Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-09 / 10. szám

volna azt hinni, hogy a rabsegélyző egyesü- I let holmi úri rablók és sikkasztók (ezt a kifejezést használtam múltkor is) számára létesült, kik iskolába jártak, maturáltak, sót egyetemet is abszolváltak; távolról sem. A rabsegélyző egyesületek szegény, az értelmi in- lelligenezia legalacsonyabb fokán álló olyan bűnösök érdekében létesültek, kik nyomasztó helyzetük vagy cgyébb körülmények miatt lejtőre jutottak ugyan de még tökéletesen nem züllöttek el, kikről jogunk van feltenni, hogy idővel a társadalomnak még hasznos és munkás, a dolgot nem kerülő (s ez a fő!) tagjaivá lesznek. Hogy magam is mennyire becsülöm a rabsegélyezés eszméjét, azt hiszem, eléggé mulatja az, hogy alig pár hete, mikor a szegzárd-tolnavármegyei rabsegélyző egylet érdekében tollat fogtam, hogy magam is tagjai sorába léptem s hogy most is azon fáradok, mikép e humánus és ideális törekvésű egyesület számára tagokat gyűjtsék.

Én nem azt óhajtom, hogy a társadalom tegye végleg tönkre az ilyen szerencsétleneket, hogy vágja el előlük tökéletesen az utat a polgári tisztességhez való visszatéréstől, hanem azt, hogy ne fogadja keblébe lelkesült örömmel, ne ismerje el szalonja hősének s társasága nélkülözhetetlen kedvenezének.

Ha ez mint büntetés tekintetik, ám legyen. Ennyire büntetni nemcsak joga a társadalomnak, hanem kötelessége már csak azért is, mert észszerű következménye ez azon büntetésnek, melylyel a törvény az illetőt sújtotta.

Ivar volna a társadalomnak ezt a jogát elvitatni. Egyébként pax nobiscum!

Ld.

Labor omnia Vincit.

E mondás igazságát legfényesebben beigazolva látjuk a selyemtenyéfeztés emelése egáljából kiküldött ministeri meghatalmazott: B e z e r é d j P á I ur működésének eredményében.

Erről különben e lap már megemlékezett midőn a ministeri meghatalmazott ur által a földmivelésügyi m. kir. ministeriumhoz beterjesztett múlt évi jelentést bővebben ismertetve a nemes férfiú érdemeit is igen helyesen méltatta.

Ezért nem is czélom ez alkalommal részletekbe bocsájtkozva a kormánybiztos ur fáradhatlan munkálkodását kiemelni; de ezt kerülöm azért is, mert

általánosan ismerjük szerénységét és azon erős elvét, hogy: Mindent az ügyért. Ő a tett embere, hő követője ama józusi tannak: „Noli tubas aute te canere. “

És mégis teljes igazságtalanság volna hallgatni most midőn tudjuk, hogy éppen tíz éve annak, hogy selyemiparunk emelése czéljából Bezeródj Pál ur a kormánytól megbizást nyert ős ma már nem lehet elkerülni azt, hogy nevét selyemiparunkhoz elválaszthatlanul hozzá ne fűzzük, hisz Bezerődj Pál ős selyemiparunk úgyszólván egy test és egy lélek.

Mindenki előtt ismeretes, hogy selyemiparunk már a teljes megszűnés stádiumában volt. Életrevalóságát azonban nem lehetvén elvitatni, a kormány elhatározta, hogy az ipar érdekében még egy kísérletet tesz s az ügy vezetésével 1880. márczius 2-áu Bezerődj Pál urat bízta meg.

Szerencsésebb választást ennél a kormány aligha tehetett, az ügy vezetését erélyesebb kezekre nem bi/hatta volna. Egyébiránt ezt mint elóbb is említőm igazolja a fényes eredmény, mely az ügyben előretett.

Az önzéstelen, áldozatokat nem kímélő, férfias munkásság ily eredménye előtt teljes tisztelettel meghajolunk és működésének tíz éves fordulóján Bezerédj Pál kormánybiztos urat szivünkből üdvözöljük, kérjük a gondviselést, hogy őt ezentuli munkálkodásában is az ég áldása kísérje!

K.

Az „Amerikai borok kóstolásáról.“

Ezen czimen jelent meg egy szerény meghívás, a melynek czőlja volt a phylloxerának ellentálló Amerikai szőlő levének bemutatása a bortermelők előtt. — Időül folyó évi február 23-ik délután 4 óra és helyül a Szegzárd községi nagy tanácsterein megjelölve. — Ezen meghívás kibocsájtója Nits István ur volt, a szegzárdi állami szőlészeti tanfolyam jeles és tevékeny vezetője.

Üdvözlöm őt a gyakorlati eszmeért.

Aki ismeri vidékünkön a bortermelés mint jövedelmi forrás nagy, mondhatnám egyedüli fontosságát, mást nem is gondolhat mint azt, hogy ezen borkóstolás látogatott volt és nagy érdeklődés mellett folyt le. — Hiszen arról lővén szó, hogy meglássuk, megizleljük azon szőlő Jevőt, a mely a jövőbe vagyonunk megmentője és jövedelmünk külforrása leend. Mert annyira már volnánk, hogy a phylloxera veszélyt elismerjük és kezdjük belátni azt is, hogy az ellen védekeznünk kell, hogy jövedelmünket minden körülmények között fenn kell tartanunk.

Elértük azon igen nagy eredményt is, hogy úgy a kormány mint egyesek fáradhatatlan munkája folytán az út, a melyen a jövőbe haladnunk kell, — mint biztos út, —- előttünk megvan jelölve.

Miként Nits ur bevezető beszédében igen helyesen feleinlité, tevékenységünk a jövőbe a phylloxera'

vészszel szemben két eljárásra szorítkozik, u. m.: mostani szőlőink fentartása a szőnkénegezóssel, amig csak lehet, vagyis addig, mig az eléggé jövedelmező ős az ellentálló amerikai fajok ültetése bekövetkezik.

Francziaországba igen sok szőlőt tartanak fenn szóukónegezóssel, — de még sokkal többet ültetnek ma már ellenálló Amerikai fajt azon czélból, hogy a termelők a szénkónegezósi évi kiadásoktól meg. szabaduljanak.

A jövő szőlője tehát határozottan az ellentálló Amerikai szőlő. Ezt kell tehát termelnünk, ezt kell kiismernünk és tanulmányoznunk, ős amelyik ezután viszonyaink között legjobbnak bizonyult, azt fogjuk nagyban termelni.

Az érdeklődés ezen kísérletezésre már korábban fel volt híva, a kezdet is megtörtént. De annak nagyban való keresztülvitelére is igen elérkezett már az idő. Hogy nehezen ment eddig nem csodálom. Hogy könnyebben fog menni ezután, bizton reméltem. Mert hisz nehéz dolog bizony az annyi évszázadokon át jónak bizonyultat elhagyni, ettől megvállni és helyébe egy ismeretlent fogadni.

Nos hát a bórkóstolás megtörtént, az ismeretlen bemutatta magát.

A terembelőpőskor a figyelmes szemlélő köny- nyen felismerhette az arezokon azon aggódó kifejezést, melyről nagyon könnyen le volt olvasható ezen kérdés: „Mit fogunk hallani, mit fogunk tapasztalni?

Úgy észleltem, hogy a történt kóstolás után az aggodalom eltűnt, és a bizalom a jövőhöz váltotta fel helyét a jelen voltak arczain.

A bemutatott borok mind piaczképes, termelésre érdemesnek mutatkoztak. Igaz, hogy nem voltak testes, zamatos, nehéz kadarka lé, de voltak szép szinü, tiszta izü, közép minőségű, kereskedelemre nagyon alkalmas borok. Szóval nem volt kitűnő, de nem is volt rossz. És ha tudjuk, hogy Promonto- ron a Duna mellett, lapos fekvésben, ahol ezek termettek, a kadarka sem igen ad jobb minőséget, teljes bizalommal lehetünk irántuk és nyugodtan foghatunk termelésükhöz. Ez volt a kitűzött czél, ami azt hiszem teljesen és szép eredménynyel el is éretett.

Eddig is voltak^ már, akik kisérletkőp az ellentálló Amerikai vesszők ültetéséhez hozzáfogtak, bár a leendő eredmény iránt teljesen sötétségbe voltak, kevés embernek levőn még eddig alkalma borukat Ízlelni. — Ismeretlen eredményért küzdeni, pedig igen kevés emberben van elég bátorság és akarat.

Ezúttal akik ott voltak megismerkedtek vele és mint ilyennel már sokkal szívesebben fog foglalkozni, ismert lővén előtte az, amit tőle várhat. Örömmel ős bizalommal fog termeléséhez, ültetni fogják mindenfelé és azon arányban amint szaporodni fog, fog csökkenni azon veszteség, ami különben feltartózhatatlanul fog sújtani mindnyájunkat.

Egy örömteljes körülmény i$ ragadta meg

locsai érsek, volt földvári apát, kit Mátyás részesített e kitüntetésben még érseksége előtt, midőn vicze kamarás s kincstartó volt. Midőn Péter 1480-ban a kalocsai érseki székre emeltetett a f. apátságot testvérének, Pál esztergomi prépostnak engedte át, ki azt haláláig, 1493-ig bírta. Pál halá’ával az apátság birtoko- lási joga visszaszállott Péterre, a miben őt II. Ulászló király 1494. jan. 6-áról kelt okmányában1) meg is erősítette. „Az 1494. év — igy ir Katona — a kalocsai érsekre nézve szerencsésen kezdődött .... mert Ulászló látván rendithetlen hűségét, a kormányzás terheinek viselésére irányuló segíteni kész jóakaratát s megtudván biztos forrásokból egyházi jövedelmének nagy veszteségeit minden igyekezetével azon volt, hogy őt ne csak régi jogaiba helyezze vissza, hanem hogy uj kegyekkel is elhalmozza.“ Péternek 1501-ben történt háláivá! az apátság is fej nélkül maradt.

1623—1630. Vasváry György egyszersmind sári

1 Ezen okmányban az apátság sz. Péterről vau czi- mezve, mi különféle véleményeltéréseknek szolgált alkalmuk

Koller (Hist. Ep. Quuiqu. Eccl. IV. 467.) ezen okmány után indulva, egyszerűen sz. Péterről czimezi azt annak feliratában. Katona (Hist. Metr. Coloc. I. 457.) a nebéséget megoldandó úgy vélekedik, hogy először sz. Péterről volt elnevezve s e neve azután sz. Ilonára lett változtatva. Hőke pedig megkülönbözteti a duna-földvári apátságtól s Kejászó sz. Pé-. térré teszi, mely »Abbatia de Feldvár«-nak a dombtól neveztetnék, melyen épült. Ezen utóbbi vélemény téves volta magából az okmányból kiderül, mely a pécsi egyházmegyébe helyezi a sz. Péterről czimzett apátságot, mig K. sz. Péter, minthogy a pécsi egyházmegye ezen táján határkérdés nem fordult elő, abba sohasem tartózhatott. Katona ellen van Patachich G. kalocsai érsek 1740. szept. 23-áról kelt levele, melyben sz. Ilonáról czimezi az apátságot (C. Kát. Hist. Metr D. Coloc. II. 256.) Mivel Koller, Katona. Fuxhoffer, Haas stb. mind ezen apátság történetében említik V.'Pétert, legbiztosabb, úgy látszik Rupp (Magy. Helyr. Tört. I. 385.) véleménye, hogy az apátság ezen okmányban hibásan czimeztetik sz. Péterről.

apát, volt az apát. 1638. Szelepcsényi György, ki földvári apát czimét nevezetes végrendeletében is említi; 1648. Pozsgay Miklós; 1672. Sebestyény Endre, pozsonyi kanonok; 1688. Jaszlóczy Jakab ; 1699. Dolnyi János, egyszersmind pécsi hely. püspök; 1713—1732 - báró Med- nyánszky Ferencz László esztergomi kanonok, Földvár második megalapítója.

A töröknek Magyarországból való kiűzetése után Földvár siralmas állapotnak lett osztályrészese. Schärfenberg, ki Buda visszafoglalása után itt útjában 2 napig tartózkodott, embert alig talált a városban. A töröktől való félelem a szigetek rejtekhelyeibe s földalatti búvólyukakba űzte a halál s rabszolgaság alól megmenekült kevés számú lakosokat. Jöttek ugyan Földvárra 1688-ban Szerbiából ráczok, Boszniából so- kaczok s a Kulpa vidékéről oláhok s meg is telepedtek ; de nem akarván jobbágyi viszonyba lépni, nagyrészt visszaköltöztek földesuratlan régi hazájokba, ezek az Oláhvölgy elnevezésben, amazok a farsangi napokban dívó köcsög-dudában hagyván hátra ittlétük emlékét. A hátramaradt kevés rácz lakosságot pedig a Rákóczy-féle lázadás harczai annyira kipusz- titották, hogy Földvár teljesen megszűnt volna létezni, ha Mednyánszky azt magyar s tót lakosokkal be nem népesíti.

Az apátnak ezt azon nagy kedvezmények árán sikerült elérnie, melyek 1719- márcz. 29-éről kelt s a „Tolnamegyei Közlöny“ 1873. év 29. számában Hőke által közölt szerződésében foglaltatnak. Ezen szerződés értelmében a földváriak földjeiket szabadon eladhaták s minden termesztményeikből csak tizedet fizettek. A házhelytől 2 forintot fizettek, vagy ha a

ház mesteremberé volt 3 frt 48 krt s más úri adózásuk vagy terhök nem volt.

Második örökké emlékezetes tette az apátnak a jelenleg is fenálló s a sz. Kereszt feltalálásáról czimzett egyháznak építése. Midőn a töröknek hódolt Földvár, lelki ügyeiben nem volt vezetője s csak a Budáról világi ruhában leránduló isz. Ferencz-rendü barátok voltak néha segélyére. A XVIII. század elején, midőn az apátsági nagyszerű ket-tornyu templom már romokban hevert, Bernardin atya, ki Tö- kölyből jött Földvárra, a Kecskehegyen egy viskót gabalyitott össze magának, eléje egy keresztet tűzött a földbe s idehivta a kevés számú katholikusokat istentiszteletre.

Utódjának az 5 nyelven beszélő Spaich Péternek már egy kápolnát s három szobás lakot építtetett a hitközség, melyben a segélyére jött pater s fráterrel hárman laktak. Templomuk nem volt. A gondoskodó apátnak szemébe ötlött ez s 1725-ben a rendkívül erős falakkal biró s még most is fönnálló templomot építette, mely falakkal be volt kerítve. A templomhoz vezető 30 lépcső fedélzet alatt vezetett föl a domb tetejére, mely fedélzet még 1832-ben fenállott.

Ugyanezen időben épült az 1806-ban emeletessé átalakított plébánia is, mely minthogy a pécsi püspök joghatósága alól kivett apátsághoz tartozott, szintén az esztergomi érseknek vettetett alá. De VI. Pius 1775-ben természetes egyházmegyéi püspökének rendelte alá.

Mednyánszkynak az apátságban utódja volt József őrgróf, hesseni herczeg, ágostai püspök, kinek