Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 18. szám
1893. április 30. Hajós József kópv., Haind Béla, a megye bírái és a külömböző küldöttségek. A kezdő ének áhitatos elzengóse után Galle István s. lelkész lépett az oltár elé s buzgó alkalmi ima elmondása után szent igéket olvasott föl. Erre rázendült Bek Henrik derék tanító vezetése mellett az „Isten áld meg a magyart.“ Hymnusunk rendkívüli hatást gyakorolt. Lelkünk fölemelkedett a királyhoz, föl a királyok királyához és a szemeinkben csillámló könnyeken keresztül a remény szivárványát láttuk hazánk és egyházunk egén ragyogni. Az ének visszhangzott még lelkűnkben, midőn ngos Földváry alispán ur a Krisztus nyájával együtt fölállt és nagyt. Galle Andor úrhoz a következőket mondotta: „Örömtől dobogó szívvel jelentem meg, hogy felséges királyunk s legkegyelmesebb Urunk kegyelmi adományát, a Ferencz József rend lovag- keresztjét Nagytiszteletüsőgednek 52 évi fáradhatlan lelkószi működése jutalmául átadjam. Ő méltóságát, br. Podmaniczky Géza esp. felügyelő urat illette volna e tisztség, de ő szives volt azt nekem, Nagy- tisztelendőséged egykori tanítványának átengedni. Lelkem mélyéből adok hálát az ón Istenemnek, hogy nekem e szép napot megérni engedte, mert ez a nap bizonysága annak, hogy evang. anya szent egyházunk működése és evang. lelkészeink hazafias és erkölcs-vallásos törekvése a legmagasabb helyen is tudva van s móltányoltatik. Éltünket és vérünket ezért, a mi királyunkért! Sok évet, egészséggel teli hosszú életet Nagytisztelendősógednek a Ferencz József rend lovagkeresztjének viseléséhez. Isten éltesse Nagytisztelendőségedet! Erre az agg pap, mellén a ragyogó érdem- kereszttel, fiától Galle Elek főjegyzőtől vezetve az Urnák szent oltárára lépett és könnyektől elfojtott s könnyekig megindító szavakban mondott köszönetét a kitüntetésért, buzgó imát Ő Felségéért, a felséges uralkodó családért, a hazáért és Sionunkért. Minden szív földobbant az imára s áldást kért a legnagyobb magyarra, a királyra. Azután ismét megzendült az ének: „Dicsőség a föld Istenének.“ Ekkor Galle István lépett a szószékre s nagyszabású, hatásteljes beszédet mondott a „jó pásztor“ról. A sok reményre jogosító fiatal papot isteni tisztelet után sietett mindenki üdvözölni.; Ezzel az ünnepély tulajdonkópeni szellemi része véget ért s sietett mindenki virágtól virággal ékesítve a banketra. Az iskola díszes csarnoka volt a száz meg száz vendég számára ebédlőül elkészítve. Mi volt a menü, mily talpcsiklandozóan húzták a pataji hangászok, — fölöslegesnek tartom fölemlíteni. Ily nap után, annyi szép virág, oly sok kapacitás között a hangulat csak emelkedett lehetett. Meg is indult a toasztok árja, sőt néha-néha ki is csapott a mederből. Az első felszólaló br. Podmaniczky Géza Ő méltósága volt, poharat emelvén Ő Felségére. Azután Földváry Mihály az agg lelkészre, ifj. Földvári Mihály egyh. felügyelő egyházára, Hajós József Földváry Mihályra, Galle István igen találó képben az alispánra, Galle Elek a derék Murányi családra és a jelen levő hölgyekre emeltek poharat stb. És mivel körülöttem a legszebb ólő virágok voltak, nem szólhattam másról, mint a virágról és a szeretetről, melynek hirdetéséért Krisztus golgotái keresztet, nagyt. Galle Andor ur pedig órdemkeresz- tet nyert. S tiszta szivemből kívántam é§ kívánom, hogy Ő Felsége órdemkeresztjót a szeretet apostola, szeretettel örömére, sok évekig viselje! Adorján Ferencz. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Tisztelt „névtelen!“ Nyílt levél, mely válasz egy névtelen levélre. Denique — minden dolognak, melynek vége van, eleje is kell, hogy legyen, szükségesnek tartom tehát t. olvasfó magyarázattal szolgálni arra vonatkozólag, vájjon mi indított e válasz közlésére? A közelmúlt napokban egy anonym levelet kaptam és ha sejtelmem nem csal egy hölgytől, melyben kérdezi, hogy miért nem foglalkozom ón tárcza- irással ? a levélke sorai között egy kis gúnyt véltem felfedezni, ez okból kötelességemnek tartom azért reá válaszolni. Azt írja kegyed bájos „névtelen“ vájjon miért nem irok ón néha tárczákat? és miért csak oly rövid tudósításokat. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (18. sz.) Egy szóban, foglalnám össze egész válaszomat, ha! — nem látnám azt, mikép ez gúnyolódás és ezen egyetlen szó megmagyarázná akar lenni — a többit is. De engedje meg tisztelt „névtelen“, hogy ón is kérdezzek, felfogta Nagysád a jelentőséget!! hogy mily külombség van a vonal felett és a vonal alatt írni I ha ezt megértette Nagysád, úgy bizonyára nem fogja fenti kérdést többé koczkáztatni. Mi lenne a tárgy, melyről én tárczát írjak? tán az mikóp esemónykópem hütelen lett, adott esküje daczára! avagy ez és ez a nemes hölgy, szerelmet vallott egy nem nemes ember fiának, mily akadályokon kényszerültek átmenni, mig végre a nemesi czimert féltékenyen őrzött apa, avagy az arra még hiúbb anya áldását megkaphatták, írjak arról, hogy ez vagy amaz a pónztárnok mikóp tűnt el a láthatárról a reá bízott pénzértékekkel, leírjam rém- regények módjára, kisebb kiadásban üldöztetését, elfogatását, elitóltetósét. Mily naiv felfogás ez, fogja kegyed t. „névtelen“ gondolni. Ezek mind oly elcsépelt dolgok, melyeknél sokkal fontosabb, sőt háladatosabb egy actuális tudósítás. Egy társaságban kérdezték egyszer tőlem, egy oly társaságban, melyben együtt voltak városunk szépségei és a mely társaságban szőnyegre került, minden, de minden, amit megszólni lehet .... fel- holygattatott a legcsekélyebb dolog is, tárgyalás alá vétetett, ős ezen társaságban fordul hozzám egy bájos kis leány, azon kérdéssel, hogy „mi az oka szótlanságomnak, miért nem beszélek ón is!“ És erre ugyanazt válaszolám, mit most a kegyedére: Ha Nagysád azon véleményben van, úgyszintén többi társnői is, hogy én azért nem beszélek, mivel talán beszélni sem tudok,, úgy csalódnak, mert én igenis tudok beszélni, de nem czólnólküli hízelgéseket, avagy tán léha semmit sem erő bókokat hangoztatok, melyekkel talán szivét egy perezre meghódithatám, hogy azután ábrándozásai közepette, midőn ón is emlékezetébe jövök, akkor midőn az ész dictálja gondolatait! akkor engem is a „Fin de Siede“ azon fiai közé sorozzon, melyeknek egyik legnagyobb hibájuk azon üres fecsegés, melyből modoruk alapja áll. Ha tán szivemben a szerelem virága csírázott volna, avagy csírázna, ha egyáltalán tudnék valakit e világon szeretni, úgy talán . . . áthatva a szerelem magasztos lángjától, eleget tudnék tenni kérdésének akkor talán tudnék tárgyat menteni a tiszta önzetlen, szerelem forrásából, akkor talán azon percz- ben, melyben Ámor nyila megsebez, a Múzsa homlokon csókolva, behegeszti e sebet, de mindaddig nem ismerem azon lényt, melyet álmodozásaim közepette magamnak alkottan, még nem ismerem az igazi szerelmet, nem láttam még földi lények között eszményképemet, melynek birhatása utáni vágy megőrjít, bírása boldogít, mely forrongásba hozza a vért, . . . ismétlem tehát nem ismerem ideálomat, igy természetesen a szerelmet sem, nem ismerem a tár- czairás mesterségét és az ezzel járó plagizálást gyűlölöm és ez önző korszakban, hol mindenütt csak az érdek működik, nem is óhajtom megtanulni egyiket sem, különösen a tárczairás háladatlan! 1 mesterségét már csak azon okból sem, mert hamis viasz szárnyakkal nincs egy csepp kedvem se Icarus sorsára! a vonal feletti írás magasságából, alázuhanni a vonal alatti mélység fenekére. Ha kegyed t. „névtelen“ még kimerítőbben óhajtaná, hogy kérdéseire válaszoljak, kegyeskedjék azt tudtomra adni, ugyanezen helyen ős akkor készséggel állok rendelkezésére, különben pedig fogadja nagyrabecsülésem megnyilatkozását, maradván . ismeretlenül tisztelője H ...... Jenő. Kereskedők, gyárosok, iparosok, vállalkozók, vendéglősök és fuvarosok figyelmébe! közül, eddig még nem egészen 2000 tag jelentkezett, vagy ha jelentkezett is, hiányosan adta be több, a náluk kitöltés végett ott hagyott bejelentő lapokat. Az alapszabályok szerint a heti befizetések ez évi ápril hó 1-őn vették kezdetüket; a helybeliek a központi pénztárnál, a vidékiek pedig az egyes községekben lakó bizalmi férfiaknál teljesitik ebbeli kötelezettségeiket. Az 1891. évi XIY. t.-cz. 26. §-a értelmében, a pénztári hivatal területén lakó mindazon munkaadók e helyütt is figyelmeztetnek, kik a pénztárba való belépésre kötelezett munkásokat alkalmaznak és ezeket még mindez ideig be nem jelentették, hogy ugyanazon törvény 83. §-a értelmében 20 írtig terjedhető pénzbírsággal fognak sujtatni. Tehát belépésre kötelezve vannak a keresk. és ipartörvény alá eső munkaadók alkalmazottjai, még az esetben is, ha az illető alkalmazott saját fia is, és fizetős nélkül való tanoncz; továbbá vendéglősök, szállodások összes férfi- ős nő alkalmazottjai; a fuvarosok ős fuvarozók kocsisai; a kereskedelmi pin- czészetnól levő munkások stb. e kategóriába tartozó alkalmazottak. A munkaadó köteles minden nála alkalmazott biztosításra kötelezett egyént, a munkába lépéstől f számítandó 8 nap alatt, a kerületi pénztárnál bejelenteni. E bejelentés elmulasztása esetén, a munkaadó az ezen kihágásért reá kiszabandó büntetésen felül, tartozik a munkába lépés napjától, a bejelentés tényleges megtörténtéig terjedő időre eső járu- ' lókokat sajátjából befizetni és ezenkívül a bejelenteni elmulasztott biztositandóuak a bejelentés előtt netalán bekövetkezett betegségből eredő költségeket, valamint az eljárási költségeket is megtéríteni. A munkaadó tartozik a munkából kilépő kötelezett- tagokat is ugyancsak 8 nap alatt, az illető pénztárnak bejelenteni. Ezen kötelezettség elmulasztása esetében, a járulékokat, a kilépés tényleges bejelentéséig tartozik sajátjából megfizetni. A betegsególyző-pénztár a központi járási főszolgabíró, mint I. fokú iparhatóság felügyelete és ellenőrzése alatt áll, kinek ressortjához tartozik mindennemű följelentés, megidézés ős a büntetés kiszabása, szóval minden bíráskodási jog. A kik tehát mindezideig bejelentésüket elmulasztották megtenni, rövid idő alatt tegyenek eleget ebbeli kötelezettségeiknek, mert ellenkező esetben a legszigorúbban fognak megbüntettetni. Mindennemű felvilágosítással szolgálnak: helyben a pénztári hivatal, vidéken pedig a bizalmi férfiak. Ezúttal nagyon üdvös dolgot végeznek a községi elöljárók, ha erélyesen figyelmeztetik, saját hatáskörükben az illető munkaadókat, kiknek alkalmazottjaik vannak, a mielőbbi sürgős bejelentésre. kér. betegsegőlyző- gyári alkalmazottaknak beA szegzárdi pénztár, az ipari és tegség esetén való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. t.-cz., valamint a kereskedelemügyi ministernek 1892. évi január 29-én 2342. sz. rendelet folytán, Szegzárd székhelylyel megalakittatván, ez évi április hó 1-én megkezdette tényleges működését. A bejelentések ős befizetések folynak már ugyan, de nem úgy, mint az idézett törvényczikk előírja, mert Tolnamegyőben a 6299 kötelezett tag _____________TÖVISEK.______________ Cs evegés mindenrők A hazai hírlapoknak — fájdalom 1 — van ma egy állandó rovata ily czimmel: »tűz mindenfelé.« E rovat vezetője az ostoba és folytonos áprilisi szél, mely nélkül — természetesen — nem lehetne irkálni nagy tüzeknek nagy veszélyéről. Én is, e ma divatos czimbe kapaszkodva, humoros hírlapi czikkecs- kémnek legalkalmasabb czimjéül ragadtam meg ezt: »csevegés mindenről.« Ergo: csevegjünk, vagyis mondjunk sokat és mégis semmit. (Ez a korhű, diplomatikus raffinérial) Kezdjük a Béla-napon. Azt hiszem, hogy nem czáfoltatom meg, ha kimondom, hogy bár sok Bélája van városunknak (több, mint a magamszőrü pechvo- geleknek a kalabriásban!), mégis, oly általános és tömeges lelkesedést, oly valóságos népvándorlást nem idéz elő egy Béláé sem, mint a Török Béláé. A Remete-kápolnához alig zarándokol több áj- tatos hivő Kisasszony-napján, mint T. Béla barátomhoz az ő becsületes nevenapján (ápr. 23.1) Meg is érdemli 1 . . . E névnap kezdetét veszi a reggel korányán konyakkal, folytatódik délfelé sörrel éstormás- virslivel s belenyulik a sötét és néma éjbe piros sonkával, vörös borral stb., s tart rendesen kora pitymallatig, omnes homines lévén bene sonantibus. így volt ez a múltban, igy volt jelenleg s igy lesz jövőre is, ha T. B. barátomat — mint szivemből újólag kívánom! — a magyarok istene még sokáig élteti. Engem, már a Béla-napot előzőleg, két kedves és nevezetes alkalom tartott lelkesült örömben, miről
