Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-26 / 21. szám
3 1895. május 26. ___________i___________TOLNAMEGrYEI KÖZLÖNY (21. sz.) En dre is a falak közé sietett, de mesrnyuarvást / O J O megyei irodalmi csarnok. Jogászkorból. Édes szender ringat engem, Ha úgy látlak képzeletben, Ha föltünöl tisztán, szépen, Szendeséged köntösében. Hiú ábránd, hiú álom! Ébren, alva érted vágyom, Utánad sir egész valóm, Szivem, lelkem odaadón. Mindhiába, mindhiába, Mért is vagyok olyan kába? Dehát mégis hátha... hátha ... ? ! Ejnye! az már mégsem járja, A mi történt multkorjába, Egy szép lánynyal és vélem. Kurizáltam hajh rémképen, Mondám neki: kedves szépem Magácska az eszményem. Finom ajka csak mosolyga, Azt hivén, hogy vágyik csókra: Lázban égett a szivem. Pompázott a jelen fényben, Csókra fogtam szájam épen, Csókolozni ifiben. Nevetni kezdett ő erre, Majd bizalmasan szólt: jer be S mentem, szivem remegett. Ott a tükör elé állit, Rámutatva mond: mit látsz itt, Ugy-e az csak még gyerek? Varjas József. A hazáért mindent. 26) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) Diplomatád a házaséletben. Margit bezárkózott erkélyszobájába s miután meggyőződött, hogy senki sem látja, senki sem hallja, elkezdett sirni; sirt örömében. Azután bocsánatot kért magában Endrétől, hogy oly kegyetlenül bánt el vele. Kinyitotta gyémántokkal kirakott medallion- ját és elhalmozta Endre arczképét csókjaival. Majd meg elővette a kertben széttépett rózsa lepleit, ajkával érinté s azután bezárta őket egy ébenfa-szekrénybe. íme egy női kedély, kínos vergődésében. nem hozva magával, sőt kétszeresen feldúlt kedélylyel. — Hova fog ez vezetni ? — Kérdé magától — Tehát igy megboszulta volna magát ezen divat házasság ? Elhagyatottságában többször gondolt arra, hogy az idő, a megszokás, a mindennapi érintkezés közelebb fogja hozni nejéhez, hisz Margit kifogástalan szépség s elég szellemes arra, hogy egy müveit ember igényeit kielégítse. Nem találta Margitot olyannak, mint a kit megszeretni képtelenség. S ime odajutott, hogy neje szándékosan kerüli, mellőzi, sőt szemébe mondja, hogy mást szeret. Hisz ez őrületes. Megtűrni, hogy idegen tolakodjék az ő jogaihoz és kinevesse! Semmi sem lett volna könnyebb, mint határozottan fellépni, a lovagot kitiltani és a nőt rendre- utasitani. De ilyenkor mindég eszébe jutott az a végzetes bál, a melyben előre is lemondott minden jogairól, a mely a szivre vonatkozik, fültétien szabadságot kötve ki magának és ugyanazt biztosítva nejének. Mily nevetségessé válnék, ha az egykor bőkezű lovag most szűk marokkal mérné a kiváltságokat s azzal állitana be nejéhez: szeretlek! Mindig szerettelek! Ily gondolatokkal kinozta magát s mennél több megoldási módot helyezett maga elé' annál jobban belekeveredett a tehetetlenség hálójába Az inas zavarta meg eszmemenetét, a ki levelet nyújtott át urának. Egy nyomtatott meghívót hozott, mely a neje termeiben ma este tartandó estélyről szólt. Endre összeszoritotta ökleit. — Istenemre! »— mondá fölindulva — ez az asszony a túlságig viszi! Nekem is meghívót küld, mint olyannak, aki idegen az ő termeiben s akinek meghívás nélkül megjelenni illetlenség. Csak a vak nem látja ezen eljárásban a szándékos sértést. Mily I finom módokat talál ki e nő, hogy értésemre adja, miszerint teljesen függetleníti magát tőlem. Föltette magában, miszerint fölkeresi nejét és megkinozza egy kissé. Az első emeletre kellett lemennie, mert nejének lakosztálya itt volt. Azzal a szándékkel ment, hogy ezen alkalommal úgy fog fellépni, mint akinek itt jogai vannak s nem fogja megengedni, hogy bejelentsék látogatását. A szobaleányt a legnagyobb zavarban találta az előszobában. — Bocsánat, — mondá reszketve -— úrnőm ma senkit sem fogad. Endre válaszra sem méltatva a cselédet: benyitott nejének termébe. — Ha megengedi asszonyom ?! — Mondá ironikus mosoly kíséretében. Margit kevésbé sem titkolt boszusággal ugrott fel helyéről és ugyancsak csatapatézott a szobaleány - nyal, mint a ki nem teljesiti föltétlenül parancsait. Ha hiba elkövetéséről van szó, — mondá méltósággal Endre — ám azt én követtem el s ha helytelenül cselekedtem: akkor engemet pirongasson. Azt hittem, — folytatá keserűen — hogy a férjnek bejelentés nélkül is joga van nejének lakosztályában megjelennie. — Ha a férj ily jogokat formál magának, válaszolt Margit — nekünk nőknek elnézőknek kell lennünk. Biz a gyengék átka a tűrés. Endre vérvörössé lett. — Eh! ne beszéljünk most jogokról és jogfoglalásokról — e fejtegetésnek nem lenne sem hossza, sem vége. Kegyednek, asszonyom, be kell érnie a megmásithatlan valósággal, azzal t. i. hogy én most itt vagyok! Kegyed előnyére legyen mondva : fólte- szem felőle, hogy nem fog ajtót mutatni! Margit nem válaszolt. — Eljöttem megköszönni a kegyet, megköszönni a meghívást.- El fog ön jönni ? — Kérdé a közöny egy nemével Margit. — Ha megengedi, hogy feltételhez kössem eljövetelemet. — Ah, ön feltételeket szab ? Mondhatom, hogy ilyesmihez nem szoktattak. — A vendégjog cszimén! — Mondá fogai közt Endre. (Folyt, köv.) _________TÖVISEK.______ Eg y uj „Palást.“ Ne ijedj meg kedves olvasóm! Nem arról van szó, mintha a ma már nem is gőzerővel, hanem villamos röpüléssel haladó századvégi müveit emberiség egén egy újabb tövisiró Palást halvány fényű csillaga jelent volna meg, a melynek — az enyémhez hasonló — bágyadt ragyogásad akarná homályositani egy újabb 22 év alatt az én töviseim sok gyarlóságának köteles elolvasásában megfáradt szemedet! Nem, kedves olvasóm! Olyan nincs! Én az a régi Palást vagyok, a kinek — ha tetszik neked, ha nem — még 28 évig kell vezetnem (legalább is!) e fő-fő rovatot s írnom töviseimet, mert erre 50 évig nyertem privilégiumot boldogult édes apámtól, ki szintén, mint én, 24 éves korában kezdte el szánto- gatni a humoros irodalom rögös mezejét s munkálta azt serényen, csüggedetlenül 74 éves koráig, tehát kereken 50 évig, mig csak ama rettenetes kaszás, a halál, le nem vágta őt. Tehát egy olyan uj Palástról, ki engem II. Ősz járta már a kezdetét Szőlőérés idénye, Mérsékelé a nap hevét, ■Nem égetett a fénye; Kínálkozott a lenge lég S gyümölcsök illat-árja, Deriile tőlük a kedély Lelkünk e jó barátja. Ekkor vonult Benczésivel Béla a helyszínére, S kiváncsi érzeményivel Lépett a hegy-tövébe. — Mi várt reá, mit észlele Ott a hegy-oldalába’ ? Befűzi Múzsám éneke Következő sorába: Mint egy sereg koszoruzott Kökénysrzemü leányka, Oly bájolóri sorakozott Előtte a kádárka. Zöld levele dús fürtéit Körös-körül övezte, Bogár fekete szemeit Ezüst-zománcz fedezte. Megérve volt s kipattogott Itt-ott kerek bogyója, Szincsepje rajt úgy csillogott Mint a rubint golyója! Bűvölve s ihletve hatott Ennyi báj a királyra,-----Má sra nem is gondolhatott, ügy leköté varázsa. Feledve lett apát! barát! . . Csak egy figyelme tárgya, Mely termi a hegy jó borát, A szép, nemes kádárka. Országa képe ötle itt Hegy-völgyivel eszébe, Oda plántálni vesszeit A szűz talaj ölébe! Nem mondta, de arczizmain Volt írva büszke terve, Rajta s a pászták sorain Néma kéjjel merenge---------m. T ársaskör a mély hallgatást Nem kedveli, nehezeli, Itt is a zord elzárkózást Bélától unni kezdi; Húzná belőle már a szót A sok kiváncsi Bencze: Hogy végre mit gondolhatott, Szóval is kijelentse. »Hagyjátok őt ihlett magát Szép tervein merengeni, Hagyjátok igy a jó királyt A hon javát mivelni. Az ihletettség szent tüze Úgyis csak pillanatnyi. Kit avval áld meg Istene, Bűn abban azt zavarni.« így feddi őket az apát S int: hajtsanak a szóra!-----Mi nt fiakat a jó apák Intette úgy a jóra. IV. Mint a ki elszenderedett S fóleszmél, Dolgát tovább folytatja, de Nem beszél, Úgy Béla is eszméinek Összegén Átesve szótalan siet Fölfelé. S a mint siet s fölér a hegy Tetőre, Ösztönszerün pihen meg ott Előre. És mintha már leend komoly Szózatja, Tekintetét környezetén Jártatja. Épp’ mintha csak azt mondaná. Barátok I Észleletim és tervemet Halljátok! Pedig bizony még nem jutott Eszébe, Hogy béavatna valakit Tervébe; Hanem mivel észrevevé Eleve : Mit követel monostora Serege, Pajzán kedélylyel föltevé Magába: Tréfát mivel Benczésivel Javába’ Nagy figyelem száll ekkor a Királyra, Minden szem, fül oda tapad Ajkára
