Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-14 / 28. szám

nosan, hírlap utján vádolta — csak akkor egyezik bele az ügynek ily módon való elintézésébe, ha Balog megbízottai utján kijelenti, hogy az ügyet hirlapi diszkusszió tárgyává nem fogja tenni.

Minket azonban, kik ez ügygyei elejétől kezdve foglalkoztunk s kik morális kötelességet látunk abban, hogy méltatlanul meghurczolt munkatársunknak igazságot szolgáltassunk a nyilvánosság előtt is, nem köt ez Ígéret, s így közöljük az ügy befejezését, melynek adatait Balog István mellőzésével — magunk szereztük be.

Az ügyet e hó 2-án tárgyalta Budapesten az „Otthon“ helyiségében az e czélra választott irodalmi bíróság, melynek tagjai voltak Balog István részéről Sziklay János dr. és Szávay Gyula; Wodianer Sándor dr. részéről Rónai Miksa dr. és Balassa Antal dr. Elnök: György Aladár.

A biróságok a bizonyítékok lelkiismeretes átvizsgálása után határozatkép egyhangúlag kimondta.

hogy az „Igaz könnyek“ czimü vers szerzője Balog István.

Minthogy pedig plagizátor csak az egyik lehetett, nem nehéz rájönni, hogy a két vitatkozó közül melyik volt az.

Zoltán Vilmos.

1895. julius 14.

Korrupttá megyénkben.

Az emberiségnek — de különösen a fiatalságnak — erkölcsi romlottsága napról-napra szomorúbb alakban tárul fel előttünk. A becsületesség, tisztesség és szerénység sok ember előtt idegen fogalom lévén, fajtalanság és dulakodás játszák napi eseményeink között a főszerepet. íme népünk erkölcsi sülyedésének két ekletans példája :

Tolnán vasárnap (jul. 7.) este — mint rendesen — az Oroszlán vendéglőben a földmives-, ács- és kőmives legények tánczmulatságot (úgynevezett „freimuzik“-ot) tartottak. Az ital- és táncztól felhevült legények, a mulatság fűszerezésére, egy kis verekedést rögtönöztek, mely csakhamar bicskázássá fajult. Történt pedig ez este 8 órakor. Az izgató zajtól csábittatva, Gj'eH^Airial 22 éves ács legény is benézett a verekedőkhöz s azoktól kihivóan kérdezé, Amgy^m! történik itt ■- -Ezen* érdeklődés azonban vesztére volt, mert azon pillanatban egy G u 1 d F. nevű (Guld Ferencz esküdt fia) ujjoncz katona-legény kését Greif fejébe mártotta. Greif a halántékán kapott mély szúrás következtében legott összerogyott s másnap reggelre meghalt. Benne egy szegény szerencsétlen annya^^gy^é'd üli támaszát vesztette el. Guld F. hősi tette után ismét folytatta a tánczot, mintha misem történt volna. Másnap azonban látták Guld és bicskázó társai, hogy az estéli mulatságuknak nem jó eredménye lehetett, mert a csendőrök ugyancsak erősen fogdozták össze a meggondolatlan és nyegle suhanczokat. Guldot (a gyilkost) éppen '

Ezt azonban nem volna tanácsos leírni, mert egyeseknek csak ezután lenne igazi keserű rapport, ha haza mennének s otthon az öreg helyett bóbitós fejű menyecske szabná ki a dienstreglema nélkül a kurta vassal egybekötött „einzel-Arrest“-et.

Polgári pajkoskodások.

— A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. —

— A polgári házasságról. Ide-oda a mi tekintetes m. kir. állami anyakönyvvezetőnk 70 napok múlva felköti — a nemzeti szinü övét. Mert hát akárhogyan kisebbítsük a polgári házasságot, az sem fog menni czerimonia nélkül. Már egy fővárosi kereskedő gyárilag és nagy sebbel-lobbal készíti a nemzeti szinü öveket és a mi ékes szavú kiszemelt anyakönyvvezetőnk és házasságot kötni jogosult polgártársunk erős emlékpróbákat tart ezen igékből.

— Jelentse ki Mitugrász Diocézius, hogy házasságra óhajt lépni Kopórszirth Mimósával. Es Mitugrász Diocézius ajka kijelenti a boldogitó és sóvár vágyat, a mire Mimosa ajkai is megnyiladoznak édes kijelentésekre és a házasságkötő a m. kir. állam nevében házastársaknak jelenti ki a boldog halandókat. Vegyük ehhez, hogy a végrehajtásra vonatkozó rendeletek egy helyt se zárják ki, — sőt a nyilvánosságot igényük — a násznagyot, nagyasszonyt, vőfélyt sőt még a vigságeresztő vályogvető müvésztársakat sem, habár nem remélhető, hogy a m. kir. házasságkötő hivatalában rázendíthető Mendelsohn nászindulója, — de hogy a nászsereg a polgári aktustól zeneszóval fordul

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (28. sz.)

3

akkor kisérték a csendőrök Szegzárdra, mikor Greifot (a meggyilkoltat) nagy részvét mellett eltemették.

Lám a dölyfösség és henczegés mire viszi a szabadjukra engedett suhanczokat! A legszomorubb a dologban az, hogy a gyilkos éppen egy elöljáró fia | hogy a városi rendőrség szinte tüntetőleg távol tartja magát mindennémü verekedéstől; ha pedig az ilyen kihágások miatt kérdőre vonatik, akkor Mihaszna András módjára azt mondja: „csak nem lehetünk mindenütt!“

Ha e könnyelműen ejtett gyilkosság okát kutatjuk, ügy azon meggyőződésre jutunk, hogy az az átkozott „f r e i m u z i k“ szolgáltatja a legtöbb alkalmat rendői’i kihágásokra. Minden tisztességes ember megbotránkozva panaszkodik, hogy ünnepnapokon este nem lehet a vendéglőkben pirulás nélkül időzni, mert ott 14—16 éves leányok és 16—20 éves suhanczok reggelig szabadon garázdálkodnak s a legocsmányabb beszédekkel és tettekkel botránkoztatják a szórakozást kereső közönséget. Legfőbb ideje volna már egyszer végképpen beszüntetni az ilyen erkölcstelen és elvadító mulatságokat, hol az ifjúság minden emberi érzésből kivetkőzve, a gyilkolástól sem riad vissza. Reméljük, hogy ezen botrányos dolgok kiirtását czélzó szigorú rendszabályok nem fognak soká késni!

Egy másik eset — mely ugyan nem gyilkosság, de rendőrségünk lanyhaságát bizonyító — szombaton este (jul. 6.) Szegzárdon történt. Perler K. a szeg- zárdi vám bérlője ugyanis helyettesité emberét, ki lánya temetésén volt. Történt pedig, hogy egy 6 egyénnel megrakott kocsi gyorsan haladt a vámház előtt s szökési szándékkal — a vámpénz megtaka- zitása czéljából tova robogni akart. A vámos fel- szólitá őt a fizetésre, de azok mit sem ügyelve reája, gyors hajtással tova állottak. Perler nem vévé tréfára a dolgot, saját kocsijával utánnuk vágtatott s Szegzárdon elérve őket, kocsijával az országúton előttük keresztbe állt. Erre persze nagy lárma támadt, a nép összefutott, mire Perler a szökevények nevét kérdezte, de sem ezek, sem más, nem árulta el ne- vöket. Sok czivódás után végre beleegyeztek azon ajánlatba, hory mindannyian elmennek a városházára. Perler is felugrott a szökevények közzé, mire ismét elindultak. Csakhogy mikor a „Szegzárd Szálló “-hoz értek, nem jobbra, hanem 'balra Keserűs felé akartak fordulni. Erre Perler elkapta a gyeplőt és jobbra húzta. Éktelen lárma, dulakodás következett erre, mialatt a lovak sem jobbra, sem balra, hanem egyenesen mentek. Perler látván a cselfogást, nem veszté el lélekjelenlétét, hanem megparancsolá kocsisának, hogy álljon ismét keresztbe előttük. így újra meg kellett állniok, csakhogy most már dühösebben kezdtek dulakodni s iparkodtak Periért a kocsiról ledobni. Ez segítségért kiáltott, mire Pernitz vendéglős, hol a kocsi állt, több vendégével kisietett. Perler kérdé Pernitzt, nem ismer-e egyet ezen csirkefogók közül ? Pernitz fölismerte a kocsist. Csak ezt akartam tudni

— mondá Perler — s visszahajtatott a vámra. Másnap aztán följelenté a jómadarakat a főszolgabirói hivatalnál, hol az esetről jegyzőkönyvet vettek föl.

Klió.

Válasz „Egy Tanügy barátinak Tolnán.

Ezer szerencsém, hogy vakácziót élvezünk s igy jut némi időm a „Válasz“-ok írásához. Látom azonban, miszerint engem rosszakaratú emberek félreérteni szeretnek, jóindulatú czikkeimből fegyvert kovácsolnak ellenem s kiszámított ravaszsággal majd mint „Volt iskolaszéki tag“, majd pedig mint „Tanügy barát“ álnevekkel rágódnak rajtam. Az egyik álarczos vitéz azt mondja, hogy „Népiskolai vizsgálatok“ czimü czikkem helytelen, a másik pláne vakmerőnek állítja. Most már kiváncsi vagyok, mit fog a harmadik álneves kitalálni ?

Hát bizony azon — önökre oly kellemetlen hatással biró czikkem — nem helytelen, sem vakmerő, hanem sajnos, teljesen igaz. Több szakember (köztük Tihanyi D. kir. tanfelügyelő ur) véleményét kérdeztem czik- kemet illetőleg s bizony mindegyik igazat adott- Különben azon czikkemet most is fentartom s az utolsó betűig adatokkal bizonyíthatom. Kijelentettem, hogy nem Tolnáról beszélek s ön, Tanügybarát, mégis Tolnára vonatkoztatja szavaimat, ez tisztán az Ön dolga. A kinek nem inge, ne vegye magára. Azért figyelembe ajánlom e lap 27. számában irt „Válaszomat“, mely egyik álarczos jóakarómnak szól. Azon válasz az ön alaptalan állításait tárgytalanná teszi s igy nincs szükségem arra hogy önnek ismét elmondjam ellennézeteimet, de különben is olyan egyénnel lévén önben dolgom — kit álnévnek daczára — ékes tolláról nagyon jól ismerek s ki miatt sok tentát és papirost elfogyasztani ugyan nem érdemes. Azért az igazság érdekében akarok önnek, kedves Tanügybarát egy-két megjegyzést tenni.

Hogy engem hogyan választottak meg kántor- tanitóvá, azt talán még sem tudja mindenki, de ha tudná, úgy én arra csak büszke lehetek, mert a Bencze J. dunaföldvári apát ur elnöklete alatt példás rendben tartott választás alkalmával 22 iskolaszéki tagnak egyhangú titkos szavazatát voltam szerencsés kiérdemelhetni; de hogy az 1891-iki kán- tortanitó-választás, mely után akkor a volt iskolaszéki jegyző — valószínűleg rossz lelkiismerete következtében — nem mert egyenes utón hazamenni, hanem kerítéseken keresztül szökött meg jegyzőkönyvestül és a mely választás hatóságilag meg- semmisittetett, nem volt szabályos, az bizonyos. Ön azt mondja: „Ki másnak vermet ás, maga esik bele.“ Ezen közmondás igazságáról meggyőződtem az akkori kántortanitó-választás alkalmával. Egyik kartársam, a volt iskolaszéki vitéz jegyző, (ki szintén pályázó volt) lakásomra jött s ott engem

ki, ezt már a magyar virtus és tempó igy igényli. De már ebbe csakugyan ne szóljon bele a magyar kir. állam.

*

A hetven nap után történő nagy esemény nem igen veti előre árnyékát. Mert egy bizonyos adag heroizmus kétségtelenül kell a szemérmes menyasszonynak, hogy a mit a kedves mamája nem igy csinált, — abba ő tapasztalatlan létére belekezdjen. A templom márvány oszlopai előtt térdelve vallásos megadással, ajkáról a szemérem pírját levette a kenetes pap elő- mondása, de a mikor a bajuszos bácsi egyszerűen § ridegségével hívja nyilatkozatra, az bizony olyan pe- nitenczia, hogy a kik hamarosan elmondották: beszéljen a mamával, azok ha túlságos meleg is a nyár, már csak október hó elseje előtt kívánkoznak asszonyokká lenni, pedig nincs abban semmi. Megvagyok róla győződve, hogy október elseje után is minden valamire való legény kap feleséget. Mert a világi törvény nem lehetne oly drákói, hogy az embereket erről az őseinktől öröklött főszokástól elterelné.

$

Nem félek én attól, hogy a stóla megfogy, mert ezentúl is kifogjuk kérni frigyünkre az ég áldását, a kik meg nem kérik ki | Hiszen azoknak a stóláján úgy is átok lenne.

*

Mégis legérdekesebb az uj és társadalmunkat csakugyan átalakító institúcióban, hogy az állam hivatalos gyászra kötelezi a nőt.

Novella irók tehát legközelebb ilyen thémákat fognak kidolgozni.

Holdvilág. Lugas. A komló levélen beszűrődik a holdvilág ezüst fénye. Gyászruhában, de azért mosolygó viruló arczczal hallgatja egy a földön térdeplő enthuziaista fiatal ember beszédét.

— Nagysád! A szavak képtelenek érzelmeim kifejezésére. Szeretem önt lángolóan és hűséggel. Szerelmi lángom oly magas, mint a kiéli ünnepségeken Vilmos császárnak tiszteletére fölgyujtott tüzoszlop, hűségem olyan állandó, mint a szent-benardi kutyáé. Ajándékozzon meg kezével.

— Fiatal ember! ne tüzeskedjék. Tudja, hogy még nem lehetek az öné.

Az 1893. XXXI. t.-czikk végrehajtásáról szóló miniszteri rendelet szerint nekem még két hónapig várnom kell önre, vagy inkább önnek én rám. Még nem lehetek az öné.

— De igen! — szónokol a fiatal ember. Csupán azt koczkáztatja, hogy a nyilvánosságot ki fogják zárni esküvőnkön.

— Nem értem! — felelt a menyasszony.

Pedig igen egyszerű. A kit a közvélemény házasoknak tart, azoknak házasságkötésénél kizárja a nyilvánosságot. Tartson minket is. A menyasszony hihetőleg ráüt a heves fiatal ember kezére. Egyébként, hogy a novellairók hova lyukadnak ki, az mindig kiszámíthatatlan.

Kefe.