Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-06-22 / 25. szám

daczosan burkolódzott felhő köpenyébe, mintha haragudnék tűzoltóinkra, mert az ő vészes elemébe avatkoznak. Hogy pedig ezt mily ügyesen teszik, megmutatta a diszgyakorlat.

A tűzoltó legénység zeneszóval, szép katonás sorrendben vónult a majális színhelyére, az alsó révbe. Velük tartott a paksi tűzoltók egy csapata is, mely Flórián István, főparancsnok vezetése alatt direkte feljött, hogy részt vegyen az ünnepélyen. Öt órakor hangos kürtszó jelezte a tűzoltóság érdemes főparancsnokának, Reitter Józsefnek érkeztét, ki fogadva a jelentéseket, rögtön parancsot adott a diszgyakorlat megkezdésére.

Igazán szép látvány volt a díszbe öltözött legénység, amint sürögve-forogva oly ügyességgel és preczizitással végezte a le- és fölszerelést, hogy valóban meglepő volt.

Reitter — ki tisztelettel parancsoló alakjával, ragyogó sisakban, mellén megérdemelt kitüntetéseivel a legimponálóbb főparancsnokok egyike — követve a ! vendégek szépszámú csoportjától, sorban vizsgálta mu g | az egyes osztályok működését s mindenütt azt a példás rendet s katonai fegyelmezettséget tapasztalta, | mely a dunaföldvári tűzoltókat az ország első tűzoltói | közé emelte.

Érdekes volt még a mászók gyakorlata. Mikor a parancsnok rohamot fuvatott, a tűzoltók vetekedve iparkodtak a tetőkre s alig telt el pár pillanat, már hatalmas vizsugár dicsérte gyorsaságukat.

A gyakorlat után a diszfelvonulás következett, melynek végeztével Reitter főparancsnok szép beszédet intézeti legénységéhez, melyben megelégedését fejeaic ki tűzoltóinak tapasztalt ügyessége és buzgó- sága fölött s végül buzdítását a jövőre.

Most következett az ünnepély leghálásabb része : a muri. Az első fogás után Reitter főparancsnok poharát emelte József főherczeg, Cziráky Béla, Foll- mann Alajos és a paksi vendégek egészségére. „Éljen József főherczeg! éljenek a mi vendégeink!“ — hangzott százak ajakáról. A csönd csak akkor állott helyre, mikor Lévai Dezső állott fel, hogy felkö- szöntse a „jókedv bokrétáját“, a hölgyeket és Reitter Józsefet, a mintaszerű főparancsnokot, ki, ahol csak megjelent, mindenütt tiszteletet és elismerést szerzett a földvári tűzoltóságnak. Leirhatlan lelkesedés követte Lévai szavait. A legénység ölelkezve kiáltotta egyre: „Éljen a mi szeretett főparancsnokunk!“ A zene hym- nuszra gyújtott s egyre terjeszté a jókedvet. Szólott még Kövesdy, tűzoltó-lelkész, ki Bekker Antalra, a főparancsnok „jobb kezére“ ürité poharát és S p i t- zer Károly, ki ismert szellemességével a legénységet éltetve, általános derültséget keltett.

A vacsorát táncz követte, melynél a hölgyek egy perezre sem árultak petrezselymet s melynél tűzoltóink oly jó! érezték magukat, hogy a reggeli harangszó által sem hagyák magukat zavartatni.

Hadd lássák a paksiak, hogy mulatnak Föld- várott . . . —í —Ö.

— Nem érek rá szerelmeskedni.

— Hát ki irta ezt a levelet? és ezzel kihúzta Vicktor levelét és oda tartotta.

Ez fölakarván használni az alkalmat, rögtön odakapott, hogy kivegye Mari kezéből. De ez úgy látszik, már számított erre, és mint a villám megint viszsza- dugta azt zsebébe.

— Hát igazán te Írtad ezt a levelet — kérdem én tettetve.

— Irta a ki irta, — mondá haragosan pirulva s beledobta kanalat a tányérba, hogy csak úgy csörömpölt, fölkelt és elment. Mari kisasszony meg olyan hahótába tört ki, hogy azt hittem, most mindjárt megpukkanik.

— Megállj — gondoltam én — majd megkapom én azt a levelet, nehogy még továbbá is csúfot űzz vele.

— Hihihi 1 ugy-e megfogtuk a szentet — kezdé Mari gúnyosan, miközben csakúgy potyogtak a köny- nyek szemeiből a nevetéstől.

— He-he-he 1 szegény! mondám szánakozva.

— Micsoda ? szegény ? Mindig az ártatlant játsz- sza, és aztán nil mi lakik benne?

— Ugyan mit irt 1

— Várjon csak, majd előolvasom — mondá, miközben ismét megtörlé nevetéstől könyező szemeit. Elővette a levelet és kárörömtől vibráló hangon fen- szóval olvasá:

„Mélyen tisztelt nagysám I“

„Mióta Önt legelőször láttam, nem . . —“

Raps ... 1 kikaptam kezéből a levelet és mint a j szélvész futottam szobánkba és rázártam az ajtót. I

Tolna, 1890. junius 19.

Nyilatkozat.

Alulírottak kinyilvánítjuk, hogy Matejka Károly választmányi tag, szavazatával határozottan és félre- érthetlenül a Geiger Gyula szerkesztése alatt levő „Szekszárd Vidéke“ czimü hetilapnak a tolnai köregylet helyiségeiből való kitiltásához, nem pedig annak jövőbeni meg nem rendeléséhez járult ; mért az elnök által mindegyik jelenlevő választmányi taghoz intézett kérdés — melyet a választmány előzőleg behatóan megvitatott és egyhangúlag elfogadott — igy hangzott: „Kitiltassék-e a „Szekszárd Vidéke“ czimü lap?“ S ezen kérdésre Matejka Károly „igen“-nel válaszolt, mint minden jelenlevő választmányi tag. Sőt Matejka Károly sürgette, hogy a kitiltás indokait is fel kell említeni, mely indok nem volt más, mint az, hogy a nevezett lap szerkesztősége egyetértett ama czikkekkel, melyek „Influenza“ aláírással a tolnai köregylet elnökét és tagjait sértegették.

Ezen kitiltó határozat szerkesztésével s a „Tolnamegyei Közlöny “-ben leendő közlésével egyhangúlag a jegyző bízatott meg, mely ellen a jelenvolt Matejka Károly nem tiltakozott.

Ennek következtében Matejka Károlynak a „Tolnamegyei Közlöny“ folyó évi junius 15. számában megjelent ama nyilatkozata, hogy a választmány kitiltó határozata alá az ő neve beleegyezése nélkül Íratott, úgyszintén, hogy ő szavazatával nem a „Szekszárd Vidéke“ kitiltásához, hanem annak jövőbeni meg nem rendeléséhez járult, az igazságnak meg nem felelő.

Ami Matejka Károly a választmány jogkörét érdeklő észrevételét illeti, az is tévedésen alapszik; — mert a junius 5-én tartott választmányi ülés főtárgya, a „Szekszárd Vidéke“ czimü a köregyletet sértegető lappal szemben tanúsítandó megtorló eljárás meghatározása volt, melynek, mint sürgős folyó ügynek elintézése, kizárólag a választmányt illette.

A köregylet által járatni szokott többi lap, ez alkalommal csakis az előfizetés megújítása czimén lett felemlítve, mivel a megrendelő lapok kiválasztása mindenkor — mint a jegyzőkönyv bizonyítja — az év végén tartandó választmányi gyűlésen történik s ezen határozat az év elején tartatni szokott közgyűlésnek helybenhagyás végett bejelentetik; s ha Matejka Károly eziránti szerény nézetét ott a választmányi ülésen nyilványitja — a hol kötelessége lett volna, hason érteményü felvilágosításban ott azonnal részesült volna.

Pécsy József, Tenczlingler Lajos, Anderle József,

köregyl, elnök. jegyző. pénztáros.

Eisenbart Gyula, Parti Antal, Gömbös László,

választmányi tagok.

Dombóvár, 1890. junius 17.

Tisztelt szerkesztő url

A dombóvári önk. tüzoltó-testület a folyó hó i-ére kitűzött nyári mulatságot folyó hó 5"én tartotta meg, mely minden tekintetben fényesen sikerült. A

Persze hogy Mari kisasszony utánam, mint egy fúria, sikoltozott, lármázott, tompolt, szidott, titulázotl, kért, rimánkodott, fenyegetett, sirt, de mind-mind hiába volt. Azt mondám neki belülről egész nyugodt hangon, hogy ne erőltesse magát, mert a levél már meg van semmisítve. Pedig dehogy volt. Jól eldugtam én azt. Csak aztán vettem észre, hogy Victor nincs itt.

Hát hol lehet ez a gyerek ?

Eh mit — gondoltam, elment már iskolába. De elmullott az iskolaidő is; még sem volt itt. Kezdett nyugtalanítani a dolog. Elmentem barátjaihoz kérdezni, hogy nem volt-e iskolában. Da azok őt délelőtt óta nem látták. Felkerestem kedvencz helyeit. I Sehol sem találtam. Izzadtam, fáradtan és izgatottan tértem haza. „Csak nem bomlott meg az esze ennek a gyereknek, és utóbb ....!!“ Ah! el sem mertem gondolni a többit.

— Alig hogy benn vagyok szobámban, —■ persze Mari kisasszony nem beszél már velem — koezol valaki.

„Szabad 1“

„Jámbor Victor urnák egy levél“ mondá a levélhordó.

— No hála Istennek, csak itt volna az most, szegény 1 De hát utóbb is mit tegyek ? Már csak meg kell várni még az estét s ha akkor sem jön, jelentést teszek a rendőrségnél. Zsebembe dugtam e levelet és elővettem könyveimet, hogy a másnapra való leczkét megemészszem, és kimentem az udvarban lévő 4 lombos vadgesztenyefa árnyéka alá tanulni.

Talán már egy negyed óráig üldögéltem ott és |

rendezők ugyanis mindent elkövettek a nagyrabecsülf vendégek szórakozásukért. ízletes dekoraczio, fényes világítás és helybeli Babári kitűnő zenekara működése mellett jó kedv és vigság nem hiányzott és húzták a zenészek, járták a tisztelt tánezosok kiemelve a tüzes csárdást hasadó hajnalig és kívánható, hogy ezen egy. let fáradozásai mindig ily sikerrel legyen koronázva.

A nagyon becses felülfizetők névsorát melyeknek az egylet ezúton köszönetét nyilvánítja, a következők:

Burger Ödön 50 kr., Döry Ödön 1 frt, Eger- szegi József 2 frt, Fenerstein Emil 1 frt, Friedmann Mór 50 kr., Haberfeld Béla 50 kr., Irrigli Pál 50 kr., Läufer Lipót 4 frt, Leya Zeng. főpar. 4 frt, Németh Géza 50 kr., Neumann Jónás 50 kr., Nagy József 50 kr., Paunz Samu 1 fit, Pechtieder Ferencz 1 frt, Ritter János 1 frt. Szameth Péter 50 kr., Schmieder György 50 kr., Singer Mihály 50 kr., Stembock Már- kusz 1 frt, főtiszt. Vitkovics N. I frt, összesen 22 frt.

Egyleti pénztárnok.

MEGYEI IRODALMUNK _______CSARNOKA.________,j

Ké

ső............meghalt!

Zo

rd téli idő volt. Csak itt-ott járt egy-egy emberi lény fogvaczogtatva a kis város utczáiu. Az egyik félreeső utczasarkán éppen most fordult be egy egyenruhás urasági inas, ki valamit szorgosan kendőkbe takarva vitt.

Egy szegény külsejű házikó kapuja előtt állt meg ős nagyot rántott a csöngőn. Csoszogó lépések hallatszottak. A vén Böske nőni kinyitotta a kaput,

— Ezt adja a kisasszonynak, a gróf ur küldi — mondá az inas, átadván a csomagot ős távozott.

— Euyje — mormogta Böske nőni — de goromba fráter ez! Még arra se tartja érdemesnek az embert, hogy „jó napot“-ot kívánjon. Neveletlen inasfaj ! Hát ón már arra se vagyok méltó ?

— Hm hm, már meg mit küldhetett Rizának?

Hej szegényke, szegényke ugyan megérdemelné, ha jobb sorsa lenne, mint.................

— M

it hoz Böske néni ? kérdő egy kedves szőke leány.

— Nem tóm mit küldött a gróf ur, de kisasz- szonynak szól.

— Ugyan Böske, minek nevez engem kisasz- szonynak ? Nem már szászszor is mondtam, hogy csak Rizának hívjon.

— No jól van. csak ne csörtölődjék mindjárt velem. Hej, hisz tudja, hogy az öreg emberek mind

olyan feledékenyek, aztán kisasszony..........aztán

Riz

a, maga már akkora, hogy szeretője is . ..

— Pszt! — intett neki Riza — elég. Adja hát ide azt a csomagot.

Böske néni odaadta Rizának azt, s Riza szobájába ment. Ott kinyitá a csomagot ős ime egy gyönyörű virágcsokor, és egy levél hűlt ki belőle.

— Oh édes Gáborom, köszönöm, hogy szeretsz :

olvasgattam leczkémet, egészen megfeledkezve Victor- ról, egyszerre csak: „hápezi!“ eltrüszenti valaki magát a fák lombjai közt.

Mintha vipera mart volna meg, úgy ugrottam fel ijedten helyemről és tekinték fel a fákra és ime — — Victor egészen kényelmesen ült a fák ágain mint valami mókus és jót nevetett ijedtségemhez.

— Hej hallod-e —- mondám ijedtségemtől egy kicsit felócsűdva — leveled van.

— Ne bolondozz . . .

— No ha mondom.

— Hol van?

— Itt-e 1 és evvel kivettem zsebemből levelét, mit a levélhordó hozott.

— Add fel.

— Feladva neki a levelet, izgatottan törte fel és — hopp! egy ugrással lent volt a földön.

— Olvasd — mondá örömittasan.

A levél egész rövid volt, melyben Aranka őt viszonszerelméről biztosította és kérte, má&kor leveleit ne a varróiskolába, hanem poste restante „Szerelem“ alatt czimezze.

De hogy végezzek. Onnét elmentünk. Ott hagytuk Treszka nénit s Mari kisasszonyt és más házat kerestünk.

Victor beváltotta szavát. Az idén nevezték ki X megye főmérnökévé és holnap oltárhoz vezeti imádott aráját Arankát. Én pedig azon gesztenyefák leveleiből megőriztem egyet és ajándéknak adom neki, hogy mindig eszébe jusson azon hely, hol a szerelem istene Amor, őt felkerese.