Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-04-15 / 16. szám
I.O. szám. Szegzárd, 1894. április 15. XXII. évfolyam. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító* ■ __________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . . . . 6 frt — kr Fél évre................................3 „ — | Negyed évre . ...... | n 50 1 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellem,! részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendők. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. Vágyaink a teljesülés küszöbén. Alább egész teljed elmében közöljük Csáky Albin gróf, vallás- és közoki atási minister urnák a vármegye közönségéhez intézett leiratát, melyben részletezi a feltételeket, melyek bekövetkezése esetében hajlandó a Szegzár- don felállítandó állami főgymnazium létesitése érdekében a szükséges lépéseket meglenni A kikötések kétségtelenül súlyosak s úgy a vármegye, mint Szegzárd anyagi erejét meglehetős mértékben igénybe veendik, de midőn egy régen érzett vágyunk teljesüléséről, midőn közoktatás ügyünk és kultúránk egy hatalmas eszközének megteremtéséről van szó, még az ily nagymérvű áldozatok meghozatalától sem szabad visszariadnunk. Mert mit követel a minister ur? Először is kiköti, hogy az iskola felszerelés költségei, melyek 3000 frt összeg egyszer s mindenkorra való lefizetésével meg is válthatók, az érdekeltség által fedeztessenek. Ez tehát Szegzárd terhét fogja képezni s bizonyára kész is azt átvállalni. A főgymnasium a polgári iskola épületében helyeztetnék el, de annak tervszerű átalakítását is feltételül állítja oda a közoktatási kormány. Reményjlük, hogy ezek az átalakítások nem lesznek oly arányúak s költségei nem lesznek oly nagyok, hogy Szegzárd azok elvállalását mellőzni lenne kénytelen. Hanem most jön a dolognak legfontosabb része, mert a minister) ur azt kívánja, hogy a főgymnasium fenntartási költségeihez az érdekeltség évi 10000 frttal járuljon és pedig úgy, hogy a tandij egészben az állam pénztárába fog befolyni. Hát ez kétségkívül nagy teher s csak is úgy lehet azt átvállalni, hi a vármegye fényes mu’tjának megfelelően nem riad vissza attól, hogy tagjainak egy fél százalék adóval való megterhelése utján ezen összeg jó nagy részét fedezi s a még fedezetlen összeg viselésére pedig Szegzárd kötelezi magát. Ennél a tételnél meg kell jegyeznünk, hogy még Szegzárd terhét fogja képezni az is, hogy a polgári leány-iskola, mely most a polgári iskola épületében talált otthonra, máshol megfelelő elhelyezést nyerjen. Ha most már, midőn évtizedes küzdelmünk gyümölcsének élvezetéről van szó, midőn alkalom kínálkozik arra nézve, hogy Tolnavármegyét azon szégyenteljes helyzetből, hogy daczára nagy műveltségének, teljes középiskolával még eddig nem bírt s e tekintetben egyedül állt az országban, kiemeljük: akkor nem szabad kicsinyes anyagi tekintetek által vezettetni magunkat. Szegzárd bizonyára megteszi a magáét s elmegy az áldozatkészség legszélsőbb határáig, elvállalva minden a felállítás körül felmerülő költségeket, csak a 10000 frt évi fenntartás költségei túlnyomó részének átválla lása által szerezzen magának a létesítés körül a vármegye hallhatatlan érdemeket. S hogy ez igy fog bekövetkezni, aziránt semmi kétségünk. Biztosíték erre a vármegye múltja, melyben hasonló felbuzdulások, midőn a kultúra érdekeiről volt szó, igen gyakran fordultak elő; biztosíték a vármegye irányadó köreinek magasztos gondolkodása, kik tevékenységüket mindég a közügy érdekében érvényesítették! b. I 56680. SZ./1894. Tolnavármegye közönségének. Dr. Klamarik János tanácsosomnak, a | helyszínére való kiküldetéséről hozzám intézett jelentése alapján tudatom a közönséggel, hogy a következő feltételek mellett kész vagyok a törvényhozás előtt javaslatba hozni, hogy Szegzárdon az ottani polgári fiúiskola fokozatos megszüntetése mellett, fokozatosan I egy állami főgymnazium állittassék fel: a) a polgári iskola épülete az általam e czélra egyidejűleg a helyszínére küldött Pártos Gyula építész tervei szerint az érdekeltek költségén kibővitendő, bútorzattal és tanszerbeli alap-felszereléssel ellátandó; a tanszerbeli felszerelés egyszer s mindenkorra 3000 frttal megváltható; b) Ugyancsak az érdeklettek részről a fenntartás költségeihez évi 10000 frt hozzájárulás biztosítandó. TARCZA. Nem izén már. Nem izén már Kossuth Lajos élve, Bűvös szavát sem hallhatja népe. De elmegyünk lelkének szavára Szabadságért vívni a csatába. Eshet eső, eshet karikára, Nem hull többé Kossuth kalapjára. Sírjára hull bus hazánk szeméből, S áldás ragyog mindenik cseppjóből. Nyugodjék bár a sötét hant alatt, Kossuth Lajos édes apánk marad. Felesége édes anyánk, mi meg Csak maradunk igaz gyermekinek. Tóth István. Rágalom. Irta: Bártfal János. — Elkészített mindent ? — Igen, parancsolatára fiatal úr. — Akkor indulhatunk. Ezzel a fiatal ur útra készité magát és a szol- I gával a vasútállomásra indult, ki egy könnyű táskát czipelt utána. A vonat már indulásra állott s nem volt egyéb hátra, mint jegyet váltani és beszállni. A fiatal ur egy első osztályú kupéba lépett, hol még senki sem volt. Midőn szolgájától átvette a táskát, a konduktor az ajtót becsapta s a vonat lassú dübörgéssel megindult. Fiatal utasunk, kit ezután Jenőnek nevezünk, egyedül utazott a bársonyos kupéban; midőn a vonat az állomást elhagyta, Jenő kihajolt az ablakon s visszanézett a városba, a melyből távozott; szemeiből egy könycsepp folyt, arcza elhalványult, ajkán kebléből kiszökő sóhaj szállt el, mintha örökre kellene válnia attól a várostól.- Majd leült a bársonyos pamlagra, szemeit egy pontra szegező és hosszan elgondolkodva ott tartá, mintha azt, mit gondolatai szőnek, ott látná a ponton s mintha lelke valami letűnt kedve-1, képeket rajzolna oda, ábrándos szemeiből nóha-nóba valami elmúlt öröm elő-elővillan, a melyet a jelennek könyei csakhamar eltemetnek, aztán mintha keble boldog álomból ébredne, egy-egy mély sóhajtól meg- megremeg. Jenő lelkét fájdalmak dúlták. Mi bántott szegény ifjú? mi bánthatott? Hisz neked az élet még csak rózsákkal kedveskedhetett; a gond még nem szedte redőkbe homlokod; az idő nem törte meg szép alakod; előtted az ut tiszta; göröngytelen, mely fényes jövődbe vezet; mi bántott hát, hogy szelíd szemeidben a megszokott boldogság helyett köny ragyog; hogy örömélvhez szokott ajkadról bánattal terhelt sóhaj lebben el!? Mit ér a jövő, mit ér minden, örömtelen az ifjúság, ha a szívnek csak múltja van. Jenő szivének csak múltja volt; szivében minden boldog érzemóny csak múlt, csak rom. Jenő érzékeny felindulása miatt kissé elsző- gyenlé magát önmagától s felindulásából a férfi büszkeség csillapította le; ajkát összehúzta, mintha a sóhajtások útját akarta volna elzárni; szemeiből a harag és büszkeség villogott a könyek alól. Az ifjú felállt, körülnézett, mintha azt nézte volna, hogy nem-e látta meg valaki; aztán kezeivel belső zsebét átkutatta, honnan levelet vett elő. Szemeit kitörülte a könyektől és olvasni kezdé, mialatt arczát a harag pirosra festette. — Csupa hazugság, mondá haraggal s miután a levelet elolvasta, szó ttépte ős a kupé ablakán kihajította. Egy papirszeletkőt a szellő vissza- fujt a kupéba Jenő lehajlott érte s olvasá róla eme szavakat: „ ...........Örökre szeret a te Gizád“. Szót a karta tépni haraggal, de mielőtt ezt megtehette volna, a szél kikapta kezéből és tova repült a papirossal a szabad légben. Ezután Jenő egy másik levelet is vett elő, melyet legjobb barátja írt hozzá. Elhalaványult, kezei reszkettek, mig olvasá. Aztán fáradtan vétó magát a pamlagra és mélyen felsóhajtott: „Megcsalt a htitelen“ és újra elfeledte férfi büszkeségét, ismét az előbbi érzékeny felindulás vett rajta erőt. Feltűnt újra lelkében a mult, a melyet a jelen legyilkolt s a fájdalom legyőzte büszkeségét és a büszke férfit siró gyermekké tévé. Jenő sirt, a pamlagra borulva imigy imádkozott ős sirt egyaránt;’—„Hűtlen Gizám! reményeim elvesztett koronája vagy, megcsaltál ...........sietek ho zzád, hogy leszámoljak veled...........most megsi ratlak még egyszer s talán utoljára, aztán majd /
