Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-30 / 13. szám
Szegzárd, 1890. márczius 30. mi KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési ára: Egész évre . . . . . 6 frt •*- kr. Félévre . . ... 3 „ — „ Negyedévre, '. . . . 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. + + Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. M e gjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-ulcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Széchényi utcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Előfizetési felhívás „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ 1890. évi XVIIl-ik évfolyamának ll-ik negyedére. Előfizetési ár félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr, egy hóra 50 kr; mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. A megyei phylloxera-bizottság. Midőn ezelőtt húsz és néhány évvel a franczia hírlapok utján értesülést nyert magyar hírlapirodalom gazdászali ügyekkel foglalkozó közegei először említést tettek egy szabad szemmel nem is látható parányi állatról, mely a szöllőtőke nedvéből táplálkozva, óriási sza- poraságánál fogva rövid néhány év alatt egy egész ország virágzó szöllőgazdaságát tönkre tenni alkalmas, igen sokan találkoztak megyénkben és pedig az értelmiség köreiben is, kik az ily állításokat megmosolyogták s kik hajlandók voltak az egész phylloxera-mesét néhány agyafúrt tudós megfeszített idegrendszere kinövésének tekinteni. S ez a tamáskodás annyira el volt terjedve az országban, hogy sok szöllőtermelő vidék csupa kételkedésből összetett kezekkel nézte, mint támadtatik s mint tétetik tönkre anyagi létének egyetlen alapja: szöllőgazdasága. Az általános elfogultság ezen romboló korszakában s ezt büszkeséggel jegyezzük fel Tolnavármegye volt egyike a legelsőknek, mely értelmi fejlettségéből kifolyólag felismerve a veszély nagyságát, munkás kézzel fogott hozzá | a nemzeti vagyon mentéséhez: megalakította bizotlságát, szakértő biztosi állást szervezett, a phylloxera vész külföldi terjedését figyelemmel kísérte, a franczia védekezési módnak tanulmányozása czéljából biztosát több ízben oda kiküldötte; itthon pedig a fenyegetett I gazdaközönséget a veszély nagyságáról meg- | győzni s a védekezésre buzdítani teljes erővel törekedett. S önfeláldozó, körültekintő munkásságát az elérhető legnagyobb siker koronázta, mert a phylloxera vész fellépésének tizedik évében, megyénknek alig van puszta területe, mikor már az ország túlnyomó része teljesen tönkrement szöllőszetének romjain keserg. De bármily elismerésre méltó múlt áll is a phylloxora-bizou'ság háta mögött, azért mégis a dolgok természetes fejlődéséből kifolyólag, a legnagyobb valószínűséggel bárhogy működése befejezéséhez közéig. Addig, inig a védekezésre a talajt előkészíteni s az itt-ott felmerülő vészszel való küzdelem módját ismertetni kellett, feladatának teljes mérvben megfelelt; de a közel jövőben, midőn a megye minden egyes szöllőterülelét külön védeni s a legapróbbaktól egész szöllők ujjáültelését előmozdító intézkedésekig mindent nagy részletességgel vezetni szükséges, egészen megfelelő, üdvös tevékenységet aligha fejthet ki. Most már szomorú következetességgel elő áll a: helyi védekezés szüksége. Sőt tovább megyünk s most már kifejezést adunk azon meggyőződésünknek, hogy mint a phylloxera-bizottság üdvös működésének határt szabolt a vész terjedése, ép úgy nem meszsze van az idő, midőn a helyi bizottságok is leszorulnak a térről s az egyéni I védekezésnek kell a legnagyobb intenzi- vilással előállani. A helyi védekezés czéljából minden szöl- lőterületen szükséges külön szövetkezetei alakítani, külön biztosi állást szervezni; annak a betanított munkaerőt rendelkezésére bocsáj- tani s' a mi a legfőbb helyi amerikai szöllő- vessző területeket berendezni s az ójtásra minden munkást betanitatni. Azt hisszük, hogy Tolnávármegye vezér- férfiai s a törvényhatósági bizottság tagjai nem fognak elzárkózni a dolgok uj fejleményének követelményei elől s készséggel segédkezet nyújtanak, hogy a megyei phylloxera- bizottság mandátuma lejártnak tekintetvén, az uj hivatott helyi megbízottak lépjenek örökébe. Ragadja meg maga a phylloxera-bizottTARCZA. Lidi, Lidi! „Lidi, Lidi! mért vagy olyan szomorú?“ „A Laczinak kalapján a koszorú.“ „Katona tett ? Büszke jehet reája: Örül neki Magyarország királya.“ „Tudja is azt Ferencz József, mi bajom ; Hogy a Laczim, a szeretőm siratom. Nem kívánná három évig magának, Csak mint engem, emésztene a bánat.“ „Igazad van, de ládd, neki fija volt; Szép, fiataltegnap élt még, de ma holt. Had’ örüljön, szegény, a más fiának: Hátha enyhül jó szivében a bánat.“ „Iratok a jegyző úrral levelet, Eressze el hamarébb hát, ha lehet.“ „Minek tennéd ? Ha szereted, megvárhatd : Magyar huszár, hadd töltse ki a hármat!“ Tóth István. Az én kis madaram. — Rajz. —- . Irta: LÉVAI DEZSŐ. Hallották már az ón kis • madaramat dalolni ? Nem ?. . . Menjenek csak ki az erdőbe, mikor a napsugár melege még nem száritá fel a tarka virágok kelyhé- ben gyöngyöző ezüstharmatot; mikor millió kis teremtmény üdvözli a reggelt, mely fenségeben elbájolóbb, mint a csillagokkal teleszórt égboltozat; mikor minden bokorban megcsendül a pacsirtadal, mely a szívbe édes vágyat önt — mindez együttesen éldelve nem közeliti meg azt a gyönyört, azt a bájt, mely az én kis madaram csicsergésén elömlik . . . Ajkai mintha csak dalra, csókra termettek volna s lábai oly piczinyek, hogy a selyem fűszálon is megpihenhet. Etele rózsaszirom, itala csillogó harmat, ruhája aranyos napsugár. Mikor virágpárában meg- fürödve boldog köszöntéssel üdvözlé az otthontadó erdőt, fenn is elnémult a cherubok kara, hogy zavartalanul hallgathassák a kis madárka édes dalát s mikor az aranyos napsugár szárnyaival egyik lombról a másikra szállt, irigység fogta el még a virágokat is . . . Oh, hányszor keresém fel az erdőt, azt a fát, melynek lombjai közt fészkelt. S mint emelkedett lelkem, mikor azt a fülbemászó csicsergését haliám. Mintha rózsaujju tündérek játsztak volna aeoli hárfán... Sosem feledem, tavaszi regg volt. A nap már kibontakozott köpenyéből s teli marokkal szórta a fényt az erdei ibolyák harmattól rezgő fejecskéire. A tarka lepkék vígan röpdöstek virágról-virágra, mig a fényes hátú kis bogarak döngicsélve futkossák be a zöld fűszálakat. De mikor a kis madárka reggeli köszöntése csendült meg, elhallgatott minden... A levegő is balzsamosabb lett, a nap is melegebben sütött, az erdei rózsák is teltebb bimbókat fakasztottak. Ott állék mozdulatlanul a fa alatt s lélegzetem visszafojtva hallgatóm a kis madárka fülbemászó zenéjét. A verőfényben úszó, zöld lombok egymásba fonódva ölelkeztek s szivemet édes vágy szállta meg, hogy e kis madarat enyémnek mondhassam . . . Keblem feszült s sóhajaim belevegyültek a lágy szellő susogásába. A májusi virágok illatától a terhes szellő elvitte azokat fel a lombok közé s a kis madárka megértette . . . Mikor elcsendesült a dal, a kis madárka lejebb szállott, hogy mohó kezeimmel elérhetém. Aranyos kalitkát nem vehetek számára, tehát szivembe zártam . . . De a kis madárka nem érzi a rabságot, oly szeretetteljesen, oly gyengéden gondozom s most is oly vígan dalol, mintha a szabad ég alatt volna ott a virágos erdő ölén, a szerelmesen ölelkező lombok között . . . Oh, mily boldogító a gyönyör, mit közelléte számomra teremt . . . istenek, ne irigyeljétek tőlem . . . * A nevét kérdik e kis madárnak ? Jó . . . meg- mondon : E1 m a . . . * Óh, dalolj, dalolj kis madaram, hadd ittasodjam meg dalodtól . . . Czigarett-szikrák. :— Egy uj könyv*) — Ábrahám ősapánkról jegyzi fel a bibliai legenda, hogy neki csak egy bűne volt: a szerelem s egy szenvedélye: a czigarettázás. Ha a bibliai legenda majd érdemesnek találja egykoron az éu csekélységemmel foglalkozni, rólam is ezt jegyezheti fel. Nekem is csak a szerelem a bűnöm — egyéb bűneim mellett s a czigaretta a szenvedélyem — egyéb szenvedélyeim oldalán. Az, hogy én folyton czigarettázva szeretkezem s igy életem nem más, mint a bűnők és szenvedélyek lánczclata, nem tartozik ide — lévén az egyéni passió. *) Márkus József, Czigarett-szikrák, Singer és I Wolfner kiadása, Budapesten 1890.
