Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-07-13 / 28. szám
tanítást, hogy a tanonczok csoportosulásaik alkalmá- I val szem előtt legyenek. 3. A tanító több eredményt ér el nappali tanítás alatt, a melyre pihenve megy, mint esti tanítás alatt, a melyhez fáradt lélekkel fogott. 4. Az iskola nappali tanítás mellett a 60—70 frt világítási költségeket megkimóli. Most csak az a kérdés, hogy ha az esteli tanítás be lenne szüntetve, az iparos mesterek előnyeit szem előtt tartva, mikorra lehetne tenni a 4 esti órát? A kérdésre nehéz a felelet. Az iparos mesterek általában idegenkednek a tanoneziskolától s idegenkedésük fő oka az, hogy az iskola elveszi mühe- I lyükből az inast, a kit ők kitanításra ős munkára szerződtettek. A törvény életbe lépte óta elő állott kényszer helyzetbe lassankint beletörődtek, de azért még mindig jobban szeretnék, ha nem kellene tanon- ! czaikat iskolába küldeni. Az esti oktatás megtartása mellett két köznapon kénytelen az inas a műhelyből távozni. Ezen óráknak nappalra tételét csak úgy lehetne kielégítően eszközölni, hogy mind a 4 óra egy folyamban tartatnék meg. E 4 órát szerda, vagy csütörtök dél- | után 1-től 5-ig lehetne megtartani. Mit vesztenének ős mit nyernének e változtatással az iparos mesterek, a tanonczok, az iskola fen- tartó község, a közönség és a tanerők? Ha az inas hetenkint két köznapon megy iskolába, kétszer kénytelen a munkát abban hagyni, így van ez most, az esti oktatás rendszere mellett. Ha nappalra tétetnének az órák, akkor csak egyszer távoznék a tanoncz a műhelyből, hetenkint csak egyszer szakítaná meg az iskola miatt a műhelyi munkát. A mesterek kétségtelenül nyernének annyit, mint a , mennyit veszítenek. A tanonczok a nappali oktatás behozatala által végtelen sokat nyernének, mert az előbb említett hátrányok az oktatásnál nem fordulnának elő. Lenne a teremben jó levegő, jó világítás és a tanulók szelleme, teste nem volna az oktatás alatt elcsigázott, kimerült. Az iskolából távozva, jó magaviselet mellett kénytelenek volnának hazatérni, vagy nemes szórakozást keresni. Az iskolafen tar tó községnek megmaradna éven- kint 60—70 írtja és a közönség nem volna folyton botránkoztatva a tanonczok magaviseleté által. S végre a tanító is nyerne valalamit a csere által, mert pihent elmével mehetne az oktatásra, nem oktatna fáradt növendékeket, több eredményét látná fáradozásának, mint látta az esti oktatás ideje alatt. Ha tehát az esti tanítási órák nappalra tétetnének hasznát látná az iparos mester, a tanoncz, az iskolafentartó község, a közönség és az oktató. Ajánlom az elmondottakat azok figyelmébe, a kikre az tartozik. Kovács Dávid. és kétségbe voltam esve. De ugye maga örült a szakításnak ? —'Hogy kérdezhet ilyet? Hiszen még ma is úgy szeretem mint akkor, sőt még jobban, mert a szakítás még növelte szerelmemet. Hanem késő ugye minden ? — Vége, örökre vége a királynak — ujjongott Varga. A gyerekek ez egyszer nem hallották. — Nincs, nincs vége — mondja sugárzó arcz- czal Ilus, én még mindig szeretlek és szeretni foglak örökké. A fiú lecsúszik a székről, a lányka elé térdel és hevesen csókolja kezeit. Majd felnéz hozzá végtelen boldogsággal arczán. — Sakk, matt! kiáltja diadalmasan Varga. Cseresnyés egy pillanatig nézi a figurákat, aztán az ablak felé tekint és ott látja unokáját és Pistát a fennebbi helyzetben. Belevág öklével a figurák közé és Pistára mutatva kiáltja: , — Sakk, matt az öcsédnek ! Varga odanéz és phlegtnával szól : — Úgy van. Sakk matt. A király nem tud mozdulni. Hanem Cseresnyés sógor ez okosabb játszma volt, mint a mienk. A két gyerek szégyenkezve hajtja le fejét s csak akkor mosolyog, mikor Cseresnyés csodálkozva mondja: — Pedig nem is veszekedtek ... 1 B ........ Jenő. Felhívás T olna vármegye tűzoltóihoz! Kedves baj társak! Folyó év augusztus 10-én lesz a az uj- I a r a d-z s i g m o n d-h á z i tüzoltólársaink zászlószentelése, mely ünnepélyére Uj-Arad-Zsig- j mondháza az ország összes tüzoltó-testületeit — köztük tehát Tolna vármegyéit is — szi- j vés volt meghívni. Bennem e meghívás két érzést keltett: j az örömét, hiszen az én bajlársaim ünnepelnek, de másrészt a fájdalomét is, mely önkénytelenül fog el, mikor azok a gyásznapok jutnak eszembe, miknek színhelye Világos volt. 1849. augusztus tizenharmadika volt az a szomorú nap, melynek eseménye örökké gyászkeretben fog élni a nemzet szivében: ezen a napon tetették le velünk a fegyvert, melylyel mi a legdrágább kincset a népszabadságot akartuk kivívni. E nap puszta említése is egész özönével ébreszti fel lelkemben a legfájóbb emlékeket. . . Békés-Gyulán adtak át bennünket, honvédeket, Haynaunak, ki nem sokkal különben bánt el velünk, tisztekkel is, mint ebekkel szokás elbánni; innen kisértek bennünket Aradra; innen szakították ki közülünk azt a tizenhárom halhatatlant, kik mártiromságot szenvedtek, kik bátor lélekkel és fölemelt fővel léptek a vesztőhelyre, hogy a haza oltárán elvérezzenek. Bajtársak! Nem volnánk magyarok, nem volnánk méltók e büszke névre, ha elmulasztanék ez alkalmat és nem rónánk le a szivünkből soha ki nem alvó kegyelet adóját azon megdicsőült hősök iránt, kik drága ha- I zánkért éltek és népünkért haltak meg. Bajlársak! Ne vegyétek tőlem szerénytelenségnek, hogy én, mint megyénk derék tűzoltóinak egyik legigénytelenebb tagja, hívlak fel benneteket e zarándok útra, de ha teszem, teszem szivem igaz sugallatából mint Tolna vármegyének tán legöregebb, legrégibb tüzol- I tója és mint volt honvéd tiszt, ki a világosi i sötét napok keserveit átszenvedtem s kinek szive az 1849. augusztus említésénél még most is ifjúi hévvel dobog fel. , Kedves bajtársak! Fogadjuk el az uj- arad-zsigmondházi tüzoltólársaink szives meghívását, örüljünk az ő örömüknek, azután szenteljünk pár rövidke órát vértanúink szent emlékének s rebegjünk el egy csöndes imát halhatatlan lelkűk örök fényességéért! Menjünk el testületileg, mint Tolna vármegye tűzoltói és koszoruzzukmeg a tizenhárom vértanú szobrát! Hadd lássa meg széles ez ország, hogy Tolna vármegye mindig legelői van, hol a nemzeti kegyelet tényéről van szó. Az a koszorú, melyet »Tolna vármegye tűzoltói« felírással teszünk a szobor talapzatára, legyen dicső múltúnk és fényes jövőnk záloga! Bajtársak! Ha szívből fakadt szavaim nálatok visszhangra találnak, úgy nyilatkozzatok, hogy tájékozhassuk magunkat. A »Tolnamegyei Közlöny«, mely minden üdvös és hazafias eszmének bátor szószólója, bizonyára meg fogja előttetek hasábjait nyitni.*) De ha ti, kedves bajtársak, nem jöttök — a mit fölötte fájlalnék — úgy megyek maga m! Hazafias üdvözlettel Duna-Földvárolt, 1890. julius 10. Reitter József, elnök és főparancsnok. * • * * A hazafiság meggyőző erejével ható felhívásnak lelkes hangja, mely bizonyára megtalálja az utat a szivekhez, részűnkről minden hozzászólást fölöslegessé tesz. De ha mégis hozzászólunk, teszszük ezt ama rokonszenv benyomása alatt, melyet bennünk a megpendített eszme keltett. Megkoszorúzni a vértanuk sírját! Van-e magyar ember, kinek e gondolatra ne dobogna fel hangosabban a szive; van-e magyar ember, kinek lelkét nem a hála és kegyelet tölti el, mikor azokról a megdicsőült hősökről van szó, kik vértanú halált szenvedtek, hogy csak nagynak, szabadnak tudják e szegény hazát, melyet ők oly végtelenül szereltek. Menjünk csak sírjaikhoz s áldozzunk csak egy könyt drága emléküknek. A materiáliz- mus, megalkuvás századában, az erkölcsök és hazafiui erények sülyedésének korszakában ez a szent zarándokút kétszeresen indikált. Azok a néma hantok — miket, mig csak magyar él, mindig a kegyelet könyei fognak áztatni — megtanítanak majd bennünket az erényt tisztelni, az erkölcsöt fölemelni; megtanítanak lelkesedni és hogy kell a hazát szeretni. Menjünk csak és koszoruzzuk meg azokat a hantokat! Mi, kik a közélet minden mozzanatát éber figyelemmel kisérjük, mindig csak örvendetes jelnek tartjuk, ha a nemzet nem feledkezik meg elhunyt nagy fiairól és virágokkal, a kegyelet és hála virágaival, ékesíti föl azok sírját, kik éltük virágát tették a haza oltárára. Mi lelkünk egész melegével pártoljuk a fölvetett eszmét és annak sikerét lelkes örömmel szeretnők. LJj-Arad-Zsigmondházának bizonyára kedves vendégei lesznek jónevü tűzoltóink, kiknek elszállásolásáról a magyar vendégszeretet már is gondoskodott. A zóna idejében az egész ut alig kerül pár forintba. Mi biztosítjuk a kirándulókat, hogy egy sem lesz közöttük, ki ez utjáért megbánást fogna érez- hetni. Beszéljék meg megyénk tűzoltói a du- na-f öld vári ügybuzgó efnök tervét s sorakozzanak, hogy uj babérral szaporítsák országszerte már elismert nevüket. Most pedig elismerést a fiatal lelkű Reitter Józsefnek, ki e hazafias eszmét megpendítő és elismerést derék tűzoltóinknak, kik ez eszmét megtestesítik! Csak hadd lobogjon magasan az a zászló, mely Tolna vármegyének, annak tűzoltóságának hazafiságát dicséri! Ld. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága által folyó óvi julius hó 8-áu tartott ülésről adjuk a következő jelentéseket: Alispáni 1890. I-ső félévi jelentés a belügyminisztérium ügykörét ér intőle g. A közigazgatási bizottság kebelében változás nem történt. A bizottság ügyforgalma viszonyítva a múlt és két év előttihez emelkedett, a mennyiben a két év előttinél 31, a múlt évinél pedig 53-al több ügy került a bizottság tárgyalása alá. Az alispáni hivatal ügyforgalma nevezetes emelkedést mutat; amennyiben az alispáni szám alatt iktatott ügyeknek eddig 1888. évben elért legmagasabb összegét 8088-at is metsző túlhaladó a folyó év I. felének 9309 számot tevő ügyforgalma, melyből elintézést nyert közgyülősileg 161, nlispánilag 8932, összesen 9093, s a közgyűlési tárgyalásra fennhagyott ügyek levonásával elintézetlenül csupán 105 drb áll fenn. Az alispán I. félévi ügyforgalom emelkedése tehát számokban kifejezve 1221 drbbal több mint a két óv előtti és 1645-el több mint a múlt évi hason időnek ügyforgalma; az elintézetlen ügy pedig *) Igen szívesen! Szerk.
