Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-05-13 / 20. szám
2 letre érdemes dicső bajnoka voltaz a szegény, mezitlábos 12 apostol!... És aztán a sok különféle érzés és gondolat közt, miket az első pünkösd ünnepének emlékezete lelkeinkben felkölt, nekem úgy tetszik, hogy még legalább egyről — bármily rövidre igyekezzem is szabni czikkemet — mulhallanul meg kell emlékeznem. Mi az? . . Azon óhaj, vajha ama láthatallan pünkösdi szentlélek mindig jobban láthatólag és általánosan ünnepelve vezérkednék, működnék közöttünk ama kriszlusi nagy és dicső, magasztos és szent czél érdekében, melyet ő »az egy akol és egy pásztor« remek eszméjének megpenditésével dobott oda — hogy így szóljak — a világba, a szerte huzó, ezer érdek által ezerfelé vezérelt emberek közé! Nem hiszem, hogy az Ur Jézus ez által a röglön egy vallásra térülés gondolatát av- vagy az egyéni különféle vélemény jogosulatlanságát, a szabad akaratnak a más ember akarata előtt való feltétlen meghajlását, az egyesek, vagy osztályok leigázó zsarnoki önkényének tiszteletét, az egyéni szabad vélemény és gondolkozásnak bármely téren való gyáva feladását — stb. — értette volna! Nem hihetem, hogy a világszabadság legdicsőbb bajnoka igy gondolkozott légyen. Sőt ellenkezőleg! ... Ezt be lehet bizonyítani egyéb szavai, sok gyönyörű példázataiból. Hanem igenis értette ő — szerintem — az egy akol és egy pásztor remek eszméje alatt azt a vallási, politikai és társadalmi tökéletes egyetértést, azt a szent békességet, azt a ^ovptetftt. melyek mellett az egyéni zabad akarat nyivánulhat, nogy ne a másik rovására, aval, de sőt a vélemények és jugvn. s és köteles szent tiszteletével; értette a különféle véleményű emberek ama testvéri szent közösségét, mely nélkül a boldogság fája nem virágzik, még kevésbé terem óhajtott gyümölcsöt; értette azt, hogy bár legyünk véleményben elágazók, de ne legyünk testvérietlenüi szerte húzók, a közös romlás és általános átok megteremtői, legyünk istennek gyermekei mindnyájan, kiket egy közös czélra — bár millió féle utakon haladjunk — egy lélek lelkesítsen!.... Ezért a szép egyetértésért, mely fáld alom, még ma sincs meg közöltünk, ezért a testvéries szent közösség boldogságáért, mely, sajnos, még most is csak kegyes óhajtás és nem örvendetes valóság, kell igen gyakran, igen buzgón imádkoznunk, legbuzgóbban igy Pünkösd ünnepén, az istenlelke kitöltetésének szent napján, hogy lehessünk mindnyájan megannyi lánglelkü Péter-apostolai a testvéri szeretet üdvözítő igéinek, e sok tekintetben rideg, anyagias, magasabb fellángolást, igaz, forró lelkesedést nem igen ismerő korunkban! Sőt az imádkozás sem elég önmagában, hanem legyünk rajta minden erőnkkel,* * tettlegesen, hogy a sz. ige s kegyes óhaj szép valóvá váljék hova-hamarabb s a láthatatlanul köztünk működő hatalmas vezér, a pünkösdi sz. lélek, a humanizmus, a szeretet, a türelem, a béke és egymást megértés lelke mindjobban diadalmasan és általunk, megkoszorúzva a lelki uj élet szép tavaszának friss koszorúival, járja be a földi világ minden téréit, általánosan ünnepelve; hogy eljöjjön az a sokkal dicsőségesebb második Pünkösd, az emberiség egyetemes boldogságának szent napja, melynek az az első, pedig csodás-pünkösdi nap, csak halvány árnyékává lörpüljön! Boldog ünneplést kívánok!.... Borzsák Endre. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (20. sz.) ___ És zrevételek a tamási-i kir. járásbíróság megosztása folytán alakítandó uj közigazgatási járás kikere- kitése és a bírósági székhely megállapitasának kérdéséhez. Tolnavármegye tekintetes törvényhatósági bizottsága 1894. évi márczius jbó 29-én tartott rendes közgyűlésén hozott határozatával a tamási-i kir. járásbiíóság megosztása folytán alakítandó uj közigazgatási járást O-Dombo- vár község székhelylyel a mai dombóvári járásban fekvő 0- és Uj-Dombovár, Döbrököz, Szakcs, Nak, Lápafő, Várong, Kocsola, Kurd és Gyulajováncza, valamint a simontornyai járásban fekvő Csibrák és Mucsi községekből kerekítette ki. A közgyűlési határozattal tervezett ezen beosztás szerint a dombóvári és simontornyai járásokból kikerekitett uj járás összesen csak 12 községből állana, melyeknek népessége ösz- szesen csak 26,793 lélekszámot tesz ki, mig a tamási-i székhelylyel megmaradó járásnak 20 községe maradna 41,957 lélekszámmal; a simontornyai járásnak pedig 25 községe 39,731 lélekszámmal és igy a tervezett beosztás nem arányos, mert két nagy járásból egy a községek számát, népességét, de területét is tekintve, aránylag igen kicsiny járás alkottatnék, mely! nek fentartási költségei azonban éppen any- nyit tesznek ki, mint a másik két, majdnem kétszer oly nagyra tervezett járás költségei, mi által az egyenlő közteherviselésnek meg nem felelő előny biztosíttatnék az uj járás számára. Ezen aránytalan beosztás indokát abban találjuk, hogy a midőn a tamási-i királyi járásbíróságnál annak nagy területe, számos községe és igen nagy népessége miatt a helyzet tarthatatlanná és területének összevonása szükségessé vált, az uj iárás alkotásánál nem azon elv vétetett irányadóul, hogy az uj járás arányosan alakítandó a vármegye területéből, hanem azno téves nézet, hogy csak a dombóvári járás lesz ketté osztandó. Ezen téves nézetnek köszönhetjük most azon visszás állapotot, hogy a dombóvári járás felső részében fekvő már meglevő Tamási székhely miatt annak alsó részéből alakítandó uj járás székhelyéül a dombóvári járás alsó részében más község, mint Ó-Dom- bovár, alkalmas nem lévén, a székhelyhez kellett a járást kikerekiteni és nem a járás kike- rekitése után a székhelyet megállapítani. Hogy ezen téves nézetből eredt megállapítása a székhelynek milyen tarthatatlan állapotot teremtett, azt egy tekintet a tervezett beosztást feltüntető térképre eléggé bőven indokolja. Ugyanis a neheztelt határozat szerint tervezett járásnak székhelye, Ó-Dombovár község a kikerekitendő ék alakú járásnak legkülső csücskében, annak annyira szélén fekszik, hogy magának a község belterületének egyik széle Baranya-, másik széle pedig Somogymegyével közvetlen határos és a két megye közé mintegy be van ékelve, mig Tolnamegye felőli részén pusztákból álló, lakatlan, igen nagy terület közbenjötte után vannak csak a községek annyira távolban, hogy a Dombóvár községhez legközelebb eső Döbrököz község is 15‘2 kilométer, tehát 2 mértföld, a hozzá beosztott többi községek pedig 19, 22, 26 sőt 34 kilométer — tehát 2y2, 3, 4 és közel 5 mértföldnyire feküsznek és iyg ezen községeknek 2—5 óráig terjedő időt kell kocsin utazniok, ha a járási székhelyre jutni akarnak — a mely idő rossz úttal meg is kétszereződik. Itt nem jöhet tekintetbe a tekintetes Törvényhatóság azon érvelése, hogy vasúti összeköttetése folytán könyen megközelíthető Ó-Dombovár község, mert a vasutat a beosztott községek közül egyedül az amúgy is legközelebb fekvő Döbrököz és Kurd vasúti 1894 május 13. szent igaz ős való, hogy okvetlenül jelen voltak az esetnél. * Mr. Blak szerette Mariét, mr. Mouns szőke feleségét. Eddig még nem amerikai izü; az ^nálunk is előfordul, hogy más szereti például az én feleségemet, vagy — a mi még gyakrabban történik meg — én a más feleségét. Mr. Mouns gyanakodott feleségére és pedig nem ok nélkül. Még itt sem amerikai, ez nálunk is elég gyakori. Történt egy napon, hogy mr. Mouns elutazott nyolcz napra New-Yorkba. Ez meg éppen nem amerikai, sőt határozottan európai szokás, csakhogy tőlünk nem nyolcz napra és nem üresen szoktak New- Yorkba rándulni. Mr. Mouns azonban a harmadik napon visszaérkezett ős meglepte a feleségét éppen a legédesebb pásztorórában, éppen abban a pillanatban, mikor a szőke asszony odatartotta piros ajakát, hogy mr Black mézet lopjon róla. Épen úgy mint nálunk. Mr. Mouns a revolverért szaladt, mely időt Black ur arra használt fel, hogy megszökjék. Mikor azonban a kerítésen átugrott, pepita nadrágja végig hasadt, szalonkabátja pedig egyik szárnyát egy kiálló szegben hagyta. így szokott ez lenni nálunk is. Hanem ez már azután teljesen amerikai, hogy hogy mr. Mouns pörbe fogta mr. Blackot rablás ős tolvajlással vádolva őt; mr. Black pedig pert indított mr. Mouns ellen azért, mert őt és a szőke aszszonyt félre vezette, azonkívül tönkrement ruhájáért teljes kárpótlást kívánt, sőt fájdalomdij czimen még ötszáz dollárt is. Hallatlant Az egész város izgatottan várta a per tárgyalását. Végre — amint az szokott lenni — elérkezett a várva várt nap. Már a kora reggeli órákban ezren és ezren tolongtak a bírósági palota kapui előtt. A közvélemény már megalkotta a maga ítéletét. Mr. Mounstól nem volt lovagias eljárás a feleségét meglepni. Mr. Blacktól pedig nagy ügyetlenség volt a kerítés átugrásánál a ruháját összetépni és éppenséggel nem comme il fant eljárás ezért a szegény megcsalt férjet pörbe fogni ős pláne még fájdalom- dijjat is követelni. Délelőtt tiz órakor kezdődött a tárgyalás. A bírói tanács tagjai elfoglalták helyeiket s megkezdődött az esküdtek kisorsolása. Mindkét fél teljes mérvben aknázta ki visszavetési jogát s már déli egy óra volt mire az esküdtszék megalakult. A közönség lélegzetét visszafojtva leste a tárgyalás megindultát. A biróság jegyzője felolvasta a perek tárgyát s mr. Jones, a tanácselnök, sorban szólította fel az eskütszék tagjait, mondanák meg ítéletüket. De az eskütszóki tanács hallgatott. Mr. Jones újra felolvastatta a tanácsjegyzővel a panaszt, újra felszólította az esküdteket véleményadásra, de az esküdtek csak néztek egymásra és mélyen hallgattak. Sőt egyik másik véleményadás helyett tölcsért csinált a füle elé, úgy figyelt, de szólni nem szólt senki sem. Mr. Jones, a tanácselnök erre mérgesen felugrott, a jegyző fejéhez vágta a tintatartót, rablóbandának és tolvajoknak nevezte az egész esküdtszéket s dühösen hagyta el a tárgyalási termet. Ez egészen amerikaias. Végre kisült, hogy az esküdtek mind — süketek voltak. Ez is egészen amerikaias. A tárgyalás pedig bizonytalan időre elmulasz- tatott. Ez már egészen európaias. L. D. Mikor már nincs minek örülni ___ (A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája.) Minden éled, a tavaszi nap ragyogó arany-szin- uel vonja be az alig kizöldült fák sötét-zöld lombjait, a korán nyíló virágok fehér szirmait, minden éled, csak előttem lesz napról-napra sötétebb, szomorúbb minden! Szomorú is az, ha az ember egyszerre kiragadja magát azok közül, a kikhez eddig a szeretet fűzte s most ól egyedül, bú<an, átadva magát annak az érzésnek, mely lassan-lassan, de mégis csak megmérgezi a már veszni indult szervezetet, meg a szivet, meg a lelket. Álmodozni, elgondolkozni egy szebb jövőn, egy pillanatnyi varázst adni elcsüggedt lelkemnek, ón már nem tudok ifjan ős megtörtén nézni eleibe egy vigasznólküli jövőnek, ez bánt, ez lesújt. Pedig oh mily szépnek, boldognak hittem csak alig néhány éve is a jövőt, s hogy mint tudtam örülni létemnek, azt csak az tudná elképzelni, a ki most fájdalmam megmőrhetetlensőgót csak egy pillanatra is átérezné.
