Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-12 / 7. szám

4

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (7. sz.)

189B. február 12.

A női zenekar.

Nehány héttel ezelőtt történt ezen szomorú eset, melyet én le fogok irni. A kerepesi-ut vége felé, jóval messzebb a népszínháznál van Kovács Adalbert kávéháza. Czimtáblájára vaskos betűkkel van felirva e azó : »női zenekar.« No I de még említésre méltó, ama festői remek mű, mely 8 vörös bársonyba öltöztetett hegedűlő nőt ábrázol. Egy alkalommal, hogy arra sétáltam, feltűnt nekem e kávéház, különösen pedig a »női zenekar.« Bepillantottam az ablakon, s benn a festői remek mű élő mását láttam. A nyolcz hegedülő nő között volt egy, különösen csinos arcz.

Rendbe hoztam magam. Kalapom félrecsaptam, hajam lesimitóttam, s ha lett volna bajszom, kipődör- tem volna. Benyitottam, s büszkén foglaltam helyet egy asztalnál, s még büszkébben rendeltem egy por- czió habos kávét.

M dőn a zene véget ért, oda léptem a fenntem- litett kisasszonyhoz, s megszólitottam. Bocsánat kisasz- szony, hogy megszólítom, de ... . ekkor elakadtam, s nem tudtam, mit szóljak, majd pedig én Kajdos József joghallgató vagyok, ezzel fejeztem be beszédeff

met. O egy csöppet sem jött zavarba, hanem Jóskájának szólított, s kért, hogy én őt Emmának szólítsam. Eleintén zavarba jöttem, de később tisztába jöttem a helyzettel, s két porczió habos kávét rendeltem. Vígan költöttük el uzsonnánkat, mesélgetve egymás élettörténetét. O elbeszélte, hogy szülei Pesten vannak.

Én, hogy az én szüleim Szegzárdon. Egyszóval egymásnak múltját ismertük meg, mert a jelennel tisztában voltunk.

Mielőtt eltávoztam volna, ő megkérdett, hogy szeretem-e? Én eddig tőle nem mertem kérni, hanem • most megadtam az alkalmat, s azt feleltem, hogy szeretem a sirig, sőt azon túl is. Erre Emmám pénzt kért, megadtam neki, bár furcsának ta'áltam, hogy mindjárt legelőször pénzt kér.

Másnap, s a következő napokon ismét megjelentem a kávéházban. Szürcsöltem a rossz kávét és hallgattam a még rosszabb zenét, s mindezt Emmámért.

így múltak a napok, igy mulattam én Emmámmal, igy adtam pénzt neki, sőt talán adnék most is, ha valami furcsa esemény közbe nem jő.

Egy alkalommal, iiö^p rendes délutáni mulatságom helyére értem, Emma egy más fiatal emberrel evett habos kávét és enyelgett. Midőn engem meglátott, kissé zavarba jött, azonban ez nem sokáig tartott, mert hozzám lépett, s bemutatta a fiatal embert, mint öcscsét. Én nem hittem neki, s féltékeny kezdtem reá lenni, de szólni nem mertem.

Az nap ugyancsak könyörgött, esdekelt, hogy szerezzek neki pénzt, különben el van veszve. Megígérte, ha még ezt megteszem, örökké az enyém lesz.

Megígértem neki, hogy este nyolcz órára elhozom a pénzt, várjon reám a kávéház előtt.

Elmentem a zálogházba, s túladtam órámon, gyűrűmön, téli kabátomon. Kaptam érte 70 frtot.

Az estély, mely a casino javára tartatott 150 frtot jövedelmezett, a mi tekintve a fényós kiállítás nagy költségeit, nem várt szép eredmény.

Nem hagyhatom említés nélkül néhány rendező, különösen Ráth György, dr. Deutsch Antal és Berger Sándor urak fáradhatlan tevékenységét, kik sem időt, sem erőt nem kiméivé, dolgoztak a bál, illetve a rendezés sikerén.

Álljon itt végül a jelenvolt hölgyek névsora: Baumgartenné, Bruckné (Duna-Pentele), Doórnó, Eichmüllerné, Farkasnó (Kokasd), Helferné, Her- manné (Róbertvölgy), Hevesínó, Hirschné, Honigné, Kellerné (Előszállás), Lengyelué, Lőviné (Gyulamajor), Márkusné (Kis-karácsony), dr. Murányinó (Kis-Harta), Niefergallné, Őszné, dr. Pálföldynó, Politzernő, Ráthné, Rátkayné, Rosenfeldnó, Rotter Lajosné, dr. Schefferné, dr. Schűtzenbergné, Smetanánó, dr. Spiegelué, Stäuber Sándorné, Steiner Fülöpné, Steiner Illésué, Strausz Mérné, Strausz L.-nó, Svarcz Dezsőné (Bpest), Veisz Jó- zsefnő úrasszonyok és Borovitz Szidike, Bruck Hermin (Duna-Pentele), Daróczy nővérek- Deutsch Gizella, Deutsch Jozefin (Bölcske), Eichmüller Irén, Farkas Vilma (Kokasd), Hermann nővérek (Róbertvölgy), Honig Irma, Horváth Irén, Horváth Klotild, Keller Irén (Előszállás), Lövi Irén (Gyulamajor), Márkus Ilona (Kis-Karácsony), Mészöly Szeréna, Murányi nővérek (Kis-Harta), Mucsiny Melanie, Ősz Nina, Ráth Irén, .Újvári Viki, Veisz Riza és Rotter Tinike kisasszonyok. B . . . . . Jenő.

Örömmel rohantam a kávéházhoz, ő már várt reám, a pénzt átvette, megcsókolt, s azt mondta, hogy szeret. A legboldogabb ember voltam a világon, vagy legalább is ennek képzeltem magam. Biztosra vettem, hogy gyanúm alaptalan, s hogy Emma engem szeret. Másnap természetesen ismét elmentem a kávéházba. De Emmát nem láttam ott. Azért csak elköltöttem uzsonnámat és hallgattam a zenét. Vártam, nem jött. Kérdezősködtem utána, s megtudtam, hogy megszökött öcscsével szülőitől, s az én pénzemen.

Tessék elképzelni helyzetem, téli kabát nélkül ebbe a hidegben, s a téli kabát árán Emma és másik kedvese utaznak.

Hornyánszky Lajos.

_____________TÖVISEK.___________

3ST a

, gr 37- tTÖ-üsör.

Nagy tükröt mutatok, ki-ki bele nézhet,

Látni benne minden tarka-barka szépet;

Nagyobb a mit látni, mint a tükör maga Kaczagni, nevetni egyre lehet rajta.

Nagy tükör egy község neve: „Dohányfalva,“

Az Istentől végkép el vagyon hagyatva.

Fel van ott fordulva már az egész világ,

Az egész megvakult, senki semmit nem lát.

Süketek és birkák, oly mélyen alusznak,

Azt hinné az ember, hogy tán meg is haltak.

A közmivelődóst a sárba tiporják;

Annak teremtőjót szembe kigunyolják;

Mert nász és komaság az egész mindenség,

A község házánál, mintegy nagy Istenség.

Sem Isten, sem törvény nem szab nekik gátat,

Ők követnek el ott sok aljas hibákat:

Panaszos ha megyen, szembe kigunyolják,

Kihallgatás után, ügyét megfontolnák.

Arról fogalmok sincs, azon jár az elme,

Honnét jön pár hatos, hogy tömhessék zsebre; Szegény öreg bírót mindég inzultálják,

A község házából, hogyha kitúrhatnák;

Mert helyében vágynak a bírói polezra,

Miattuk biztosan szállnánk a pokolra. „Nagy-Dohányfalura“ a hőt csapás jönne,

Most is ég, ezután tűz nélkül leégne.

Dohány pótfuvaron szépen megosztóztak,

A nép verítékén gőgbe vigyorognak;

Tojást szedtek össze, ajándékba vitték,

A község házánál felét megsütöttek,

Jólaktak nehányan úgy, hogy ki (^hányták,

Mi belőle maradt, ott hagyni sajnálták.

A másodbirónak — úgy izére esett,

Úgy megundorodott és tőle beteg lett.

Fecskendőt is vettek becsületük árán,

Nép nyakába sózták meglehetős drágán;

Provízió dija ütötte markukat,

Örökős szégyenfolt pedig az arezukat:

Valser Ferencz róluk a leplet lerántá,

Vágner a bölcseket ügyvédnek áTadá.

Tükrömbe leírni teljes lehetetlen,

Kimutatni mindazt, mi történt ez ügygyei.

Egy másik mutatvány a „tűzoltó-egylet,“

Alig most született, már haldokló beteg,

Mint tenger hullámin, hánykolódó csolnak Megsemmisülésén erősen dolgoznak.

Mert úgy sem ég el más, mint gazdák szalmája; Szegénynek a mi van, meg fór az ágyába’.

Az egylet élére mind szegények álltak,

Hogy a vész idején mentsék a gazdákat.

Ezer féle gunynyal illetik most őket,

Föld poráig sújtva, velők az egyletet.

Az egylet a község őre és védője,

Tűzvész idején vagyonok mentője;

És még sem engedik, hogy az iskolában Bál legyen rendezve, az egylet javára.

Kié az iskola, — nem-e a községé?

Kié lenne a pénz, nem a tűzoltóké?

Nem lenne el rakva zsebre vagy potyára Vagy hogy nem folyna be a község kasszába? Nézzünk csak mőg beljebb, jobban a tükörbe, Áttérjünk egy kissé az „Olvasókörbe.“

Nyolcz, kilencz óv óta nyomorog, tengődik,

Élet-halál között kínlódik, vergődik.

Eltörölnék szegényt e földnek színéről,

Mint ördög tömjéntől, úgy félnek nevétől;

Mert abból malomba soh’ sem szoktak vinni,

Hírlap olvasásból nem lehet megélni,

Földmives embernek nem kell többet tudni Csak, mint a barmának — egyre huzni-vonni. Naptárból sem kell más, mint a „Komáromi“ Hírlapnál többet őr, elég az olvasni.

A tükör egy részét dalárda képezi,

A konkolyt a sátán ott is egyre hinti.

A személyeskedés boszu már fellépett,

A Jézus Krisztus sem látott ilyen népet.

Bármi ha kissé is indul virágzásnak;

Hogy soká ne éljen, a nyakára hágnak.

Több helyütt jó papok állnak az élére;

Nálunk meg makacsul egyre küzd ellene. .

Nincs „Olvasókörben“, sem a „dalárdában“,

Csak magában él ő visszavonultságban;

Egy nagy szenvedélye még is van nekie,

Férfiakat kedvel, nem pedig a nőket.

Furcsa természetű, furcsa a gusztusa,

Hogy hirdet szószékből igét a templomba?

Lapot sob sem járat és még is olvassa:.

Szégyene fejére masoktól hordatja; .

Azon panaszkodik, az neki a vádja,

A konvenczióból nem kerül újságra. Nagy-Dohányfaluban, ha sokáig ott Jesz,

Hívektől -a templom egészen üres lesz..

Még egyet vagy kettőt látni a tükörben Áttérjünk a templom kiépítésére.

Nagy hű-hó önfejjel, úgy neki ugrottak, Kellemetlenségre még nem is gondoltak.

Fuser volt az anyag ős az egész dolog,

Mert a templomtető még ma is csorog,

Pedig három évig egyre kalapálták,

Egyszer megcsinálták, máskor elrontották,

A szegény híveket annyira terhelték;

Talmi munka bérét egyszerre beszedték,

Csaknem bomlás állt be, vallás tagadásra Többen majd áttértek egy másik vallásra.

A legnagyobb bűnnek tükre még homályos;

De azért meglátni csak kissé világos.

A szülék bűnei földről égre kiált,

Hoz kint és szenvedést, legtöbbnyire halált,

Csaknem napirenden a gyermek sikkasztás; Évről-ővre apad már a szaporodás.

Difteritisz járvány nem tanítja őket,

Pedig egyre szedi a kis gyermekeket.

Anyáknak bűnei, apák vakságai Éretlen gyümölcsöt hagyják leszakitni.

Hova fajultál el Árpád ivadéka,

Hogy igy eltörpültél, mért vagy ilyen satnya?

Még egyszer tekintsünk tükröm közepébe^; »

Kádból hogy ugrottak bele a csöbörbe.

Egy ólősdi fajzat kirafinérozott,

Nagy-Dohányfalunak bajt és kárt okozott,

A pálinkamórést elkuporintotta,

A bort és fogyasztást a községnek hagyta.

Egy kijátszott sokat, most markába nevet, Spirituszos vízzel rongálja a népet.

Utálatos ital és nép bolonditó,

Mi mindenre képes egy uzsorás zsidó.

Tükrömbe mit látni, és a mit leírtam Egytől egyig igaz, hiszen nem hazudtam. Osztályrészül kijut, tudom, az én nékem:

Gyűlölet, semmi más, lesz érte a bérem.

, Ifj. Miklós István,

polgár.

_______TAN ÜGY.

A tanítók mozgalma.

Mindenütt széles e hazában a tisztviselők, tanárok és tanítók körében általános az elkeseredés és elógedettlensóg azon elbánással szemben, melyben őket az államhatalom részesíti. Legelviselhetetlenebb a tanítók helyzete Magyarországban, kiknek érdekében 1868 óta alig történt valami. Valóságos szatíra, hogy most akarják újból törvényileg biztosítani a 300 frt minimális fizetést, melyet 25 évvel ezelőtt foglaltak törvénybe.

Ne csoda, ha a nemzet napszámosai, a tanítók elvesztik a jövőbe vetett reményűket, midőn látják állásuk kicsinylésót azok részéről, kiknek be kellene látniok, hogy „Magyarország újból való meghódítása“ csak akkor várható joggal a néptanítóktól, ha olyan tisztességes fizetést biztosítanak részökre, mely leveszi vállaikróla mostoha anyagi megélhetés súlyos terheit.

A tanítói kvalifikácziót népoktatási törvényünk megalkotása óta emelték, de a tanítói fizetést meghagyták a régi szánalmas öíSzegben, melyből még az egyszerű szolga sem élhetne meg gond nélkül.

A tizenkettedik órában Tolnavármegye tanítói is megmozdultak, hogy a községi és hitfelekezeti tanítók és tai itónők fizetéseinek rendezéséről szóló törvényjavaslat megváltoztatását, illetve módosítását kérjék. Ebben a tárgyban tartott folyó hó 9-ón Szeg-