Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-23 / 17. szám

2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (17. sz.) 1893. április 23. megyei sajtó együttes működésének bizonyára oly eredménye leszen, mely megyénk értel­miségének s régi jó hirnevének meg is felel. Csak akarjunk! L. D. Kérelem a zombai tüzkárosultak érdekében. A folyó hó 13-án Zombán pusztitó tűz által hajléktalanná vált 42 család nyomorára e lapok ha­sábjain is felhívjuk a nemes lelkek figyelmét, kérve kérvén: kegyeskedjenek az oly annyira sújtottaknak felsegélyezésére jönni filléreikkel és azokat e kemény próbára tett embertársaink javára alakult bizottság elnökéhez, Dőry Andorhoz Zombára juttatni. A vett könyöradományokról ugyancsak e lapokban há­lás szívvel elszámolunk. Zombán, 1893. évi április hó 18-án. A bizottság. Bölcske község pusztulása. Tegnap még virágzó község, tiszta házakkal, módos, megelégedett gazdaeraberekkel, ma................ a pusztitó lángok szomorú áldozata, füstölgő szén­tömeg a földig égett romok fölött jajveszékelő, haj­léktalan emberekkal ...........ez volt a szomorú sorsa a paksi járás egyik gazdag községének, Bölcskének. Sjc ^ A rémes esetről következő tudósítást kaptuk d.-földvári levelezőnktől: Csütörtökön e hó 13-án sürgős segítséget kértek a délelőtti órákban Bölcs­kéről "a földvári tűzoltóságtól, melynek egy része fecskendőkkel le is ment, hogy segédkezet nyújtson a szomszédos Bölcskének a tűz lokalizálásában, mely reggeli 9 órakor ütött ki, mikor az orkánszerü szél legjobban dühöngött. Délig, mig a tüzet látszólag elfojtották, 9 présház égett le. Itt a tűzoltásban ki­tüntette magát Bencze Sándor tanító, ki mint tűzoltói szaktanfolyamot végzett, maga ragadta a sugár csövet kezébe és szakavatottan támadta meg a legveszedelmesebb helyen a tüzet, melynek ered­ménye az lett, hogy rövid idő alatt az elem lokali­zálva volt. Már megkönnyebülten lélegzettek a sze­gény bölcskeiek azon hitben, hogy a vész elvonult már fejük felett. De alig ocsúdlak fel az első rémületből, midőn délutáni 2 órakor újabb vészkiáltások hangzottak, a város végén ismét egy ház gyuladt ki, rövid negyed­óra múlva tizenkét szomszédos házon dúló lángnyel­vek hirdették a község pusztulását. Az iszonyú szélben minden perczben uj meg uj házak kezdtek égni és fél négyre néhány ház kivételével az egész község lángokban állott. Hogy mily óriási mérveket öltött a vész, azt mi sem bizonyíthatja jobban, mint hogy ugyanez időben Dunaföldváron, mély kocsin háromnegyed órányi járás Bölcskétől, a füstöt és fel-felcsapó lángnyelveket tisztán lehetett látni, úgy, hogy egy optikai csalódástól félrevezetve, ott is megkondultak a vészharangok és tüzet kezdtek fújni, i nem kis rémületére a város lakóinak, — ez szeren- I cséré azonban csalódás maradt. De annál szomorúbb volt a szegény bölcskeiek sorsa. A kíváncsiságból lement földváriak perczről perezre borzasztóbb híreket hoztak. Egy-egy vissza- érkezőt, kocsijáról ieszállva, egész nép tömeg fogta I körül, melynek zajából zavarosan hallatszottak ki a I rémhírek: „eddig 300 ház égett le, köztük a zsidó j templom, a pósta épülete, a községháza istállói, a gyógyszertár épülete;“ reggelig minden elpusztul s i porrá ég, úgy mint a szélső házak, melyek minden j bennük levő bútorral, házi állatokkal és baromfiak- ikai együtt teljesen leégtek. Rettentő a nyomor az égettek közt, soknak jcsak a rajta valója maradt, egyéb semmi. Másnap megjelent Orosz Endre főszolgabíró ur és áldá­sos intézkedés volt tőle, hogy 1000 frt — az alispán ur közbenjárása folytán — állami segélyt eszközölt ki ős 3-ad nap sajátkezüleg rögtön kiosztá a nyo­morgók közt. D.-Földvár lelkes bírája Reit tér József rögtön 50 frtot s 34 drb kenyeret, szalon­nát küldött az ínségre jutottaknak. Rögtön egyéb­iránt megalakult a segélygyűjtő bizottság s mindent elkövet, kér, könyörög a jószivekhez mindenfelé, hogy a földönfutókat megmentse a kétségbeeséstől és éhenhalástól. Az épületek 20 ház kivételével biz­tosítva voltak. A földvári tűzoltók Kurcz, Sail és Bodor parancsnokokkal élükön, óriási erőfeszítéssel, dicsé­retet érdemlően dolgoztak. Számosán szenvedtek sérülést. A kár óriási. A tűz oka ismeretlen. * , * Ez röviden leírva Bölcske község tragoediája. Megyénk közönsége többszörösen fényes bizonyítékát adta hasonló esetekben áldozatkészségének, jószívű­ségének. Feleslegesnek tartjuk tehát ez ismert jó tulajdonokra ezúttal is hivatkozni. A kár mérveit még nem ismerjük, nem tudjuk hányán jutottak koldusbotra, hányán lettek hajléktalanná. Csak egy ismert közmondásra figyelmeztetjük megyénk áldozat­kész közönségét: „Bis dat, qui ci tódat.“ B .........Jenő. Ép ületfatulajdonosok és kereskedők figyelmébe! Veszprém város polgármesterétől az alábbi megkeresés érkezett hozzánk, melyet egész terjedel­mében közlünk s az illetők figyelmébe ajánlunk^ 76 “1893. Tolnamegyei Közlöny tek. szerkesztőségének Szegzárd. Veszprém városának egy jelentákeny részét a folyó hó 13-án és 14-én dühöngött tűzvész elpusz­títván, az építkezési anyagok beszerzése is nagyon megnehezítve lett, minthogy építkezési szabályrende­letünk s közgyűlési határozatunk szerint a hason’ó szerencsétlenség megakadályozása végett csak tüz- mentes cement, cserépzsindely, pala, őrczlemez stb. anyagokkal fedhetők a leégett igen nagy számú épü­letek s ezek alkalmazása mellett jó minőségű tető­fákra is szükség van, mely körülmény az építkezést megdrágítja, de ezen anyagok itt teljes mérvben be sem szerezhetők. Eunélfogva tisztelettel felkérem a tekintetes szerkesztőséget, szíveskedjék az épületanyag tulajdo­nosokat és kereskedőket becses lapjában felkérni, hogy anyag áruik árjegyzékét vasútra szállítással hozzám sürgősen beküldeni s a nagy kár ős szeren­csétlenségre való tekintetből a lehető legnagyobb kedvezményt nyújtani s ez által városunk felépülését elősegíteni szíveskedjenek. Veszprém, 1893. ápril 17-őn tisztelettel Kováts Imre, polgármester. A minapi földrengés. A magyaroszági geológia társulat földrengósi bizottság fölkért bennünket a következőknek a köz­lésére : Igen tisztelt szerkesztő ur! Folyó hó 9-én reggel Magyarország déli részeiről egy nagyon elterjedt földrengés hírét vettük. De az első időben sem a napi lapokban foglalt adatokból, sem pedig a saját külön tudósításainkból sem tűnt ki az, hogy voltaképen hol keresendő ezen földrengés legerősebb rászkodási területe? Másnap azonban bi­zonyosak voltunk az iránt, hogy keletkezésének helye okvetlenül hazánk határain tül fekszik, a miben az­után a kedden reggel érkezett hírek is megerősítet­tek bennünket. A legnagyobb pusztításokat közép Szer­biából jelentik, hol egész falvakat romokba döntött a földrengés, s a hol a földnek meghasadását és a hasadékokból víznek és iszapnak a feltódulását ta­pasztalták, ép úgy, mint nálunk 1879-ben Ó-Moldo- vánál és 1880-ban Zágráb mellett. Ezen hírek sze­rint a rengések még egyre tartanak. Kétséget tehát nem szenved, hogy ezen földren­gésnek csak tovaterjedő hullámai érintették hazánkat; úgy látszik azonban, hogy az útjában gyengülő hul­lám néhány délvidéki rengési területünkön ismét kissé megerősödött (Temesvár Déva.) Minthogy a magyarhoni Földtani Társulat föld- rengési bizottságnak föladata, a hazánkat érintő földrengések mulókony természetű tüneményeit men­tül pontosabban feljegyezni, tanulmányozni ős a tu­domány számára megörökíteni, azon tiszteletteljes kéréssel fordulunk becses lapjának olvasóihoz, hogy bennünket ezen nagy fontosságú természeti tünemény lefolyásáról saját tapasztalataik alapján tudósítani szíveskednének. E feljegyzéseket megkönnyítendő, a dolog lényegét a következő kérdésekben foglaljuk össze. 1. Megye, járás, község; valamint kérjük az észlelés helyének pontos megjelölését is. A szerelem szerelemmel kezdődik s a legerő­sebb barátságból sem mehetnénk át még egy gyenge szerelemre sem. Semmi sem hasonlít jobban egy élénk barátság­hoz, mint azon összeköttetések, a melyeket szerel­münk érdekében tartunk fenn. Csak egyszer szeretünk örömest: először. Kö­vetkező szerelmeink egy kevéssé akarat ellenesek. A hirtelen tánudó szerelem legtovább gyógyul. A fokonként, lassan-lassan növekvő szerelem sokkal inkább magán viseli a barátság jellegét, hogy- sem heves szenvedéllyé lehessen. Az, a ki eléggé szeret arra nézve, hogy ezer- szerte jobban akarjon szeretni, mint a mint szeret, csak annak enged a szerelem dolgában, a ki jobban szeret, m;nt a mint akarna. Ha elismerném, hogy egy nagy szenvedély he­vében valakit jobban szerethetünk mint önmagunkat, kinek okoznék nagyobb örömet, azoknak-e, a kik szeretnek, vagy azoknak-e, a kik szeretve vannak? A férfiak gyakran akarnak szeretni, de nem juthatnak hoz/á, keresik legyőzetésüket anélkül, hogy azt elérhetnék és — ha szabad magamat igv kifejeznem — kényszerülve vannak szabadok ma­radni. Azok, a kik mindjárt kezdetben a leghevesebb szenvedőlylyel szeretik egymást, azzal adóznak, hogy nemsokára kevesbedik, végié megszűnik köztük a „,n..aiam a férfi, vagy a nő oka-e inkább e szaka­dásnak? nehéz eldönteni. A nők a férfiakat vádolják csalfasággal s viszont a férfiak a nőket könnyelműek­nek mondják. Szomorú dolog nagy vagyon nélkül szeretni, a mely módot nyújtana neküuk, hogy elhalmozzuk azt, a kit szeretünk és őt oly boldoggá tegyük, hogy ne legyen többé mit óhajtania. Ha találkoznék egy nő, ki iránt nagy szenve­délyre gyuladnánk és aki közönyös maradna irántunk, fontos szolgálatot tenne életünk további folyamában, kikerülnénk azon veszélyt, hogy háladatlanok le­gyünk. Azokkal lenni, a kikej szeretünk, elegendő: ábrándozni, hozzájuk beszélni, vagy éppen nem be­szélni velük, gondolni rájuk vagy közönyösebb tár­gyakra gondolni, de mellettük lenni, teljesen mindegy. A barátság nincs4 oly távol a gyűlölettől, mint az ellenszenvtől. Úgy látszik kevésbé ritka az átmenős az ellen­szenvből szerelemre, mint barátságra. A barátságban csak azon hibákat látjuk, a me­lyek barátainknak árthatnak; szerelmes állapotban nem látunk hibát azokban a kiket szeretünk; csak azokat látjuk, a mikben magunk szenvedünk. Nincs hatalmunkban az, hogy mindig szeres­sünk, valamint nem volt az, hogy ne szeressünk. A szerelem tulteltségtől hal meg s a feledő- kenység által temettetik el. A szerelem kezdete és lealkonvulta azon zavar­ban jelentkezik, a melyben magunkat négyszemközt találjuk. A szerelem megszűnése érzékeny bizonyítéka annak, hogy az ember korlátolt és hogy a szívnek vannak határai. Ha egy rut megszeretteti magát, ez csak rend­kívüli módon lehet; erre nézve szükséges, hogy vagy imádója egy különös gyengeséggel bírjon, vagy hogy néki titkosabb és legyőzhetlenebb bájai legyenek, mint a milyenek a szépségé. Feledni akarni valakit, annyi mint reá gon­dolni. A szerelemnek közös vonása a kőtelylyel, hogy reflexiókkal ős visszagondolásokkal keseríti magát, a melyeket pedig azéit teszünk, hogy attól meg­szabaduljunk. Szenvedélyünket gyengitni akarván, szükséges — ha ez kivihető — hogy éppen ne gon­doljunk reá. Azt, a kit szeretünk egészen boldoggá, vagy ha.ez nem lehetséges, egészen boldogtalanná akarjuk tenni. Azt mondja a latin: hogy olcsóbb a gyűlölet mint a szeretet; más szóval: hogy a barátság jobban terhűnkre van, mint a gyűlölet. Igaz, hogy fel va­gyunk mentve attól, hogy ellenségeinknek adjunk, azonban a boszuállás semmibe sem kerül-e ? avagy édesebb vagy termószetszerüebb volna-e rosszat okozni annak, akit gyűlölünk s kevésbé volna az jót tenni azzal, a kit szeretünk? Nem lenne-e fájdalmas és nehéz ezt nem tehetni?

Next

/
Oldalképek
Tartalom