Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-02-18 / 8. szám
XXII. évfolyam. 0. szám. Szegzárd, 1894. február 18. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyósztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _______________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egépz évre ...........................6 frt — kr Fél évre................................3 „ — „ Negyed évre ......... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények in- tézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Vármegyei középiskolánk. Ha nem nyomtatva olvastuk volna, hogy létezik egy csodálatos tengeri kígyó, mely rövid időre emberi szemek számára is láthatóvá válik, de ezután ismét nyomtalanul eltűnik, hogy a bébéket dédelgető dajkák ijesztő meséiben mint egy ködszerö fantom jelenjék csak meg, találva hiszékeny emberekre, kik létezésére esküdöznek és viszont másokra, kik azt egy ijedt emberi agy beteg képzeletének rovására írják; ha ismételjük, nem olvastuk volna, még pedig szavahihető ujságlapon, hogy mindez való tény, hát azt hinnők, hogy a miről ott szó van, az nem is tengeri szörnyeteg, hanem szárazföldi szülött, nem is kígyó, hanem középiskola, a melyet a mi nagyon tisztelt és szeretett közoktatásügyi miniszterünk: Csáky Albin gróf immár két esztendeje elvben nekünk megadott. Azóta két, egyházpolitikai javaslatokkal terhes, küzdelmes év múlt el fejeink felett, annélkül azonban, hogy/ez a problematikus értéHü e^v* döntés, bárnpiily csekély mértékű gyakorlati hasznot erechnényezett volna számunkra. Először maga a középiskola létesítésének kérdése szülte meg a harczot azok között, kik a lateinereket nevelő főgimnázium felállításában retrográd irány felülkerekedését vélték felismerni, s azok közt kik a közszükséglet kielégítését ebben az irányban keresték; később jött a hely kérdése, mely igen természetes okokból lángba borítva vármegyénket, több küzdő táborra osztott benünket; mig nem az ingerült kedélyek megnyugtatása érdekében, a béke olajágával kezében, megjelent köztünk az ítélethozatalra jogosított szakférfiú: Kla- marik János miniszteri tanácsos ur s beható vizsgálat megejtése után egész határozottsággal kijelentette: hogy napnál világosabb, miszerint a középiskola sem Gyönkőn, sem Bony- hádon nem állítható fel. Ily előzmények után nem volt tulvérmes a remény, hogy a hely kérdésében a döntés rövid nehány hét alatt okvetlenül be fog következni. Azóta közel már ismét egy fél év múlt el, anélkül, hogy az oly határozottsággal nyilvánított vélemény gyakorlati következményeket vont volna maga után. Bármily eltérők voltak is a vélemények arra nézve, hogy vármegyénk melyik községét illeti meg az elsőség, azt véljük, abban közösen mindnyájan egyetértünk, hogy mindent el kell követni, mindent követ meg kell moz- 1 ditani, hogy a bizonytalanság ezen. türhetlen állapotából kieviczkéljünk. Tudvalevőleg a versenyző községek mindegyikében jelentékeny magán, de időhöz kötött adományok gyüjtettek azon czélból, hogy a főgimnázium felállítása esetében a kormány által mindenesetre követelendő hozzájárulási alap megteremtessék; a három év, melyre az adományozók magukat kötelezték immár vége felé jár s kétségtelen dolog, hogy a mostanihoz hasonló eredményeket egy esz- közlendő uj gyűjtés, a megváltozott gazdasági viszonyok folytán, semmiesetre sem eredményezne s igy azon veszély lehetősége fenyegetne bennünket, hogy a kormány kikötéseinek megfelelni nem ludnánk. Hozzájárul ehhez, hogy úgy a bonyhádi algimnázium, mint a szegzárdi polgári iskola közhasznú működése helyzetük bizonytalansága folytán a közönség nem kis hátrányára, teljesen meg van bénítva. Mit szóljunk még a szülők kínos helyzetéről, kik anyagi gondokkal küzdve, folyton, remegve várják az idő bekövetkeztét, midőn gyermekük tanithatása érdekében nem lesznek kénytelenek: az idegenbe küldés nagy kiadásaitól terhelve, betevő falatjukat magoktól megvonni. Ezen nagyjában odavetett okok is elegendő sulylyal bírnak arra nézve, hogy a döntés siettetésére minden kellő lépés megtétessék. 1 Vármegyénk alispánjához, SrriiOntsits I Béla úrhoz fordulunk, mint a főgimnázium létesítése érdekében alakult végrehajtó bizottság elnökéhez, hogy hívja össze mielőbb a vezetése alatti testületet, miszerint azok a teendő lépések meghatározása tárgyában tanácskozhassanak. Ismerve S i m o n t s i t s Béla urnák a főgimnázium létesítésében már eddig is kifejtett önzetlen tevékenységét, biztosan reméljük, hogy kérésünket teljesíteni fogja. Helyzetünkben semmi oldalról sem érhet bennünket igazságosan a vád, hogy türelmetlenkedünk ! b. TÁRCZA. A n n u 3 k a.*) Szerettem-e Annuskát? Rég volt. Mit tudom én! Csak azt tudom: napestig Csüngtem tekintetén; Szomju vágygyal epe.dve Egy piczi csók után ... Annuska vig gyerek volt; Én bús és halovány. Szeretett-e Annuska? Maga se’ tudta tán. Hisz’ még túl sem adott a Térdigórő ruhán. A szerelem előtte Játék volt még csupán . .. Annuska vig gyerek volt; Én bús és halovány. Vallottunk-e szerelmet Egymásnak? Nem tudom. Pedig sokszor bolyogtunk Szép.csöndes alkonyon Ott, hol a folyó bujkál Erdős hegyek alatt. .. Annuska vig gyerek volt: Én bús és hallgatag. *) Mutatvány szerzőnek sajtó alatt levő verskötetéből. Aztán .. . egy őszi estén, Mely búval volt tele, Elszakadtunk egymástól S elmentem messzire .. . — Most azt se’ t’om, ha él-e A kedves kis leány? Oly vig gyerek-e most is? S gondol-e még reám? ifj. Kerekes József. Márton bácsi. (A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája.) A szőke Dunának habjai sok malmot ringatnak ; de olyan kedves jószivü, mézes beszédű gazdája, mint az öreg Galambos Márton, csak kevésnek, nagyon kevésnek volt. Mikor vasárnaponként a déli isteni szolgálat bevógződött, mindig akadt hat-hét ember, köztük egy-két leányzó, kik csónakra ültek, s eleveztek a „jó“ Márton bácsi malmához. A jó öreg mindig szívesen fogadta vendégeit, ott marasztotta, tartotta őket magyar vendégszeretettel, édes szóval, szép mesékkel. A láthatáron gyülekező fekete felhők nem ijesztették meg Márton bácsi tisztelőit; most is hatan ültek a malomhoz kötött csónakban, mind egytől-egyig az öreg kedveltjei, akiknek szívesen el-elmesélt egyetmást hosszú élet történetéből, leküzdött viszontagságaiból, édes, avagy keserű emlékeiből. Az öreg otí ült a malom szélén, lelógatta lábait a csónak fölé; megtömte újra valódi selmeczi pipáját, s szólt: „Azt kérdezed édes Panni lelkem, hova lett az ón egyetlen leányom Julcsa, az én szemem fénye“ ? „Régóta .. . sokan kérdezik azt tőlem az olyan fiatal, szép, piros arczu, eper ajkú leányok, mint te. Eddig édes galambom, valahányszor felőle kérdezősködtek, mindig áttértem valami másra; elmeséltem inkább egy pár szép emlékű történetet a „mi har- czunkból“; — a mi harciunkból... tudod, édes tubám, mikor ezért a szép hazáért, ennek szabadságáért harczoltunk.“ „Hej! régen, nagyon régen volt az“! Felsóhajtott az öreg, elővette nagy, sárga zsebbevalóját megtörülgette arczát, s folytatá: „Te Julcsa történetét kívánod. Jól van leányom. Szivemben ugyan felujul ismét a fájdalom. Elakarom felejteni.. . elakarom örökre“. „Nem tudtam; ha nem szóltam is nektek, éreztem ón, éreztem, hogy valami ^zúr a szivemben; hallottam, s most is hallom az átkot“. Végig simított az öreg egyet a homlokán pipáját letette magamellé, azután kezére támasztotta fejét, s folytatá: „A világosi fegyverletétel után elbujdostam egy darabig. Mikor hosszas szenvedés utáu hazatértem a falunkba feleségemhez, kis leánykám már négy éves volt. Nevelgettük, dédelgettük, óvtam széltől, dolgoztam reá — mert a régi jómód megszakadt — dolgoztam, hogy meglegyen neki mindene“.
