Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-07 / 27. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (27. sz.) 1895. Julius 7. küldöttsége egész Debreczenig ment Simont- sits főispán elé. Nagy-Károly ünnepi díszbe öltözött, ez alakalommal a házak fel voltak lobogózva, a vidékről bejött nép lepte el az utczákat s hatalmas diadalkaput állítottak, mely alatt a főispán bevonult. A főispánt hozó vonatot a nagy-károlyi vasúti indóháznál óriási néptömeg várta s itt a város nevében Schuszterits Ignácz polgár- mester fogadta, kinek beszédjére a főispán barátságosan felelve, megköszönte a lelkes fogadtatást. Valóban impozáns látványt nyújtott a városba való bevonulás, melyet a városi és vidéki bandérium festői csoportja nyitott meg. A bandérium után a fogatok indultak meg ilyen sorrendben: a polgármester hintája a rendőrkapitánynyal, Simontsits Béla főispán és Zanathy Ferencz vármegyei főjegyző fogata, a negyedik kocsiban Széchenyi Sándor gróf val. belső titkos tanácsos, Tolnavármegye főispánja ült dr. Serly Gusztávval, a rendezőbizottság elnökével, ezután jöttek a tolnavár- megyei és a szomszédos törvényhatóságok küldöttségeinek fogatai. A vármegyei székház lépcsőházában az uj főispánt a tisztikar élén Nagy László alispán fogadta üdvözlő beszéddel, melyre röviden felelve, a főispán lakosztályába vonult. A városi polgárság a főispán tiszteletére fáklyásmenetet rendezett esteli 9 órakor s midőn a menet a vármegyei épület elé ért, hangosan éltette a főispánt, kihez a város nevében Bau disz Jenő intézett beszédet. A szerdai nap ünnepségét a kaszinóban rendezett ismerkedési estély fejezte be. A beiktatási ünnepély csütörtökön d. e. 11 órakor vette kezdetét. A megyei közgyűlést Nagy László alispán nyitotta meg s felhivta a megyebizottsági tagokat, hogy ősi szokás szerint küldöttség hivja meg Simontsits Béla főispán urat a közgyűlésbe. A főispán csakhamar diszmagyarban megjelent a küldöttség élén a közgyűlési teremben, kit a megye közönsége viharos éljenzéssel fogadott. Itt Zanathy Ferencz főjegyző intézett hozzá üdvözlő beszédet, a melyre a főispán ékesszólóan válaszolva, általános figyelem között letette a hivatalos esküt. Az eskü letevése után Nagy László alegytől-egyig élet-publikum a magam fajtájából meg más fajtából is. Csöngettek. Szinte bizsegett a vér az erekben. Zug a tenyér-tenger (a helyi lapunk szava) a mint Blaháné mint Rózsi a gereblyével vállán a szinpadon terem és rágyújt egy oly nótára, mely szivet szorít, könnyet fakaszt. — Hogy fest Ferke? — Teszi! Hogy aztán az aprósra, a szaporájára kerül a sor, fölemeli Ferke a jobb kezét, egyet csettent vele és önfeledten kiált föl 1 — Icza te! | . . Még a sarkantyúját is összeveri a kakasülön, ha nincs úgy beékelve, mint a kéve közé szorult bogáncs. A karzat veszettül tapsolt. — Ne bódulj Ferke! Nem a „Góstán“-nál vagy most. — De ha nem birok a szivemmel. — Bírj vele. Hisz ez csak játék. Vége volt az előadásnak. Igyekeztünk kijutni. — Hogy mulattál Ferke, mond. — Ne ámitson el az urfi. Megszolgálom holtig. Igazán szinészek ezek. — Hát, persze. — A többiről csak valahogy elhinném, de ez a Bózsi csak úgy vetődött közzéjök bizonyosan. Nem lehet az, hogy valami ifjasszony legyen. Már valóban Finom Rózsi az. Csak azt nem értem, hogy hova tehette az a Sándor is a szemét ? No, nézd! Még azt ispán beszélt a székébe beiktatott főispánhoz s kinek éltetésével a díszközgyűlés véget ért. A közgyűlést a küldöttségek, hatóságok és testületek tisztelgése követte a főispán előtt, mely küldöttségek között első volt Tolnavármegye küldöttsége. Az ünnepségeket több száz teritékü bankett fejezte be d. u. 2 órakor a kaszinó nyári helyiségében, melyen az első tósztot a főispán mondotta 0 Felsége a királyra. Szatmár-Németi sz. kir. város Simontsits Béla főispán székfoglaló ünnepélyét múlt szombaton tartotta meg. Egy szerény kérdés. Jóllehet a t. olvasó előtt feltűnik e czim, a melyet az ügy szokatlanságánál és komolyságánál fogva választottam, már csak azért is, hogy arra az elmondottak után a t. olvasó közönség adja meg a választ. Hogy csakugyan komoly-e a kérdés, rá kell mutatnom a szegzárdi róm. kath. jelenlegi hitközségi tanácsa által csupa kényszer helyzetből kivetett 25 százalékos hitközségi, illetve iskola adóra, a melyet ő exczelencziája megyés püspökünk nagy kegyelmesen helyben hagyott és megerősített; nagyon természetes azon okból, hogy abból az ezelőtti hitközségnek volt egyházi elnöke által okozott, a már mindenki által is ismert helyes vagy helytelen gazdálkodás, valamint a volt pénztáros sikkasztása miatt létrejött nagy tartozásokat törleszthesse. Igaz, hogy nagyra becsülendő a buzgó jóakarat és igen szépnek nevezhető az a törekvés, a mely oda irányul, hogy az ilyen véletlen dolgok által felmerült differencziáknak a kiegyenlitése, valami sima utón történjék. De azért sohasem szabad szem elől hagyni e fillokszerás időben népünk, illetve felekezetűnk nyomasztó helyzetét, különösen ma, a midőn az állam is méltányosságot gyakorol, az által, hogy a csapással sújtottakat adóelengedésben részesiti, hogy a népen s helyzetén némileg segítve legyen; akkor éppen nem lehet czéltudatos eljárásnak tekinteni a hitközségi tanács által ilyetén történt hitközségi adónak minden állami adó forint után kivetett 25 százalékos fölemelését, a mely fölemelést alig hiszem, hogy törvényileg megengednének, ha ellene fölszólalás tétetnék. Mindezen fölsoroltak után, ha tudnám, hogy a róm. kath. hitközség pénztára a már ennyire emelt adóval 1—2 év múlva e kérdéses helyzeten javíthatna és az adót esetleges újbóli szokásos fölemelés helyett leszállíthatná, akkor daczára az adó túlságos voltának, elhallgatnám mindezeket. De mivel arról a hiányzó nagy összegnek ki általi megtérítéséről még ma is úgyszólván hallgat a krónika, úgy a leengedés kilátásáról legalább ez idő szerint szó sem lehet I különösen most, a midőn röa másik hitvány leányt vette el. Hisz az olyan, akár Vér Klára. — Nagy ténsasszony ám az — szóltam én Ferkéhez — báró annak az ura. Úgy bizony Ferke. — Nem hiszem, sehogysem hihetem. Ne csúfoljon már az urfi, de valami motoszkál a fejemben. Mindenkinek jutott páija ott a színházban, csak ennek az Rózsinak nem. Már ebből is látszik, hogy olyan paraszt ő mint jó magam. Úgy is régen öl az anyám hogy házasodnám meg. Hát úgy lesz! Elveszem ezt a Rózsit! Én elnézem neki, hogy olyan kikapós volt, csak azután becsülje meg magát. Aztán Kamaráson úgy sem ismerik. Az urfiban meg van lélek, hogy ki nem beszéli. Felülkerekedett bennem a diák. Ez bizony jó tréfa volna. — Próbáld meg. — Bolond volnék, ha nem látnám he, hogy ez az isten rendelése. A kursiczi határig a portékás Dóri jött a kocsinkon. Az is javasolta a házasságot. Aztán meg egy piros jegykendővel ajándékozott meg. Milyen jó. Most éppen kéznél van. Elvezettem Ferkét az öltöző felé. De a mi ezután történt, azt ha gúzsba kötnek se tudom. Azonban úgy szegről-végről azt hallottam, hogy Blaha Lujza a Ferke meghódítását tartja legnagyobb művészi dicsőségének. De mondom, ezt csak szegről-végről tudom. Ne tessék érte esküdtszék elé állítani. vid idő múlva az elemi iskolákat a belvárosban két, az újvárosban egy osztálylyal kell kibővíteni. Miért is határozottan merem állítani, mint jó katholikus, hogy az említett eljárások után az adózók mind inkább a liberális elveknek hódolva, oda töre- kesznek hogy a felekezeti iskolát beszüntessék s helyette a felekezet nélkülit minél előbb életbe léptetni elősegítsék. Adja azután a hitközség az adósággal túlterhelt vagyonát akár a városnak, akár az államnak fizesse a visszamaradt tartozást az, a ki okozta, csakhogy legyen az iskola vagy községi, vagy állami, hogy az ilyen folytonos adóemeléstől végre is megszabaduljunk. A mi pedig a tanítást illeti, abban legkevésbé sem kétkedem, hogy a felekezet nélküli elemi iskolában kevésbé lehetne oly eredményt fölmutatni, mint a felekezetiben — és mégis az adó csak legfeljebb minden állami adó forint után 5 százalékban állapíttatnék meg. Ez volna azon szerény kérdés, melyre kérem a t. olvasót, hogy nézete szerint Ítéljen.*) F. 1. Népiskolai vizsgálatok. E czim alatt Perler Mátyás kántor-tanitó ur az ő kiváló szakértői talentumára való hivatkozással, a tolnai iskolák vizsgálatairól czikkezve a legnagyobb merészséggel, jobban mondva, vakmerőséggel meglecz- kézteti a nálánál sokkal idősebb tanítókat. O, ki alig öt éve, hogy tolnai kántor-tanitóvá megválasztatott — hogy mily körülmények között, azt mindenki tudja, — tanácsokat osztogat azoknak a régi derék tanítóknak, kik már 20—25 év óta az egész község legnagyobb megelégedésére működnek Tolnán. Azt czikkező szakértő ur persze nem tudja, hogy 20 évvel ezelőtt még nagyon is német község volt Tolna és hogy iskoláinkban csakis németül tanultak gyermekeink, magyarul még akkor csak írni és olvasni. Kelecsényi Rezső tanító ur, ki 22 évvel ezelőtt választatott meg tolnai tanítónak, kezdte meg legelsőbben a gyermekek megmagyarositását, őt követték aztán többi kartársai és ma már hálás köszönet fentnevezett tanító ur és vele jó egyetértésben élő kartársainak — iskoláinkban minden tantárgyból magyar nyelven .felelnek- gyermekeink - és > e mellett tanulnak németül is irni, olvasni. Jutalmat vagy kitüntetést azonban tudtommal még egyik sem kapott, noha már rég megérdemelték volna. Úgy látszik, hogy éppen azok, kik hivatva volnának a tanítók érdemeit kellőleg méltányolni, mit sem akarnak errői tudni. Czikkező szakértő ur tehát nagy vakmerőséget követett el, melyért megróvást érdemel. Azt mondják: „Yaxju a varjúnak nem vájja ki a szemét.“ íme az ellenkezőről győződtem meg. Vagy talán azért rontott ön oly kíméletlenül tanító társaira, mivel iskolaszéki taggá lett és mint ilyen, hivatva érzi magát a tanítókat — kik önnek kartársai is — fekete szemüvegen át fixirozni ? Mert hát tudniok kell tisztelt olvasóim, hogy Perler Mátyás kántor-tanitó ur a folyó évben újjá alakult róm. kath. hitközségi tanácsnak és iskolaszéknek a nép által megválasztott valóságos rendes tagja! 0 egyúttal kántor is, meg tanító is lévén valamennyi iskolaszéki tag között a legértelmesebb és különösen tanügyi dolgokban a 1 e g- szakértőbb egyéniség. Valóságos szaktekintély, hírneves paedagogus! kit ezennel van szerencsém a közokt. miniszter ur ő nagyméltó sága nagybecsű jóindutatába és kegyes pártfogásába ajánlani. Az igen tisztelt iskolaszék az idén elfogadta a már többször említett szakértő urnák azon szerfölött bölcs indítványát, hogy a népiskolai tanulók zárvizsgái ne akként tartassanak, hogy egyik napon az ösz- szes fiú — a másikon pedig az összes leány osztály ok vizsgáztassanak, hanem minden egyes osztályban kü- lön-külön napon tartassanak meg a zárvizsgák, hogy igy alkalom adassék úgy az igen tisztelt iskolaszéknek, valamint a szülőknek is a gyermekek tanulás- bani előmeneteléről meggyőződést szerezni. A zárvizsgák tehát a múlt hónap 15-től kezdve 22-ig tartattak meg. A hírnévre vágyó szakértő ur a tiz osztály vizsgája közül ötöt nagybecsű látogatásával szerencséltetvén, a már talán egy hónap óta kész czikkét a múlt hó • 22-iki kelettel ellátva a múlt hó 20-án már valószínűleg bektildötte, nem várva meg az ő osztályának es a többi még hátralevő négy osztály zárvizsgáit. Czikkét azonban mégis azzal kezdi: ^Elmúltak a népiskolai vizsgálatok.“ Pedig dehogy. Éppen ma, midőn e sorokat irom, vizsgáznak Horváth Fe*) E tárgyban alkalom adtán mi is elmondjuk eltérő nézetünket. A szerk.
