppen úgy, mint az ipartestületnek mi ránk, csak a pénzünkre. Hogy nem tartozunk az ipartestület kötelékibe eléggé bizonyítja az a miniszteri válasz leirat, mely 1894. február 15-dikén beadott kérelmünkre beküldetett, mely az egyszeri átolvasás után tőlünk vissza vonatott ugyan, de azért a főbb pontjai felvannak nálunk jegyezve. Hogy ezén állításomat | némileg igazolhassam, a Nagy méltóságú ipar- és k.-ügyi miniszter Úrhoz beadott kérelmünk tárgyát a következőképpen hozzom nyilvános ságra. I- ször. Tolnamegyében a Takács-iparban önállóan működő egyének iparigazolvány kiváltására utasitassanak. II- szor. A takács-iparban készült ániczikkek el- árusitásánál az iparigazolvány felmutatása elrendeltessék. Végre kértük a Miniszter ur Ő nagyméltóságát, hogy a kérelmünk felett hozott határozatban méltóz- tassék kimondani, hogy kik azok az iparosok, a kik az ipar testületbe tartoznak belépni. Melyre a Miniszter ur 0 nagyméltósága a következőképpen felelt. I- ször. Tolnamegyében a takács-iparban működő egyéneket ipar-igazolvány kiváltására nem utasíthatom.II- szoi’. A takács-iparban készült áruczikkek el- árusitásánál heti piaczon vagy vásáron az ipar-igazolvány felmutatását el nem rendelhetem. III- szor. Az ipartestületben azok tartoznak be lépni a kik ipar-igazolvány mellett képesítéshez kötött mesterséget űznek; azok tartoznak a tagdijjat is meg fizetni. A kik a takács-ipart ipar-igazolvány nélkül folv- tatják, azok mint házi iparosok nem tartoznak az ipartestületbe belépni. És mikor ezeket a pontokat Írásban felmutatták a Járási írnok ur hamis passzusnak nevezte. Van egy irat az ő kezelése alatt ugyan, mely az ő állítása szerint miniszteri válaszleirat, csakhogy én arra nem emlékszem, hogy valaha olvastam volna. Császár Imre. j A gazda téli teendőiről. — Gazdálkodással foglalkozók figyelmébe. — Nulla dies sine linic, az az tárgyunkra vonatkozólag egy nap se teljék le a gazdaságban munka nélkül. Azért, hogy a természet aluszsza álmait, az ember ne aludjék. A tél két irányban igényli a gazda ! munkáját. Megadni, az az pótolni a földnek az elvesztett táperőt és fontos teendőink vannak az állataink gondozása körül is. Okos gazda télen leltárt és mezőgazdasági mérlegét rendezi, mert egy racionális gazdálkodónak pontosan vezetett számadásból kell tudni, hogyan áll. Télen kétségtelenül legfontosabb teendő a trágyázás eszközlése. Ha csak immel-ámmal folytatjuk ezt, könnyen megeshetik, hogy azon esetben, ha az idő hirtelen meglágyul, trágyánk egy része bennreked tanyaudvarunkon, mi kétszeres kárral jár. Első kár az, hogy azt csak egy év múlva értékesíthetjük, másodszor a hosszú állás után a trágya tápereje csökken. A trágyát sohasem rakjuk kupaczokba, mert igy egyenletes trágyázás nem ejthető soha, azonnal teregessük el a trágyát. A mennyiség tekintetében az az elv a helyes: vékonyabban trágyázni és nagyobb területet behordani. Ha vastagon trágyázunk, kedvező időjárásban megdül gabonánk, szárazság esetén pedig kisül. A szakértők általánosan követett elve az, az összes kultivált területnek 10%-át megtrágyázni. Tiz aratás egy trágyázás hosszú időnek látszik. Egyébként ezt mindég a talajminőség fogja megszabni, bizonyos számokkal kifejezett határvonalat megszabni lehetetlen, mert végtére is a trágyázás nincs szakácskönyvben előírva, a hol minden szernek meg van a maga mértéké. A második fontos munka állataink ápolása. Talán kezd már gazdálkodásunk annyira okszerűvé alakulni, hogy ne nevesse ki még a járatlan gazdálkodó, midőn az állatok tel éltetéséről is számra menő tanácsokat olvasRendszer kell a takarmányok fogyasztásánál, nem pedig az az avult régi elv, addig etetni egyik takarmányfélét mig belőle tart. Ez igen helytelen dolog, mert minden más-más takarmányban más és más a táperő és ha az ember megkívánja a táplálkozásban a változatosságot, bizonynyal megkívánja az állat is. A természet gondoskodott erről, a legelő változatos tápszereket nyújt, nyújtson télen által a gazda is. A természetnek ezt az ujmutatását megértik gazdáink, mert szecskavágóval többféle tápszert aprita- tanak össze, normális tápanyaghoz jut ezáltal és azt fülesztve használja. Az itatásnál fő a tisztaság, a ki piszkos vályúból itat, annak az állatgondozásról fogalma sincs. . Ugyancsak télen át állataink napjában kétszer a vakarást és kefélést is igénylik. A bőr ápolásának higiénikus fontossága immár kétségtelen. Az állatok I tűrik a vakarást, mert ösztönök súgja, hogy ez javukra válik, a mely állat nem tűri, annak a jele, hogy nem szoktatták rá soha. Télen tisztogattassuk gazdasági eszközeinket, hozassuk rendbe kerítésünket, szőlőkaróinkat, istálló, ház és gazdasági épületeink padlásait takarittassuk és ne engedjük gazdasági belsőségünkön felolvadni a havat és alámosatni gazdasági épületeinket. Aztán a háziipart fejleszszük és űzzük. Czirok, sás, káka-kötés és fonás mellett tartsuk azt is gazdasági feladatnak, hogy cselédeink néha-néha télen át szellemi táplálékokhoz jussanak. SB—----— VI DÉKRŐL. * I — Nem, nem, uram! Összetört már nekem régen a lelkem s a mi a múltból megmaradt benne, az csak rom, melynek porladó kőzetén virág nem terem. — S a férje, Ilma? — A szép asszony megrezzent. Ereiben végig száguldott a vér s közelebb hajolt a vadászhoz: — Hiszen nem vagyok én olyan rósz, olyan veszedelmes! . . . Hídvégi Gábor egy pillantást vetett a mellette haladó nőre s azután alig tudta tekintetét levenni róla. Egy szirént látott maga előtt, kibontott hajjal, villogó szemekkel, térdig feltüzött ruhában, a mint az erdő csendjében körül repkedték a napsugarak s fényt vetettek lázas arczába, pihegő keblére. Aztán ez a csend, ez a nyugalom s magány hangtalansága és az egyedül a titkos ’és kéjes érzete valami csodálatosan hatottak reá. Az asszony nem felelt, a vadász pedig nem kérdezett többet Keresztszegi Tiborról. A mit Ilma mondhatott volna, azt ő már tudta úgy is régen. Keresztszegi egy hosszú élet ostobaságai után elkövette azt a legnagyobb bolondságot, hogy vénségére megházasodott s elvett egy fiatal színésznőt, a kit megszéditett a név, a vagyon. A többi már jött önkénytelenül s az oltárnál kezdődött a kiábrándulás. Nem jó erről beszélni annak, a kinek oldalán egy szenvedő asszony halad. Az erdő lassan megtelt valami morajló zúgással, a rét felől bus szavú tilinkó nótája hallatszott s mikor kiértek a tisztásra, a felhőtlen égen már apró, fényes csillagok gyultak ki sorban. ■ — Itt elválunk, Gábor, egymástól. Maga megy i jobbra, én balra s ki tudja, mikor találkozunk ? Szemeiben még akkor is ott ragyogott két égető könycsepp s a keze vonaglott, mikor odanyuj- totta egy barátságos bucsu-kézszoritásra. Hídvégi nézte sokáig, mereven a szenvedő ar- czot s nehéz, szédülő fejét odahajtotta a rózsaszinü vállakra. — Minek találkoztunk mi együtt, asszonyom ? Miért hozott minket össze az erdő, ha néhány óra édes boldogságát egy élet örök szenvedésével kell mindketten megfizetnünk. — Gábor! . . . . — szólott ijedten a könnyező asszony s kibontakozott a vadász erős karjaiból. — Csak egy emléket, egy csókot örök búcsúzóul, Ilma, hadd legyen vigasztalan életem múltjában emlék, mire néha visszagondolhassak ! A szép asszony megrebbent, fekete hajával eltakarta vonagló arczát s keserűen válaszolt:- A maga felesége szelíd, jó asszony, de szerelmes és féltékeny s olyan rossznak tart engem! . . . Es futott, szaladt, keresztül a mezőn, vadvirágos réten, a harmatos völgyön, mig alakját elnyelte a homály. Bibó Lajos. Tekintetes Szerkeztő Ur! Csendesen, minden feltűnés nélkül múlt el felettünk január 15-ike. Minden hangulat csinálás, minden zaj és nyilvános ünneplés nélkül, a csendes, zajtalan munkásság emberéhez illőn érte pedik el e napon községünk nevelés ügyének és társadalmi munkásságának egyik oszlopos tagja, Dörnyei Ferencz ur, a bátaszéki községi iskolák igazgató-tanítója, bátaszéki tanítóságának 30-ik évfordulóját. Harmincz év nagy száma az éveknek minden ember életében ; harmincz évi működés tiszteletet keltő hosszú idő különösen azon a pályán, melynek mun- I kásái legdrágább kincsünk, gyermekeink jóra, rosszra I egyaránt fogékony lelkületének őrei; melynek munkásai tanítják, kell hogy neveljék fiainkat, leányainI kát, hogy azokba örömünk teljék zsenge korukban, büszkeségünkké váljanak, ha kilépnek az élet küzd- terére s majdan támaszunkká, ha el aggottunk; s melynek munkásai —- a nemzet napszámosai — nyújtanak az aggódó honfi kebelnek reményt arra, hogy magyarrá lesz e honnak, a sokat szenvedett édes hazának, minden fia nyelvében s a hazaszeretetnek a gyermekbe való beoltása által — lelkében, érzelmeiben is. Amidőn én Dörnyei Ferencz ur, 30 éves ügyszerető munkásságáról, melylyel kar- és embertársai becsülését magának kiérdemelte — itt a nyil- 1 vánosság előtt pár sorommal — az ő működése iránt érzett tiszteletből kifolyólag — megemlékezem, őszinte óhajtással kivánom, hogy az isteni gondviselés tartsa őt meg községünk szellemi és erkölcsi gyarapodására,
