Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-01-01 / 1. szám

termőföldje van a nagy kongásu szavaknak, ezek a morál és a jótékonyság.

Elhagyott kisdedeinknek sajnos, még ezeknek I szalmáján kell nyomorogniok, az igazi, tiszta huma- nismus búzájából még alig jut nekik nehány szem.

A morál kurucz intézői azt mondják, hogy a kisdedek elhagyatását a szülök bűne okozza, tehát nem szabad a bűnt istápolni az által, hogy a gyermekekkel való ügyet-bajt a társadálom a szüléktől elvegye, mert ezzel csak a bűnözést megkönnyíti, illetve pártfogolja.

A mióta kétségtelen számadatokból tudjuk, hogy mily rossz behatása van.a szegénységnek a családi eletre, a házasságkötések, születések és gyermekek elhalálozásának számára, úgy hogy akár csak egy ily kedvezőtlen körülménynek, például a kenyér megdrágulásának is kimutatható rossz hatása van— azóta az erkölcsiség frazeurjei kissé elcsendesedtek, és nem tiltakoznak az ellen, hogy legalább az elhagyott gyermekekről gondoskodik a társadalom.

Ó mikor jön el az igaz szónak, a való beismerésének az ideje, mert csak akkor fog megkezdődni a segitség.íA helyzet megítélésére első sorban jó statisztikára volna szükség. Pedig ez éppen a gyermekek dolgában a legmegbizhatatlanabb. Az elvetélések statisztikája (kivéve a fővárosban) nem ér egy fakovát, valamint a gyermekek elhalálozásának okairól való sem. Nem csoda, a mikor nagyon sok helyütt harangozók meg tanítók „kémíik“ a halottat.

És hogyha még száz oly rendeletet ad ki a belügyminiszter, mint minap, nmly az idevágó törvények és rendeletek szigorú betartására utasítja a hatóságokat (ez is eléggé jellemzi az állapotokat) hát biz az csak fidibuszra való papír marad. Mig az emberek is természetesen a gyermekek életét és egészségét hathatósan védő törvények és intézmények hiján vagyunk j— (legalább olyanok híján, melyek az állatokat tényleg megvédik. Szociális viszonyainkra jellemző, hogy mig minden garas vagyona ezernyi paragrafus és az égész hatalmú apparatus megvéd, addig az orvos egészséges, életet védő intézkedéseit még a falu|birája[ is fólválról veszi s a foganatosítást attól teszi függővé, ha az a szolgabiró urnák bölcs belátását is elnyerni szerencsés volt.

De hát az j általános gravamenektől térjünk vis.sza-jszükebb, tárgyunkra.

Tehát vágjon niűca-e módunk a proletár kisdedek sorsán enyhíteni ? Egyelőre gyökeresen semmi esetre sem. Mert nem szüntethetjük meg az okokat, melyek a nyomorúságot folyton-folyton előidézik, sőt fokozzák. De hát czólszerü-e legalább a menynyire lehet, az elhagyott kisdedeken segíteni, őket I felnevelni? Korunk szellemében legjobban elkerüljük a frázisokat, ha üzleti. szempontból fogjuk fel az ügyet. Az ember portéka, mely több-kevesebb pénzben kifejezhető értéket képvisel, nálunk rendkívül keveset. De utóvógre nemcsak a vagyon adózik, hanem a munkás ember is, a romlott portéka pedig pénzbe kerül, azt külön kell kezelni és elraktározni — a kórházakban és börtönökben. Tehát minél többet mentünk meg s ezt mindjárt a legelején kell jól kezdenünk (s azt minden bortermelő tudja) annál jobb és ha már egyébként nem lehet, hát jobb kevesebbet gondosan, mint sokat tökéletlenül kezelni.

Csak annyi gyermekről gondoskodjunk, a hányat jól jel tudunk látni — ez a terve az „Országos leleiiczház-egyesületnek“, mely alig egy éve kezdte meg hazafias működését, a fővárosnak szine- java részt vesz a mozgalomban. Szerte küldte az országban felhívását, a minek eredménye eddigelé az, hogy vagy 1400 tagja, 10,000 frt alaptőkéje van és körülbelül 8000 frt évi jövedelemre számíthat. Mindez édes- kevés, de mégis elég arra, hogy vagy

25—30 gyermekről gondoskodjék.

És ezt mihamarább, egy-két hónap alatt meg akarja kezdeni és ez lesz az első lelenczház fővárosunkban, melybe a szegény elhagyott gyermekeket, tekintet nélkül eredetökre és vidékre, föl fogják venni és dajkaságba kiadni a vidékre a legszigorúbb ellenőrzés és felügyeleti alatt.

Az „Országos leleuczház-egyesület“ igazgatósága kérve kéri az igaz emberbarátokat és hazafiakat, hogy nemes törekvését támogassák, a szerte küldött aláírási iveket haladéktalanul az egyesület irodájába (Budapest, VIII. Kerepesi-ut 41.) rbeküld- jók, hogy minél több ártatlan kisded életét lehessen megmenteni. A tagsági dij oly kicsi, rendes tag évi 2 irtot, pártoló tag évi 5 frtot fizet, alapitó tag egyszer és mindenkorra 50 frtot, alapitványos pedig legalább 300 frtot, úgy hogy a szegény ember is

18M.) január 1. ?

részt vehet ez égető hazafias szükséglet megoldásában:

Az után rendkívül szükséges volna, hogy az ország minden vidékén fiók-egyesületek alakuljanak s az alapszabályok 42. §-a értelmében 20 tag ezt már megteheti. Rendkívüli szolgálatot tes^ az ügynek az a lelkes honleány vagy hazafi, a ki ilyen fiók-egyesület alapítására vállalkozik saját vidékén s ezt az igazgatóságnak bejelenti. Ennek a vidék is hasznát látná, mert a hol fiók-egyesület van, ott a tagok felügyelete alatt lele'nczgyermekeket lehetne elhelyezni és fölnevelni. Mert a tagok nemcsak pénzzel járulnak a czélhoz, hanem hivatva vannak ténylegesen részt venni a nemes munkában, védő szárnyaik alá venni a kisdedeket és ellátásukra és ner velősükre éber szemmel őrködni.

És éppen ezért van égető szükség az egyesület felvirágzására, hogy a fennkölt szellemű társadalom, maga viselje gondját e szerencsétlen kisded proletároknak. S ha a mozgalom megindult, akkor a kormány és a hatóságok is követni fogják a jó példát és istápolni fogja egyesületünket. Hát mutassunk jó példát! Lépjünk be mindannyian az egyesületbe, kik megundorodva a frázisoktól, ha többet egyelőre nem tehet, akár csak 50—100 gyermek megmentését is üdvös cselekedetnek tartják. Józanul, okosan és biztosan előre!

És akkor siker koronázza müvünket.-=------;--------------1--------------------------í-------------------Enge

djétek hozzam jönni a kisdedeket!

Tőlem ha valaki azt kérdezné, hogy mi ösztönzött engem e sorok írására: feleletem reá kissé különösnek tetszenék. Indított az írásra ugyanis két dolog: az egyik az óvodai ünnepély, a másik pedig a libaorzás, (vagy mint á mieink mondják: „burilo- pás“). Hát bizony kedves híveim az igazságban, furcsa egy kis história volt az, melyet e hó 24-én a báttaszőkieknek szemlélhetni szerencsőjök volt. Vasárnap délelőtt a kir. csendőrség utczákon fel és alá, majd alá és fel négy tagból álló buritolvajban- dát tisztelt meg kíséretével. More patria mindenik kosárban hordván a „Corpus delictit“; nem mindennapi látványt nyújtott a „truppot“ követő kiváncsiak ineselkedése. Miután két óltesebb asszonyon kívül ifjú ember is tagja volt a bandának és ezeknek szó gyenérzete bennem szánalmat gerjesztett: a két ifjút megintervievoltam, kik is megbánás és megin- dultság érzetével oda nyilatkoztak, „hogy ha őket nevelték volná és nem hagyták volna magukra dudvaként felnőni: ezen szégyenletes sorsra rém jutottak volna“. Ezen esemény - bár kivitelében komikus, de valójában tragikus, együttesen pedig tragi- kumikum — hatása alatt látogattam el Szabó Pálné óvodájába, hol a kisdedek próbatétele és ünnepély vala tartandó.

Úgy 4 órakor Szabóné kis serege énekkel vonult az ovóterembe, melyet a számban kevés, de annál inkább intelligens közönség fogadott. Egy 4 éves fiúcska; Schanzenbacher Henrik szép kis ékes, tősgyökeres magyarsággal előadott megnyitóval köté le figyelmünket. Utána következtek szebbnél szebb szavalmánvok vallásos és hazafias tartalammal, gyönyört és épülést szerézve a hallgatóságnak. A nagyrészben hölgyekből álló vendégek nem is fukarkodtak a tetszésnyilvánításokkal. A nyert „Krisztkind- lin“ kívül úgy vélem az apró nebulók szorgalmát megjutalmazni, ha neveiket ide iktatom; mivel pedig | mindannyian a jutalmat megérdemlik: tartsák itt is I díszes felvonulásukat. Brillíroztak tehát: Győry Mariska, Csapó Tilike, Máyer Jánoska és Nándika, Hohmann Irmus (ez a bácsi nem lát!) Rull Ninus, Rovatsek Irmus, Szóiig Lenke, Biegl Lenke, Kova- csics Anna, Kleiszner Pali és Gyuricza, Thőszi Józsi, Egle Gyula, Müller Borbála. Számszerint tizenöten. Már most nolle-velle az öreg Brassai bácsi számitó Sokratesót kikeresve könyvtáramból; hozzáfogtam annak kiszámításához, hogy Szabó Pálné tulajdonképen miből ól — és úgy találtam, hogy a báttaszőiki óvónő testnólküli szellemi lény, akinek feladata a magyar nyelv terjesztésén kívül a kisdedek meg1 óvása — pusztán emberi szeyetetből és a kit a nagy Tanító 5 kenyérrel 365 napig csodálatos módon tart el.

Brassai bácsi után számítottam imigyen: 15 nebuló á 80 krajczár = 12 frt pro mense azaz havonként; ebből óvodahelyiség és lakás 7 frt; marad 5 frt ; 500 krajczár osztva 30-al, esik minden napra 16a/ö krajczár. Ez azon összeg, melyből Szabó Pálné

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (í. sz.)

B

a báttászókiek óvónője megélni kénytelen. 162/s krajczárért bírunk mi boldog báttászókiek óvodával. De hát mi magyarosodunk; magyarosító körrel is birunk, (?) világot rengető ölnyi hasábos czikkeink jelennek meg a megyei lapokban, melyek Báttaszó- ken gyártatnak a magyarosodásról. Az ige még nem test, a test meg igével nem táplálkozhatik — egyedül. Kenyeret az ige hirdetőjének, mert csak igy válhatik az ige testté!

Pár évvel ezelőtt községünk legalább ingyenes ovóhelyisóget bocsátott rendelkezésre; ámde az azon időbeli, képviselőtestület megirigyelvén a lendületes állapotót — daczára alulírott és társai a vármegye közönségéhez intézett felfolyamodásának — a helyiséget megvonta az óvodától; perhoreskálta a nagy Tanító szavait: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket !“ — A község házánál nincs helye az óvodának, de igenis helye van a csordák és disznófalkák erősebb egyedei által készített azon nagy trágyadombnak, mely úgy nyári időben pokoli bűzt terjeszt községünk kellő közepén. De most el ti komoly képek ! Mert immár ól bennünk a remény, hogy intéző jelenlegi köreink kemény, de igaz szavainkat megszívlelik és segélyére sietnek mihamarabb ezen intézményünknek, mely alapvetője culturánknak. Egyenesen és tisztelettel fordulunk Báttaszék nagyközség érdemes képviselőtestületéhez ezen kérelemmel: „Engedje magához jönni a kisdedeket!“ (Báttaszék.) Engel Mór.

Hitközségi gyűlés Pakson.

A paksi ág. ev. gyülekezet egyháztanácsa decz.

26-án Horváth S. lelkész és Petrich F. urak elnökleté alatt gyűlést tartott, mely igen fontos és órde- | kés volt a maga nemében.

Ugyanis a múlt gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása és 'hitelesítése után felszólalt a tanítók egyike és hivatkozva arra, hogy az egyháztanácsnak utolsó előtti gyűléséről felvett ős az ő fizetése csonkításáról szóló jegyzőkönyv nincs az illető gyűlés lefolyásához képest híven szerkesztve, miért kéri annak egyes pontjainak megfelelő helyreigazítását annál inkább, miután ezen kérelmével a múlt gyűlésből a jelen gyűlésre utasittatott.

A jegyzőkönyvnek ezen helyreigazításáról azonban az elnökség és H. J. ügyvéd ur, gyülekezeti jegyző még csak hallani sem akartak. A kérdéses jegyzőkönyv felolvastatott ugyan, de a tanítónak nem engedték meg, hogy megjegyzéseit akár szóval, akár írásba foglalt kérvény alakjában előadja, illetve beterjessze. Hiába hangoztatta a saját és állása érdekeit védő tanító az ily módon e tárgy felett kifejlődött heves vita folyamán, hogy az illető jegyzőkönyv nem híven tükrözi vissza az illető gyűlést, a mennyiben ennek egyes lényeges pontjai egészen kimaradtak belőle, mások elferdítve vannak felvéve, sőt van olyan is, mely egészen ellenkező értelemben van felvéve, mint a hogy a gyűlésen előfordult és magában véve sem igaz, a jegyzőkönyv tehát hamis adatokat tartalmaz; e mellett azon szabálytalanság is elkövettetett — mint ez napirenden van — hogy nem egyháztanácsi tagok is meglettek hiva a gyűlésre, ott tényleg részt vettek és névszerinti szavazás rendeltetvén el, le is szavaztak stb.

De mindezen hiányok daczára is, mindenféle oknak feltüntetett ürügy alatt, főleg pedig a kiejtett „hamis“ szóba kapaszkodva elutasították a tanítót jogos kérelmével, habár szóban levő jegyzőkönyv nincs hitelesítve, mert ezen ily módon elkészített jegyzőkönyvnek czélja ugyanis nem egyéb, mint az: ily módon legalább látszólagos jogalapot teremteni a tanítói fizetésnek törvényellenes megcsonkításához.

Ezen vita folyamán egy általánosan visszatetsző jelenete is volt a gyűlésnek; ugyanis a gyűlés jegyzője az épen mellette álló tanítóval egész halkan rövid szóváltást kezdett, mely közben oly mozdulatot tett kezével, mintha a tanítót meg akarta volna ütni.

Ez mindenesetre jellemzően szép állapotokra j mutat és ebből következtetve van kilátás arra, hogy az ev. gyülekezet egyháztanácsa gyűlésén legközelebb ököllel fogják osztogatni az igazságot. Ilyenek után j mondja azután még valaki, hogytnem „a czól szentesíti az eszközöket“! Mivel pedig ilyeneket tapasztalva mindenféle kételyek támadnak az emberben, ezért visszatérve ama jegyzőkönyvre, egész tisztelettel vettük fel e kérdést: meg van-e hát bármely gyűlés minden tagjának azon joga, hogy a jegyzőkönyvnek nézete szerint tévesen felvett egyes pontjai elleni észrevételeit megteheti, vagy nincs ? — és ha azok alaposak, köteles-e a gyűlés azokat tekintetbe venni és a megfelelő helyreigazításról gondoskodni, vagy nem V sőt fontos ügyékben van-e joga az egyes taguak saját egyéni külön véleményét szó- szerint is a jegyzőkönyvbe diktálni, vagy nincs ? Ügy tudjuk, hegy igen,... ‘ ; Hogy azonban ezen ügy ily körülmények között legalább valamivel előbbre vitessék, felszólittat- tak a jelen volt egyháztanácsi tagok, hogy ezen szóban levő vitás jegyzőkönyvet hitelesítsék; írják alá I ketten; azonban a jelenvoltak között nem találko-