Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-10 / 50. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (50. sz.) 1893. deczember 10. A magyarosodás. ii. Az Árpádok és a vegyes házbeli királyok alatt nem volt nemzetiségi kérdés hazánkban. Noha ezen királyok közül voltak olyanok, kik családi összeköttetéseik következtében személyük környezésére, némely főbb hivatalokra, s igy a nemzet ellenszenve — és terhére idegeneket hoztak be, de állandó behatással ezen külfény nem volt a nemzeti magyar nyelvre, hanem megfordítva a legtöbb idegen szívben és nyelvben jó hazafivá vált. A róm. kath. keresztény vallásnak szertartási és hivatalos ügykezelését, úgy a világ összes tudományos dolgait, mint nemzetközi kincseket megértető latin nyelve még egy nemzetet sem fosztott meg nemzeti nyelvétől. Példa rá a reformáczió előtt fönnállott és azóta fönnálló keresztény egynyelvű államok. Tehát Magyarországon is a reformáczió előtt a latin nyelvnek ilyen jellege volt. A magyar nyelv a nemzet közhasználatában mérhetle- nül fölötte állott a latinnak Régi nagyságunkhoz mérten igaz, hogy csak parányi nyelvemlékeink azok, mik Íróink, hegedőseinknek magyar prózai és verses költészeti alakjaiban megmaradtak a mohácsi vész előtti, tehát közvetlenül e latin általános keresztény korból. Több nyelvkincseink, hogy nem maradtak, okai annak a terjesztésre legalkalmasabb s ezen korra nézve majdnem későn feltalált könyvnyomtatás, a mohácsi vész után pedig a hazánkban több századon át dúlt vandalizmus. Igazságos Mátyás elhalálozásával II. Ulászló, II. Lajos tehetetlen uralkodásai és nagyuraink lelketlen önérdek hajhászatai, a nemzetnek erkölcsi és függetlensége elestére elkészítők a sirt. Daczára annak, hogy a mohácsi vész után is e több gazdáju ország legtöbbet pusztult magyarnyelvű emberéletben, kivált a Nagyalföld, a Dunántúl és Erdély: mégis a 16. század végéig Magyarországon a magyarnyelv volt minden téren a vezérszereplő nyelv. Régi és őnáluk tisztelt nagyságunk emlékeként még mindig divatosan beszélték a magyarnyelvet az előkelők és legtöbb köznemes Lengyel- és Horvátországban. Nyelvünknek előkelő és közszükségleti voltát bizonyítja azon körülmény is, hogy midőn I. Ferdinánd előbb német, majd utána, — mert a német leirat nagy izgatottságot keltett, — latin okiratban biztositá megkoronáztatása előtt a magyar nemzetiség és nyelve megvédését; maga Ferdinánd király is meglanulta a magyarnyelvet. De aztán Zápolya és örökösének halálával és egyátalán, a mint a nemzetnek óhaja szerinti király-válaszlhatási reménye az osztrákositó zsoltosok betolakodása és emberiellen halalmatkodása alatt megtört, nem is szólott V. Ferdinándig egy király sem a nemzethez magyarul. A török az ő pusztító zsarnokságával a végletekig fonnyasztotta a magyart anyagi és — ahol tehette — emberéleti erejében, de a magyarnyelvet használta ítélkezési, okirati és általában a magyarral való érintkezése nyelvéül. A protestantizmusnak Európában való terjedésével mindenütt az érdekelt országok nemzeti nyelve volt annak népszerűsítője élőszóval és Írásban, a latinnak mint nemzetközi — okirati és eddigi világnyelvnek ellenében. A reformáczió, a vele rohamosan tért nyerő sajtó segélyével Magyarországon is nemzeti magyarnyelvi hitviták lánczolati sorozatát nyitá meg, csak hasznára a szabad lélek meggyőződése szerinti választásának: katholiküs- nak maradni vagy protestancsá lenni és viszont. Az irodalomra hivatott hithű katholiku- sok és hitujitók a sajtó segélyével meggyőző- désökbeli lelki termékeiket a nemzet nyelvi kincseivé és könnyen hozzáférhetővé tették. Kitárva lett a már nem oly szerfölött drága és tulnyomólag magyarnyelvű nyomtatványokban a lelki szomjazók előtt, a testiek fölött dicsőén győzedelmeskedő szenteknek legendái a katholikusok! úgy a protestánsok számára a szentirás szabadon való értelmezésének, mint a lélek megnyilatkozásának ez eszközei. A lelkiismereti, elvi és elkeseredetten a magyar írásban és szóban való vitáknak úgy tartama, mint a látszólagos fegyverszünetei alatt is, a hősi tettek élőpéldái és eseménydus korszakai megszülték azok megörökítésére rátermett írókat és költőket. - . v Közszükségletié vált az olvasás- és írásnak tudása. A magyarországi idegen ajkú s akkori protestánsai: felsőmagyarországi tótok és németek, de kivált a tekintélyes számú szásfcok Erdélyben nem csináltak nemzetiségi kérdést a hitelveikért pantentálásra való törekvéseik által. A szászok annyival kevésbé, mert Erdélyben a protestantizmus és unitáriusok szaporodásával a 16. század közepétől a 18. század elejéig ők is, ott még mindig magyarnyelvű törvényhozás és közigazgatás alatt állottak. De nemzetiségi kérdést a később megerősödött, s mindent befolyásolni akaró osztrák hatalom politikája teremtett úgy a szászoknál, mind a 17. század elejével szerfölött felszaporodó oláhok — s a 17. század utolsó negyedétől fogva folyton beözönlő szerbeknél: egyházuknak nemzeti nyelvük szerinti küíön- válási törekvéseiknek titokban és nyíltan való támogatása által; a horvátoknál pedig különösen 48-ban. A 16. században is tudta azt már Bécs. miszerint nyelvében él a nemzet. Azt is tapasztalta, hogy a nemzeti nyelv a nálunk is hatalmasan megindult magyar irodalom által, melyet pedig mohón olvasnak: a mindenünnen szorongatott nemzetnek elsődjogu önállósági becsvágya csak még inkább és újból éled; átmenetet keresett a majdani osztrákositáshoz. Megzsibbasztani akarta a nemzet nyelvének irodalmában rejlő csiráit. Ugyanis az érdekében toborzott többséggel az 1572. és 74. évi országgyűléseken kimondatta, hogy ezentúl csak azok lehelnek törvény bírái, kik a latint értik. Ezen módon és téren is csak befelé utat akart az osztrákositó politika nyitni a császári kegyre érdemet szerzett német és. sokféle nyelvű, de a latinban közösen jártas idegeneknek. Hogy majdan igy a nyelvéből kiforgatni vélt Magyarországon, úgy az ő éddigi soknyelvű és érdekű országai fölé végczéljá- ban német nyelvű világhatalmi uralkodó házat létesítsen. Ameddig az osztrák hatalom elért, csakugyan az idegeneket tolta a hivatalokra; kik „Egy száll ruhában eljöhetett“ volna menyemnek, de igy!. .. soha, mondja az özvegy ós felkeresi Máriát és pénzzel akarja lemondását Imréről kicsikarni. Mária irtózva utasítja ezt vissza, de Bükkinó titokban mégis 300 irtot ad Csipkénének, hogy házasítsa ki ebből Máriát és hitesse el vele, hogy ez a 300 frt örökség; majd a legény jő Máriához ős leplezetlen aljassággal szeretőjének hívja. Undorral taszítja vissza az imádót a leány és kezét Alkony József erdésznek nyújtja, a ki idősebb ember már „viharverte arczczal, de melegen érző szívvel“, ki igazán szereti Máriát ős hő vágya őt nejévé, 4 éves kis árva uno- kaöcscsének, egy kis szőkefürtü némának pedig szerető anyjává tenni. Mária kezét nyújtja neki, evvel végződik az első felvonás. A második felvonás egy boldog családi tűzhely kópét tárja elénk, egy „kedves otthonkát“ (mint azt Rátkay mondja) mutat. A boldog férj születésnapját ünnepük, s a feleség, a ki körül mindenen ott ragyog a keze áldása; a kis néma árva, Csipkéné, meg a varrólány vendégek, Mária barátnői. Az erdőszék boldogsága teljes, de egyszerre „tiszta égből jő a villám.“ A Bükkinő nagyasszony megvette a közeli pusztát meg az erdőt, melyért a fia erősködött leginkább ős a férj a régi szerető szolgálatába kerül, ki aznap — az átadás napján megjelenik Alkonyőknál, Józsefet újból megfogadja, fizetősét megjavítja ős a férjét, az éjszakai erdőbecslés kissé furcsa megbízásával, eltávolítja a háztól. Egy óvatlan pillanatban beszél Máriával: „Meggyujtotta bennem Belzebub a mécsest... amaz édes óra emlőkét nem feledhetem, jobban szeretlek, mint valaha, találkoznom kell veled“. Mária irtózva utasítja vissza e szerelmes szavakat, melyeknek véletlen tanúja lesz Borcsa, egy szintén lehullott csillag, az Imre mostani kedvese. Ez a leány szerette Alkony Józsefet és mert Mária leütötte azt a kezéről, gyűlöli őt. A vendégek es'e eltávoznak, kocsira ül a férj is, vele megy Borcsa, felfedi Imre és Mária régi viszonyát, melyet a felesége neki, még nem vallott meg és figyelmezteti az Imre által kért találkára. Ezenközben Mária otthon gyötörve a félelemtől virraszt, de egyszerre a nyitva felejtett ajtón (és ez is erőltetett eszköz) belép Imre. Szerelméért ecd, Mária visszautasítja ős könyörög, hogy hagyja el.... kopognak az ajtón .... Szűz Anya segíts I az uram! kiáltja Mária, Imrét a szomszéd szobába tuszkolja, ő ágyába veti magát ős a gyertyát eloltja. Megújuló zörgés, majd az ajtó recsc-en és beront a férj — „a villám“. Senkit nem lát, már-már szégyennel akar visszamenni, de a gyanú egy uj szikrájára felkölti a cseléd-lányt: — Ki volt itt ? — rival reá. — Én ártatlan vagyok mindenben — rebegi az; e perczben József mindent tisztán lát, kihur- czolja nejét, földhöz sújtja, „ki volt itt ?“ üvölti újra... „Bükki Imre“ — mondja az asszony — én bűnös, vétkes voltam; de most... A férj le akar sújtani nejére, de észre kap „Köszönd Istenednek, hogy asszonynak teremtett ...... Za j támad, többen elősietnek, kijő az imádó is. A dühöngő reá rohan, visszatartják. — Majd holnap számolunk Alkony Józsefi Evvel a hatásos jelenettel végződik a második felvonás. A harmadikban eljő Bükki Imre az Alkony József házához. — Hát vakká tett bűnöd ? — kérdi magában a férj, de lecsendesül és alázatosan fogadja gazdáját. „Egy számadásunk van József“, mondja Imre. — Kettő uram, kettő — szól a férj. Előbb átadja számadásait, a nála levő pénzt, aztán szolgálati szerződését kéri, azt az össze tépi. Kiegyenesedik. — Hát nem vagyok már szolga? És mint a harczra készülő tigris, fogait vicsorítja, aztán szól: — Egy szóm vari hozzád Bükki Imre! /g* A kissé elkopott „szemet-szemért, őletet-élet- ért“ theoriát mondja el az imádónak, az esküvel erősiti, hogy neje most ártatlan, de mint leány, viszonya volt vele ós „szerelme csak az övé ós neki van hozzá joga“. József pisztolyt ránt, de berohannak Mária, Bükkinő ős kicsavarják kezéből a fegyvert, aztán együttesen bebizonyítják Mária ártatlanságát, kire Imre nem is méltó. A férj megbocsát — igy végződik a darab. E drámai borúba vig derűként helyezett be Rátkay költői lelke egy aranyos kis szerelmi történetet, az Erzsi varrólány ős a féltékeny Csók Ferke szerelmi évődésének meséjét. Ez a jóleső humor lüktet a Tündér Sándor gazdasági gyakornok ős egy csomó fiatal, meg egy vén varrólány kaczagtató szerelmeskedéseiben. Blaháné a lehullott csillagot, Mária alakját az ő szokott művészetének nimbuszával ruházta fel. Szívhez szólóan, őrzéssel dalolta Bokor József szomorú szép nótáit. Szirmai játszta Alkony Józsefet. A fiatal művész alakítása szerintem messze
