Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-01 / 40. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (40. sz.) 1893. október 1. Tolnavármegye kir. tanfelügyelőjéhez! A »To! na megyei Közlöny« legutóbbi számában közölve lanfelügyelő urnák e lapok szerkes-zlőjehez inlézett becses sorait, Ígéretet leltünk, hogy a 12 kemény pontozatokban összeállított kérdésekre is megadjuk a kívánt felölel el, ámbár már akkor egy kissé furcsának tűnt fel előliünk, hogy rég lerázva az iskola porát, ismét a vizsga szorongásainak kell alávelni magunkat s felelelünk helyes vagy helytelen voltát tudós professzoiunk myslikus homályba burkolódzó arczából kell majd kiolvasnunk; d hál a kényszer olyan egyén részéről zúdult reánk, ki megérdemelt tiszteletünket birja s igy elfoglalván a nekünk már szűk iskolapadot, belenyugszunk a ránk okrto- jált helyzetbe. Mielőtt azonban olvasóink tájékoztatása szempontjából az ügy rövid történetét ismer- lelnők, előbb egy etikett kérdést kell a mélyen tisztelt tanfelügyelő úrral tisztáznunk s egy megjegyzéséért hálás köszönetünket nyilvánítanunk. Az etikett kérdés az, hogy mi létezésünk 21 éve alatt, elveinknek megfelelő.'eg, következetesen kerültünk mindennemű czimzést s mindenkit állásának megjelelése mellett az egyszerű »ura nevezéssel szoktunk illetni; engedje tehát meg, hogy a vele való érintkezés alkalmával is régi eljárásunkat alkalmazva, őt egyszerűen »tanfelügyelő urnák« szólíthassuk, roßRjegyezve, hogy lapunk szerkesztője is készséggel elengedi a »nagyságos« titulust s szívesen fogadja a »szerkesztő« ur czimezést. Hálás köszönetünket pedig azért kell nyilvánítanunk, mert a tanfelügyelő ur kegyes volt. legutóbbi számunkban közölt nyilatkozatában feltenni, hogy kérdéseire adandó feleleteink : tiszták, világosak és szabatosak fognak lenni. Nem feledjük el, hogy ismét tanulókká lettünk s félelmes professzorunk ezen előleges bizalmi nyilatkozatát kellően méltányolnunk szükséges. De térjünk át magára a tárgyra. Ismeretes olvasóink előtt, hogy lapunk 37. számában közöltük a kir. tanfelügyelő urnák a szegzárd i Májer-Árlow-féle magániskola tulajdonosához intézett átiratát, melyben elértekozletre összehívta Tolnamegyőnek összes rendes és segédjegyzőit. Az említett napon megtartott értekezleten kimondatott egyhangúlag és ügyszeretetre következtetni engedett lelkesedéssel a megyei j^gvzől-egylet megalakítása. Ez értekezleten 125 megyebeli jegyző közül 71 vett részt. Ugyancsak már ezen alkalommal lett megállapítva és elfogadva a leendő megyei jegyzői-egylet alapszabálytervezete, mely a dombóvári és simon- tornyai járási egylet alapszabályai nyomán készült. Ennek megtörténtével kiküldött az értekezlet végrehajtó bizottságot, melynek Szalay József nagy- szokolyi kartársunk elnöksége alatt tagjai voltak: Krisztinkovich János, Jagitza Károly, Angyalffy Imre, Kerbolt István, Kiss István és Klein Endre, kikre az egyletnek végleges és szabályszerű megalakulásáig előfordult teendők végrehajtása bízatott. A végrehajtó-bizottság késedelem nélkül járt el feladatában, úgy hogy az egylet alapszabályai már 1883. évi julius hó 31-én 44023/83. szám alatt belügyminiszteri jóváhagyást nyerve, visszaküldettek a megye alispánjához, ki is azok visszaérkeztéről a végrehajtó-bizottság elnökét azonnal értesítette. E szerint már semmi akadály nem gátolván az egyletnek alapszabályszerü megalakulását és életműködésének megkezdését, újból ngs. Perczel Dezső alispán ur kéretett fel az alakuló gyűlés határidejének kitűzésére és a gyűlés megnyitására, ki a végrehajtó-bizottság ezen kérelmét is szívesen telje- j rendeli, hogy a nevezett tanintézet növendékei az V. osztályból a polgári iskola II., a VI. osztályból pedig a polgári iskola III. osztályába minden felvételi vizsgálat nélkül a rendes tanulók közé vétessenek fel és irattassa- nak be. Midőn a kir. tanfelügyelő urnák rendeletét közöltük, egyúttal azt a kérdést is bátorkodtunk hozzá tisztelettel intézni: »vájjon az a rendelet a községi és felekezeti iskolákra is értendő-e?« E kérdésünkre a tanfelügyelő ur egy hét leforgása alatt nem felelt s igy lapunk 38-ik számában újból tárgyilagosan foglalkoztunk a felmerült kérdéssel, kimutatván, miszerint sérelmesnek találjuk azt, hogy egy magániskola a megyei nyilvános népiskolák fölé helyeztessék, csak azért, mert annak jelességéről személyesen meggyőződött a tanfelügyelő ur. Lapunk 38. számában »a Májer-Árlow- féle elemi iskola és a kir. tanfelügyelőség« czimü czikkünk végre megszólaltatta a kir. tanfelügyelő urat, de a helyett, hogy a közérdekű ügyben tisztelettel hozzáintézett kérdésünkre megfelelt volna, egészen szokatlan módon, tizenkét kérdést intézve hozzánk, kijelenti, hogy majd csak akkor lesz hajlandó lapunk 38-dik számában feltett kérdésekre s a velők kapcsolatos megjegyzésekre felelni, ha azokra tiszta, világos és szabatos feleletet kap. Nem volnánk kötelesek a kir. tanfelügyelő urnák ily különös eljárása u'án a reánk zúdított kérdésekre felelni; mert — azt hisszük — teljes joggal megvárhattuk volna, hogy előbb ő adja meg a hozzáintézett kérdésünkre a nagyon is óhajtott feleletet, melyből megismerhettük volna azokat az indokokat, melyek eljárásában vezették. De mindazonáltal az ügy fontosságát tekintve, megadjuk alább a feleletei, nehogy azzal vádolhassanak bennünket, mintha a kérdések elől kitérni akárnánk. Mielőtt azonban a tizenkét kérdésre felelnénk, még egyetmást előre kell b'ocsá<anunk. E'őször is kijelentjük, hogy téved a tan- felügyelő ur akkor, midőn azt állítja, mintha lapunk folyó évi 5-ik számában a »Bonyhád- vidéki Tanitó-egylet« tagjainak tiszfelgése alkalmával megjelent hírünkben bizonyos »vásitette az által, hogy az 1883. óvi szeptember hó 12-ére kitűzött alakuló közgyűlést elnöklete alatt megnyitotta, az alapszabályok értelmében megejtett tisztujitás után, az annak folyamán elnöknek megválasztott Szalay Józsefnek adván át az egylet további vezetését. Szalay József pedig legelső elnöki kötelességének ismerte az egylet nevében hálás köszönetét mondani ngos Perczel Dezső alispán urnák azon kegyes fáradozásáért és hatékony támogatásáért, melynek segítségével aránylag nagyon rövid idő alatt sikerült a megyei jegyzői-egyletet létrehozni. Bár fen'ebb — hivatkozással az egylet jegyző- könyvi adataira — azt mondám, hogy a dombóvári és simontornyai járási-egylet volt a megyei jegyzői- egylet úttörője, mégis ezen állításomnak fentartása mellett és anélkül, hogy nevezett két járási egyletnek a megyei egylet megalakítása körül szerzett érdemeiből bármit is levonni és ez által azokat kisebbíteni szándékom volna, a történeti igazság érdekében ki kell emelnem, hogy a megyei jegyzői-egylet eszméjének inegpenditője buzgó, ügyszerető, fáradhatatlan terjesztője és megvalósítója, a jó öreg Szalay József bácsi, a szeretve tisztelt nagy-szokolyi kollegánk volt. De másrészt az igazság rovására történnék, ha elhallgatnám, hogy Szalay József a végrehajtó-bi/ottság tagjaiban bírta azon odaadó, hű és buzgó munkatársakat, kik az eszmét megtestesülésre segítették. Tehát a nevezett két járási egylet mellett különösen Szalay József bácsi, nagyságos Perczel Dezső volt alispán urnák és a végrehajtó-bizottság tagra kozás«-nak adtunk volna kifejezést, hogy »a vármegye kir. tanfelügyelője magát a tanítók megelégedésére fogja yisel rii.«; Ez lapunkban nem jelent meg, de ha. ezt irtuk volna is, akkor sem kellene a tanfelügyelő urnák neheztelve, »agya- f u r t«-nak bélyegezni a' sajtó nyilatkozatát; mert a bizalmat senkinek, még a minisztereknek sem szokták előlegezni. Ha látni fogjuk, hogy a kir. tanfelügyelő ur megyéje tanügyét felvirágoztatja, úgy meglehet győződve, hogy mi leszünk az elsők, kik érdemeit ki fogjuk emelni: de még ezt nem tapasztaljuk, addig szabad legyen várakozó állást elfoglalnunk. Nem helyeselhetjük lapunk szerkesztőjéhez intézett levelében foglalt azon kívánságát, hogy a tanfelügyelő ur bizonyos czenzura alá szeretné vetni tanügyi közleményünket, különösen nem egy olyan férfiúval szemben, a ki élete javát a szabadsajtó szolgálatában töltötte el. Vájjon a »P a e d a g ó g i ai Sz e m 1 e« tisztelt szerkesztője czenzura alá bocsájtotta-e a lapjában megjelent éles tollal irt czikkeket? -— Végre nem hagyhatjuk szó nélkül lapunkra vonatkozólag tett azon megjegyzését sem, mintha lapunkban megjelent czikkekben »az anarchia és féktelenség ama bizonyos olajából« volnának cseppek. A ki ezt állítja rólunk, az nem ismeri lapunk XXI éven át követett irányát, az olyat állít, mit kénytelenek vagyunk a szent igazság s becsületünk megóvása tekintetéből tisztelettel visz- szaulasitani. Most pedig nézzük a kérdéseket: 1. „Tagadásba“ veszi-e, hogy a kir. tanfelügyelő rendelkezése alatt álló iskoláknál a felvétel feltételeit a saját joghatóságából kifolyólag a kir. tanfelügyelő állapítja meg? Tagadásba akkor, midőn a felvétel feltételeit miniszteri rendelet állapítja meg, mint a polgári leányiskolánál az 1887. augusztus 11-ón 29000 sz. alatt kelt rendelet, melynek 4-ik pontja a következő: „A polgári leányiskola bármely osztályába bevehető minden oly tanuló, ki koránál fogva, az általa kijelölt osztályba beillik és azon osztályban megkivántató előkószültséggel vizsgálat utján bizonyságot tesz; egyik polgári leányiskolából a másikba átlépni kívánó növendéket bizonyítványa alapján is fel lehet venni.“ jainak, ezek közül első helyen Kerbolt István, Krisztinkovich János és Klein Endrének köszönhetjük egyletünk megszületését. Tisztelt közgyűlés! Miután ezekben röviden összefoglaltam az egyletünk megalakulására befolyással birt nevezetesebb előzményeket, a tisztelt közgyűlés szives engedelmóvel áttérhetnék a feltett 3 kérdés tárgyalására. De még ezt megelőzőleg kötelességemnek ismerem a tisztelt közgyűlés szives elnézését kikéi ni azon tehetségemet túlhaladó vállalkozásért, hogy épp a mai napon bátorkodom gyenge szellemi tehetségre valló dolgozatom meghallgatására szives türelmét igénybe venni. Beis: merem, hogy az egylet eddigi múltjának, a mai nap fontosságának és a jövő feladatainak alapos, találó és meggyőző fejtegetése az enyimnól sokkal nagyobb szellemi tehetséget igényel, melylyel akárhány kollegám rendelkezik is, de mert más nem jelentkezett és mert szükségesnek tartom, hogy különösen a mai napon, mint egyletünk születésnapjának 10-ik évfordulóján foglalkozzunk az egylet történetével, azon reményben, hogy gyenge kísérlettel is, ha nem is közvetlenül, talán közvetve lehet hozzájárulni azon szellem terjesztéséhez, mely jelesebbjeinket áthatotta, úgy, hogy annak segítségével képesek lennénk egyletünket azon színvonalra emelni, melyet czélja méltán megkíván és melynek biztosításáért egyletünk megalapítói és fentartói oly nemes lelkesedéssel és kitartó buzgó munkássággal még most is küzdenek: vállalkoztam e sorok megírására. (Folytatása következik.)
