Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-03-09 / 10. szám
ICL szám. XVIII. évfolyam. Szegzárd, 1890. márczius 9. KÖZIGAZGATÁST, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI Előfizetési ára: Egész évre . . . . . 6 frt — kr. Félévre ..................3 „ — „ Negy edévre . . . . 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. HETILAP. +—:—— -----------------------*—*—+ Me gjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr. I Hirdetések jutányosán számíttatnak. 4-r........ - ■ - - ------------— ■ T SZ EEKESZTŐSEG: Bezerédj István-ulcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. A társadalom büntetési joga. — Válasz X. úrnak. — Köszönetéin X. úrnak, hogy lapunk 8. számában »Modern respublika« czimü czikkememet egész figyelemmel olvasá el, különben alig adhatott volna oly átgondolt, tárgyilagos kifejezést azon benyomásoknak, miket czikkem benne keltettek. De különös köszönetem, mert ezek a reflexiók alkalmat adnak nekem e kérdésben még egyet s mást elmondani. De mielőtt a dolog érdemére térnék, engedje meg X. ur, hogy egy tévedését — melyet nem rosszindulatból eredetinek tartok — némileg helyreigazítsam. És pedig azt, mikor engem a felől kíván megnyugtatni, hogy »van Bonyhádon elég hivatott ember, | ki vigyázná — ha arra egyáltalában szükség volna — hogy a társadalom állal botrány ne követtessék el.« Bocsánat, de ez a megnyugtatás nagyon is sántikál. Higyje meg nekem X. úr, hogy nemcsak Bonyhádon, de minden városban vannak tisztességes és arra »hivatott« emberek, kik vigyáznak eleget arra, hogy ne legyen botrány, de azért — sajnos — biz az elég gyakran fordul elő. De meg azután a botrányok megakadályozására hivatott sok tisztességes ember daczára meg van a saj tóna k az a joga, sőt kötelessége, hogy a társadalmat, annak legparcziálisabb momentumait is ellenőrizze. Tisztán e szempontból szólaltam én fel, mikor egy tekintélyes, fővárosi lap informacziójára támaszkodva a bonyhádi esetetet — mely ha tényleg megtörténik, bizony hallatlan botrány lett volna — szellőztettem. Most néhány megjegyzést óhajtok tenni X. úr czikkére; Azt hiszem, tárgyilagos megjegyzéseim elfogják oszlatni azon kételyeket, melyek miatt czikkem egyes helyeken ellentmondásra talált. Miért nem ért X úr velem egyet? Saját szavai szerint először azért nem, mert a büntetésnek nem egyedüli czélja a sújtás, hanem a javítás is; másodszor, merta társadalom nem hivatott ott büntetni, hol a törvényes bíróság már büntetett s végül harmadszor, mert a keresztény vallás tételeivel ellenkezik. Vegyük sorra e pontokat. Soha, teljes életemben nem állítottam azt, hogy a büntetésnek czélja csak a sujtás, sőt ellenkezőleg: nem egyszer adtam kifejezést abbeli nézetemnek, hogy a büntetésnél nem szabad megfeledkeznünk annak ideális czéljáról: a javításról sem. Hányszor fakadtam ily alkalmaknál nagy Széchenyink e felkiáltására: »Hiszen úgyis olyan kevesen vagyunk!« Olvassa csak X. ur régebbi czikkeimet, melyekben e kérdés érintve van s meg fog győződni róla, nem kétlem, hogy én a büntetésnek czélját nem egyedül a sujtásban keresem. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a törvény teljes szigora alkalmaztassák. Azt az állítást pedig, hogy a társadalom nincs hivatva büntetni, ott, hol már a törvényes biróság bünteteti, nem fogadhátom el, mert meggyőződésem tiltakozik ellene. Ha azt a váltóhamisitót, árvapénz-sikkasztót, ki protekczióval ki tudta eszközölni, hogy csak 1—2 évre ítéljék el, a társadalom újra örömujjongva, lelkesült lapsokkal fogadja vissza kebelébe a nélkül, hogy a bűnös a megér- demletl tiszlitótüzön átment volna, bizony a törvény rideg rendelkezése — az én nézetem szerint — tökéletesen illuzóriussá válik. S X. ur nagyon rosszul Ítél, ha »lovagiasságnak« tudja be ezt a társadalom részéről, mikor az egy morális és fizikai sülyedés pocsolyájában I hentergőt újra aranyos ruhába öltöztet. Nem j »lovagiasság« ez — higyje meg — hanem kóros tüneménye annak a betegségnek, mely j lidérczként nehezedik ránk s melynek neve j k o r r u p c z i ó. Arra a pontra, melyben a vallás tilta- I kozásáról szól,, nem terjeszkedem ki. Mert mi- J kor komoly diskuszsziónál — hol csak reális alappal biró érveknek van helye — a vallás ! köpenyével akarnék takarózni, mindig eszembe I jut a gyáva római, ki a nyomában levő el- I lenség elől mindig a nyitva tartott Janus j templomába menekült, hol tudta, hogy ott nem sújthat le rá az ellenség dárdája. Van még egy passusa X. ur czikkének, I mit szó nélkül nem hagyhatok. Nagy tévedés TARCZA. Csendélet. Lágyan ring a könnyű bö'cső Éji lámpa fényinél; Bölcsőben parányi gyermek, Kis leányom gőgicsél. Ajka piros, álla gödrös, Kis kacsója szikraság , . . Ránk mosolyg oly bájolón mint Rózsabokron a virág! Hogyha alszik, s álma közben Néha- néha fölnevet: Boldogító édes érzés Hatja által telkemet. Álma fölött altatónak Zendül édes játszi dal . . . E kis gyermek kis szobámban : Mennyet földet áthidal. Lágyan ring a könnyű bölcső, Édes anya rengeti; Öröm ül itt minden arezon S minden olyan ünnepi. Boldogság honol lakomban . . . — A minőt csak Isten ád Feleségem kis leányom Szerettetel fonnak át! E kis ház minden világom, Nékem az üdv itt virul . . . Álmaimnál bölcsődal zeng Újra — és hajnal pirul. Feledvék a tört remények, E rongy élet gondjai: Rám borulnak enyhén, lágyan : Rózsabokrok lombjai. Lágyan ringó könnyű bölcsőt Én is sokszor rengetem, Mikor benne angyalokkal Játszva, alszik gyermekem, Lelkem — fölötte megállva : A jövőben andalog . . . Szeressétek a kis Erzsit Míg csak él, jó angyalok! A duna-földvári sz. Ilonáról czimzett ben- ezésrendi apátság története. (Vége.) A földvári apát kitűnő helyet foglalt el az akkoriban fennálló apátságok fejei között. Kitűnik ez 111. Honodus1) pápának 1225-ről kelt s a váczi püspökhöz és földvári apáthoz czimzett leveléből, melyben meghagyniik nekik, hogy sz. Márton szerzetének a különféle szenvedett károk fejében II, Endre királytól elégtételt nyerni iparkodjanak. Abból pedig, hogy a pápai adójegyzékben Stephanus de Felduar 1332 3-ban 100—IOO banálissal, 1335-ben félmárkával, 1334-ben két garassal van megróva, mig mások 20—30 banalist fizettek, az apátság gazdaságára következtethetünk. l) Mouuin. Vatie, A szerzett kebeléből választott apátokról többet nem hagyott hátra a mostoha múlt; mert hogy Tamás, kinek jelenlétében Filios szegzárdi apát Peterd földét eladta, dunaföldvári apát volt-e, biztosan el nem dönthetni. Az apátság birtokát egy 1630-iki leltár szerint a következő, az eger-egyházmegyei Sáár apátsághoz tartozott javak képezték: A 24,543 hold területű Duna-Földvár, melyet 1199-ben Imre király2) adományozott a monostornak; a szomszédos Kömlőd, melyet 1145-ben még Joachim de genere Zeenthema- goch birtokolt; a somogyi Révfalu s Akolás3) a fejérmegyei Karácson-Szállás, Kúnfalu, Előszállás és Pázmánd. 1740-ben, midőn Földváron, Kömlődőn s Kéren kívül alig bírt mást s midőn a török uralom s a Rákóczy-féle lázadás okozta károkat még ki sem heverte az apátság, 5000 frt hasznot hozott birtokosának. A szerzett kebeléből valószínűleg 1461-ig választattak az apátok, a mely évtől kezdve az apátság jövedelmeivel s czimével jeles világi főpapok tisztelteitek meg koronás fejedelmeinktől. A monostornak ily apátjai közül már többnek nevével találkozunk. 1461-ben az ágostai püspök bírta a földvári apátságot, mint kommendát. Ez apáttól — s convent- jétől — a pécsi püspök helyettese ugyancsak ez évben azt kéri, hogy jobbágyaik az 5 köböl abrakot, mit eddig jószántukból adtak, ezentúl se tagadják meg. A nyolezvanasokban Várdai Péter1), később ka2) Tibold: Világtört. Zsebszót.3) Rupp somogyinegyeinek mondja Akolást. Valószínűbb volna tán hogy a Paks mellett létező mai Akalacs pusztá ez, | Hibázik ilyenformán Nagy G.. ki a Tud. Gyűjt. 1836. VI. igy szól • »V. P. volt először földvári Apát ur.«
