Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-16 / 24. szám

J 1895. június 16. ________ ju tott, raikép árvíz elleni védekezés alkalmával a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (24. sz.) vízállások gyors és pontos közölhetése szempontjából igen előnyös volna társulatunk távbeszélőjének a paks-fodd-hogyiszlói társulat távbeszélőjével — a költ­ségek közös viselése melletti — összekötése. Mely összeköttetés árvízveszély elmúltával mindenkor ki­kapcsolandó lenne. Tekintve a két társulat távbeszélői összeköt­tetésének kiváló fontosságát és czélszerüségét: a választmány társulati igazgató indítványát magáévá . teszi és a közgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Elfo­gadás esetén a kivitel tekinteteben szükségeltetvén az úgy nevezett gógai erdőn keresztül vezetéshez az illető uradalom, a létesítéshez pedig a nagymél- tóságu kereskedelemügyi m. kir. minisztérium engedélye. 23. sz. Dancsa Ignácz, Bata község birájának folyó évi április 25-rol a társulat igazgatóságához in­tézett azon kérelme, hogy a bátai védtöltés mentében levő földeikhez kocsival a töltésen közlekedhessenek. Elutasittatik, minthogy a vízjogi törvény ál­tal is tiltott ily közlekedés által a védtöltés rongál- tatnék és a fütermesben is károsodás okoztatnék. Miről folyamodó kivonaton értesítendő. 24. sz. A nagyméltóságu földmivelésügyi m. kir. minisztériumnak folyó évi 22640. sz. rendelete folytán, mely szerint a társulat védvonalai mentén az idei legnagyobb vízállásnak — lehetőleg kilometeren- kint — alkalmas módon firirozása, ezen vízjeleknek összefüggő lejtezéssel bemérése, és eredménynek az országos m. kir. vizépitészeti és talajjavítás?’.'hiva­tal vízrajzi osztályához beküldése elrendeltetik. Társulati mérnök ama munkálatok végbefe­jezésére utasittatott. 25. sz. Olvastatott a nagyméltóságu földmive­lésügyi m. kir. minisztériumnak folyó évi 20143/V/l számú rendelete, melyben kimondatik, hogy a társu­lati töltéseknek —| az összegyülemlett belvizek leve­zetése czéljából szükséges átvágatása iránti rendel­kezés a társulatok hatáskörébe tartozik. A mennyiben azonban a társulat és az érdekeltek közt erre nézve nézeteltérés forogna fenn, vagy közvetlen megkere­sésre is, az intézkedési jog az I-ső fokú engedélyező hatóságot illeti, mely az érdekelt társulat és a ható­sági szakértő meghallgatásával — a kérelem fölött határoz, az elrendelt átvágás mindazonáltal a társulat által eszközlendő. Mely miniszteri magas rendelet a választmány részéről tudomásul vétetett. 26. sz. A fegyelmi eljárásra vonatkozó minisz­teri utasítás 7.§-nak b. pontjához képest: A választmány kebeléből — fegyelmi bizott­ság rendes tagjaiul — újból Mittvegh Henrik és Steinecker Ferencz, póttagokul pedig Rüll János és Balázs István választmányi tagok — folyó évre szóló hatálylyal — megválasztattak. 27. sz. Dr. Szigeth Gábor társulati elnök indít­ványára : A „Tolnamegyei Közlöny“ czimü hetilapban közzé teendő tavaszi rendes közgyűlés határidejéül folyó évi május hó 11-ik napjának délelőtti 10 órája kitüzetik. A tárgysorozat egybeállításával társulati elnök megbizatván. Ezzel a választmányi ülés tárgysorozata kime- rittetvén — miután e jegyzőköny hitelesítésére Mitt­vegh Henrik és Szél P. István választmányi tagok felkérettek .a tanácskozmány véget ért déli egy­negyed 12 órakor. Főispáni kinevezés. Szatmár-Németi szab. a Ír ír ál kir. Szatmármegye és város főispánjává király vármegyénk alispánját Simontsits Bélát nevezte ki. A kinevezésről szóló királyi kézirat Kmf. Hollós Alajos társulati ügyvezető. igy hangzik Ma O agyar belügyminiszterem előterjesz­tésére Simontsits Béla Tolnavármegye alispánját, Szatmárvármegye és Szatmár- Németi szabad királyi város főispánjává kinevezem. Kelt Sainzban, 1895. junius 6-án. Perczel Dezső, s. k. Ferencz József, s. k. Tisztelgés. Tolnavármegye tisztikara ma dél­előtt vesz búcsút Simontsits Béla volt alispántól, ki hétfőn utazik el székhelyére, Szatmár-Németibe. A bucsu-tisztelgők szónoka Madarász Elemér me, főjegyző lesz. — Kinevezés. Az igazságügy miniszter Bereznay János beregszászi törvényszéki joggyakornokot a szeg- zárdi kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. — Tiszteletbeli elnök. A völgységi járás jegyzői egylete Döry Pál bonyhádi főszolgabirót folyó hó — A nagy hangverseny. A Simontsits Béláné urhölgy által múlt pénteken rendezett hangverseny méltó koronája volt eddigi működésének. Az ö talá­lékonysága, fáradliatlan működése egy oly változatos és élvezetes estét nyújtott a szép számban megjelent közönségnek, melyhez fogható kevés van a hangver­a műsor első ei O. 9-én jyelen megtartott közgyűlésében egyhangú Len& lelkesedéssel tiszteletbeli elnökévé választotta.- A szegzárdi népkonyha. Az annyi áldást és segélyt osztó szegzárdi népkonyhának éltető lelke, megalapítója és gyámolója Simontsits Béláné volt, kinek neve örökké felejthetetlen lesz Szegzárdon. Most, hogy körünkből, fájdalmunkra el kell távoznia, már félteni kezdettük az áldásos népkonyha jövőjét, azon­ban örömmel s teljes megnyugvással értesülünk, hogy a szegzárdi népkonyha jó kezekbe, Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott kezeibe kerül, ki azt jövő­'6UVÄJ senyek évkönyveiben feljegyezve. Már pontja: a Rákóczy-induló, melyet két M a r k ó Istvánná, Szigeth Alice és T örök Blanka urhölgyek, úgy A b a y Leo ur szép készültséggel adtak elő, megtette hatását. Utánna Kiss Károly né urhölgy szép czimbalom játékában gyönyörködött a közönség. Következett egy kedves költemény-szavalat, zongora kísérettel: Török Blanka kisasszony Vörös- marthy Mihály Szép Ilonáját szavalta nagyon ked­vesen és Szuszt Viktor ur a nála megszokott ki­fogástalan játékával kisérte zongorán. Feltűnést kel­tett a következő pont: Liszt Ferencz „Valse de l’opera Faust de Gounod“ czimü hatásos szerzeményének zongorán művészi ihlettel, jó felfogással és remekül ekszekvált előadása, Mártin Szidi kisasszony által, mely a műsor egyik kimagasló részletévé emelkedett. Következett a dalárda egy münégyessel és egy nép­dallal. Mindkettő zajos tetszést aratott s számos üd­ben saját költségén fogja fentartani. — Papszentelés. Dr. Dulánszky Nándor pécsi megyés püspök gyengélkedése miatt az idén nem lesz Pécsett papszentelés. A püspök helyett Császka György kalocsai érsek fogja a pécsi kis- papokat fölszentelni, kik f. hó végén utaznak e czél- ból Kalocsára. — A tolnamegyei ev. ref. egyháztanács ülése, j A tolnamegyei ev. ref. egyháztanács folyó hó 7-én Csekey István esperes, ügyházi és Ágoston István kir. táblabiró, világi elnök előülése mellett Szegzárdon törvényszéki tanácsülést tartott. Az ülésnek csupán egy, de igen fontos tárgya volt: a paksi perrel meg­támadott lelkészválasztás ügye. Dr. Kecskeméthy István volt paksi ev. ref. lelkésznek a kolozsvári egyetemhez történt kinevezése folytán megüresedett lelkészi állásra a paksi egyháztanács szavazó tagjai­nak több mint kétharmada Szabó Károly ref. lel­készt hívta meg, ki már Kecskeméthy megválasztása előtt, mint helyettes lelkész közszeretetben állott. Az egyháztanács meg is választotta őt paksi lelkészszé, ezt a választást azonban H aj m á s s-y Károly kir. közjegyző és társai perrel támadták meg és nem akar­ták a választást tudomásul venni. A Szegzárdon tar­tott egyházmegyei tanács törvényszéki bírósága a per tanulmányozása után Szabó Károlyt törvényesen megválasztott paksi ev. ref. lelkésznek nyilvánítván ki, őt állásában véglegesen megerősítette. — A szegzárd bátaszéki h. é. vasút építési vál­lalati irodáját Szegzárdon, a Garay-téren levő Fisch- hoíf-féle házban megnyitotta. A vállalati mérnökök is megérkeztek és e hó 20-án kezdik meg a szelvé­nyek szerint való kitűzést és a részletes tervek elké­szítését. Ha a kereskedelmi minisztérium műszaki osztálya e vasút építésével összefüggő anyagot feldol­gozza, úgy a vonal tényleges építése folyó évi augusz­tus havában meg fog kezdődni. — Eljegyzés. Fuka Vincze gróf Benyovszky Rezső felsőtengeliczi uradalmának műkertésze elje­gyezte özv. K o t s y Jánosné, szül. Molnár Gizella KÜLÖNFÉLÉK. — Urnapi körmenet. Múlt csütörtökön volt Űr­napja, mely egyike a legszebb ünnepeknek. Az urnapi körmenetben impozáüs ájtatos közönség vett részt a hatóságok és testületeken kivül. A körmenetet meg­előzőleg nagy mise volt a belvárosi rk. templomban, melyet Razgha Lajos káplán, helyettes plébános végzett. Mise után az óriási közönség megindult a négy lombsátorban felállított oltárokhoz egyházi éne­kek és a szegzárdi zenekar játéka mellett. A szentsé­get vivő pap előtt katonásan lépkedtek a szegzárdi önkéntes tűzoltók B o d a Vilmos fő- és F r a n e k János alparancsnok vezetése alatt. Közvetlenül a szent­ség után haladt a szegzárdi kir. törvényszék S e 1 c z József törvényszéki elnök, a vármegye Mádarász Elemér főjegyző, Szegzárd Elöljárósága pedig Grósz- b a u e r Ferencz biró és dr. H i r 1 i n g Adam főjegyző vezetése alatt. A megható ünnep magasztosságát fel­váltva az egyházi énekkar és a szegzárdi tűzoltói zenekar emelték. — A szegzárd-ujvárosi templomban pedig ma délelőtt tartják meg az urnapi körmenetet. vözlést vont maga után. Végezetül következett egy újdonság, melyet Abaffy József ur nagy fáradság­gal előkészítve egy csoport műkedvelőnek közremű­ködésével mutatott be. Ezt egy kellemes, fülbemászó zenéjü farsangi darab követte, melyben majdnem min­den nemű hangszer képviselve van: zongora, hegedű, trombita, dob, czintányér stb. Az emelvényt egészen a ellepte közreműködők serege, kik a következők vol­tak : Markó Gusztávné, Szigeth Alice, Török Blanka, Martin Olga, Nits Istvánná, dr. Leopold Kornélné, Martin Szidi, Vargha Margit, Fejős Emma, Fördős Katus, Boda Klothild urhölgyek; Abay Leo, Szévald Oszkár, dr. Tanárky Árpád, Forster Zoltán s oly szép készültséggel adták elő a bonyolult, változatok­ban gazdag darabot, hogy egész lelkesedéssel hatásos tapsokat aratott. A hangversenyt táncz követte. A jelen­levők közül a következőket jegyezte fel tudósítónk : asz- szonyok: Biróy Béláné, Boda^Klotild, Dobrovics San- dorné (Tolna), Döry Pálné (Bonyhád), Diczenty La- josné, Diczenty Gyuláné, Fejős Károlyné, Fördős Vilmosné, Fischer Jánosné, Geiger Gyuláné, dr. Hil- I bért Istvánná, Juhász Kálmánné, Kiss Károlyné, dr. Leopold Kornélné, Mayer Károlyné (Szálka), özv. Martin Antalné, Markó Gusztávné, Nits Istvánná, • Pleszky Antalné (Kajmád), Perczel Józsefné, özv. Reinig Lászlóné, Safáry Lászlóné, özv. Sass Istvánná, özv. Sass Elemérné, Sass Lászlóné, Simontsits Béláné, Smidt Józsefné, Sust Viktorné, dr. Szigeth Gáborné, Szavinsech Gusztávné (Tolna), Szevald Mómé, Tóth Károlyné, Török Béláné. Leányok: Barbacsi Blanka, Diczenti Paula, Fischer Mitzi, Fejős Emma, Forster Elvira, Fördős Katus, Fördős Emma, Horváth Györ­gyike, Hanke Elvira, Liponicsky Jolán, Mayer Olga, Martin Szidi, Martin Olga, Pleszky Margit, Spányi Piroska, Szigeth Alice, Szévald Melania, Török Blanka, Török Wits Mariska. Sárika, Tribler Ilma, Vargha Margit, úrnőt Szegzárdon. — Rovancsolás. Fink Kálmán m. kir. p. ü. igazgató folyó hó 11 és 12-ik napjain Kellner Antal számviszgáló, Wangler Mátyás és Huber Ferencz számtisztek segédletével a szegzárdi m. kir. adóhiva­talnál váratlan rovancsolást ejtett meg, mely alkalom­mal dicséretes rendet és pontosságot tapasztalt. — Bőkezű iskolabiztos. Folyó hó 12-én az új­városi iskola legfelső osztályában megtartott évzáró vizsgálaton jelenvolt iskolabiztos, tek. Udvardy Sándor ur annyira örvendett a minden tantárgyból tanúsított szép előmenetelnek, hogy a vizsgálat befe­jeztével mintegy 29 forint ajándékot osztott ki a jobb tanulók között. Isten éltesse soká az ily nemes tanügy - barátot! De adjon Isten sok ily bőkezű iskolabiztost! — Templom-szentelés. Csekey István várko- nyi lelkész, Szegzárd-kerületi ref. esperes múlt héten szentelte fel a szolnoki ev. ref. uj templomot. Ez al­kalommal Szász Károly püspököt helyettesítette, a ki Pécsett öcscsének temetésén volt. — Pénzügyőri biztosi állás. W eininger Sán­dor szegzárdi pénzügyőri biztos elhalálozása folytán megürült biztosi állásra 27-en pályáztak. A szegzárdi m. kir. p. ü. igazgatóság tanácsa múlt pénteken ter­jesztette fel a kinevezésre vonatkozó hármas javas­latát a pénzügyminisztériumhoz. — Munka-kiállitás. A szegzárdi iparos tanoncz iskola növendékeinek munkakiállitását múlt csütörtö­kön d. e. 11 órakor nyitották meg számos érdeklődő iparos jelenlétében. A megnyitó beszédet K r a m m e r János igazgató tartotta ki röviden szólt a kiállítás czéljáról § bejelentette, hogy 164 tanuló közül 64 vett részt a kiállításban. A kiállításban résztvett ta­nulók jutalmazására a szegzárdi takarékpénztár 15 frt, a hitelbank 10 frtot, a pécsi ipar és kereskedelmi kamara 25 frtot, Tóth Károly szegzárdi mérnök 5 frtot, a szegzárdi népbank pedig 1 drb aranyat ado­mányozott. Nyolczvanhárom darab munkát állítottak ki, melyek elég csinosak* — Halálozás. A nyíló rózsa kedves alakjával épugy gyönyörködteti a szemet, mint színével és kel­lemes illatával szeretetünk kedvencz tárgya és kert­jeink nemes ékessége marad mindenkor; de óh te rózsa! mily rövid élted folyama! — Alig nyílt ki kelyhed s tártad ékes szirmaidat szemeink gyönyör­ködtetésére s máris megkondult feletted a lélekharang sivitó hangja és ékes palástod a föld göröngyeire hull busán; oly lassan hull alá szirmaid ékes serege egyen- kint, mintha mindegyik gyászkönnyeket sírna az árván hagyott anyatő után, melynek éltető kebléről leszakadt. „Szegény rózsa! szegény rózsa! simulásod korszaká­ban szép valál, de megrabolt és letarolt zord szelével a halál! — —“ E gondolatok és érzelmek szerény kunyhójává lön szivem, midőn múlt szerdán a korán elhunyt Tóth Béla III-ad éves tbeologus koporsóját körülálltuk könnybelábadt szemekkel. Kedves ifjú bimbó valál, a haza és a szentély fesledő bimbaja, mely a hazaszeretet és Istenimádás nemes virágává nyíltál volna, de a Gondviselés egy szebb és jobb, örök hazába hivott meg, ahol valóben és szinről-szinre I látod és bízod azt, kinek szolgálatára esküdtél és szén-

Next

/
Oldalképek
Tartalom