Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-31 / 13. szám

1895. márczius 31.

5

komolyan vegyük. Semmi tréfa! Semmi gyerekeske- dés! Csak tessek komolyan udvarolni és minden évvel komolyabban. Annyira, bogy mire egy 13 éves lányhoz jutunk : azzal már más, mint nősülési szándékból nem is beszélhetünk. Mert nincsenek ma már gyerekek, az élet komoly, nagyon komoly. Egyszer egy nyolez eves leánykát az ölembe akartam ültetni. Szavamra mondom csak 8 eves volt. A.nyja észre vette s indignálva szólt: De mit gondol? Erzsi már nem kis lány ! . . . S a kis pisze Erzsi ajkbiggyesztve végig nézett engem neveletlensegemért. S talán nem is túlzás, ha úgy vélem, hogy mire távoztam: Erzsiké a vele egykorú szomszédbeli Arankához sietett s izgatottan újságolta neki:

Képzeld: ma, csak egy negyedórával ezelőtt egy fiatal ember az ölibe akart ültetni engem — a mama előtt. Aranka csodálkozott:

—- Í Ah ! Csak nem akar téged nőül venni ? !

Csöppet sem csodálatos, hogy az emberiség „ erősebb “-nek nevezett fele többek között a lányne- veléssel nincs megelégedve. Szerinte nem is az a hiba. hogy nem nevelik a lányokat, de az, hogy nagyon is nevelik. Az a túlságos igyekezet, hogy a leány minél többet tudjon, azt eredményezi, hogy azt is megtudja idő előtt, amit nem kellene tudnia. Mindez természetesen csakis a „modern lányokra“ vonatkozik, kikről mondják, hogy ők képezik a túlnyomó többséget.

Szegény lányok! Hátuk mögött mennyi gáncsolás hangzik el, hogyan szedegetik szét a bimbó-szirmait, hogy végül is ne maradjon meg belőle más, csak a tövise. De hibások-e ők ? A virág úgy fejlődik, a hogyan ápolják s ne vihart zuditsatok rá, hogy javuljon, hanem napsugarat küldjétek szirmaira, hogy kinyiljék gyönyörködtetően.

A „modern lányok“-at nem csak a nevelés rontja, de még inkább rontják a mondern fiatalemberek is.

E fiatalság nagy része előtt egyáltalán ismeretlen az a gyöngédség, melylyel a nőt s igy a lányt is illetni tudják, hiányzik náluk a modornak, társalgásnak az a finomsága, melynek hatása alatt a nő szellemi bájai kifejlődhetnek: rendszerint közönséges a viseletűk a nőkkel szemben, konvenczionálisak s a lányok arra ébrednek, hogy nekik is ilyeneknek kell lenniök, hogy tessenek. Mert a nő tulajdonságai között nem utolsó az, hogy tetszeni kiván. Erénye ez, hiszen hivatása, hogy a férfi életét minél kellemesebbé varázsolja.

De mit tapasztalt, ha a világnak bemutatják?

Egyre másra hallja, hogy a fiatal emberek nem szerelmet keresnek, hanem parthit. S előbb-utóbb ő is kész a maga okoskodásával: Ám jó! En sem keresek szerelmet, hanem csupán férjet. Legyek csak asszony! . . .

De azért a modern lányok sem olyan rosszak, mint a minőknek látszanak. A mit sokan rosszaságnak vélik: csak csíntalanság az s modern leányból is válhatik jó feleség, csak a férj tudja a módját, hogy kell bánni az asszonykával.

Az igazi modern lányt ez a mondása jellemzi legjobban: Ah ha férfi lehetnék!

Világos tehát, hogy a férfiakkal nincs megelégedve. Majd megmutatná ő, milyennek kell lenni a férfiúnak, annak a férfiúnak, kiről ha álmodik s a kit az életben nem talál.

Legyen bátor és okos. Merész, de azért udvarias a nőkkel szemben s hóditson meg minden leányt. Hát van-e ennél szebb hivatás. „ Szeretni és mindég szeretni. Imádni a nőket, a nőket.

De ha mint lány megleli a férfi az ideálját: némi konsessiókat nemcsak hogy megtesz^ de meg is kiván. T. i legyen bátor és udvaris és szeressen, de ne szeresse mind a nőt, hanem csak egyet, őt t. i. csak magát a lányt: vegye nőül és szeresse mindvégig. Mert a házas életben minden csak attól függ, hogy kik lesznek egymáséi. Nem is értem : mit okoskodnak az emberek, mikor az igaz szerelem a legnagyobb és legboldogitóbb boldogság.

A modern lányoknak éles a megfigyelésük és túljárnak a fiatal emberek eszén. S ha a fiatalemberek nincsenek a lányokkal megelégedve: a lányok se tartják őket valami tökéletes lényeknek. Kritikájuk csipős s nem egy hiú ifjúnak fájna, ha hallaná.

Lulu már kopaszodik, Józsi oly unottan jár mint egy blazirt gróf, Gyula meg oly tipegősen jár, mintha gombostűkre lépdelne, Károly a diplomájával henczeg, amije nincs és sok adósságáról hallgat, a mije van, Dezső monoklit visel s azt hiszi, hogy ellenállhatatlan, pedig csak majom, Guszti rikitó nyakkendőt visel, de a mellett buta mint az éjszaka, Béla

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (13. sz.)

selypit mint egy öreg zongoratanitónő, Muki pedig egyre mosolyog, mint egy ötven éves naiva.

A modern Margit igy szól a leányokhoz, mikor egymás mellett vannak:

Oh, lányok szép az élet. Csak az a baj . . .

nek minket feleségül s nem mi őket férjül. Oh, ha választani lehetne!

Mert a modern lány is bármilyen kitanultnak higyjék is, minden házasság között a szerelmi házasságot szeretné legjobban.

Költészettel vegyétek körül a lányokat s udvarias hódolattal, melylyel igy az egész gyögébb nemnek adóztok. Mert asszonyok lesznek a lányokból és lányok voltak az asszonyok. Asszonyból soha sem lehet leány igaz! de ne adja Isten, hogy csak egy leányhói is ne váljék asszony.

A hazáért mindent.

18) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz.

(Folytatás.) De ott volt Széchenyi István is, ez a nagy hazafi, az ő jósló ihletével, az ő aggódó szivével, aki ugyanazon czélt tűzte ki élete feladatául, melyet Kossuth, csak az eázközök és módok megválasztásában volt köztük különbözet; ott volt ő a mérleg másik serpenyőjében s ha a forradalmi láz nem teszi idegessé a türelmét vesztett tömeget, hát akkor Széchenyi nagyot nyom a mérleg rudján, midőn a „Politikai Programm-Töredékek“-ben ezeket mondja Kossuthnak:

„A honnak álladalma megrendül és a legmélyebbre ható hazafiak, midőn kinosan fog vérezni szivük annak elgondoltán, mennyire vihette volna bölcsesség a hon kifejtését s ábrándozó inconpetentia hová sülyeszté azt: egyedül buzgó imádságban lesznek, ultinum remedium gyanánt, kénytelenek keresni statustudományt s újra és újra megkérni a magyarok Istenét, hogy irgalmazzon kiskorúságunknak és se- gitsen.“

A nemzetiség, melyért oly sokáig, oly emberségesen, oly hűen s már-már némi sikerrel vivtunk, alkalmasint utolsó agóniáját fogja élni.

S ön Kossuth, ön, kit én nem csak hazaszerető s becsületes embernek is szeretek hinni, ki előtt az erény nem üres hang, nem egyedüli fényüzési függezimer, ön mit fog érezni, ha csakugyan mégis ecsetem rajza igaznak fog mutatkozni és ön, ki már annyiszor kiábrándult, — s erre untig oka is volt — elvégre még a körül is kibontakoznék azon édes illusióból, mely önt még most mindég sötétben tartja, hogy:

midőn statusbölcseséggel hitte magát telve lenni, csak phantasiával és önhittséggel volt saturálva;

midőn prophétának tartotta magát, nem csak nem látott semmit is előre, de még a fenforgó legegyszerűbb eseményeket sem bírta felfogni tisztán s miglen teremtői illusiókban ringatta magát, nem volt soha sem egyébb, mint indítványozó s projectans, ki mindent kezd s mindenbe beleviszi a könnyen hívőket, egyet s mást egy ideig fentartani tán képes, de bevégezni semmit sem tud;

midőn másokat akart vezetni, mig saját magát sem tudta kormányozni gyakorlatilag;

midőn uj politikai messiásnak, egy mélyen be- I ható statusbölcsnek hitte magát, soha sem birt magasabban emelkedni, mint egy jószivü miserikordiá- nus nézpontjára, ki minden kis sebre irt szeretne kenni, hézagos számítások szerint kenyereket süttet a szegények számára és aki borzasztólagelőmozditván a dologtalanságot, el van tán látva elég talentummal egy nemzeti nagy kórház megalapítására, de nemzetet, sülyedésnek indultne mzetet regenerálni soha sem fog:

midőn népeket vélt boldogítani, zugprókátorként szerencsétlenségünkre csak felizgatójuk volt s hogy ekkép:

midőn honunk institutióit rendezni, szilárdítani vélte, végkép zavarba bonyolitá azt; szabadság terjesztése helyett, mi bálványa volt, szolgaiabb állapotba sülyeszté a hazát; nemzetiségünket pedig, mely, bár ki mit mond is, egyedüli garantiája szabadabb insti- tutióinknak, s azon egyedüli regenerationalis szikra, mely bennünk létezik, nem készakarva tán, megengedjük, — végkép leejtette lábairól; s ehhez képest még azon illusióbán is,

mikor azt hitte: legalább kötelességét fogja teljesíteni, csalatkozott, mert működése több kárt okozott, mint hajtott volna hasznot, és idétlenségek elkövetése korán sem kötelességtelj esités még!

akkor, mondom, ha ön egyszer tökéletesen kiábrándulva leendett, — mi meg fog történni, ne kételkedjék, i— mert önalkotta világa nem reálisabb, mint a délibáb és ön nem fogja tagadhatni, hogy én jobban ismerem önt, mint önmaga, —■ akkor, ugyan kérdem, og-e, — de csak egy vigasztaló érzést is lelni keblében ?

Szándékának tisztaságával fog talán előállani ?- Ámde kérdem, nem szomorú vigasztalás-e — az, ha abból egy végkép feldúlt nemzetnek romja merül fel, s egy meg nem szűnő figyelmeztetés ezt hangoztatja fülébe: l’enfer est penplé des meilurs intentions ?

Vagy tán azzal fogja vigasztalni magát, hogy csak jogával élt ? life Azonban, ha érre megint a bölcsnek kétségbevehetetlen állítása fog jutni eszébe, hogy „nincs nagyobb bűn, mint másokat akarni vezetni, ahhoz való tulajdon nélkül“ : ugyan nem fog-e vajmi keserű érzéssel visszaemlékezni« mindazon illusióira, sőt megátkozza azokat, melyekből sem elég higgadtsága nem volt saját erejével kiemelkedni, sem elég erélye tűrni, hogy azokból mások elbírálják önt?

És azért a haza szent nevére kérem önt, lépjen le agitátiójának azon veszélyterhes teréről, melyre I állott; sőt nemes érzelmeihez fordulva alázatosan ese- dezem, mondjon le a politikai vezérségről is általában.

Ha azonban ön végig el akarja járni az egyszer felvett „nélkületek, sőt ellenetek “-féle vilitánczo: ám tessék.

Izgasson minden nemzetiséget a magyar nemzetiség ellen bőszülésig fel; vessen égő kanóczot a szántóvető lakára, ostorozza a közbirodalom érdekeit legnagyobb ellentétre, s töltse meg mérgével a vissza- torlás poharát: ám lássa.

Ha azonban egykor, midőn már későn lesz, érezni és átlátni fogja, hogy átok volt az amit fejünkre hozott s nem áldás: akkor ne mentse magát azzal, hogy nem volt a nemzetben egy hü is, ki önnek csalálmait még idején kettétörni elég elszántsággal birt, s tehetsége szerint igyekezett volna.“

Kossuth kimondja a nagy szót, hogy a nemzet erejével rendelkezik. E szó, a reményleni nem mei’őbb I is az önbizalom villanyozó áramát löveli. De olvassa Széchenyinek agyvelőt fagyasztó jóslatát is ! Kossuth I lángszavára a kard markolatához nyúl, — Széchenyi jóslatánál az aggódás ólomszárnyai nehezülnek reá!

Az izgalomban tartott kedélyek talányszerü hangulata, a határozatlanság, a bizonytalanság érzetében leli magyarázatai.

(Folyt, köv.)

KÜLÖNFÉLÉK. ___

— Kinevezés. A kereskedelemügyi miniszter W alter Károly szegzárdi posta- és távirda főtisztet, hivatali főnököt posta- és távirda felügyelővé nevezte ki. E kinevezés olyan férfiút ért, ki pontos, lelki- ismeretes működésével magára vonta az illetékes felsőbb körök figyelmét s előzékeny modorával pedig a szegzárdi közönség osztatlan tiszteletét és nagyrabecsülését vivta ki magának. Magunk részéről is őszintén gratulálunk a megérdemlett előléptetéshez.

— Tolnavármegye uj királyi tanfelügyelője. Tihanyi Domokos, vármegyénkbe áthelyezett kir. tanfelügyelő állását már elfoglalta, s erről vármegyénkben levő összes iskolaszékeket meleghangú körlevélben értesítette. Mint már megírtuk, az uj tanfelügyelő Ungmegyében eltöltött hét év alatt a tanügy terén kiváló érdemeket szerzett, a mit az a meleg, rokonszenves ováczió bizonyít legjobban, melyben őt az ungmegyeiek valláskülömbség nélkül eltávozta alkalmával részesítették, és az érdemnek azon elismerése, melyet az ungvármegyei közigazgatási bizottság iránta tanúsított, midőn márczius hó 12-én tartott ülésében neki sikeres tevékenységéért elismerését és köszönetét, eltávozása felett pedig sajnálkozását fejezte ki. Az erre vonatkozó jegyzőkönyvi kivonatot a kir. tan- felügyelőnek, valamint Tolnavármegye közigazgatási bizottságának is megküldötte. Örömmel üdvözöljük mi is körünkben, működéséhez kitartást, s legszebb eredményt kivánunk.

— Wosinsky Mór belv. esperes-plébános a lefolyt héten Arcóban volt, hogy a megyés püspök engedélyét megnyeije, hogy Zichy Jenő grófot ázsiai kutató útjában kisérhesse. A püspök az engedélyt szívesen megadta. A tudós pap április 18-ika körül indul az expedi- czióval a nagy útra.

— Kaszinói halvacsora. A szegzárdi kaszinó múlt csütörtökön tartotta meg szokásos halvacsoráját. A kaszinó tágas nagy termében és két mellék szobában volt felteritve, s a fehérasztalok mellett 154-en foglaltak helyet. Nem csak a helybeli intelligenczia, hanem a vidék is szép számban képviselve volt,

I megyei notabilitásaink a főispán élén szintén megtisz-