Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-04-22 / 17. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (17. sz.) 1894 április 22. A szegzárd-báttaszéki vasút, j Hazai gözdazdaságunk egységes fejlődésének egyik feltétele, hogy biztos, gyors és jó közlekedési eszközök kössék össze az egyes vidékeket, melyeken azon vidékek terményei olcsón és közvetlenül legyenek szállíthatók a nekik megfelelő legkedvezőbb piaczra. Pár évtized óta közlekedési utaink fejlesztésére, szaporítására tagadhatatlanul kiváló súlyt helyeznek; ennek örvendetes jelensége, hogy Magyarországnak hova tovább nem lesz egyetlen egy megyéje, , egyetlen egy vidéke, s nagyobb községe sem, mely nélkülözné a neki legmegfelelőbb közlekedési eszközöket. Ha figyelemmel kisértük hazai vasut- ügyeinket, úgy el kell ismernünk, hogy az újabb és újabb vasútvonalak kiépítése állal nagy mértékben szaporodott. Tolnavármegyéban, a mi szükebb hazánkban, melyhez lokál pátriotizmusunk is köt bennünket, azonban e tekintetben bizonyos mulasztás volt észlelhető; mert oly zsák-vasutvonalaink vannak az egy fővonal kivételével, melyeknek kiépítését hangosan sürgetik nemcsak a hazai, hanem főleg a mi specziális érdekeink is. Ilyen vonalak jelesül: a szegzárd-báttaszéki és a bá 11aszék-bajai vonalak. Lapunk első helyén mi már többször foglalkoztunk ezen égető kérdés megoldásával, s teljes elismeréssel vagyunk mindazok működése iránt, kik az ügyet felkarolva, oly üdvös ak- cziót indítottak meg, melynek eredménye felöl immár nem forog fenn kétség. A vasutügyben alakult végrehajtó-bizottság valóban méltó volt a bizalomra, mert igazán felismerve elvállalt nagyfontosságu szerepét, oly eredményeket ért el, melyekben érdekeink teljes kielégítést nyernek. Az országos érdekű bát í a szék-baj ai vasútvonal közigazgatási bejárása tudvalevőleg limit hó 15-én már megtörtént, s igy ennek kiépítése, mely stratégiai szemponlból is kívánatos, — a Duna áthidalásával a megvalósulás stádiumába lépett. A baja-báttaszéki vasútvonal áldásaiban Szegzárd és a Sárközben fekvő Öcs én y, Decs, Pilis és Als ó-Ny ék községek lakosai 2 _________________ azonban csak úgy részesülhetnek, ha ezzel a szeg- zárd-bállaszéki vonalat is megvalósítják. Hogy milyen kardinális érdekek beszélnek e mellett, azt úgy laptársunk, mint mi is többszörösen kifejtettük; azért ezzel felesleges is bővebben foglalkoznunk. A követendő jó példát megadta Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága legutóbb tartott közgyölésén, midőn 66000 frtot ajánlott fel a szegzárd-báttaszéki vonal törzsrészvényeinek jegyzésére. Ezzel megmutatta a minden közügyet szivén viselő vármegyénk, hogy mint kell vitális kérdéseinket felkarolni és a biztos révbe vezetni. A tervezett szegzárd-báttaszéki vasút vállalkozója azonban csak akkor foghat a vasüt kiépítéséhez, ha legalább a törzsrész- vények 35%-át az illető vidék érdekeltsége megváltja. Igaz, hogy a mostani válságos anyagi helyzet, melybe a fillokszera pusztításai döntötték az érdekelt községek lakósait, nyomasztólag hat minden közügy fejlesztésére; de mindazon által nem szabad visszariadnunk a hozandó áldozatoktól, mert ezt jól felfogott érdekeink követelik. Sorakozzanak tehát az érdekelt községek és igyekezzenek a kedvező alkalmat felhasználva, a szegzár d-b áttaszéki vasútvonal mielőbbi kiépítését hozzájárulásukkal biztosítani. Amicus. TÖVISEK. Egyről-másról. Szegzárd, 1894 április 20. Ma vagyok 21 éves! — —. — Nem ám ember, — még csak nem is házas, hanem szegzárdi pap. Úgy esett t. i. a dolog sora, hogy ma 21 éve annak, miszerint ez az érdemes balpárti reform, gyülekezet egyhangúlag elválasztott engem ér- demetlent, az érdemes egyház lelki-pásztorául!... Különös dolog!.. . Az egyhangúságban — zeneileg — nincsen semmi harmónia, — és az én egyhangú elválasztatásom szülő anyja mégis az a szép harmónia volt, mely szeretett híveim jó lelkét elfoglalta, betöltő, mikor engem a közszeretet egyetértésével megválasztottak ! És én e választást örömmel elfogadtam akkor. — És ón eljöttem a magas, őgbenyu’ó Mátra | tövéből — a kedves Gyöngyösről — a sokkal kis- sebb Bartina tövébe. S azóta itt vagyok mindig. Tehát, habár nem született, de választott polgára vagyok e nemes városnak, bátran elmondhatom I. .. Huszonegy óv! -- Rengeteg idő a rövid életű ember számítása szerint. Az örökkévalóságban nincs egy perez, — az ember életében pedig egy egész örökkévalóság! — Ha „huszonegyest“ játszunk: ezentúl már csak a fucscs következik. Huszonegy éves most éppen a kántor-tanitóm is, Mogyoróssy Károly, — csak hogy ő az életidő-, jére nézve. Most sorozták be cs. kir. bakának e hé ten, a többi beváltakkal együtt. 0 e miatt nagyon szomorú, mint a lehajtó fűz-ága a vízparton; — —. az az pardon: az busitja őt — a mint látom — hogy nem huszárnak applikálták! Persze, most nagyon vigyáznom kell, hogy az orgonán is ezt ne játsza: „Sohasem vétettem ennek a falunak Mégis beíratott engem katonának. Huszárnak íratott, bakancsot szabatott, Verje meg az Isten, de megszomoritott!“ Én meg elgondolom magamban: — hej! ha ón még egyszer 21 éves lehetnék — nem hivatali működésemre, hanem életéveimre nézve, de nem cserélnék a rektorommal!. .. Nem bánnám, ha mindjárt vinnének is Bosznia rengeteg erdői közé közösügyes komisz bakának, csak hogy vén sas módjára még egyszer megifjodhatnám!. ... * No de ez nem lehet! — Non possumus! — A magamforma koruaknak a sorozás élvezetéből csak annyi rósz jut, hogy hallgathatjuk ilyenkor az utczá- kon éjjel-nappal csatangoló besorozottak s alaposan beborozottak éktelen lármáját, mit ők dalnak minősítenek s melyben több az igaz keserűség, mint az affektált öröm és nemes büszkeség. De hogyan is lenne igazi virágos kedve a besorozott katonának olasz-bortól? — — Mikor még a szegzárdi drága bortermés arany ideje járta s összejött, összeölelkezett a regruta-huszár a bakával az apai pinezóben s erősen fogyasztották a szegzárdi hegyek drága, hamisítatlan nedvét: akkor volt még igazi kurjantás a szegzárdi utczákon, igy asszen- táczió után. De most? — Olasz boron, vagy éppen viz mellett, ugyan kinek volna kedve hangos nótázással dicsőíteni a vitéz katona életet?-------Azért most is történik egy pár merész kurjantás, esik egy kis éjszakai lárma, peng a sarkantyú szinte idegessé tevő nagy csörömpöléssel még a baka lábán is — egész őszig — (már ez igy divat!) —; de bizony nincs meg az a régi jó kedv, igazi pajzánság, — megette a fillokszera!.,. „Üres kamrának bolond a gazdaasszonya!“ Üres pinezó- nek szomorú a katonája!-------.— Az olasz bor nem fognak a versenyről viszszatórni, hol a legdicsőbb fegyverrel, a dal zengzetóvel szállnak majd síkra. * * 4= Amint elhangzott a dalárda szivekhez szólt, s megujrázott utolsó dala, nyomban Garay Ferkó zenekara rázendített a tánezra, mely a legvidámabb aranyos jókedvvel egész a hajnali órákig tartott. Az első négyest húsz pár tánczolta. Jelenvolt as szó n yok : Diczenty Lajosnó, Éber Mártonná, Hoffmann Sándornó, Horváth Ignáczné, H a 1 m a y Istvánná, Kálmán Károlynó, Linh a r d t Ignáczné, Mikosovits Józsefné, Papp Józsefné, Polgár Alajosné, Pappert Ferencznó, Bézier Bólánó, Rot tier Józsefné (Hőgyészről), Rauschenberger Jánosné (Hőgyészről), Sa fáry Lászlónő, Szüts Józsefné, Schneider Istvánná, To r d a y Józsfnó, W e i n i n g e r Sándornó. Leányok: Bencsik Irma, Dömötör Etelka, Dömötör Ilonka, Horváth Györgyike, Kálmán Mariska, Módly Sarolta, Módly Flóra, Rauschenberger Vilma (Hőgyészről), Rózler Ilonka, Slain Szenréna, Torday Ilonka, Wei- ninger Gizella. Amicus. Fénélon meséje. Ifjú hölgyek figyelmébe ajánlja: ENGEL MÓR. Volt egyszer egy öreg királyné, aki olyan öreg volt, hogy se haja, se foga nem volt; feje reszketett, mint a a nyárfáiévá!, melyet a szól mozgat; szemei oly rosszak voltak, hogy erős szemüvegen sem látott, arcza oly sovány, hogy orra hegye és ajkának csúcsa összeértek; háta görnyedt, hogy egészen összecsiperedettnek látszott; egy szó mint száz: a világ csúfja volt. Egy tündórnő, ki a királyné születésén jelen volt, most meglátogatta és kérdezte tőle : — Akarnál-e még egyszer fiatal lenni? — Kész örömest. — Ha találsz valakit, ki ifjúságát és egészségét vénségedórt cserébe adja neked, úgy ismét fiatal lehetsz. A királyné mindenfelé kutatott, keresett, ha vállalkoznók-e a fiatalok közül valaki vónsógóre? Jelentkeztek szegények, kik szívesen készek valának feláldozni ifjúságukat, hogy gazdagok lehessenek; de midőn látták, hogy az öreg királyné folytonosan köhög, hogy nincsenek fogai, hogy mindig kását eszik és szüntelen dörmög; midőn látták, hogy milyen visszariasztó rút alak és hogy mindig szenved: visszariadtak és inkább szegények kívántak maradni. Jöttek nagyravágyók, kiknek magas rangot s nagy kitüntetést ígért; de midőn a királynét megpillantották igy szólának: „Mit ér a nagy rang, mit a magas kitüntetés, ha oly rútnak kell lenni, hogy az emberek kikerülnek“. Jött végre egy falusi leányka; szép volt mint a fakadó rózsa; ez a koronát kérte ifjúságáért. Marinak hívták. A királyné eleinte haragudott a nagy követelésért; de végre is mit csináljon? Mit ér a harag ? Hiszen fiatal akar lenni. — „Oszszuk meg a birodalmat“ — szólt a királyné. — Neked adom felét, a másik felét megtartom, csak elég lesz az neked, kis parasztleánynak! — „Nem!“ válaszol a lányka — „nem elég“ — az egészet akarom; ha pedig nem akar beleegyezni a királyné, maradjon meg inkább jfjuságom s a királyné asszony tartsa meg száz esztendős ránczait és várja be türelemmel a közelgő halált! — De mit csinálok én, ha nem leszek többé királynő, ha nem lesz országom, hatalmam? — Nevetgélne, dalolna és tánczolna mint ón; erre Mari elkezdett nevetni, dalolni ős tánczolni — Hát te mit tennél az én helyemben? — Nem tudom, hanem szeretném megkísérlem, mert azt hallottam, hogy szép dolog ám királynénak lenni. Mig igy alkudoztak, megjelent a tündórnő és igy szólt a lánykához: „Meg akarod próbálni, hogy mint illik hozzád és hogyan tetszik a királyság ? Miért ne, ha csak próba! Erre Marinak homloka redőkbe borult, haja megfehórült, tagjai remegni kezdettek, dünnyögött, foga vaczogtak; egyszerre száz esztendős lett. A tündórnő szelenczét vett elő, amelyből gazdagon öltözött lovagok és udvarlók jöttek elébe; hódoló kegy- gyei veszik körül az uj királynőt; tiszteletére nagy ünnepeket rendeznek. Mari mindezt unalommal ásítva nézte; gyűlölte a szinleges czeremóniákat, minden terhére volt; enni nem tudott, beszólni is csak fuldokolva. Ezalatt a valódi királyné sutba vonult, ifjodni kezdett, nevetett, haja megnőtt, a redők helyébe tejszinü arcza lön, deli alakja, karcsú termete, de ruhája kopott, mintha csak hamupipőke volna. A testőrek azt hitték, hogy valami cseléd és el akarták Űzni a palotából. Mari most igy szólt: „Ugy-e zavarban vagy?
