Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-16 / 24. szám
XXIII. évfolyam. 24=. szám. Szegzárd, 1895. junius 16. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre Félévre Negyedévre Egyes szám 50 Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Me gj elen: kr. Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hív. hirdetések: 100 szóig . 1 frt 87 kr. 100—200 | . . . I 1 87 | 200—300 | . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 frttal több Simontsits Béla. Folyó évi junius hó 6-án kelt az a királyi kézirat, mely Simontsits Béla vár- megyénk alispánjának Szatmárvármegye és . Szatmárnémeti szab. kir. város főispánjává történt kinevezését foglalja magában. Egy a közigazgatási téren megizmosodott igazi tehetség nyert ezen királyi kézirat folytán alkalmat arra, hogy kiváló tulajdonait az eddiginél szélesebb körben az ország javára érvényesíthesse s távozása folytán alkalmasint lezáródik az a vármegyénkben nevezetes kor, mely az első választott tisztviselő személyében nem csak a közigazgatás hivatott őrét tisztelte, hanem egyéniségében oly tőkét birt, mely messze a kiszabott szűk határokon túl, a közélet minden terén impozáns módon érvényesült. Midőn egyéni véleményünknek ily módon egész nyíltan és őszintén kifejezést adunk, nem akar ez az alispáni szék örököseiként emlegetett vármegyei tisztviselőink közisme- retü tehetségeinek kicsinylése lenni, csupán azon nézetünkkel teljesen azonos, a közvéleményben teljesen kifejlődött hit és meggyőződésnek kívánunk testet adni, hogy távozó alispánunk több volt, mint egy kitűnő közigazgatási tisztviselő»' ő egyénisége súlyánál fogva j országos méretekkel birt s ez által természe- tesen a mindennapi jelenségek sorozatából messze kiemelkedett. Tiszta, becsületes jellem egyik kiváló tulajdona, mely soha semmi körülmények között meg nem tagadta magát s ez adta meg o o O O neki a tekintélyt, mely olyannyira kifejlődött, hogy szinte a szeretet, a ragaszkodás rovására érvényesült. A közigazgatási ügyek alapos ismerete, melyet hosszas vármegyei működése közben sajátított el, majdnem minden alkalommal döntő szerephez juttatta és pedig oly mérvben, hogy már az egyéni véleménye ellenében más nézet érvényesülése szinte a lehetetlenség osztályába volt sorozható. Hajthatatlan erélye, mely azonban mindég csak a jó ügyben jutott kifejezésre s tiszta meggyőződésből eredett szinte közmondásossá vált vármegyénkben, de ha nézetét köröm- szakadtig védelmezte is, ha az ellennézet győzött, tartós nyomokat nem hagyott nála hátra s mindég kitudott azokkal békülni, kik a küzdelmet vele szemben felvenni elég bátrak voltak. S ezt a kifejlődött erélyt ragyogó szónoki tehetség és ékesszóllás támogatta, mely különösen akkor érvényesült, ha a harcz erősebb, az ellenállás intensivebb alakot öltött, j Jellemzésénél . még egy körülményt ki kell emelnünk, mely bármennyire különösen hangzik, még is pozitív tényként említhető fel s ez az, hogy daczára, miszerint a leghatározottabb pártemberként szerepelt s politikai meggyőződésének a nála megszokott erélylyel mindég iparkodott minden alkalommal érvényt szerezni, ellenzéki körökben mégis bizonyos fokú népszerűségnek örvendett; származott pedig ez a jóindulat onnét, mert szakított azzal a hagyománynyal, mely feladatául tekintette nem csupán az ellenzékkel való harezot, a mi helyes, hanem egyúttal annak elnyomására irányzott törekvést is. Simontsits Béla küzdött az ellenzékkel, de sohasem üldözte s e tekintetben kézen fekvő okoknál fogva minden elfogulatlan ember bizonyára neki ad igazat. íme ez volt a mi alispánunk, kit a királyi kegy, de kétség kívül egyéniségének kitűnősége folytán a szatmármegyei főispáni székbe ültetett. Mi az őszinte öröm és sajnálat vegyes érzelmeivel fogadjuk kineveztetését; örülünk, hogy a tehetségeinek inkább megfelelő magasabb állásba jutott, de fájlaljuk körünkből való véfflesres távozását. o Ö Annyival inkább érzékenyen érint ez a távozás bennünket, mert a vele közös sorsot hűségesen megosztó kedves felesége is búcsút vesz tőlünk, ki pedig örökemléktivé tette magát nálunk azon fáradalmat nem ismerő buzgalom által, melylyel társadalmunk két hatalmas s hézagot pótló közintézményét a kath. óvodát és népkonyhát megteremtette s fenntartása körül folytonos tevékenységet fejtett ki. Ha még felemlítjük, hogy távozó alispánunk az immár szerencsésen befejezett s főTARCZA. Tóth Béla. f — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Olvastam emlékiratokat könyvekben, tárczákban nagy emberekről, kik csatákat vivtak át s a hazát fényre deriték, kik egy hosszú életen keresztül gör- nyedeztek könyveik közt, hogy "életöket áldozzák a tudomány oltárán Istenért s az emberiség javáért, a kik körüljártak jót tévén, kikben ezrek és ezrek tisztelték és szerették atyjokat. Nemes egy lelkek ezek! Tőlük tanulunk önzetlenül szeretni, küzdeni, lelkesedni. Kedves olvasó ! Egy letört rózsabimbó csendes pihenő helyére vezetlek én ki, a melynél egy gyászba borult család és néhány jó barát ontja könyeit és rebegi önmegadással, hogy legyen meg a Te akaratod! Miben is keressünk vigasztalást, mi, kik annyira szerettük őt, miben azok, kik szép reményeket fűztek egy ifjú tehetség pályájához, minthogy 0, az Ur akarta igy. Valósággal Isten nélkül érthetetlen az egész élet, a szivnek pedig épenséggel meg kell szakadnia. Egy fürge eszü kedves ifjú kiindul az élet beláthatatlan hullámos tengerébe. Vitorláit a remény dagasztja. Csak előre, bátran előre! A nemes önérzet szülte szorgalom, az izmosodó tiszta jellem, meggyőződéssé fejlődött hit, a lelkesedés mindazért, mi igaz, jó és szép, szóval mindaz, a mi az embert emberré teszi, kedvessé teszik őt Isten és emberek előtt. A szülők rajongnak érte, testvérei reá büszkén tekintenek, az intézet önérzettel számlálja tagjai közé, társainak öröme, elöljáróinak vigasza. Már-már eléri a czélt, a melyért izzadott, fáradott, már-már nyitva áll a pálya, melyre féltévé ösz- szes lelki és testi erejét, a nemes ambiczió, már kezében a zászló, melylyel megindulandó vala világot hóditni Krisztusnak s magának menyországot. Nem mondom tovább, hisz ezekből olvashattátok az ő történetét s az utolsó jelenet csak az imént játszódott le szemetek előtt. Kikisértük őt, mert az Ur úgy akarta. Valósággal titok az ész, titok a természet előtt, miért épen a természet remeke az, mely legtöbb kint szorongat szivében s reményeiben annyiszor szenved hajótörést. Miért épen ő az, ki elmondhatja látszólag magáról: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én!“ A virágot letarolja az ősz, de nem érzi múlását, az állat szenved és elvesz, de nem érti, de az ember eszmélkedik és ért, innen, hogy ő a kinok székhelye a földön. Élete haldoklás, mely léte első perezében veszi kezdetét, majd végre megszűnik dobogni. Az ész némán áll ezzel szemben, nincs magyarázata, a természet érzi a múlás nyűgét, csupán csak hit az, mely felemeli vigasztaló szavát. Valóban Isten nélkül érthetetlen az egész élet s a szivnek épenséggel meg kellene szakadnia. Kinos egy élet volt ez esetben is előjátéka ennek a jelenetnek, mely a sirgödörnél végződött be. Érv erős lélek rémes küzdelme a természet, a fizi- kum gyengesége ellen. A test már régtől kezdve kezdé felmondani a szolgálatot, de a lélek Istenre és a czélra tekintve nem engedett; végre győzött a gyengébb, a porhüvely, mely nem vala tovább képes lakást adni a kedves léleknek. És a lélek mesterül megáll ván a küzdelem tüzét, lerázá magáról a földi port, mint az arany a kohóba, visszatért alkotójához. íme ez a szenvedés filozófiája. Valóban, ha nincsen Isten, érthetetlen az egész élet, a szivnek pedig meg kellene szakadnia. Van a szivnek egy törvénye: a szeretet, melyről méltón mondják nemes értelemben, hogy a szivnek élete. Fölüláll minden múlandóságon, túléli a hitet és reményt, mert midőn ezek már valóságra válnak, a szeretet nem változtatja természetét, hogy összekösse a sziveket egymással és alkotójukkal. Ep oly hal- hatalan ez, mint maga a szellem! Ez szerez eget s boldogságot, mely a viszontszerettetésben áll. És valósággal, valamint reméljük, hogy ez a hittáplálta szeretet Bélánknak szárnyakat adott az ég felé, másrészt tudjuk, összeköttetésben maradt velünk ezen elévülhetetlen kapocs által. Nem, ő nem leszen elfeledve, neki voltak, maradtak barátai. Az ő sirhe- lye nem lesz feledett, képét nem fogják kitörülni az évek, gyermekemlékeink fel fogják mindenha ujitani, miközben szivünkből egy mélabús sóhaj kel s szempillánkon egy-egy könycsepp rengedez . . ! Egy szóval nem, ő nem halt meg, mert hisz a mik az embert halhatatlanná teszik, mind megvalá- nak benne ama feltételek: ész, szív, jellem s mi mi mindezeknek tulvilági fényt és erőt ad: a hit. L.
