Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-19 / 12. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (12. sz.) 1893. márczius 19. összes erőnk, melyet tán nemsokára újra harczba kell vinnünk. Egy vallásháborúba és osztály harczba sodort nemzet könnyű prédája az ellenségnek, mig közös, egymásra támaszkodó erejében legyőzhetetlen. Ismételjük: tegye meg mindenki hazafiul kötelességét! b. Tolnamegye tanítóihoz és tanügy- barátaihoz. A „Tolnamegyei általános tanitó-egyesűlet“ ujjá- és megalakításáról van szó. A tanitó-egyesűletek mivolta ma már nemcsak a tanitó-világ, hanem a laikus-világ nagy része előtt is ismeretes dolog; mutatja az a számos tanitó-egyesűlet, mely a törvény (1868. XXXVIII. 1876. XXVIII. tczikkek s az 1872-iki miniszteri rendelet) értelmében, már eddig megalakult, mutatja továbbá az a figyelem, melylyel azok működését a tanügybarátok kísérik. Azonban — sajnos — akad még vidéke szép hazánknak, ahol nemcsak a közönség, hanem maga a tanító is édes-keveset tud a tanitó-egyesületek hasznos működéséről s ennek fontosságáról; néhol a törvény czólzását eltétlenkedték, másutt nem kutatták, sőt talán olyan hely is van Magyarország határában, ahol a tanitó-egyesületekről szóló törvény szavai a pusztába kiáltónak szavaiként elhangzottak. Megyénket ez oldalról nem érheti vád, mert alig van vidéke, a melyre valemely tanitó-egyesűlet ki ne terjeszkednék s a hol a tanitó-egyesületi élet iránt jó akaratot nem tanúsítottak volna. Csakhogy ezek az egyesületek egymás életéről édes keveset tudnak; elszigetelve a megye egyik-másik sarkában szinte észrevétlenül léteznek, müködósök speczialis czélja ismeretlen, jelszavukról mi hir sem hallható, szóval, mintha nem is egy eszme szolgálatában volnának. Pedig Tolnamegyének nagy szüksége van arra, hogy tanítói egy testté egy lőlekké olvadjanak össze. Ez lebegett tudvalevőleg jó néhány évvel ez előtt megyénk egy-két lelkes tanítója előtt, midőn a leendő „Tolnamegyei ált. tanitó-egyesület“-nek alapját nagy fáradtsággal megvetették; ez vezette a mai „Tolnamegyei ált. tanitó-egyesületet“, midőn 1892. nov. 2-án Szegzárdon tartott közgyűlésén kimondotta, hogy czóljául tűzi ki a megye minden tanítójának egyesítését. Kívánatosnak, sőt szükségesnek látja pedig e czől megvalósítására törekedni általában azon szellem érdekében, melytől nemcsak a megyei, hanem az egész hazai tanítóságnak áthatva kell lennie. Szinte fölöslegesnek tartom, hogy itt részletezésbe bo- ’ csáj tkozzam, mert hiszen Tolnamegye tanítósága sem pedagógiai, sem államtényezői tekintetben fölös magyarázatra nem szorul; de vannak dolgok, melyekről épen ma nem lehet eleget beszélni, s épen ezek azok, a melyek az egyesülést és összefogást nagyon kívánatossá teszik. Ilyenek a tanítók dologi ügyét illetőleg: a népoktatás horderejónek megvilágítása, ennek révén az iskola iránt való feltétlen bizalom megteremtése, ezáltal a nép szellemi és anyagi állapotának jókarban való tartása; ilyen azután a tanítók személyi ügyét illetőleg: a tanítói működés fontosságának bebizonyítása, ennek következtén a tanítói tekintély jogos határainak megmutatása, s így javadalmazás méltányos rendezése; ilyen végül azon szellem megértése, ápolása és terjesztése, a mely ma nálunk társadalmat és tanítóságot az összemunkálásban sugalmaznia a ki mint az igazságszolgáltatás legkedvesebb alakot öltött istennője jelen meg a kezében felejtett mértékkel, — melylyel egy iczi-piczi ruhácskán méregetett — megütögetve a casus bellit. — He te csúnya pipa! Hogy merted megrikatni Dódikát ? Ne! Ne! Ugy-e fáj ? Bántod-e még ? Nem ? Azért mondom? Fáj szivecském? Hol a bibi? Anyuska megcsókolja. Te is apa! És apa mig látszólag engedelmesen hajtja meg fejét a legmagasabb rendeletnek, alattomban elhatározta, hogy foglyul ejti zsarnokait; kitárja karjait aztán . . . egy szippantás, a pipa kiadta lelkét s az idyl a füsttel együtt elenyészik a semmiségben. Mit tegyen a legényember, mikor a kávóházból meglehetős későn haza bandukolva, az elhagyatottság érzete teljesen erőt vesz rajta s hiában hunyja le szemeit, csak hánykolódik fekhelyén, mint az egyetlen jó gondolat, mely a fűzfa-poéta fejében végre megszületett, de alkalmat nem talál, hogy a napvilágra jöhessen s szomorú egyedüliségben vergődik börtönében ? Az ábrándkópek csak nem akarnak mint álomképek folytatódni. .. A verpeléti illatos füstje talán álmot hoz a szemekre. Jer kedves pipám, segitsd a múlni nem akaró időt elűzni. Hanem előbb hadd gyújtok gyertyát, különben talán épen téged talállak leverni a pipatartóról, már pedig inkább a nazarénus templom tornya düljen le. De hol a gyufa? Ide tettem az éjjeli szekkell. Aztán végre is több szem többet lát, sok kéz hamar kész; elcsépelt argumentumok ugyan, de itt az egyesülés czélszerüsógónek nagyon szívós támogatói. Egyesüljünk tehát. Tervezte pedig a mai „Tolnamegyei ált. tanitó- egyesűlet“ az egyesülést úgy, hogy a törvény értelmében megalakítja a közigazgatási járások szerint a köröket s ezeket egy igazgató választmányban czent- ralizálja. E czentrumba futna össze vagy ebből indulna ki a megye tanítóinak államtényezői működése. A járási körök saját ügyeiket önállóan iutézvék; elnökük, másodelnökük, jegyzőjük hivatalból tagjai lennének az igazgató választmánynak. Ezt az igazgató választmányt pedig a nagy gyűlés választaná meg. Az egyesület évenként egy nagy-gyűlést tart, az igazgató választmány legalább kettőt: egyet a nagygyűlés előkészítésére, egyet az azon hozott határozatok foganatosítására. A körök a törvény őrtel- méden egy tavaszi meg egy ős/i közgyűlést s kellő számú választmányi ülést tartanának. A helyzetről időnként egy egyesületi értesítő referálna. — Ez lenne fővonásokban az újjá alakulandó „Tolnamegyei ált. tanitó-egyesűlet“ szervezete; a részletekre vonatkozva alapszabályok vannak készülőben, melyeket a járásokkal legközelebb közlünk. Az ez idei választmány megbizásából nekem jutott a szerencse, hogy a tervet megyénk tanügyi közegeivel s tanügy-barátaival közöljem, meg hogy egy-két szót intézzek hozzájok kőrelemképen. Megbízatásom első részét elvégezvén, annak második részét teljesítendő, kérem a tisztelt kartársakat s tan- ügybarátokat, hogy járásonként szíveskedjenek a dolgot megbeszélni s véleményüket az ez idei választmánynyal mentői előbb közölni. Az ügynek már jó egy pár évvel ezelőtt voltak lelkes előharczosai, ma meg már megyeszerte foly a munka; még csak az van hátra, hogy megyénk minden tanítója s mentül több tanügy-barát a táborba szálljon. Hogy ennek a tábornak miért s hogyan kell küzdenie, megmutatja az iskola rendeltetése s azon tudás gyarapodása, hogy mennyire van összefüggésben az iskolával a család élete, a község jóléte, a megye jó hire, az ország állapota, a haza érdeke. Jelszavunk legyen: „A haza minden előtt.“ Szegzárd, 1893. márczius 12. Hazafias üdvözlettel a választmány nevében Molnár János, tanár az egyesület jegyzője. A szabadság ünneplése. Márézius 15. Ragyogó betűkkel van történetünk lapjára irva márczius 15-ike. E napra visszaemlékezni, nagy eseményeit újra és újra felújítani hazafiui szent kötelessége minden igaz magyarnak. Nemzetünk újjászületésének viruló hajnala, szabadságunknak születése hazánk nagyságának megalapítása márczius 15-ére esik. E napon szólalt meg először a nép, szabadságot, testvériséget, egyenlőséget kívánó hatalmas szava. A nagy nap emlékét az egész országban, úgy Tolnavármegyében és Szegzárdon is az idén a szokottnál nagyobb lelkesedéssel ülték meg. Örömmel konstatálhatjuk, hogy székvárosunkban is fokozódott lelkesedéssel és méltó módon ülte meg a lakosság és a tanuló ifjúság az örökké nevezetes nemzeti ünnepet. A belvárosi róm. kath. temrényre ... Teringettót! most meg lelöktem a sötétben. No sebaj, bizonyosan az ágyam elé is esett nehány szál. Úgy is van, találtam egy, kettő, három szálat. Hogy az ördög!. . . az első eltört. No az áldóját ... a másodiknak meg letört a feje. Hej, az árvát még az ág is huzza! Szerencsére meg van még a harmadik. Ezt egész tiszteletteljesen húzom végig a takarón s hála a világosság teremtőjének, ezzel nem történt baj, lángol már, imhol a gyertya is ég. Elő a papucsokkal, aztán a pipatartóhoz. Itt a pipa, itt a dohány. Na most szedjük össze a gyufát. Ej, mind az ágy alá szóródott, azért is nem találtam ... No végre ez is meg van ... Tyhű, a keservét ! Neki hátráltam az éjjeli szekrénynek, a dohányszita ledőlt, a verpeléti szétszóródott, a gyertya leesett, elaludt, fejemet meg ráadásul úgy bele vágtam az ágy szélébe, hogy hulló csillagok raja közt egy bájos alakot látog megjelenni, a ki csengő hangon mondja: — Látod, ilyesmi csak legényemberen esik meg! E szavak után eltűnt, csak a csillagok repkedtek szemeim előtt, no meg a fülem is csenget s ha ezek mellett azt hinném, hogy szobám csakugyan valami mennyei jelenés színhelye volt, az ágy szélébe ütött fejem sajgása még kézzel is fogható tanúbizonyság a mellett, hogy nagyon is földi jelenet játszódott itt le az imént és ha János apostol hasonló áron jutott minden egyes mennyei jelenőshez, hát akkor sajnálom szegény fejét. plombán nagymise tartatott, melyen Hann y Gábor apát-plebáuus fényes segédlettel pontifikáit, Borzsák Endre ref. lelkész pedig a ref. templomban költői kifejezésekben gazdag egyházi szónoklatot tartott s mindkét helyen a tűzoltóság Boda Vilmos főparancsnok vezetése alatt díszben jelent meg. A polgári iskola tanuló ifjúsága ez alkalommal szent misét hallgatott ős ünnepet tartott. A tornateremben gyűlt össze mise után a tanuló ifjúság, hol Krammer János igazgató szép alkalmi beszédben méltatta a nap jelentőségét; egy tanuló elszavalta a „Talpra magyarét, s együtt elénekelték a „Hymnust“. Az összes iskolákban e napon szünetelt a tanítás. Egyébként álljanak itt az alábbi tudósításaink: ♦ — A szegzárdi polgári olvasókör márczius 15-ét, a nagy nemzeti ünnepet, halvacsorával ülte meg. Az az őszinte, hű ragaszkodás, melylyel az önmagát száműzött aggastyán iránt minden hazáját szerető magyar ember viseltetik, nagy közönséget vonzott e napra a kör helyiségébe. A hazafiság érzete a magyaros jellegű összejövetel minden izére kiterjeszkedett; szebbnől- szebb felköszöntők követték egymást, melyek elsejét Boda Vilmos orszgy. képviselő s a kör elnöke tartotta, megemlékezvén amaz igazi márczius 15-óről, mely óta immár 45 év legördült, s melynek vívmányait sem az erőszakoskodó, sem a hajlongó rossz hazafiak nem voltak képesek lerontani, s azon óhajának adott végül kifejezést, hogy az egek ura Kossuth Lajost, e félistent, még sokáig éltesse. Utánna Bor zsák Endre szólalt fel s az előtte szólót, mint a kör elnökét éltette; majd Ká 1 m án Károly a még élő 48 as honvédekért ürített poharat; ekkor ismét Boda Vilmos városunk másod- biráját, Grószbauer Ferenczet ólteté, mig Fránek János az olvasókör igazgatójának, S t a n n Istvánnak s a kör összes tagjainak kívánt hosszú életet. Azután Bor zsák Endre emelt szót ős poharat s konstatálta, hogy a kör Demosthenesi szónoka dr. Steiner Lajos nincs, jelen, távol tartván őt a családi gyász, s vindikálta magának a jogot helyette szólni. Még d r. K o m á r o m y Gyula rövid, de jóizü humortól sziporkázó velős beszédben a jelenvolt társaságot, majd Bor zsák harmadszorra az éppen ekkor érkezett Mikó György újvárosi népszerű plébánost éltette. A nagy nap jelentősége, meg a jó czigányzene föllelkesítette az ifjúságot s hazafias dalokra gyújtott rá, melyeknek szívhez szóló danája a panaszos hegedüszó mellett mindmegannyi zsolozsma zengett el ahhoz, kinek megkoszorúzott arczképe szemeink előtt lebegett, melyre, miutegy oltárra, mindannyian szent áhítattal tekintettünk. A nagy társaság ccak az éjfel utáni órákban oszlott szét. * — A Dunaföldvári „Egyenlóségi kör“ uj házának helyiségei most lévén a modern igényeknek megfelelő nagyszabású építkezések alatt m ez évben hivatalosan nem ünnepié meg a márczius 15. napját; de tekintettel arra, hogy az egyesület 20 évi fennállása alatt egyetlenegyszer sem mulasztá el ezt, az Hanem az már csakugyan mennyei igazság, hogy ilyesmi csak legényemberen esketik meg. Ha most az az ennivaló baba volna a feleségem, a kihez a mennyei jelenség olyan nagyon hasonlított, akkor nem kellett volna, hogy pipához folyamodjam az álmatlanság elűzése végett, következésképen a sok viszontagság is elmaradt volna, mert ezek helyett piros ajkain meggyőződhettem volna, hogy a házasság ugyan megölője az illúziónak, de azért, mert valósággá változta'ja. Holnap lesz a napja, hogy bele nézzek abba a két, fekete fe'hők közt nevető kék őgdarabba, vájjon az én csillagom ragyog-e bennük s akkor aztán el sem eresztem többet a mennyei jelenséget. Széki Ákos. A fösvény. (Előadva márczius 21-én.) A mint az emberiség nem lehet fösvény nélkül, úgy nincs kultur nemzet, melynek nyelvén meg nem jelent vo'na a halhatlan francziának, Moliérnek örök becsű e műve. Az örök tipus ez inkarnácziója helyet követel, jogot formál magának az emberi társadalomban és tán van is oka szerencsétlen létezésének, bár szelidebb módon, a világrend egyensúlyát némikép helyre billentve, ha ez viszont a féktelen pazarlók semmivel nem törődő hajlamán megrendül. De hát furcsa portéka az ember; ilyen is, olyan is, sőt sok
