Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-05-13 / 20. szám
Bonyhád és Ozora, valamint Szakályon át Szakcs felé vezető utakat a viczinális utak közé sorozta, úgy hogy most 7 törvényhatósági és viczinális ut sarkallik össze Hőgyész- nél, a mi bizonyára nem történik, ha Hő- gyész község egy nagy vidék góczponja nem volna. Nem kívánjuk érvül felhozni azon körülményt, hogy Hőgyész község a vármegye székhelyével teljesen kiépített műuttal — melynek hossza 32 kilométer — van összekötve, mig Dombóvár község a vármegye székhelyétől 65 kilometer távolban van és csak kerülő utón érhető el; de nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azt, hogy mig a Dombóvárra tervezett székhelytől a beosztott községek pusztákból álló, lakatlan nagy területen túl, csak egy irányban is nagyon távol feküsznek, úgy hogy a legközelebbi község is 15'2 kilométer távolban van, addig az általunk Hőgyész község székhelyiyel tervezett járás községei Hőgyész községet közvetlen közelben körülövezik, a menynyiben a beosztani tervezett községekből 12 község csak 4, 8 és 11 kilométer, 2 község pedig 15’2 kilométer távolban van. Az ennél távolabb fekvő Döbrököz és Dombóvár községek távolsága pedig figyelembe annál is inkább nem jöhet, mert a vasútállomással biró ezen két község naponta nyolczszor közlekedhetik vonaton Hőgyészszel, melynek állomására 30 és 40 kros dijtételek mellett állandó bérkocsi közlekedés is van berendezve Uj-Dombovár községet pedig épen úgy lehet közelinek, mint távolinak mondani, mert ezen 23 pusztából álló eszményi községnek alkatrészeit képező puszták Dombóvártól Szakály és Regölyig húzódnak és igy vitális érdekük is többfelé irányul. Midőn megemlíteni bátorkodunk, hogy Hőgyész községnek Tolnamegyét érdeklő éppen oly vasúti összeköttetése van, mint Dombóvár községnek, a mennyiben a Dombóvárig vezető fővonalból ott három felé elágázó vasút-vonal *** 1 ' V - • szolgálja, mert ztül: különösen a mai dombóvári ien csak egy adó- lárásból alakítandó uj járást is hivatva lesz szolgálni, ezen adóhivatalnak székhelye pedig a mindkét járástól egyforma távolban fekvő, a két járás középpontját képező Hőgyész községben van és igy ezen a két járásból alakítandó uj járás középpontját — székhelyét — már eleve ki is jelöli. Szerény véleményünk szerint ezen beosztás sokkal jobban megfelel nem csak az általános, de kiválóan Tolna vármegye közérdekének, mint a 23/894. számú közgyűlési határozattal megállapított kikerekitése az uj járásnak, miért is — különös tekintettel azon körülményre, hogy a fentebb hivatkozott határozatot kimondó közgyűlés tárgysorozatának közzététele és a közgyűlési határnapja közt előirt aránylag igen rövid idő alatt az addig nem ismert kérdés általunk előkészíthető nem lévén, ezen tervezet a közgyűlésen “tárgyalható nem volt — a 23/894. számú közgyűlési határozattal elfogadott kikerekités helyett az általunk tervezett ezen beosztást mindenki szives figyelmébe ajánlani bátorkodunk. A simontornyai járás községeinek Elöljárósága. I _____ Magyarosodás. Valamely országban, annak nemzeti nyelve akkor győzött, a midőn azt a nemzeti érzelmekkel áthatott állami hatalom hivatalos módon tekintélyre emelni iparkodott; a midőn a hatalom a czőlirányos törvényeknek a maga példás pontosságával, azok erejének tekintélyt tudott [szerezni s őszinteségével hódítani. Több százados, e nemben is mérhetlen visszamaradását a nemzet egyszerre helyre nem hoz- hatá, csak fokról-fokra győzhetett szellemi fölénynyel és győzhet még az igazságosság, az erkölcsi hódítás terén. Noha legutóbbi királyaink, mint II. Leopold, I. Ferencz és V. Ferdinánd a magyar nemzet iránt tagadhatatlanul hálás nyíltsággal viseltettek, de számos tanácsosaik mégis irigyelve nézték a magyar nemzetnek biztos, a saját lábain megkisérlett rohanó haladását. Főleg, amidőn a nemzet e század harmadik évtizedében a biztos haladás pályájára férfias, nyilt bátorsággal lépett: az ausztriai Metternich-féle s nálunk annak ügyvivői, a hátramozditó politikusok 48-ig kelletlenül akadékoskodtak; azonban mint bujkáló árnyalakok kénytelenül meghátráltak a magyaroknak föltűnt verőfényes nappala láttára. II. Leopold óta a szabadságharczig minden országgyűlésen tárgyalás alá került a nemzeti magyar nyelv művelését és terjesztését érdeklő törekvések nyilvánulásai; hogy az, az őt megillető ősi jogaiba visszahelyeztessók, hogy mint állami nyelv ismét uralja e hazát föltétlenül minden téren, nemcsak papiroson, de tényleg is. II. Leopold már első leiratában maga sarkalá a magyar nemzetet nyelvének államivá tételére, amidőn kivált azon községekre kívánja irányítani a nemzet magyarositási figyelmét, ahol több nyelvuralkodik. Alatta már az országos, — úgy a hazafias oly megyebéli gyűléseken, ahol a többség a magyart értette, a tárgyalások és jegyzőkönyvek magyar nyelven is folytak, illetve vezetve lőnek. Alatta alkotott törvény rendelete szerint minden iskolában a magyar nyelv olyan általánossággal terjesztessék és tanittassók, mert már nem távol jövőben (a latin nyelvet értők kidültével) csak a magyart alaposan értők fognak hivtalokra alkalmaztatni. Csakugyan a magyar nyelvet nem értő ifjabb s buzgóbb tanítók, hivatalnokok, sőt ily előrelátó királyi herczegek is nem röstelték elsajátítani a magyar nyelvet. I. Ferencz alatt az 1805. évi törvény értelmében a hirályhoz, annak kanczelláriájához magyarul és latinul, a helytartótanácshoz csupán magyarul fölirni is engedélyezve lett, utóbbi köteles lévén ez esetben viszont magyarul válaszolni. A törvényszékeknél a régebbi, esetleg a magyart még elégtelenül értő hivatalnokoknak azonban meg volt engedve egyidejűleg a latin nyelven eszközlendő irás- és szóbeli ítélkezési jogukat gyakorolni. Az 1830. évi törvény- ős szentszékekhez, megyékhez, bíráskodásra följogosított községekhez magyar nyelven irva beadott, vagy ezen nyelven szóbelileg tárgyalni kórt ügyekre vonatkozólag történondő elintézések szintén magyar nyelven teljesittessenek. Nemkülönben a magyar területen elszálásolt katonai kormányok e területről besorozott és magyar kato- nai határőrvidékek ezredei /kötelesek voltak magyar nyelvű megkereséseket elfogadni, azokhoz képest intézkedni, de nem köteleztettek magyarul válaszolni. Ezentúl hivatalokra csak azok léphettek, kik azok viselésére magyar nyelvi képesítettséggel bírtak. Az 1832. évi országgyűlés a törvény eredeti magyarázó szövegeként a magyart ismerte el a latinnal szemben. Elrendelte, hogy oly községekben hol a „visitatió canonica“ értelmében egyéb nyelven kívül még magyar prédikácziók is kijárnak, ott az anyakönyvek ezentúl csak magyarul legyenek vezetve. (Báttaszéken a róm. kath.-nál igy folyt az < 1832. jul. — 1852-ig.) Hogy az országos főtörvónyszók minden alkalommal magyar nyelven tegye közzé Ítéletét. Az 1839/40. évi országgyűlésen a törvényhozó- testület a képzelhető legszélesebb kiterjedésű intézkedéseket rendelt el a végből, hogy az ország belügyi kormányzatában, úgy a megyei közigazgatás minden néven nevezendő ágazatainak ügykezelésénél a magyar legyen a szereplő hivatalos nyelv. Hogy a királyhoz a kir. kanczelláriához a hatóságok egyedül magyar nyelven írjanak föl. Hogy mindenkor magyar nyelven érintkezzenek levelezéseikben az országban lévő hatóságokkal: a helytartótanács, az országban állomásozó ezredek kormányai, az egyházak hatóságai. Hogy amely községekben magyar anyanyelvűek nem is laknak, ott is magyarul legyenek az anyakönyvek vezetve. Hogy bármely vallásfelekezeti pap csak akikor lehet egy hitközség önálló lelkipásztora, ha magyar nyelvben jártas. Az 1843/44. évi, „a magyar nyelv- és nemzetiségről“ czimü törvény mintegy összegezése mindazon törvényeknek, melyek nyelvünknek újra, és hatalmas alakban való fölélesztőse végett 1790 óta alkotva lettek. E szerint: Magyarországon ezzel és ezután egyedül magyar nyelven alkottassanak a törvények és folylyanak az országgyűlési tárgyalások. A király, annak kanczelláriája minden ügyet, melyek Magyarországon élintózendők, lettek légyen azok fölterjesztésekre való válaszok, akár leiratok, vagy szentesítések, azok csakis magyar nyelven legyenek szerkesztve. A helytartótanácsnak, a megyei hatóságoknak, a törvény- és szentszékeknek, szóval az országon belül létező valamenyi hivataloknak jegyzőkönyvei, szóbeli és okirati intézkedései, végzősei TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) csakis magyar nyelven vezettessenek, eszközöltessenek illetve érvényesek. A magyarországi hatóságok a horvát-szlavou hatóságoknak magyarul, azok pedig ide latinul Írjanak. A magyart esetleg nem értő horvát-szlavon követeknek hat évig még megengedtetett latinul is szólni az országgyűlésen. Magyar, országban a tanítási nyelv egyedül, a nevelés is általában magyar legyen, Horvát-Szlavonországban pedig a magyarnyelv a közép ős felső iskolákban mint rendes tantárgy tanittassók. A nemzeti magyarnyelv győzedelmónek neves hősein (magyar költők-, irók-, tudósok-, szónokok- ós államférfiakon) kívül, anuak hősies terjesztői voltak a megyék akkori számtalan, kétszeresen is neme?, szereplő vezórfórfiai; hazafias uraságok, olyan tisztviselők ; fenkölt szellemű papok, jegyzők és néptanítók. A nemzeti nyelv leghatalmasabb eszközei mindenütt az ily czólu folyóiratok, újságok, szóval a nemzeti sajtó voltak; eredménye mindenütt a nemzeti közvélemény érvényesülése: úgy nálunk szintén a jogilag ős számban is a magyar fölényu nemzeti közakarat teljes győzelme lett. Örökös emléket állított föl a magyar nemzet szivében, történetében az anyagilag független, az I. Ferencz, az V. Ferdinánd királyok és a magyar nemzet közt a mint biztató, közvetítő, mérsékelő, a majdnem félszázadon át hatalmas szószólója a magyar nemzeti nyelvnek, műveltségnek ős jognak: József nádor, királyi főherczeg. Az ő áldott emléke a magyarnyelv életével mindvégig maradandó kapcsolatban leend. Pápay Géza. 1894. májuk lg, Felhívás a közönséghez! A magyar állam megalapításának ezredik év fordulóját készül megünnepelni a nemzet. Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezredéves ünnepélyek keretében országos kiállítás tartassák. Ő cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk ezen kiállítás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896-ban, Budapesten, az illetékes miniszterek ős egyéb szakkörök közreműködésével leendő rendezését reám iu- házta. Kettős ,czélja lesz ezen kiállításnak. Első sorban emlékeztetni a nemzetet az ezredéves múlt nagy eseményeire és alkotásaira és megmutatni a külföldnek is, hogy a magyar nemzet hasznos tagja volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában. Második feladata a kiállításnak az lesz, hogy megismerjük a magyar államot alkotó összes erőket: megismertessük önmagunkkal és az idegenekkel a szellemi, anyagi és erkölcsi téren való munkálkodásnak összes vívmányait. Felhívom az ország minden polgárát, hogy ezen feladatban a kormányt hazafiui lelkesedéssel támogassa és hozzájáruljon a nagy nemzeti mű sikeréhez. Része fog jutni az ország minden polgárának a munkában, valamint része lesz a sikerben is. A kiállítás sikere által növekedni fog hazánk tekintélye és fokozott lelkes bizalommal fogunk haladni a nemzeti megerősödés nagy munkájában. A kiállítás prog- rammja felöleli a nemzeti munka minden nyilvánu- lását; tervezete megadja a kereteket mindazok számára, a kiknek ősei, vagy a kik maguk bármely tőzen tevékenykedtek. A törvényhatóságok, a városok és a családok, melyekhez történelmi emlékek fűződnek, állítsák ki az okmányokat, műtárgyakat, ereklyéket, melyek nagy események, virágzás! korszakok emlőkét kelthetik fel; melyek jellemzik állami szervezetünk, ősi alkotmányunk ős önkormányzati életünk fejlődésének menetét, a magánéletnek egyre gyaropodott igényeit ős a nemzeti erő egyéb megnyilatkozásait. Az egyházak mutassák be működésük ős tevékenységük tanujeleit, történelmi emlékeiket, melyekre kegyelettel tekint a nemzet ős a művészet remekeit, melyeknek megalkotása, gyűjtése ős megőrzése az ő érdemük. A tudósok, a művészek, az irók, a tanfőrfiak, szóval a nemzet szellemi fejlődésének összes tényezői mutassák be az eszközöket, melyekkel egy évezreden át a felvilágosodást és a nemes ízlést terjesztették s a nemzet erkölcseit megnemesiteni igyekeztek. Mutassuk be, hogy Európa éléstárának földjét hogyan munkáltuk a múltban, mint haladtunk mindig a korral ős mi- képen érvényesítjük ma a tudomány vívmányait, hogy a nemzeti termelést fokozzuk. Tér jut a hazai ipar összes tényezőinek, melyek a múltban nem egyszer versenyeztek a nyűgöt legkitűnőbb szaktársaival. Tárják fel szorgalmuk és ügyességük müveit. Az elmúlt századok mestereinek remekeit, a napról napra
