Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-12-07 / 49. szám
lajdonosa belátta, hogy az a szív már nem az övé ’s hogy nem uralkodhatik fölötte. És mi történt ezután ? Hisz épen ezt akarom elbeszélni; egy kis türelmet kérek hölgyeim és mőrsőkeljók kissé kíváncsiságukat; mert ha oly túlságosan követelők, úgy — a „hölgyeim“ megszólítás nélkül is — mindjárt kiderül, hogy nőkkel van dolgom, Hogy tehát a „szép“ történetre visszatérjünk, fájdalom azt kell konstatálnunk, hogy az ifjú érzelmei a hölgy kebelében nem találtak visszhangra, minden valószínűség szerint csak azért, mert „0“ — a hölgy — egy kukkot sem tudott azon érzelmekről, melyek — őt az ifjút — oly annyira lelkesítették. Ily körülmények között jó tanács aranyat ért volna és nagyon valószinüen az ifjú szerelmi sóhajai látszottak arra kárhoztatva, hogy raeghallgattatlanul enyészszenek el, mintha azzal kellene lakolnia, hogy a szép hölgy megpillantása által okozott szive sebének áldozata legyen. Ezen szomorú történetnek még egy bökkenője volt, hogy t. i. az ifjú hős — külföldi lévén — nem beszélhetett a hölgy anyanyelvőn, a mi még a közeledés lehetőségét is kizárni látszott. — Ez az emberi tragikum mégis csak megható betetőzése ! Midőn a „szép“ Zsiga ennyire jutott, azon eszközök és módok felett kezdett gondolkozni, melyekkel értésére adhatná, hogy mennyire szereti, imádja őt! Csakhogy ezt könnyebb volt elgondolni mint megtenni! Mert eltekintve attól, hogy nyelvi ismeretei is korlátokat szabtak, mint idegen — alig juthatott a hölgyet környező körökbe. De hisz a szükség és szerelem találékonyuvá teszik az embert s nem éppen nagy megerőltetés kellet hozzá, hogy hősünk a következő eszmére bukkanjon. 0 ugyanis ekként gondolkozott: „Hanem tudom prózában kinyilatkoztatni szerelmemet, előveszem a lantot s a dal szárnyain küldöm hozzá érzelmeim kifejezését.“ Hisz a dal mindig kiváló hatással van a női fülecskékre, hát még egy éji szerenád. A mit gondolt, meg is tette. Midőn az éj felvevő sötét köpenyegőt, a mi hősünk is felvette felső kabátját s szerelme tárgya ablakánál, hallgatva ideálja valóban szép zongorajátékát, költeni kezdett a szegény. Irma a zongoránál 1 ... . Ah! mig ő ott ül, és hangszerén Csal ki szép mennyei hangokat, Ablaka alatt künut állok én, Szivem iránta táplál vágyókat. Nagy, hatalmas vágy száll szivembe, Legyek szellem ’s láthtatlanul.“ Férkőzzek hozzá, hogy szemembe Mondja „szeretlek múlhatatlanul.“ A szép művésznő kedves arczát, Bájos vonásit igy láthatom, Legyőzőm majd szivem nagy harczát, Ha játékát közel csodálhatom. Ezen szerény kívánsága azonban légalább egyelőre nem teljesülhetett s igy kénytelen volt visszatérni éji sétája tulajdonkópeni czéljára. Megvárta, mig a közeli toronyóra tizet ütött (mert azt már megtudta, hogy ekkor szokott a bájos lenyugodni,) ’s mindőn az utolsó harangzsó a távolban elhangzott, akkor megszólalt az ifjú ’s legmeghathatóbb hangján ’s a legérzelemteljesebb melódiát választva (ne a „kis halászleánykát“ tessék gondolni) sikere biztos lett volna, — ha a szomszéd kutyák fel tudták volna fogni a helyzet költői voltát ’s hangos csaholásaik- kal nem tiltakoztak volna a műélvezet ellen. A mai este tehát nem sikerült, de már a következő napon idomosabak voltak a kutyák, ’s nem kívántak részt- venni a hangversenyben. S igy ment az változó szerencsével egy hétig. Attól függött, hogy milyen hangulatban voltak az ón rémeim s ha halgatással beérték s a művészi hajlam és túlbuzgóság nem serkentette közreműködésre, úgy a siker teljes volt. Ez utóbbinak tulajdonitotta hősünk, hogy délben, midőn imádottja tudtával ablaka előtt el kellett mennie, mindig láthatta őt s igy Irma kisasszony nyilván ezzel akarta tudtára adui, hogy megértette. Csakhogy persze a szerelem kínzó gyötrelmeitől túláradt szív nem elégszik meg ezzel, s igy arra gondolt — az esti szerónádokat folytatva — miként lehetne szerelme tárgya közelébe férkőzni. A mi ezután következik, az ismét fényes bizonysága lesz annak, hogy a szerelem mennyire megváltoztatja az embert. Az már köztudomású, hogy a kövérből soványt, és a soványból kövért produkál, de I hogy átalakító hatása annyira menjen, hogy a mi Zsigánkból, ki kényelmét soha semmiféle sportnak fel nem áldozta ’s igy nem rendelkezett azokkal a képességekkel, melyeket egy művelt embertől mai nap ép anynyira megkívánnak, mint a hogy a diós patkóba a diót ineg.íövetik — hogy tehát annyira menjen, mikép a mi Zsigánk telivér sportsman legyen. Legelőször is megtanult tánczolni, mert a sima parkett igen alkalmas talaj epedő szivek közel juttatására; az után, mert irma a korcsolya-sportnak is hódolt ’s miután épen deczember volt azonnal vásárolt egy nár halifaxot s mit sem törődvő a nyak- törés ezer esélyeivel, a legnagyobb buzgósággal hozzálátott a korcsolyázáshoz. Nem utolsó gondját képezte az is, hogy újabb dalokat rekviráljon s ez által műsorát gazdagítsa, változatossá tegye ’s mindenek fölött vigyáznia kellett önmagára, nehogy meghűljön, mert egy náthás szerelmes soha nem volt igéző jelenség, sőt ez által a szerenádok is megszűntek volna s igy az eddig keservesen elért eredmény egyszerre kérdésessé vált volna. így ment ez napról-napra. Ha elvégezte hivatalos teendőit, akkor ki a jégre, mint a kinek nagyon jól megy dolga, onnan a tánczórákra s midőn innen is pihegve megszabadult, alig maradt annyi ideje, hogy éppen a legszükségesebb enni és inni valót magához vegye, mert ütött az óra s a művészi előadásnak másodpereznyi pontossággal 10 órakor meg- kellett kezdődnie ’s csak miután szellemileg és testileg minden lehető módon megkinozta magát, adhatta át magát a jól megérdemelt pihenésnek. Mindennek van vége a világon — sőt a májas hurkának két vége van — ’s igy a tánezoktatásnak is vége volt ’s a mi újonnan sült arszlánunk nem győzte várni a legelső alkalmat, a mely szerelmével a legközvetlenebb érintkezésbe juttassa. Az alkalom nem sokáig váratott magára. Szilveszter estéjén mindenütt — a hol t. i. jól nevelt ifjúság van — az obiigát, hangverseny és utána táncz el nem maradhat. A mi Zsigánk majd kibújt örömében bőréből, mert megtudta, hogy „0“ is részt fog venni. Ő a forrón szeretett imádott, hasonlithat- lan kedves lény, ő vele fog óraszámra együtt lehetni vele ugyanegy levegőt szíhatni és oh Istenek! az ő karcsú derekát átölelheti ’s egy andalító keringő ritmusa mellett keblere szoríthatja — elállt lélegzete, ha ezt a kéjt egész teljességében átgondolta és előre is csak az az egyetlen leghőbb óhajtása volt, hogy az a keringő legalább is bárha örökké tartana. (Vége köv.) SZÍNÉSZE t. Novemb. 29-én, szombaton adatott »Vén bakancsos és fia a huszár« Szigethy József örök szép népszínműve. A kik a színművészet iránt nemesen érdeklődünk s kik — dicsekvés nélkül legyen mondva — ez időszerint, fájdalom, nagyon kevesen vagyunk : őszinte örömmel üdvözöltük az igazgatóság azon elhatározását, melyszerint a sok — isten tudja honnan előszedett — ismeretlen fércz-művek közé, elvégre jónak látta beiktatni egy régi jó darabot; mert elvégre is úgy vagyunk a színdarabokkal, mint az újdonsült, úgynevezett hetes nóta, mely pár napig — a divat erejével — valahogyan fenntartja magát, de aztán csakhamar belemerül az örök feledékenység mélységes tengerébe, hogy soha többé napvilágot ne lásson. — Annál különösebb volt, hogy e régi jó népszínmű két kiváló szerepe, két kezdő műkedvelő kezébe került, adván a hires és nehéz »Friczi« szerepét SbhönbergerJ. ur, a szintén kizáló »L a c z i« szerepét pedig Antal István ur. Sietünk megjegyezni, hogy e fiatal urak — mint kezdő és gyakorlatlan műkedvelők — várakozáson felül, igazán emberül megállták helyüket nehéz szerepeiben s a közönség tetszését, tapsát, méltán kiérdemelték. De rögtön utána jegyezzük, hogy e szerepköröknek az illető urak részére történt készséges átadása, olyanforma színben látszik feltüntetni a dolgot, mintha az egyébb- ként derék színtársulat szűkölködnék az ezen szerepekre alkalmas egyénekben. Pedig ez nagy baj. Ami közönségünk — úszva az országos divat árjával — az operetteket, a jó énekes régi népszínműveket s szelemes franczia vígjátékokat kedveli. E társulatnak pedig épen az a legfőbb baja, hogy operette-személy- zete nincs, énekese — a kedves kis Krecsányin kívül — nincs, a franczia szellemes vígjátékok közül pedig még nem mutatott be egyet sem. Persze, az ő jogosult mentségök is megvan, a szegzárdi közönség hagyományos rósz színház látogatási szokásában, mely ez alkalommal igazán megdöbbentő mérveket öltött!... Bezzeg, ha a pártfogás nagyobb volna: itt is megtennék ők azt, amit Újpesten tettek, hogy kisegítenék magukat egy-két pesti jeles szinészszel olykor-olykor; de ilyen nagy közönség mellett, maponkénti deficzit- tel küzdve, bizony nem kizánhatunk tőlük többet 1. .. A »Vén bakancsos« többi szereplőiről szólva, különösen ki kell emelnünk Hubay Gusztáv (Veres csapiáros) szokott kitűnő szép játékát, Krecsányi K.-át (Lidi) ki most is, mint mindig, a közönség első kedvenczeként viselkedett, vagyis játszott szive szerint, szépen elragadólag. Prágai Sándor (Sugár Mihály) jól megállta helyét; Kovács Gyula (Hangos kántor) nem különben ; M. T i 11 Róza (Ilon) kedves alak, eléggé otthonos játékos; Mezei Béla (őrmester) Ormai Károly (káplár) Nyéki János (Kiss Ferencz) szerepében mindnyájan jelentékenyen hozzájárultak a darab sikeréhez. Az előadás általában tetszett és sok tapsot aratott. Vasárnap november 30-án Vidor Pál énokes népszínműve a »Vörös sapka« adatott. Az előadás szép összhangját mi sem zavarta, Az egyes játszók mind igyekeztek vig hangulatot kelteni s kellőleg mulattatni a szokott gyérszámu közönséget. Krecsányi K. remekelt, Hubay Gusztáv segített neki, — a többi szereplők szintén elég jói játszották. L e n- key Ferencz játékban, dalban, bátorsábgan szép haladást mutat. Kedden, deczember 2-án »II. József császár és a zsidó apácza« adatott elő, — kicsiny, de a szokottnál valamivel mégis nagyobb közönség előtt, holott ez obseurus rósz darab bizony nem érdemli meg! — — Annál nagyobb színészeink érdeme, kik teljes jóakarattal igyekeztek a rosszból is lehető jót formálni, ügyes játékjuk által. Különösen Nyéki János nos (Pater Leonardo) Mezey Béla (Lévi) mutattak fel művészi alakítást. Az általuk előapott ének-részeket a közönség szives tapsa és »ujrá«-ja jutalmazá. De még talán jobban tetszett Hubayné Gizella (Judith asszony.) Sok helyütt igazi művészi magaslatra emelkedett lelkes játéka. E szerep az ő hálás szerepe marad mindig. Az apáczák is jól forgatták magukat. Csütörtökön, deczember 4-én A »kicsapott diákok« Alaga Géza 3 felvonásos vig magyar ope- rette-je került színre Krecsányi K. jutalomjátékául. — Közönség kevés. — Tiszta jövedelem semmi. — — Előadás kitűnő.-----Tán mondanunk se kell, ho gy a jutalmazott (vagyis csak jutalmazni szándékolt 1) J. Krecsányi K. excellált most is, mint máskor. Az ő pezsgő humorát, pajzán jó kedvét, nem hűti le még a tátongó színházi üresség sem. Annál jobb kedvel játszik. Legalább úgy látszik! . . . Engedjék meg a többi szereplők, hogy ezúttal — bár ők is igen szépen játszottak — pusztán csak a jutatmazot- tat említsem fel s másról ne szóljak. Anyagi jutalomban úgy sem részesült a nekünk nyújtott nagy szellemi élvezetért, tehát legyen jutalma az, hogy csak őt emeljük ki ezúttal, mondván : sokáig éljen I herva- datlan legyen érdeme jobban, mint az a szép babérkoszorú, melyet kapott! . . . . T A N Ü G Y. A szegzárdi rom. kath. hitközségi tanács és iskolaszék folyó évi november hó 30-án Hanny Gábor apát-plébános elnöklete alatt ülést tartott. Az iskoláról vonatkozólag elnök bejelentette, hogy a belvárosi iskolában a tankötelesek a szokottnál nagyobb számmal jelentek meg s egyes osztályok tulnépessőgén osztálycsere által fog segíteni; a bát- taszék utczai iskolában azonban csekély számban jelentek meg a tanulók; továbbá a hitközségnek tudomására hozza, hogy az uj iskola-épületben fűtés alkalmával a kályhákból a füst beömlik a tantermekbe; ezen tarthatatlan állapoton segítendő, Fejős Imre indítványára a tanács a kéményekre szélfogókat tétetett. Stann István építész benyújtott költségvetési számlája felülvizsgálás végett kiadott Fejős Károly mérnök urnák. Elnök bemutatta a pócsegyházmegyei főtanhatóság átiratát a hitközségi tanácsnak az alapítványi hivatalnál letett 5200 frt értékű államkötvény készpénzben leendő beválthatása tárgyában. A szegzárdi hitközségi tanács ugyanis azt kérelmezte, hogy engedtessék meg neki az államkötvény beváltása oly czólból, hogy a templom renoválására felvett 4200 frt költsőnt abból visszafizethesse és a megmaradt összeget pedig az uj harangok beszerzésére fordíthassa. A hitközségnek ezen kérelmét a megyés püspök csak azon esetben hajlandó teljesíteni, ha mindenekelőtt a kegyuraság beleegyezését sikerül kieszközölni.
