Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-19 / 20. szám
4 A hazáért mindent. 25) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) Margit jól választott. Egyedül a báró volt az, aki előnyeinél fogva alkalmas volt arra, hogy egy férjben a féltés érzetét fölkéltse. így gondolkozott Margit. Szivéből utálta a bárót; de mint szükséges rosszat nem nélkülözhette. A báró pedig, — gonoszul mosolyogva feltette magában, hogy .... csak azért is! Endre éppen akkor tépett le egy marschal-vilt, midőn a báró kilépett a íilagoriából. Oly közel volt, hogy egész tisztán hallotta, midőn e szavakkal búcsúzott el a báró: a viszontlátásig az első négyesre! Endre ismét az ajkába harapott. 1 Mindig és mindig ez az ember! — Mondá fogai közt. — Mily pásztori! Még utóbb megirigylik az Olympuson s tán — tévé hozzá — megsokalják a földön! Tehát az első négyes! Itt mulatságról van szó! Talán engemet is meghívnak ! • Nem csekély erejébe került a lelkében tomboló vihart, keserűséget elnémítania! Talán féltékeny volt ? ö úgy fogta fel, hogy nem szerelemféltő, — csak neve becsületét félti. Ezen tünetből is látható, hogy a magára kényszeritett elvek mily tagadásai voltak benső érzületének. Gizellában kifogásolta a túlhajtott nőiességet s most fájlalja, hogy neje udvarlót tart! Félt, hogy Gizellában a példás hitvest kinevetnék, — s most fél, hogy az udvarlásokat elfogadó nő miatt a férj neve fog csorbát szenvedni. Mi, kik elfogulatlanul szemlélhetjük őt: elmondhatjuk, hogy őt a megsértett hiúság bántotta. Hozzá volt szokva ahhoz, hogy a nők kényeztessék s ime, az ö neje tudomást sem vesz az ő létezéséről! Miután elég erősnek érezte magát a lelkében tomboló felindulás álczázására: belépett nejéhez. Hideg udvariassággal üdvözölte és szó nélkül foglalt helyet. Perczek múltak el és egyik sem zavarta a csendet. Még csak el sem pirul — s mily nyugodt, — gondoló magában Endre. Végre mégis csak ő szakitá félbe a csendet. Maga sem tudta, hogy mily erőtől vontatva, mintegy öntudatlanul nyujtá nejének az imént letépett rózsát. — Margit! — mondá a búskomorság egy nemével — magának hoztam ! Elfogadja | Margit szó nélkül vette át a rózsát s egyszersmind elfödte az arczát, hogy a boldogság kifejezését eltitkolja. Mily jól esett neki e figyelem! Mily gyengédséggel volt az a rózsa adva! Endre némán szemlélte őt. Még csak egy elismerő, vagy köszönő szót sem érdemel nejétől! — Rosszul érzi magát ? — Kérdé részvéttel. — Szót sem érdemel — válaszoló — csak átvonuló főfájás. — Tán nyugalomra van szüksége? — Éppen azért kerestem fel e magányt. — Mondá erős hangsúlyozással. Endre fájdalmasan mosolygott. A magányt keresi — gondoló magában — hogy udvarlójával megoszthassa azt. — Úgy hát magára hagyom! — Mondá gyengéden Eendre. Oh! . . . . mondá fuldokolva Margit — maradhat ! . . . — Mily kegyes! — Válaszolt nyomatékkai Endre. Margit zavarában, a rózsa lepleit kezdte té- pegetni. — Tán nem is helyesen tevém — folytató Endre — bogy azzal az ártatlan rózsával megkínáltam? Kegyed nagyon őszintének mutatja be magát, midőn a figyelmet igy viszonozza! Margit e perczben visszanyerte lélekjelenlétét. Majdnem kihivólag tekintett férjére. — Csak értésére akartam adni — válaszoló reszketve — hogy a figyelemnek nem tulajdonítok több értéket, mint a mennyit annak ön is tulajdonit. Endre a homlokához kapott, hogy a redőket elsimítsa. Ez a nő kicsinyeskedni akar vele! Ezzel tisztában volt. De a visszautasittatást nem tudta elviselni. — Igaza van kegyednek — mondá egy erőltetett mosoly kíséretében — a figyelem nem akart részemről mást jelenteni, mint oly udvariassági tényt, a melyei nem óhajtunk kitüntetni, a melylyel más nőnek is adózunk. Margit holthal vány nyá lett. Megsemmisülve érezte magát! Csak most érezte át igazán, hogy mily nehéz szerepet válalt! Fürtéit igazgatta zavarában. Semmi sem bántotta volna oly nagyon, mintha féijének betekintést engedne az ő fájó szivébe s a félj megpillantaná ott a sajgó sebet, melyet lesújtó szavaival ütött. E pillanatban kiesett fürtéi közül a jáczint- csokrocska. Endre fölvette és átnyújtotta nejének. Majd meg incselkedve visszavette és gomblyukába tűzte. — Megengedi? — Kérdé pajzánkodva. —£ Nekem adja? — Másikat igen; válaszolt egész nyugodtan Margit — de ezt nem adhatom. — És ki tiltja meg ?- A szív ! — Mondá, nagy lélekzetet véve Margit. — A szív ?! — Nem értem .... Hogyan értsem ezt? — Hebegé Endre. — Az adta, aki .... aki szeret . . . ! Mondá fuldokolva Margit. Elpirult, mert nem mondott igazat. De neki tetszett ez a játék. — Aki szereti ?! — Hebegé Endre — Es nekem mondja ezt ?! — kérdé haraggal. E harag volt Mai'git elégtétele és megnyugvása, mert_ebből látta, hogy félje nem közönyös iránta. (Folyt, köv.) TÖVISEK. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) Humor a búcsúztatókban. A ki soha sem ivott Castalia forrásából, a kit a Múzsa homlokon még álmában sem csókolt meg, az nem lehet sohasem poéta, csak rim-kovács. Es tényleg úgy van ! Senki sem vétkezik többet és jobban a poezis ellen, mint a búcsúztató kántor, a kinek a régi szokáshoz híven minden képtelen helyzetben meg kell találnia a maga kadencziáját. íme nehány példa, elriasztó példa. * A falu tehénpásztorát igy búcsúztatta el egy | kántor: Búcsúztatlak téged el az fütől-fától Embertársaidtól és a kis fiadtól, És az egész leány és az egész leányhadtól És végre az nagyszarvu falubikájától. * Vagy: Szentséges Ur Isten ej no hát a kender- Áztatóba tóba is beléhal az ember. A részeges emberről szóló rigmus meg ez : Egész életében gyűlölte a vizet S im az ebadta ! most halállal fizet! Minő megható például ez a búcsúztatói introitus : Halál olőtt olyan zár nincs, Hogy meg ne nyílna a kilincs; Nem kell neki gazdagság s kincs Mert ezekre szüksége nincs. Leront minden ékességet Nem tud semmi emberséget Oh, te mérges vad halál Minden embert le kaszál. Ez se rossz kezdetnek: íme itt fekszem meghalva Rám esett egy kötél szalma. Részlet a költői hasonlatokból: Mert olyan az ember, mint az ürge-madár Alig jő világra s elkapja a halál. (A kántor ur furcsa zsologiai ismerete szerint ugyanis áz ürge — madár.) Az asszonyi bánat szól e remek versezetből: Jaj istenem, istenem! Már sütnöm is kéne, Szapulnom is kéne, S ez a boldogtalan meghót Siratnom is kéne. Majd a bánat fokozása közt igy lan tol: Mért haltál meg Zsigám Miért siettél Zsigám A levesed az asztalon S te ott fekszel hátadon. A reménységről igy példáz a fiók kántor: Reménység, reménység! de hamar megcsaltál Vadmaeskával festve, de hiába valál, Tán vasmacskával kicsike! Ez is igen szép szivreható kántori rigmus: Tegnapelőtt este pálczával kezemben Sétálni indultam, hát látom szemben, Hogy az emberek egy sirt ásnak, hánynak, Kérdem, kinek ? tehát mondják : [Nagy Andrásnak, Ez a szó engemet szinte dühbe hozott, És egész utamban mindég malérozott, Kedves János bátya ki lakozott Tökön, S ki nála voltál a múlt csütörtökön, S kedves Julis húga, ki laksz Apostagon! Áldjon meg titeket az ur nagy vastagon, Még ezelőtt öt-hat nappal szőtt, font és vart, Konyhájában di’ága ételeket habart Éppen akkor fújt rá a mord halál szele, Mikor a konyhában tormácskát reszele. * Tán elég ebből ennyi. B. 1 EGYLETEK, TÁRSULATOK. Jegyzőkönyv felvétetett Szegzárdon, a róm. kath. óvodát és gyer- mekmenhelyett fentartó egyesület 1895. május 12-én megtartott közgyűlésén. Jelen voltak: Triebler Ilma alelnök elnöklete alatt, Szondy Istvánné, Boda Clotild, Spányi Piroska, özv. Rényi Lászlóné, Rácz Józsefné, Módly Lászlóné, Szedresi Béláné, Zarubay Ferenczné, Boda Vilmos, Forster Zoltán, Simontsits Elemér, Spányi Antal, Módly László, dr. Dragics Imre, dr. Hirling Ádám, Pécsy János, Szévald Oszkár, Geiger Gyula, Fájth Lajos, Udvardy Sándor pénztárnok, Rácz József jegyző. Alelnök a gyűlést megnyitván, a távollevő elnök nevében az egybegyült tagokat üdvözölte. Felolvastatott az elnöki jelentés. (Melyet térszüke miatt jövő számban közlünk.) 1. Az elnöki jelentés örömmel tudomásul véte- tetett és Boda Vilmos egyleti tag inditványára a közgyűlés fáradhatatlan tevékenységű elnökének tisztelete és hálája jeléül, valamint a vele működő tisztikarnak ügy buzgalmáért jegyzőkönyi köszönetét szavazott. 2. A tárgysorozat 2-ik pontja értelmében lemondott tisztikar és választmány újraválasztása ejte- íett meg. Az alapszabályok értelmében titkos szavazás ejtetvén meg, az eredményt a szavazat-szedő bizottság elnöke, Módly László, a következőkben hirdeti ki: Elnök: Simontsits Béláné, alelnök: Triebler Ilma, ügyész: dr. Haidekker Béla, jegyző: Rácz József, pénztárnok: Udvardy Sándor. Választmányi tagok: Özv. Thodorovits Lajosné, Markó Gusztávné, Módly Lászlóné, Papp Józsefné, Kiss Károlyné, Boda Klotild dr. Hangéi Ignáczne, Rácz Józsefné, Simontsits Elemérné, Tóth Károlyné, Papp Gyuláné, Nits Istvánné, Bodnár Istvánné Leopold Kornélné, Leopold Lajosné, Mártin Ferenczné, Spányi Piroska, Steiner Adolfné, Wo- sinszky Mór, Boda Vilmos, Fájth Lajos, dr. Hirling Ádám, Grószbauer Ferencz. 3. A tárgysorozat 3. pontját a folyó évi költségvetés megállapítása képezte; — Udvardy Sándor egyleti pénztárnok beterjeszti a költségirányzatot, mely szerint az egylet folyó évi bevétele 1185 frt 72 krban, a kiadás pedig 1009 frt 70 krba előirányozha- tók s igy 176 frt 02 kr felesleg várható ez évi pénztári eredmény gyanánt. A közgyűlés a költségelőirányzatot egyhangúlag elfogadta. 4. A tárgysorozat 4. pontja az 1894. évi zárszámadás megvizsgálása volt. — Az 1894. évi zárszámadás 1679 frt 98 kr bevétellel és 1920 frt 71 kr kiadással s igy 240 frt 71 kr tulkiadással záródott le, mely tulkiadás az 1895. évi számadásban nyer fedezetet és pedig a hátralékos tagdijakban. A számadás megvizsgálására Módly László, Kiinger Ferencz és Grószbauer Ferencz egyleti tagok kérettek fel. Több tárgy nem lévén, alelnök köszönetét mond a tagok szives megjelenéséért, a gyűlést bezárja. Rácz József, jegyző. KÜLÖNFÉLÉK. — Közigazgatási bizottsági Ülés. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 18-án tartott déleló'tt a vármegyeházán ülést, melyen több fontos ügy nyert elintézést. — Kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter G y e n i s Antal szegzárdi magániskolái tanitót a móriczföldi állami elemi iskolához rendes tanítóvá nevezte ki. 1895. május 19.
