Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-06-24 / 26. szám
XXII. évfolyam. Szegzárd, 1894. junius 24. 20. szám. I KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _______________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre ....... 6 frt — kr Fél évre ..................3 1 Ne gyed évre...........................I „ 50 ” Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendök. küldendők. tések jutányosán számittatnak. Előfizetési felhívás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1894. évi XXil. évfolyamának lll-ik negyedére. Egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt ,= 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr =1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Kótyavetye. Szegzárd község hivatalos személyzetének általában kijut a munkából; nem panaszkodhatnak, hogy teendők hiányában unni kénytelenek magokat; de a legjobban el vannak foglalva kétséglelenül:a végrehajtók ésa dobos. Nem teheti ki az ember a lábát, hogy né találkoznék a községi elöljáróság s a rendőrség egy-egy tagja által kisért végrehajtók valamelyikével, ki a kérlelhetetlen és szigorú felsőbb parancs folytán a különféle adók töméntelen hátralékait jár házról-házra behajtani. A dobos szokásos ünnepnapi, városház előtti hirdetései minden alkalommal fél órát vesznek igénybe, de már ez sem elég, mert a nyolcz órai mise után hétköznapokra is jut elég hirdetés s hallgató közönség minden alkalommal aggódva lesi, hogy melyik, előbb jó módnak örvendő polgártársuk ingó és ingatlan vagyona kerül kótyavetye alá. Osztozik a munkában a kir. törvényszék telekkönyvi osztálya, mely alig győzi a árverések elrendelését. A sötét képet kiegészíti még a vagyon értékének óriási hanyatlása; egy présház, egy szőlő 5—10 frton kel el és még igy is akad vevő rája. Hivatott körökben sok alkalommal beszéd tárgyát képezte s lapunkban is számtalanszor fejtegetve lett a kérdés, hogy minő eszközök alkalmazásával lehetne a pusztulás ezen szívfacsaró rombolásnak, ha nem is véget vetni, legalább útjába akadályokat gördíteni; s minden eszmecserének, minden fontolgatásnak az lett a végeredménye, hogy azt a vagyont, melynek köszönheti Szegzárd korábbi jólétét s melynek pusztulása idézte elő mostani kétségbe ejtő helyzetét: a szőlőket kell újra helyreállítani. Mindazok, kik a baj fejlődését alaposan ismerik s orvosszerei iránt tisztában vannak, számtalanszor hangoztatták, hogy e szőlők rekonstrukcziójának keresztülvitelére csak két eszköz van: ingyen amerikai vessző és olcsó, nyugodt kölcsön. Az állam, mely egyedül képes ily na- gyobbszabásu eszközök alkalmazására tehetetlenül és nyugodtan nézi adófizető polgárai vergődését, meg kell tehát ragadni magának Szegzárd képviseletének minden alkalmat, hogy a mennyiben tehetségében áll, legalább részben az előbbi jólét visszatérésének útját egyengesse. Arról, hogy pusztuló és kivándorlásnak indult lakossága számára kölcsönt eszközöljön ki, természetesen, képtelen, de annak tán volna módja, hogy a szőlők helyreállításának másik akadályát, legalább részben elhárítani törekedjék. Itt van ugyan a részben állami, részben megyei és Szegzárd hozzájárulás alapján létesített amerikai veszsző-telep, de a mint a tapasztalás igazolta, arra, hogy Szegzárd szükségletét csak megközelítőleg is kielégítse, a megye külső lakossága által is erősen igénybe vétetvén, alig képes a múlt évben is alig tudott néhány százezernyi vesszőt rendelkezésre bocsájtani. A kibontakozásnak elősegítése czéljából tehát Szegzárdnak is bele kell menni az amerikai alany szaporításába. Ennek eszközlése pedig nem lehetetlen s a mostani szűk viszonyok közölt is, a lakosság nagyobb mérvű megterheltetése nélkül keresztülvihető. Szegzárd városnak van úgy a remetei hegyoldalban, mint a vasút mentén vesszők tenyésztésre alkalmas területe. A földnek felforgatása belekerülne egy pár száz forintba; vesszőt tán csak adna az állam; annyit, mennyi a betelepítésre szükséges s igy csak még a földek után befolyandó szinte pár száz forintra rugó haszonbéri ösz- szeget veszítené el. A szegényebb szőlőbirtok lakosságnak ingyen vesszővel való ellátása már magában véve oly eredményt mutatna fel és pedig TARCZA. Érettségi után. — Rímes tanácsok pályaválasztás előtt.— Az érettségin szépen átesél. Hozá a hirt az örvendő levél. Vagy tehát érett, tudós, sőt mi bölcs, — Mert mi leesik, az mind ért gyümölcs. Hát üdvözöllek, hogy meg nem bukál, Persze, hogy szívből, mint rokont dukál; De mert tanácsom kéred, hogy mi légy, Lévén minden már annyi, mint a légy, lm rímbe szedve itt a kért tanács, Ha megfogadtad, egykoron kalács. Pap légy jó öcsém, pap és semmi más, Bárha neved nem Pál s Jeremiás. Hogy nem őrzesz rá belső hivatást? Tán kiállja rajtad a palást? Vocátio? — ma ez felesleges, Lehetsz felőle bízvást esperes, Mert püspökséget már nem jósolok, Noha „kívánni“ — Írva jó dolog. Ah! dicsőbb pályát láb még nem tapodt. Mert kit becsülnek úgy, mint a papot? Tiszteletesnek hiv a nép, a hű; Hajad húltán lész — nagytiszteletü. Hogy hátad megett másként zeng a nóta? Tied ám a busás halotti stóla! A keresztelőn esküvőn aratsz, Torára hiv a sivalgó malacz. Feléd párölg legelsője a tálnak S ne feledd, hogy mondják, mért kínálnak. Ha élet helyett ocsuval fizet A levitákról rád maradt tized: Vigasztalnak tetejes garmadák, Hogy híveid mind’ busaként adák. S tanulnod mit kell, csupa semmiség! A példabeszéd, igaz — zengi rég, Hogy a jó pap is holtáig tanul És tanulatlan, a midőn kimúl, De néked elég húsz, harmincz avas, Már hogy szent beszéd, mely mint a vas Elhihetetlen szent portéka s ládd Még az irigység sem foghatja rád, Hogy a szen/.áczióért töröd jó magad, A mi egy jól nevelt papnak nem szabad. Hogy a káplánság hosszú sor? dehogy! Igaz reményed gebévé lefogy; De azért léssz pap, hogy megtanuld, Hogy Kánaánba pusztán át az ut, S hogy türelmed olajos korsaját A sarepsai özvegy hagyta rád. S a kápláni óv vénülő sora Ha tar fejedre babért nem fona: Hasznod belőle lesz talán ez egy, Hogy várni unó arád férjhez megy. S midőn felkapsz az ugorka-fára, Ifjú leány lesz veszteséged ára. És boldog leszesz, boldog! — hajh minő Bár hajad, fogad ne várd hogy kinő. De eléred a szent magaslatot: Hasadra sütni várod a napot. Heversz, miképen egykor princzipálod, A káplánt ad audiendum czitálod, Birós nyakába öltöd az igát, Glédába szívod tiz öblös pipád; Csupán azért lesz kezed tenyere, Hogy a stólárét beseperd vele. S ha majd szólitand a leáldozó nap Hogy a lepedőt kirántják alólad, Zengnek fölötted ékes nekrológot. Hány papi szájnak adsz komám te dolgot, Mig törvény ellen elkeresztelgetnek S benned Mózest és Áront emlegetnek. S ha elménél „ah! visszajöhetlenül!“ Gyászod hollója biz’ hamar elül. Hjah! már ez igy van, rossz néven ne vedd A leltárban csak lim lom a neved. De feleséged s kilencz kiskorúd? Az? — koldusbotra ne félj, soh’se jut. A gyámintózet lószen Thábitójok. Kosztján bizony úgy egy kicsinyt soványok; De lásd irgalmat ő is ott tanult, Hol Jórikóban vitt hajdan az ut.
