Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-14 / 3. szám
XXII. évfolyam. 3. szám. Szegzárd, 1894. január 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . Fél évre .................. Negyed évre . . . . ... 1 „ 50 1 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. .szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. M e g j elen: hetenkirit egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. Államsegély. Klamarik János miniszteri tanácsos ur, midőn a vármegyei főgimnázium kérdésében Szegzárdon járt, e sorok Írója előtt a következő, reánk szegzárdiakra igen kellemesen ható nyilatkozatot tette: »már rég nem találtam vidéki városra, mely reám oly kellemes benyomást tett volna, mint Szegzárd; már egész nap járok s még nem láttam egyetlenegy rozzant házat; mindenütt tisztaság uralkodik s a jó módnak jelei mutatkoznak.« Pedig Klamarik ur széles látkörü, világlátott ember, kit nem befolyásolt sem a meg- szokottság, sem a helyi elfogultság érzelme s igy kimondott ítélete a feltétlen megbízhatóság jellegével bir. Én megjegyzésére azt a felvilágosítást adtam, hogy az a jólét, melynek nyomait a miniszteri tanácsos ur fölfedezte, már a ( multté; ma Szegzárd egy óriási gazdasági válság bajaival küzd s a jó Isten a megmondhatója, hogy hol fog ez végződni, S a helyzet csakugyan ez is. Az utolsó időben szép fejlődésnek indult, székhely a múltban élvezett jólétének immár csak romjain keserg s az erejét meghaladó csapással szemben, mely világhírű szőleinek kipusztulásával érte, tehetetlenül, aggodalmasan, csüggedve várja a kétséges jövőt, mely egész bizonyossággal fog végigviharzani bútól, bánattól meghajtott feje felett. Pedig Szegzárdnak életerős, munkabíró népe van, mely fele részben tiszta magyar elemből, másik részben pedig bevándorlóit németségből áll; ez utóbbiak azonban felvették a magyarnak ruházatát, szokásait; elfeledték ősi nyelvüket s ma már tiszta, talpig igaz magyarok. Ez a dolgos, munkás délczeg nép a múltban sajátságos jólétet élvezett. Megvolt a hajléka, melyet az asszonynép egymással versengve meszelt tisztára; tartott marhákat és lovakat, melyekkel messze földre is eljárt fuvarozni ; volt néhány hold földje, mely meg- termé a háznép részére szükséges kenyeret s végül volt egy kincses bányája: a szőleje, mely soha sem hagyta cserben, ha pénzszükségletét kellett fedeznie. Ma már ebből a szép képből alig látszik valami, — a gonosz idők letörölték megkapó, idylli árnyalatait. Ma Szegzárd 16,000 főnyi lakossága — kevés kivétellel — a létért folytatja az élet- halál-harczot. Pénzforrása egyszerre bedugult, de a magas adúk megmaradtak. A -gyermekeknek ruha és élelem szükséges, de nincs pénz azok beszerzésére. Ily sajnálatos helyzetben szívesen válna meg fekvőségei egy részétől, hogy a bajtól menekülhessen; de nincs, a ki valamit vegyen. Ha kölcsön felvételére határozza el magát, kap ugyan pénzt, de a helybeli pénzintézetek megkívánják a kamat mellett a tőketörlesztést is; erre pedig a mostani jövedelmezés mellett nincs alap. Kísérleteket tett, hogy pénzszükségletei födözésére a fő- és székvárosi pénzintézeteknél kapjon nyugodt és olcsó kölcsönt, de ott is elzárták előlök a Werlheim-szekrényt, kijelentve, hogy se szőlőre, se házra nem adnak egy árva fityin- get sem. Hol vegye hát még a szőlők újratelepítéséhez szükséges pénzmennyiséget? Ily helyzetben azután nem csoda, hogy a fiatal, életerős nemzedék kezébe ragadja a vándorbotot és elmegy Budapestre téglát hordani; a gazdaság: az meg elpusztul. A bekövetkezett óriási katasztrófával szemben egyesek jóakarata eltörpül, semmivé válik. Szegzárd pusztuló népén az erők oly ösz- szesége segíthet csak, minőt maga az állam képvisel. Ha az állam komolyan akarja, lehet még Szegzárdból oly kultur góczpont, minőt helyzete hoz magával; lehet még jómódú vidéki város, minőt külseje mutat. Különben elvész és elpusztul! b. A magyarosodás. IY. Slavóniában a magyar nyelv fölénye annak élő képviselőivel közvetlenül a mohácsi vész után tönkre ment, lévén a töröknek e földnyelven keresztül a római műut Eszéken át mutatója Magyarországba, ő ellene pedig számos háborúskodás színhelye. A déli és nyugati határszéli megyékbe horvátok már előbb menekültek a török elől, de átköltözködések 1711 óta rendesen folyTARCZA. D a 1 o te. I. Száraz a fa, fújja a szél az ágát, —/ A világon én vagyok a legárvább; A száraz ág kivirágzik tavaszra, De a szivem — fájó szivem Nem lel többé vigaszra. Csendes az éj, csillag ragyog az égen, — Beh szomorú ez az élet én nékem! Hej, ha én is csillag volnék, ragyognék ... Akkor is csak futó-csillag — Hulló-csillag lehetnék! Sirhalomra szomorufííz ráborul, Sirhalomra két szememnek könye hull. Nincs nekem már a földön mit keresni, — Legjobb lenne lenn a sírban — Hideg sírban pihenni! II. Három csillag az ég alján, Jaj de nagyon fényes ... A te csókod, kis feleség, Jaj de nagyon édes! Csókolj, drága kis angyalom, Én is megcsókollak ___ Had d sápadjon — halványuljon Az á három csillag! Tiszta az ég, föíkel a hold, Szelíd fényt hinteget, — Ezer csillag, miljom Csillag Tölti be az éget. Nincsen annyi töméntelen Sok csillag az égen, Mint az én kis feleségem Fekete szemében ! ... Lengyel Pál. Tolnai „Csónakázók“ színtársulata. (A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája.) A tolnai „Csónakázó-Egylet“ nem dilettáns a — Dunán, hanem egy systematikusan szervezett, gyakorlott és edzett sportegyeslilet, mely az áldott múltban, midőn még a tolnai Dunában szőke viz folyt (és-nem egy lomha, orgyilkos tömeg), élvezetből, sportkedv- és becsvágyból olyan színvonalra emelkedett, hogy méltán ment a szomszéd városokba is (p. o. Baja, Siófok stb.) szerepelni. Télen azonban, a gyöngy Tolnában sem lehet csónakázni (sőt ha az Isten ős a földmivelésügyi miniszter nem segít: [nyáron sem), tehát mit csinálnak? Ápolják a | múzsák legszebbikőt: Tháliát. Ez a fenkölt urhölgy ugyan nem szokott Tolnán csónakázni, tehát nem innét ered a szimpathia, hanem a tetterős egyesületnek van annyi érzéke a szőpművészetek iránt, ős tehetsége, hogy a mi gyönyörűségünkre és az ő dicséretére, kultiválhatja a színészetet. Megesik másutt is, hogy néhány egy felvoná- sos vigjátékocskát — minden csónakázás nélkül — a tél első felében betanulnak, sőt előadnak; lehetvén aztán, a tél második felében, annak emlékén rágódni. A nyújtott gyönyörök ottan többnyire abban kulminálnak: hogy minden szereplő jól tudja a mondókáját; és ezzel már is betöltötték a műkedvelők szokásos hivatását. De nem igy van ez, egy színművész társulatnál; itt az előadók egy test és lélek, mely a szerző szellemében: lólekzik ős él, elbájol ős ha kell undorít, lebilincseli gondolatunk minden atomját, .megnevetteti a szomorkodót, megrikatja a felületes világfit is, felvisz az ideális költészet spheráiba, vagy leránt a sokuemü bűn mocsarába, tanít lelkesülni az emberben rejlő szépért, korbácsolja a társadalmi fer- deségeket, elemezi az érzés, szenvedély, vétek és erény minden frázisát; de nem olyan unalmasan mint egy bölcsész, hanem elragadóan, hogy tapsol bele a félvilág, ős halhatatlan lesz a szerző .........ez, a jó szí nmű, ha művészek kezében van. Ilyen kezekben volt folyó hó 6-án „A nagymama“, Csiky Gergely vigjátéka Tolnán. Megyénk más részében lakó olvasók legalább is mosolyognak ez állításom felett, pedig nem túlzók, ha mondom, hogy ez estén nem láttunk műkedvelőket, hanem egy derék színtársulatot. És miután nem dilettánsok, szabad kritizálni. Én nem vagyok se csónak, se egylet, tehát elfogulatlan pártatlansággal oszthatom fenti nyilvánításommal az összközönség nézetét. A szereplőket az intellektuális intelligenczia és eszthetikai érzék oda emeli, hova, sok hivatásbeli színész hosszas gyakorlat ős iskolázottság után, sem tud emelkedni. A meghívott nézőkkel zsúfolt ház előtt következő szinlap feküdt:
