Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-03-16 / 11. szám

len közÓnynyefleiuj^Képe^iézn^mbeTtárs^vefize^ delmőt, mint Pinczehely nagyközségben, mert itt nemcsak, hogy összetett kézzel állják körül a tüzet, de — megtörtént, — hogy embertársuk szorultságát felhasználva, csak kialkudott bér mellett nyújtottak segédkezet.

Ott állott a fecskendő s ott a tűzoltóság még gyakorlatlan — de tettre kész tagja, de Pinczehely nagyközség nagyszámú lovas gazdája közül egy sem találkozott a ki fogatával vizhordásra vállalkozott volna; a szomszédos Görbő község érdemes birájának fogata volt az első, ki végre a vész helyére vizet hozott, dicséretére emberbaráti jobb érzelmeinek s nagyobb szégyenére az érdemes lovas gazdák embertelenségének !

Sem a jó példa, sem Pinczehely község érdemes birájának dicsérendő erélyessóge nem volt képes felébreszteni a lelketlen tömeg jóakaratát, sőt akadt olyan is, ki a bitó erélyes felszólítására, a választ vasvillával szándékolta megadni. S a midőn hosszabb idő múlva sikerült mégis ö—6 fogatot a vizhordásra kényszeríteni, nem akadt a sok bámuló közül, ki a fogatokkal érkező vizet kézi edényekkel a fecskendőbe hordani segítsen, mert az apák hősi példáján lelkesülő siheder-sereg, mely a tüzet vasvilláról támaszkodva bámulta, nem volt hajlandó a vizhordásra s günymosolylyal volt képes nézni az ezen munkában fáradozó néhány asszonyt s leánygyermeket, sőt az ugyanezen munkát teljesítő tűzoltókat lelkületük- höz illőleg hangosan gúnyolta is.

Mindezek daczára a még teljesen gyakoriatlan tűzoltóság fáradhatlan buzgalmának sikerült meggátolni a tűz tovább terjedését 8 esti ^ÍO órára a tűz elfojtatott.

A fent vázolt szomorú tapasztalatok meggyőzhették az egyesület barátait, hogy mennyire ideje volt egy oly testület létesítése, mely <nz emberbaráti kötelezettségnek gyakorlására helyet s embertársakat meg nem válogat, hanjm teszi a jót azért, mert azt ilyennek ismeri s teszi akkor és ott, — a mikor s a hol arra szükség mutatkozik.

De viszont a nemes czélból egyesült kis sereg is meggyőződhetett arról, hogy törhetlen összetartás

győzheti

csak a lelketlen tömeget arról, hogy

azon nemes czél, melyet magának az egyesület kitűzött, emberbaráti érzületből ered s nem egyeseknek, hanem mindazoknak egyenlően nyújt segédkezett a kik arra reft, szorulnak.

De végül meggyőződhetett a község érdemes elöljárósága is arról, hogy ezen szánalmas és botrányos állapotok megszüntetésére végre is fel kell használni azon eszközöket, melyeket a törvény kezeikbe adott s kell, hogy érvényre emelje a — most még csak holt betűként ismert — szabályokat, melyek nagyon bölcsen hozattak azon czélból, hogy ott a hol sem a szó sem egyesek jó példája nem használ, kényszeritsék a lelketleneket azon kötelességek teljesítésére, melyekkel — mint emberek — egymásnak mindenkor tartozunk.

Bonyhád, 1890. márczius 10.

Tisztelt szerkesztő ur!

A „Tolnamegyei Közlöny“ múlt számában megjelent, — Bonyhád nagyközség községi állapotaira vonatkozó közleményem végén említettem, hogy visz- szavonult biránk K. J. ur, — minden műveltsége és képzettsége daczára is, — de talán épen ennek folytán — kénytelen volt két évi hivataloskodása ideje alatt sok keserű labdacsot elnyelni, — el kell tehát mondanom; ki vétotte he ezeket tisztelt biránk által s mi tette azokat oly keserűvé, hogy biránk tovább el nem bírta azokat?

Bonyhád község elöljárósága, a birón kívül — meg a másod bíró, 12 esküdt, pénztárnok, gyám s a többiből áll: — ezek megválasztásával — a választók éppen nem törődnek. Az esküdteket nem is tartják elöljáróknak, hanem az egyébb lakosoknál valamivel felebb valónak, hanem jobban respectálják a rendőrt vagy kisbirót, (szolgák) mint az esküdt elöljárót ; — igaz, — csak is oly dolgok bízatnak azokra, a mi nem nekik valók, — a miket a községi szolgákkal kellene végeztettni egy elöljáró felügyelete alatt. — Inteligens ember nem is válalkozik e tisztségére, ilyen soha szóba sem kerül, s igy azok leginkább telkesek, kis házasok és egy két szerényebb körülmények közt levő mesteremberekből kerülnek ki, — kik egy kevés nőmet olvasás s nevének rósz leírásán kívül — a község közügyeihez épen semmit sem értenek. — A másod bíróra vonatkozólag itt az a megváltozhatlan szokás áll fen, hogy, — ha az első biró kabátos ember, — a másod bírónak telkesnek kell lenni, — ha pedig az első biró telkes, úgy

I a második kabátos; ha az egyik rom. kath., a másik luteránus. (Mikor kerül a sor a zsidókra?) Ezekkel, — a képzettség és műveltségnek ily primitiv színvonalán álló egyénekkel kell az értelmes bírónak tanácskozni, hozzá járulásukkal a község belügyeit vezetni, legfontosabb érdekeit elintézni; — ezek készítik a keserű labdacsot.

De itt van a törvény rendelte képviselő testület is, mely itt 40, 20 virilista és 20 választott tagból áll, — utóbbiak — legalább fele részben — az esküdtekről elmondott qualificatióval biró lakósokból választatnak s csak is számban szaporítják a képviselő-testület tagjait.

A képviselő-testület tagjai legtöbb esetben oly közönyösek, hogy, vagy alig jelenik meg a gyűléseken a 40 személyből 5—6 és akkor a legfontossab ügygyei mit sem törődnek különösen, ha a tárgysorozaton levő tárgy személyes érdeküket hátiányosan nem érinti, — vagy pedig a legőletre valóbb, köny- nyen, minden anyagi megterheltetés nélkül kivihető ügyben — megfoghatlan módon annyira makacskodnak és úgy viselik magukat, hogy azt indokolatlanul elejteni kell.

A virilista képviselő pedig alig 1—2-szer vesz részt az üléseken.

Ha képviselő-testületünk üléseit megfigyeljük, önkénytelenül azon meggyőződésre jutunk, hogy nem vagyunk, mi érettek — önkormányzatra; — mert már a képviselő-testületi tagok felének választásánál

— nem tudjuk megítélni: mily hivatása van a választandónak, — tehát milyen egyént lehet oda czól- szerüen használni, — nem nézzük az órtelmessóget, nem tekintjük azt, hogy a megválasztott ennélfogva,

— de különösen egyéb állása és hivatásánál fogva tud-e, akar-e a község érdekében hasznosan tenni, hanem — ha már a választáshoz elmegyünk ős — választjuk azt, ki épen jó barátunk, yugy ki Szavazatunkért megkért: nem tekintve azt sem, az illető például mint tanító vagy alkalmazott hivatalnok rendelkezik e a kellő idővel, hogy a gyűléseken csak részt vehessen is, — elég független jellem-e, hogy véleményét őszintén nyilváníthatja, s ha igen, — van-e abban köszönet? De a megválasztottak is — e közbizalommal honorált — tisztséget nem tartják oly fontosnak, hogy csak egyik is erre magát képesnek nem találná, hogy érdemesnek találná, az általa épen nem ismert községi törvényt csak egynek is elolvasni; a gyűléseken- akkor jelennek meg, ha épen reá érnek, a szőnyegen forgó tárgyat csak ott isha

felfogásuk

engedi, — hozzá

mervén meg, szólni nem lévén képes, — hallgatnak — vágy ha egynek másszor nagyot akarnak mutatni, ha magukról beszéltetni akarnak, — úgy beszélnek olyant, — mit jobb lett volna — elhallgatni s mert a virilisták épen nem, vagy nagy ritkán jelennek meg a gyűléseken, következnek oly határozatok, melyek a p i 1 u- lát oly keserűvé teszik, hogy érteimes ember gyomra el nem birja azokat.

így van az széles Magyarországon, minden megyében, nagyon sok községben, — igy van, mert nincsenek meg az értelmes elemek, — ős a hol azok megvolnának — közömbösek, a községi ügyekbe tényleg befolyni, nekik derogál; ennél fogva oly egyének, kik alig tudják nevüket nagy nehezen le- irui, kik műveltségűket az istálóban, vagy a legelőn nyerték, egyének, kik nem képesebb felsőbb hatósági rendeleteket olvasni, annál kevésbé megérteni vagy alkalmazni, — ezek hazánk községeinek többségében gyakorolják ős vezetik az önkormányzatot, — de nem csak a község belügyeit intézik ily elemek, hanem még azon felül a kormánynak nagyou sok és fontos érdekeit képviselni hivatvák, — hogy mi ennek következménye, azt legjobban tudják azok, kik a közigazgatásnak várva-várt rendezését sürgetik re- mélyvőn, hogy avval a községek önkormányzatában is javulás fog bekövetkezni.

Nem kellene ily szomorú állapotoknak nálunk lenni, a hol az alkalmas elemek megvannak, a hol azokat feltalálni lehetne, ha vissza nem vonulnának.

— Itt a választók megtalálhatják az alkalmas embereket, — de ne kérdezzék: rom. kath-e, luteránus-e ?

— gazdag-e, szegény-e? paraszt vagy ur-e? barát-e nein-e ? — hanem igen: mindenekelőtt jellemes-e ? kópes-e ? önálló — ős elég erőlyes-e ? ezekből válasszák meg az elöljárókat. — Mivel pedig ez csak hosszabb idő, — vagy is a jelenlegi elöljáróság hivataloskodása idejének lejárta után jövő újévkor lesz lehetséges, — nehogy az akkor választandó uj elöljáróság a „fáktól ne lássa az erdőt,“ — azaz olyan chaost találjon, melynek eltávolítása előtt mi üdvöst czőlszerüt ős foganatba venni nem lenne képes, a mostani elöljáróság már egyengesse az utat, keszitse

I azt el úgy, hogy 1891. év elején reá léphessen és azon haladhasson. — hogy ezt elérhessük, oly intéz- kedésekre volna szükség, melyeket kellően indokolva szívesen elősorolnék, ha attól nem félnék, hogy a t szerkesztő ur — amúgy is hosszúra nyújtott, soknak, talán unalmas közleményemet a papírkosárba dobja!

.............Y.

TÖ

VISEK. ~~4

Márczius 15.

Miről hirlapirhatna e tájban az ember, mint a világraszóló nagy napról, márczius 15-dikéről!?!... Úgy van! Legyen most még e rovat is, e humoros lap-mező is, ama komoly és nagyhorderejű eszmének szentelve, mit márczius 15. hirdet a magyarnak mind a világ végéig! Sőt zengjen e napról — kivételesen — még a leghitványabb „különfélék“ rovaténak (melyre e zseniális világban alig-alig lehet már a szerkesztőknek egy-egy közönséges észjárású egy. szerű halandót megkaparintani !) legparányibb petitbetűs szerény közleménye is!-------- Hogy igy akár

a b

ajos (férfi) akár a bájos (nő) olvasó veszi kezébe lapunkat és a saját gusztusa szerint akár melyik rovat futva és fitymálva olvasása által tetszik neki magát delektálni, mindenütt egy-ugyanezen ész- mekörbe ragadtassák az olvasás által, — s miként az egyptomi kéjutazók fülébe folytonosan a szamárhajtó gyerkőezök „baksis“ szava cseng: azonkóp- pen ma minden hazai lapnak minden rovata márczius 15-ről zengjen; a komoly vezőr-czikk hazafias hangon mennydörögve; — a szellemes tárcza kedvesen csevegve; — az irodalmi csarnok Theafrasztus Paracelsus Bonbasztus kómesz de Ho- henheim-féle szóvirágos, bombasztikus, pendülve-len- dülő csattogó kadencziákkal, kín-rimekkel ékesen felruházott versekben nyögdócselve; még a vidéki levelek is, lehányva most szokott unalmassá- guk pongyola köznapi ruháját (tudom, hogy jaj nekem e szóért!...) s felöltve a közlelkesedős ünnepi köntösét, hadd szóljanak e nagy napról dicsőítve, elragadtatással; szerény tövisem most ne szúrjon, sőt benne a humor pezsegjen, a jó kedv mosolyogjon, a tavaszi öröm kaczagjon, a szent irás ama mondása szerint:„a hegyek és halmok dicséretet énekelnek és a mezőnekmin- den fái kézzel tapsolnak.“

Legyen ma öröm és vidámság mindenütt, — a szívben, az arezon, a szemben, a házban, a hazában, a palotában, a kunyhóban, fent és alant egyaránt. Fent a vógetlen magasban tisztábban ragyogjon az ég kék azúrja, — lent a kicsiny völgy békés ölón szebben nyíljék, pompásabban illatozzék a kikelet szende kők ibolyája. Legyen ma ünnepe minden magyarnak, közös nemzeti ünnepe, melyen a szivek érzelmei összeolvadjanak, az emberek testvóresülje- nek ! .. .

(No de elég a lelkesült ömlengésből! Ne vegyük el a vezőrczikk és tárcza-irók stylusát; beszéljünk rovatunk szokott tréfás hangján a továbbiakban :)

* *

Az a kérdés lett fölvetve e napokban egy úri társaságban, melyben csekélységemnek is szerencséje volt jelen lehetni, hogy ki ünnepli meg legjobban az időn márczius 15-dikőt? — A felelet atinyiféle volt, a hány a fej.

Némelyik úgy vélte, hogy legigazabban ünnepel most a balpárt, szívből üdvözölve a nagy Tisza Kálmán régen várt bukását. Hát bizony igaz, hogy ez a márczius 15-diki öröm, a Tisza 15 éves uralma letűnésének forrásából is merítheti a maga lól-ita- lát, mert hisz ezt igen sokan igen régen várták; de én ennek nem örülök, mert hitem az, hogy a múlt meddőségéért, nem kárpótól a szép jövő kecsegtető reménye, ha csak Kálmán bátyánk megint vissza nem csap a jó balpárthoz, hogy újra felzendüljön — mint zengett egykor ajkainkon az emlékezetes nóta:

„Tisza, Ghyczy, Böszörményi

Tudják az alkotmányt védni!“

No, ez is meglehet, de ón nem hiszem. Ámbár van példa rá! íme szegény Mártin Fránczi — Isten, világ tudja, — mindig becsületes kormánypárti volt, — lakásán volt a párt central-bureau-ja, mégis mint 48-as halt meg! . .. (Mindenki olvashatta koporsóján: élt 48 évet!) Hát még az is megeshetik, hogy Tisza bátyánk visszafordul, — már vagy úgy, mint ón vélem: a bal-pártra, — vagy úgy, mint Pali bácsi fél: a miniszterségre! Majd elválik.

Másik azt vélte a föntebb említettem úri társaságban, hogy legigazabban ünnepelnek most, már-