Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1890-12-21 / 51. szám

rült körvadászatot rendezett, melyen jelen voltak: ! Gróf Corsey Sándor, Szluha Miklós, Szluha Sándor, Szlulia János, Koller Tivadar, Koller Pál, Poór Gusz­táv, Vantsay Miklós, István és Dezső, Fó»yfy Kál­mán, Mészöly Gusztáv, Balassa Gyula, Dr. Ragályi Lajos, Rátkay László, Hőke Lajos, Huszár Imre, Hu­szár János, Tamási Kálmán, Geiger Dezső, Szüts Endre, Fűrész József, Gebhardt Lajos, A vadászat eredménye 187 nyúl, 7 fogoly. Vadászat után a tár­saság az alsó-szent-iványi kastélyban esetebédre gyűlt össze, melynek kedélyességét a világos reggel Szakította félbe.- Karácsonyfa. A kis Jézuska, a kinek a kis­dedek és szegények a legkedvesebb gyermekei, az idén is megemlékezik róluk. A szegzárdi nőegylet saját szegényei számára pénzsegélyt ad Karácsony alkalmával, mely czélra a választmány 50 frtot sza­vazott meg; e czélra az egylet érdemdús elnöke Döry Dónesné úrnő 25 frtot és özv. br. Augusz An- talné szintén 25 frtot ajándékozott. A kisdednevelési egylet által fentartott óvodában a karácsony-estélyi ünnepély e hó 24-én, 5 órakor, — a rom. kath. óvodában pedig ugyanaz nap délután 4 és fél óra­kor kezdődik az ünnepély. — Dömötör László a tolnamegyei gazdasági egyesület ti tára folyó évi deczember hó 21-ón dél­után i és fél órakor Szegzárdon az újvárosi rom. kath. iskolában fogja folytatni felolvasását és pedig ez alkalommal a szőlő mi velősről. Karácsonyi gyermekünnepély. A szegzárdi alap- nevelési-egyesület által fentartott szegzárd-belvárosi kisdedévé intézetben a szokásos karácsonyi ün­nepély 24-én (vagvis szerdán) délután 5 órakor veszi kezdetét, melyre minden szülő s gyermekbarát szívesen láttatilc. Ugyanekkor osztatnak szét a Jé- zuska-hozta ajándéktárgyak, melegebb ruhanemüek is, az intézet szegényebb sorsú növendékei közt. Hisz- szük, hogy a közönség ez alkalommal is élénk ér­deklődésével fog adózni a kedves kisdedek eme szép ünnepélye iránt! A „Szegzárd-tolnavármegyei Rabsegélyzö- Egylet“ 1890. évi deczember hó 21-dikén délelőtt 11 órakor, a szegzárdi kir. törvényszék pólgári ta­nácstermében választmányi ülést tart. Tárgy- sorozata: 1. Az igazgató-választmány évnegyedes je­lentése. 2. Katus Mihály kiszabadu11 Tegjencz agárdi lakosnak segély iránti kérvénye feletti határozat- hozatal. — Egyházi ének. Folyó hó 19-én a szegzárd-uj- városi templomban a pócsegyháztnegyei clericusok közül Tóth Béla, Cselenkó János és Kiss Lajos, va­lamint Éber Márton, Pappert Ferencz és Mirth László közreműködésükkel Éber Géza clericus vezetése ős orgonakisérete mellett a hajnali mise alatt több egy­házi éneket igen sikerültén adtak elő. — Adakozás. A szegzárdi rom. katfi. ovoda ka­rácsonyfájára Hanny Gábor szegzárdi apát-plébános 5 frtot. Fáith Lajos ős Razglia Lajos 1—1 frtot ado­mányoztak.- Áthelyezés. König Lajos pénzügyőri biztos Tolnáról Yág-Ujhelyre, helyébe Tolnára Smerál Fá­bián vág-ujhelvi biztos helyeztetett át. — König urat a tolnaiak őszinte sajnálkozása kíséri. — Birtok vétel. Dr. Szigeth Gábor a paksi ha­tárban 00 holdnyi homok területet vett meg, holdját 140 írtért fizette. A szép területet szőlővel fogja a tavasz folyamán betl>tettetni.- Nagy vadászat, volt Hogy észen gr. Apponyi Géza vadászterületén, mely alkalommal több mint ezer darab ejtetett el. A pompásan sikerült vadásza­ton részt vettek: gr. Széchenyi Sándor megyénk fő­ispánja, gr. Schőnbom Arthur, gr. Széchenyi Lajos és Emil, gr. Zichy Aladár és Perczel Dezső orsz. gyűlési képviselő. — Hosszú karácsonyi szünidejük lesz az idén a tanulóknak, amennyiben az 1891. január hó 2-án kezdődő népszámlálás miatt az előadások csak jövő év január hó 12-én veszik ismét kezdetüket. A nép- számlálást tudvalevőleg országszerte a népiskolai ta­nítókkal végeztetik.- Jótékonyság. A szegzárdi belvárosi ovoda s az újvárosi menház karácsonfájának fölszerelésére adakoztak: Br. Augusz Antaluő 20 frt, Mikó György l frt, gróf Széchényi Sándor 5 frt, Steinsdörfer Jó­zsef 50 kr, Kramer Ármin 40 kr, Reichl Sándornó 30 kr, Dr. Pirnitzer Bélánó 50 kr, Hirsch József 50 kr., Szabó Lajosnó 30 kr., Fahrner János 1 frt, Özv. Albanich Györgyné 1 frt, dr. Leopold Kornél 1 frt, Mayer Mária 50 kr., Hoffmann Sándorné 1 frt, Babos János 1 frt, ifj. Mayer János, Bodnár 1st- , vánnó, Pollák Ignácz, Háry Ede 50—50 kr., Tóth | Gyuláné 1 frt, Boros Gyuláné 30 kr., Mehrwerth Ferenczné 40 kr., Özv. Dór Jáuosnő 20 kr., Fischof Károlyné, 30 kr., Ferdinand Antalné 30 kr., Ferdi­nand József 50 kr., Ferdinand Béla 50 kr., ifj. Szűcs Józsefnó 20 kr., Salamon Lipót 20 kr., Wilhelm Edőné 30 kr., dr. Heidekker Béla, Bátory Elek, dr Szigeth Gábornó, Pirnitzer József és fiai, Braun Ber- nátné, Goldberger Mórnó, 1—1 frt, Bien Ármin 50 kr., N. N., Kiss Károlynő 20—20 kr., Leicht Lajosné 1 frt, dr. Steiner Lajos, Oszolyi Károlyné 50—50 kr., Baráth Zoltán 1 frt, Salamon Ármin 100 drb süteményt, Kálmán Jánosnó 50 kr., Steinekker Fe- reneznő 1 frt. Krammer Jánosnó 50 kr., Gál Kál­mánná 20 kr., Molnár János 50 kr., Nyitray Lajos 30 kr., Moudry Hugó 30 kr., Szondy István 50 kr., Dezseöffy Géza, Hirling Ádám, dr. Hilbert István, Papp Lajosnó, dr. Spányi Leo, Forster Ferencz, Pesthy Mór, Fördős Dezső, Fördős Vilmosnő 1—1 frt, N. N. 20 kr., dr. Lévay Ignácznó 50 kr., Mehr­werth Lajos, özv. Pápő Gyuláné 30—30 kr.. Nagy János 40 kr., Döry Józsefnó 3 frt, összesen 67 frt 60 kr. Fogadják a nagylelkű adakozók az intézet nevében legmélyebb köszönetünket. Sass Istvánná elnök, Krammer János titkár. — Közgyűlés. A szegzárdi polg. olvasókör ez évi utolsó közgyűlését folyó hó 26-án délután 2 óra­kor tartja, melyen a hírlapok és folyóiratok megren­delése és elárverezése fog eszközöltetni; a jövő évi tisztújító közgyűlés pedig 1891. január hó 4-én, dél­után 2 órakor lesz megtartva. — A „Szegzárdi korcsolyázó-egylet“ által a terv­ben lévő korcsolya csarnok építési alapja javára Szegzárdon 1891. január 17-én a városi nagy vendéglő dísztermében zártkörű tánczmulatságot tart. Személy-jegy 2 forint; család-jegy 5 foirnt; karzat 1-ső sor 2 frt, a többi sor egy frt. Kezdete 9 Óra­kor. Jegyek előre válthatók a bizottsági pénztárosnál és este a pénztárnál. — Újabb adomány a szegzárdi rom. kath. óvo­dának. Dr. Feszti Károly pécsi kanonok 20 frtot, Kardos Kálmán Baranya vármegyei főispán 5 frtot adományoztak az ovoda javára. — Választás. Tolnán a képviselő-testületi tagok választása folyó hó 11-őn ejtetett meg. Megválasz­tattak az I. kerületben: Merkl Lőrincz, Zsidó József, Hága József, Müller Antal póttaggá: Potyondi János, a II. kerületben : dr. Varga Pál, Potyondi János, S",haffler Antal, póttaggá: Hága Ádám, a III. kerü­letben: Schelly József, Farkas György, Ackermann János és póttaggá: Tóth György. — Az érdeklődés általában, de különösen az értelmiség részéről igen lanyha volt. Legtöbb szavazatot az I. kerületben ad­tak be, számszerint 56. — A dombóvári önkéntes tüzoltő-testület saját czóljaira a „Korona“-szálloda nagytermében 1890. évi január hó 10-én tombolával egybekötött zártkörű tánczvigalmat rendez. Belőpti-dij: személjegy 1 frt. Családjegy 2 frt 50 kr. Kezdete 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Évi vizsga. A szegzárd-tolnavármegyei rab- sególyző egylet által lótesitett rabiskolában az évi zárvizsga folyó év deczember hó 28-án, azaz jövő vasárnap délelőtt 10 órakor fog megtartatni a taní­tásra szánt helyiségben ; nevezett egylet választmánya ma délelőtt 11 órakor a szegzárdi kir. törvényszék­nek polgáx'i tanácstermében ülést tart. — Nyilvános köszönet. A szegzárdi polgári fiu- ós felső leányiskola tek. igazgatósága a nevezett is­kola könyvtárának fölösleges példányaiból összesen 25 darab hasznos könyvet ajándékozott a szegzárdi iparos-ifjak önmüvelődősi egyletének könyvtára szá- I mára, mely nemes adományért lapunk utján mond hálás köszönetét az önmivelődósi egylet elnöke. — Karácsonyfa. Minden szülő igyekszik gyér- ■ mekeit a kis Jézus születésének napján valamely kedves ajándékkal meglepni; legjobban örvendenek az ártatlan szivek a karácsonyfának, melyet szerin­tük az angyalok hoznak a kis Jézustól, a csillagos égből. — A karácsonyfának díszítésére legalkal­masabbak az e czélra készült díszes különféle ezu- korka csecse-becsők, melyek igen nagy választékban kaphatók özv. Mutsenbacher Károlynónál Szegzárdon a Szóchenyi-utczában.- A tolnamegyei gazdasági egyesület a nagy- móltóságu minisztérium támogatásával egy bika-vá­sárlási alapot lótesitett, melynek feladata a várme­gye összes községeit a legjobb bika apa álla- | tokhoz árkedvezmény és részletfizetési engedménnyel juttatni. Felhívja azért a köz­ségek elöljáróit, miszerint bika-vásárlási szándékukat a toluamegyei gazdasági egyesület elnökségéhez — Szegzárdon folyó évi deczember hó végéig bejelentsék. Felhivatnak viszont az egyes gaz­dák, miszezint a kitűnő minőségű pinka fői pokró- ezok — Szegzárdon a tolnamegyei gazdasági egye­sület titkáránál megtekinthetők ős megrendelhetők. Nem különben a kik bármiféle gazdasági czikkeket venni vagy eladni szándékoznak, ezen szándékukat a tolnamegyei gazdasági egyesület titkárához Szegzár­don bejelentsék. Ezen hirdetések az „egyesület érte­sítőbe“ az ingyenes hirdetések közzé felvé­tetnek. — A tolnai laktanya. Nagy az elkeseredés Tol­nán a törvényhatósági bizottság legutóbbi gyűlésén hozott ama határozata miatt, hogy törvényhatóság által a községtől meg venni szándékolt laktanyáért a vármegye csak 75000 frtot akar adni. — A lakos­ság tömegesen keresi föl az elöljáróságot ős képvi­selőket, követelvén, hogy a laktanya valódi értőkén alul semmi féle körülmények közt el ne adassák, minthogy ebben az esetben a lakosság fél — és igen jogosan — az agyon pótadóztatástól. — Heti műsor, folyó évi deczember 21-én va­sárnap „V ereshaj u“. Eredeti énekes népsz. 3 felv. Irta Lukácsi Sándor. Folyó évi deczember hö 22-ón hétfőn, Klizsnik Ede világhírű majomutanző ta­nítványa Uff Birk Vilmos urBécsből mint vendég első és utolsó előtti felléptével színre kerül: D o m i az amerikai majom, vagy: a s z e r e- csen bosszú. Nagy meló dramatikus történeti színmű 4 felv. Irta Nesztroy ford. Fáncsi Lajos. Ked­den folyó évi deczember 23-án a vendégművész utolsó felléptével ugyanez. Miután az igazga­tóság e hírneves vendég művészt tetemes «. kiadás mellett csak is két előadásra volt szerencsés B ács­ból megnyerhetni, — pártfogási szempontból báj rak vagyunk e hírneves vendég művészt a n. é. közön­ség szives pártfogásába ajánlani. — Folyó évi de­czember 24-én szerdán Karácsony böjtje miatta színház zárva leend. Folyó évi deczember 25-én csü­törtökön Karácsony első n a p j á n színre ke­rül í „A Nótás Kati“. Eredeti énekes népszínmű 3 felv. Irta Győri Vilmos. Folyó évi deczember 26-án pénteken Karácsony másnapján „A tót leány“. Eredeti énekes népszínmű 3 felv. Irta Almásy Tiha­mér. Folyó évi deczember 28-án szombaton szinre- kerül: „Mátyás király lesz“ 100 aranyos pá- lyadijjat nyert eredeti látványos színmű 5 felv. Irta Szigligeti Ede. Folyó évi deczember 29-én vasárnap adatik: „A c z i g á n y p r i n c z“. Eredeti énekes bo­hózat 3 felv. Irta Szigety József. — A szegzárdi m. kir. pénzügy-igazgatóságnál üresedésbe jött IT. oszt. fogalmazási és állami vég­rehajtói állásra hirdetett pályázat e hó 20-án járt le. — Hűtlen kereskedő-segéd. Márton Kálmán új­városi kereskedő a napokban bocsátotta el üzletében alkalmazott Trischler Gyula kereskedő-segédet, mi­vel veszedelmes szerelmi viszonyt szőtt egy újvárosi menyecskével; most azon sajnos tapasztalatra jött, hogy segédje őhozzá sokkal hűtlenebb volt mint imá- dottjához. Ugyanis olyan dolgokat fedezett fel, me­lyek miatt feljelentést tett hűtlen segédje ellen. — A szegzárdi keselyüsi hajó állomásra csü­törtökön nagy nehezen vontatták be a Kalocsa-uszódi állomások stégéit; — úgy szintén itt szorultak és telelni fognak „Johann Paptist“ ős „Polux“ hajók 9 uszály hajóval együtt. ***— Vonatösszeütközés. A budapest-pécsi vonal Kurd-Csibrák állomásán a Kelenföldről jövő vonat az állomáson állóval összeütközött. A két gép és több kocsi sérülésén kívül más baj nem történt. — Az első hó immár megérkezett s a tél kez­dete valóban télies színben mutatta be magát; tar­tóssága most már annyival is inkább valószínű, mert a föld talaja a hó esését megelőző fagy által kellőkép elő lett készítve. — Lopott karácsonyfák. A szegzárdi csendőr­ség az urodalmi erdőőrök feljelentésére két tolvaj legényt tartóztatott le, kik az erdőben a most nagy kelendőségnek örvendő karácsonyfákat vagdalták le és árusították el. — Betörés. Tolnán folyó hó 14-én virradóra kirabolták Horváth József földmivest. A tettesek az udvar felöli ablakon hatoltak be az első szobába s elvittek körülbelül 100 frt értékű ágy- ős fehérnemű közt levő 210 frt készpénzt. — Ifjúsági olvasmányok. Nem lehet kedvesebb ajándék egy törekvő tanulóra vagy serdülő leány­kára, mintha szülőik egy egész éven át két heten- kint megjelenő ifjúsági folyóirattal kedveskednek nekik. E czélra legalkalmasabbak a „Hasznos Mulat­tató“ és a „Lányok Lapja“, melyek Dolinay Gyula I ifjúsági iró szerkesztése mellett immár a 16-ik élet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom