Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-04-29 / 18. szám

fi TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (18. sz.) 1894 április 29. ne csak könyvtár, ne csak kő és pirámis, ne csak mauzóleum és a kerepesi temető, hanem a nemzet élő kegyelete mellett állandóbb velami, hirdesse és tartsa fenn ledönthetetlenül Kossuth Lajos nevét. Azt akarjuk, hogy nevének varázsa igazlakó helyet találjon továbbra is minden magyar kebelében, melyre a költő szavai szerint: „mint a csengettyű szavára, ész megáljon, szivbeszéljen“. Azt akarjuk, hogy Kossuth Lajos porai ne legyenek valamikor az csolatosan az 1894. és 1895. évek folyamatában évenkint és óvodánként 2—2, összesen tehát két év alatt tizenkét állandó menedékház-vezetőnői tanfo­lyamót létesíteni: felhívom mindazokat, kik ezen egyenkint 6—6 hónapig tartó tanfolyamok valame­lyikén részt venni óhajtanak, hogy az illető kisded­óvodák vezetőinél jelentkezzenek. Szegzárd, 1894. évi április hó 96-án. Rill, enyészetnek és a nemzeti feledés dicstelen sorsának kitéve, mint a bujdosó Rákóczi hamvai Rodostóban, akit csak hű szolgájának, Mikes Kelemennek kesergő levelei sirattak meg hontalanságában és őriztek meg máig is halála után. Azt akarjuk, hogy Kossuth neve és halhatatlansága élő szó és élő alak marad­jon köztünk miudenkor. Örökké éljen a családban, a társadalomban és a legszentebb Pantheonban: az irodalomban. E nemes honfi czéira alapitottuk meg a: „Ko ssu th-Lapokat“. Lapunk csak közérdekű lap lesz, nem politikai. A politikai élet hullámveré­seitől távol egyedül a Kossuth-tisztelet oltára marad, amely k Íré kívánunk csoportosítani minden nevéhez fűződő emléket, történetet, hagyományt, közéleti eseményt, népdalt, mondát és ereklyét, valamint Kossuth leghűbb gyermnkeit: a magyar népet! Miután ennél maradandóbb becsű oszlopot nem állíthatunk Kossuth emlékének, bizunk a magyar nép hazafíságában, hogy a „Kossu th-L apók“ ügyét melegen felkarolja. Lapunk f. évi ápril hó 22-étől kezdve minden vasárnapon jelenvén meg, hazafias tisztelettel felkérjük a nagy közönséget, miszerint előfiizetéseit Budapest VII. kerület Szövetség-utcza 4 5. sz. alá mielőbb beküldeni szíveskedjék. A Kossuth-Lapók előfizetési ára: Egész évre 6 forint, félévre 3 forint, negyed­évre 1 forint 60 kr. Kossuth Lajos éltette eddig a magyar népet, levett kalappal éltesse most a nem­zet az ő nagy nevét! Felelős szerkesztő és kiadó: Gersay Iván. I Erkel Ferencz Hunyadi Lászó operájá­nak teljes magyar és német szövegű zon- g o I a-k ivonatár a, előfizetés- vagy elő­jegyzésre fölhívás. Midőn a magyar zene legkimagaslóbb alakja, nesztora sf reformáló géniu­szának: Erkel Ferencznek legnépszerűbb magyar operája teljes zongora-kivonata kiadására vállalko­zunk : ezzel nemcsak nemzeti kulturális missziót teljesitünk, hanem egy rég táplált közóhajnak is eleget tenni vélünk. Hogy ki volt Erkel Ferencz | minő halhatlan érdemek koszorúja veszi őt körül a magyar műtörténelemben, ezt magyarázni, első sorban a magyar nemzettel szemben: felesleges. —. Ismeri az ő nevét ős művészeti kihatóságát a nem­zet minden fia, mint olyanét, ki a magyar Pantheon­ban a legméltóbbak közt foglal helyet. Magasztos hymnusza mellett imádkozik a magyar s Hunyady- indulója mellett lelkesedik a csaták soraiban. Más­részt „Hunyad/ László“ opera teljes zongora-kivona­tának a hiánya volt eddigié legfőkép oka annak, hogy e nemzeti monumentális műalkotás még nem tette meg méltó körútját a müveit világ színpadain. Midőn ezt e kiadás által lehetővé tesszük: él bennünk az a hit, hogy ebbeli nemzeti kulturális, áldozatkész törekvésünkben a t. ez. magyar zeneközönség részé­ről megillető pártolásban fogunk részesülni. A teljes kőt nyelvszövegü kiadás, a nagy zeneköltő hü arcz- képével diszitva f. év október hó 1-ig okvetlenül me§ fog jelenni s a t. ez. előfizetők ős megrende­lőknek szőtküldetni. Előfizetési vagy megrendelési ár: 6 frt, melyre nézve vagy az előfizetési árt vagy a megrenelési ivet, f. év május hó végéig annál is inkább kérjük alulírott kiadóczéghez beküldeni, mivel e határidőn túl a terjedelmes kiadvány csak bolti és jóval nagyobb ár mellett azaz 10 írtért lesz meg­szerezhető. Minden egyszerre beküldött tiz előfizető vagy megrendelő után egy tiszteletpóldánynyal szol­gálunk. Bízva a t. ez. magyar zeneközönség széles pártolásában: hazafiui tisztelettel maradtunk Rózsa­völgyi és társa cs. és kir udvari zeneműkereskedése (Kristóf-tér 3. szám). KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Tolnauármegyei hir. tanfelügyelő. 1829. ugyszám/1894. Felhívás. Felhatalmazást nyervén, a szegzárdi alap- nevelési-egylet, a tolnai nőegylet és Dunaföld- v á r községe által fentartott kisded-óvodákkal kap­kir. tanfelügyelő. Kiadótulajdonos és felelős szerkesztő': BODA VILMOS HIVATALOS HIRDETÉSEK. 1658. r m ~tkT9lT Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint tlkvi hatóság ré­széről közhírré tétetik, hogy Vilii Bálint, Vilii Éva, Vilii Anna és kiskorú Vilii János és Péternek Schmidt Mihályné úgy is mint kisk. Schmidt Er­zsébet és Magdolna t. I gyámja elleni 87 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szegzárdi kir. törvszék területén fekvő Várdomb községi 127. sz. tjkvben Schmiedt Mihály és nej Melter Anna nevein álló A. f 58. hrsz. 88. npsz. ház és udvar 400 frt és az ugyanazon tjkvben foglalt A. | 737/14. hrsz. szántó föld 63 frt. kikiáltási árban 1894. évi julius hó 12-ik napjának délelőtt 10 órakor Várdombon a község házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni és a vételárt 3 egyenlő részletben 6% ka­matokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pézlárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési felté­telek, a hivatalos arák alatt alulírott telekkönyi hatóságnál és Várdom község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osz­tályánál, 1894. évi márczius hó 5-én. Hamza Géza, kir. tvszki biro. tkv.33i894. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint tkvi hatóság ré­széről közhirré tétetik, hogy Nouvier Alajosnénak, Kálmán Károlyné, Schubert Lujza elleni 550 frt töke és jár. iránti vágrehajiási ügyében a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő Szegzárd községi 7663. sz, tjkvben végrehajtást szenvedő nevén álló A. | 7705/b. hrsz. szőlő és pésház 422 frt kikiáltási árban 1894. évi julius hó 26. napján délelőtt 10 órakor Szegzárdon az igazságügyi palota 9. számú helyiségében megtartandó árvérésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti’ kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni és vevő a vételárt három egyenlő részletben 6% kamatokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatal mint letéti pénztárnál lefizetni kötelesek és végre, hogy az árverési fel­tételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóság­nál és Szegzárd község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Szegzárdon, 1894. évi márczius 18-án, a kir. tör­vényszék telekkönyvi hatóságánál. Hamza Géza, kir. tszéki bíró. tk^l'8^4 Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi ható­ság részéről közhirré tétetik, hogy Pere Józsefnek Bonnyai János, Bonnyai József, és kisk. Bonnyai Ferencz elleni 70 frt tőke és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szeg­zárdi kir. törvszék területén fekvő Szegzárd községi 6983. sz.. tjkvben foglalt | 6565/a. 5. hrsz. présházas szőlőnek Bonnyai János, Bonnyai József és kisk. Bonnyai Ferenczet illető % része, úgy a 9495. sz. tjkvben foglalt f 6565/a. 1. hrsz. egész szőlő, illetve jelenleg szántóföldek 126 frt; to­vábbá ugyanezen tjkvben foglalt f 2082/a. 2. és 2682/a. 6. hrsz. szántó és rét 335 frt kikiáltási árban 1894. évi augusztus hó 2-ik napján délelőtt 10 órakor Szegzárdon a kir. igazságügyi palotának 9. sz. tkvi irattárában megtartandó árverésen eladatni fognak. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10%-át bánatpénz fejében letenni és a vételárt pedig három egyenlő részletben 6% kamatokkal a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pénz­tárnál lefizetni kötelesek, végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alólirt tkvi hatóságnál, úgy Szegzárd község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi ha­tóságánál 1894. évi április hó 6-án. Hamza Géza, kir. Iszki hiró. 1608. sz. ^ , . . . . . tk i89j; Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint tlkvi hatóság ré­széről közhirré tétetik, hogy a tolnai polg. takarékpénztár­nak, úgy a tolnamegyei takarék- és hitelbank részvény tár­saságnak Tatai József elleni 40 frt, illetve 345 frt tőkék és járulékaik iránti végrehajtási ügyeikben a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő Szegzárd községi 809. sz. tjkvbe Tatai József nevén álló A. I 870. hrsz. 788. npsz. ház 400 frt kikiáltási árban 1894. évi junius hó 2. napján délutáni 3 órakor Szegzárdon a törvénykezési épület 9. sz. helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10°/0-át bánatpénz fejében letenni és a vételárt három egyenlő részletben 6% kamatokkal együtt a szegzárdi k. adóhivatal — mint le­téti pénztárnál lefizetni kötelesek — és hogy az árveré3Í feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi ható­ságnál, úgy Szegzárd község elöljáróságánál megtekinthetők. Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál 1894. évi márczius hó 5-én. Hamza Géza, kir. törvényszéki bíró. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi ható­ság részéről közhirré tétetik Treuschiner Vilmosnak Weisz Herman elleni 93 frt 70 kr tőke és járúlékai iránti végrehajtási ügyében a szegzárdi kir. törvényszék területén fekvő Tolna községi 1650. sz. tjkvben felvett 439. hrsz. 416. népsz. ház, udvar és kertből Weisz Herman illetősége 1366 frt kikiáltási árban 1894. évi május hó 25-ik napjának délelőtt 10 órakor Tolnán, a község házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Hm ,, , Figyelmeztetnek venni szándékozok, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10 /©-át bánatpénz fe­jében letenni és a vételárt 3 egyenlő részletben 6% kama­tokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pénz­tárnál lefizetni köteles és végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál és Tolna község elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Szegzárdon.) 1894. évi január hó 29-án, | kir. törvényszék telekkönyvi hatóságánál. Hamza Géza, kir. tvszékibiró. Fklmír Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság részéről közhirré tétetik, hogy a tolnai polgári takarék-pénz­tárnak és az ezennel csatlakozottnak kimondott Pribenszky Erzsébetnek, Nyéki Józsefnek, tolnavidéki takarék-pénztár­nak, Piszter Ferencz és neje Taksonyi Annának Tóth János és neje Horváth Szabó Anna, Nyéki József és Kúzsán Márton ellen 45 frt 50 kr, 150 frt, 66 frt, 70 frt, 77 frt, 140 frt és jár. iránti végrehajtási ügyében a szegárdi kir. törvényszék te­rületén fekvő Szegzárd községi 3529. sz. tjkvben foglalt Tóth J.-né, Horváth Szabó A., Zsődö F., Zsődő J. és Zsödő József nevein álló A. § 8426. hrsz. baktai présház a végr. törv. 156. §. alapján egészben 50 frt; a szegzárdi 246. sz. tjkvben foglalt Nyéki József és nej Reiter Anna nevein álló A. f 273. hrsz. 249. népsz. ház, udvar és kert ugyanazon törvényszakasz alapján.egészben 400 frt; a szegzárdi 4421. sz. tjkvben ugyanazok nevén álló A. f 10057, hrsz. szőlő és présházból Nyéki Józsefet illető felerész 208 frt; az ugyan­azon tjkvben foglalt A. f 10058. hrsz. szőlő ugyancsak Nyéki József illetősége 152 frt; az őcsényi 1114. sz. íjkvben foglalt ugyanazok nevein álló 2583. hrsz. szántó a hivatkozott tör­vényszakasz alapján egészben 105 frt, végül az őcsényi 2370. sz. tjkvben foglalt ugyanazok nevein álló A. | 2582. hrsz. szántó a hivatkozott törvényszakasz alapjan egészben 160 frt kikiáltási árban 1894. évi julius hó 9. napjának délelőtti 9 órakor Szegzárdon a kir. igazságügyi palota 9. sz. tkvi irattári helyiségében megtartandó árverésen eladatni fog. Figyelmeztetnek venni szándékozók, hogy az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10°/o-át bánatpénz fe­jében letenni és a vételárt 3 egyenlő részletben 6% kama­tokkal együtt a szegzárdi kir. adóhivatal, mint letéti pénztár­nál lefizetni kötelesek, s végre, hogy az árverési feltételek a hivatalos órák alatt alólirt tk. hatóság úgy Szegzárd és Öcsény község elöljáróságainál megtekinthetők. Kelt Szegzárdon, a kir. törvényszék telekkönyvi osz­tályánál 1894. évi márczius hó 2-án. Závody Albin, kir. törvényszéki bíró. 648, . „V'"­tk. 1894. Árverési hirdetményi kivonat. A dunaföldvári kir. járásbíróság, mint tkönyvi ható­ság közhirré teszi, hogy néhai Zerra István és neje Orsi Anna hagyatéki ügyében a végrehajtási joghatálylyal biró önkén­tes árverést a dunaföldvári jbiróság területén levő a duna­földvári 1317. sz. tjkvben 1. sorsz. 1626. hrsz. alatt felvett 1140. népsz. házra 400 frt, 4000. sz. tjkvben A. | 1. sorsz. 839. hrsz. ingatlanra 8 frt, A. | 2. sorsz. 10588/b. hrsz. in­gatlanra 159 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanra az 1894. évi julius hó II. napján d. e. 10 órakor a tkv. hatóság hivatalos helyiségében megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárá­nak 10%-át, készpénzben, vagy az 1881. 60 t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. sz. alatt kelt fels. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881 : 60. t.-cz 170. §-a értelmében a bánatpénz­nek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított szabály- szerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Dunaföldváron, 1893. évi április hó 7-én, a kir. jbiróság, mint telekkönyvi hatóság. Módly Béla, kir. aljbiró. HIRDETÉSEK. [| A hölgyek figyelmébe! Ö Van szerencsém a mélyen tisztelt Bj hölgyközönség szives tudomására hozni, hogy Szegzárdon a Pirniízer-féle ház- ^ ban fennálló divatáru üzletetemet a $ legdivatosabb és legelegánsabb női ka- | lapokkal, legújabb modelekkel raktáro- £ A mat dúsan felszereltem. $ ^ Bécsben történt előnyös bevásár- ^ lásaim következtében a legolcsóbban igyekszem a mélyen tisztelt vásárlói­ig mat kielégíteni. í] (64. 1-1.) vA i Ozv. Doór Jánosné. %

Next

/
Oldalképek
Tartalom