Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-22 / 25. szám
Kir. ál lamópitószeti jelentése. Május havában nagyobb tevékenység a megyei utak folytatólagos építésénél fejtetett ki, mely irányban egészen kielégítő eredmény mutatkozik. __ És pedig első sorban a szakály-tamási és gyönk-hideg- kuli utaknál, mely két szakaszon valamint a földmunka úgy az alap kövezés is befejeztetett. __ To- i váb bá tetemes előhaladás tapasztalható a bonyhád- ! báttaszéki ut építésénél, melynek elsőbb engedélye- ! zett 1600 f. méter szakaszán elkészíttetett a föld- ! munka és kifuvaroztatott az alaprakáshoz szükséges J kő mennyiségnek több mint fele része. H Ezen úti i munkákon kívül felemlitést érdemel még azon teljesít- ! inény, hogy : a kölesdi vasszerkezettel építendő Sió-hid ! ellenfalai az ahoz vezető feljárókkal együtt elkészíttet- j tek. A gőzgépek vizsgálata leginkább cséplés idején lévén megejtendő, múlt hóban gőzkazán vizsgálat nem történt, — de vizuyoiriással megpróbáltatott 8 darab. Pósta és távírda ügyekben feiemlitősre méltó nem fordult elő. Felhívás Tolnavármegye nagyérdemű közönségéhez! Nem valami érdekes s nagyleudllletü, de emel- | lett nem is valamely elcsépelt, tárgy illetve ügy iránt kívánjuk Tolnavármegye közönségének nemesen érző részét felhívni, hanem a serdülőkorát élő s egy I és fél óv óta fennálló „Szegzárd-Tolnavármegyei vabsegélyző-egylet“-re. Minden kezdet nehéz, különösen akkor, midőn a czél, a mely ezen nehézségek leküzdése után létesítendő, első tekintetre idegenszerü s tán előítéletektől nem ment. Ily nehézségekkel kellett küzdenie azon keveseknek, kik pár évvel ezelőtt mozgalmat indítottak a „Rabsegélyző-egylet“ megalakítására. De fáradozásuk s kitartásukat sikerdus eredmény koronázta; lelkes felhívásuk nem hangzott el a pusztában, mert Tolnavármegye közönségének nagy része megmutatta, hogy korunk a humanismus százada, a melyet büszke önérzetünk annak hirdet, s mely a társadalom tömegének nemesen érző részét áthatotta. Nagyon kevés megye dicsekedhetik hason egylettel s igy mi bátran és büszkén nyilvánítjuk, hogy a „Szegzárd-Tolnavármegyei rabsegélyző-egylet“ létezik s kitü/.ött nemes feladatát szem. előtt tartva, ! sikeresen működik. Az egylet czólja a szegzárdi kir. törvényszéki fogházban letartóztatottaknak erkölcsi javításáról, szellemi fejlesztéséről gondoskodni, a kiszabadult .k viseletét figyelemmel kisérni, irányukban, a társadalomban még folyton fennlétező idegenkedést és bizalmatlanságot, — ha arra érdemeseknek mutatkoznak, eloszlatni, a vagyontalanokat keresetmódhoz juttatni, I s őket közvetve és közvetlenül segélyben részesíteni, erőt, egyáltalán módot nyujlanni arra, hogy a társaimnak visszaadva, annak hasznos tagjai lehessenek. A most elősorolt elvek érvényre juttatását s foganatosítását tűzte ki czélul, a létező „Rabsegélyző- j ®8ylétu s azt tehetsége és erejéhez képest sikeresen keresztül is vitte és folytatja tovább, mi kitűnik a j dióhéjban adandó azon kimutatásból, a mely szerint: ■ gondoskodva vau heti iskoláztatás, vallási oktatásról s ennek eredménye: hogy a még iskolába nem jár- \ taknak 40"/0 ja, az iskolába már járt volt, de írni, ! olvasni nem tudtak, 100°/0-ja tanult meg irui-oivasni, ! — továbbá anyagi segélyképpen 115 frt osztatott ki j a szabadult egyének közt. Ezen eredmény már azon határozott kijelentést foglalja magábau, hogy a „Rabsegélyő-egyletu-nek van „lótjoga és fenuállási képessége.“ Hogy ezen létjog és fennállási képesség, úgy ] ennek következtében a sikeres működés biztosítva j legyen s hogy a már feunebb hangoztatott humanismus érvényre emeltessék, felette kívánatos és szűk- ! séges, miszerint levetve a még kis mértékben is I létező előítéletet, a társadalom a félszeg gondolkozás módját, szellemi, úgy anyagi hozzájárulásunk által mutassuk meg, hogy a kitűzött czél megvalósítása 1 iránt nemesen tudunk érezni, hogy azon embert, ki épp ezen minőségben! gyarlóságánál fogva megbotlott, de büntetése ideje nlatt tettét megbánva s j jobb útra tért, nem hagyjuk elveszni, — hanem igyekszünk neki alkalmat szolgáltatni a megélhetésre s módot nyújtani arra, miszerint cselekedetei és magaviseleté által a társadalom ismét kebelébe fo- i gadja. — Ezen ténykedéssel azon eredményt is el- | érendjük, hogy a visszaesők száma évről-évre csők- | kenni fog, a mi magában véve is óriási haladás. Ezek előre bocsátása után Tolnavármegye nagyérdemű közönségének emberbaráti szeretettől lángoló j nemes szivéhez fordulva, felkérjük mindazokat, a kik I a szóban levő egylet czélját megértve, aziránt érdeklődnek s a megyének ily intézmény fennállása és tovább fejlesztése által gazdagítását örömmel látják, hogy a megyében létező „Szegzárd-Tolnavármegyei rabsegélyző-egylet“-be, mint alapitó, rendes vagy pártoló tagok belépni s eziránti szándékukat becses nevük és lakhelyük bejegyzése mellett nyilvánítani szíveskedjenek. Csekély áldozat sokaktól nagy eredményre vezethet, s igy vajmi kívánatos lenne, ha a nagyérdemű közönség tömeges hozzájárulása által lehetővé tenné, hogy a kérdésben levő egylet fennállása megs/.ilár- ditassék s tevékenysége tágabb térre vezetethessék. Kelt Szegzárdon, 1890. junius hó 9-én. Tesszáry Lajos, Hanny Gábor, egyl. titkár. egyl; elnök. György, dr. Diczenty Pál, Fejős Imre, Geisz László, Goldberger Mór, Hanny Gábor, llolndonner Ferencz, Kiss Károly, Klinghéber Ferencz, Kämmerer Ernő, Kovács György, Leopold Sándor, Leopold Károly, Miké György, dr. Moldoványi István, Mehrwert!! Ferencz, Órffy Lajos, Pártos Zsigmond, Perczel Dezső, Perczel Lajos, Simon Rudolf, br. Stockinger János, Sávéi Kálmán, dr. Suss István, gr. Széchenyi Sándor, Szegzárdi takarékpénztár, Totth Ödön, Toluamegyei takarék és hitelbank, Tamási nagyközség, Udvardy Sándor, Varasdy Lajos, Vizsoly Gusztáv, ifj. Závody Albin. II. Rendes tagok: Abaffy Gyula, Angyal Béla, Ajaki Jenő, Angyalfy Imre, Babits Mihály, Borsódy Lajos, Bodnár István, Borzsák Endre, Bobits Antal, Búzás József, Bati János, Bárány Sándor, Blochinger Károly, Bien Armin, Horváth Kálmán, Hessz Pál, Hohmait József, Holub János, Háry Ede, Héger Ferenc/, Hirsch József, dr. Hangéi Ignác/, Hamza Géza, Kramolin Emil, dr. Kul Gábort Kardos Kálmán, Klinger Ferencz, Krautsak József, dr. Piringer József, Parragh Béla, Pollák Ignácz, dr. Pick Mór, Perczel József, Rothauser Illés, Roth Ferencz, Spindlbauer Ernő, dr. Steiner Lajos, Scheib- ner János, Simon Gyula, Steinsdörfer József, Stau- rózky Lajos, Salamon Ármin, dr. Beöthy Károly, Bonyh dy Géza, Baráth Zoltán, Borsody György, Biróy Béla, Bauer Mátyás, Dánay János, Dicenty Lajos, Dobosffy Gyula, Dezseöffy Géza, Fischler Frigyes, Fi- schof Károly, Fájtli Lajos, Fülöp Lajos, Gruber József, Gyüszü István, Gaál Kálmán, Gruber Iván, dr. Gaál | Béla, Gottlieb Jakab, dr. Hilbert István, ’»•, Haide- cker Béla, Horváth Aladár, Haffner István, Hirsch Mór, Kiss Adolf, Katzenbach József, Kálmán Károly, Krnmmer János, Kiss Ignácz, Kirchknopf Ágoston, László Lajos, Lévay István, Lir.ka Kálmán, Leiters- dorfer József, Leopold Lajos, dr. Lévay Ignácz, Mayer Károly, Martin Ferencz, Mozolán István, Molnár János, Mikos Géza, Módly László, Nyitray Lajos, Nagy Lujza Kovácsné, Novák Mór, Nits István, Osz- trich Mihály, dr. Piruitzer Béla, Prinitzer József, Schön Armin, Stockinger János, Spitzer Vilmos, Schön József, Salamon Lipót, dr. Schwetz Antal, Siebenfreud Béla, Szokoly Károly, dr. Szendrődy Szilárd, S/.eutpétery József, dr. Szigeth Gábor, Szerényi Kálmán, Száváid Móritz, Sztrand Ede, Szendrődy Károly, Téry Emil, Trajber Tivadar, Tóth Gyula, Tauszig Adolf, Ujfalusy Lajos, Untermüller Alajos, Wangler Mátyás, Weidinger Lipót, Witner Ferencz, Wégh Ferencz. Névjegyzéke a „Szegzárd-Tolnavármegyei rabsegélyző-egylet“-nek 1890. évről. I. Alapitó tagok: Br. Augusz Antalné, gr. Appouyi Géza, Ágoston István, Albanich György, Bátory Elek, dr. Braun Bernát, dr. Cottely Géza, Csapó Vilmos, Döry Dénes, Döry József, Döry Vilmos, Daróczy István, Dalman .A VIDÉKRŐL. Tűzoltó majális Dunaföldvárott. — Saját tudósítóinktól. — Borús, szeles időben tartották meg e hó 15-én derék, tűzoltóink szokásos majálisukat. Hideg, őszi szél kavarta tel az utcza porát, hogy irgalmatlanul — Hanem már most csak menjünk egyszer aludni. Evvel aztán csak ugyan le is feküdtünk. Victor még sokáig beszélt hő szerelméről, hogy ő soha életében nem fogja felejteni, és hogy legszentebb élet- czélja leend, Aranka birtokába juthatni, mignem hor- tyogásom inté, hogy falnak beszél. Reggel vigan kelve, hóna alá csapta könyveit, levelét magasra tartva kiáltott: „aut casar, aut nilul“ és kirohant. — Bon voyage, mon ami I kiálték utána — Merci -— kiáltott ő vigan vissza, és tovább rohant. Elmúlott a nap. Semmi felelet. — Hm, dünnyögött Victor, — majd-majd, csak türelem, nem megy ez olyan hamar. De azért olyan izgatott volt, mint egy vőlegényét váró mennyasszony. Másnap reggel — megint semmi hir. — Te Victor — mondám j talán Aranka nem is kapta meg leveledet. — Bárcsak . . . — Mit talán szeretnéd már, ha nem kapta volna meg ? — Bizz’ Isten szeretném 1 — Ugye félsz, hogy . . . — Kérlek ne boszants te is, különben . . . — Csak ne hidegvér, majd megjön a vigasz. Victor nem szólt rá semmit, hanem szomorúan bandukolt az iskola felé, és ime nagy meglepetésemre fütyörészve jött haza. Mi lelhette ezt a gyereket ? — Alig hogy ezt gondoltam, már is benn volt a szobában, nyakamba borult, össze-vissza csókolt; alig tudtam menekülni. — Victor, megőrültél ? — Nem őrült, hanem boldog vagyok! feleié. — Tehát boldog őrült! — Oh te szerencsétlen, te kőszivü, te ... . minden és semmi! Tudod-e mi az a boldogság? — Definiáljam | —- Definiálni? Kell az ördögnek a te defmátiód. Itt-e barátom — és evvel szive tájékára mutatott - itt van a definatió. Erezni kell azt, te szerencsétlen. Van újabban a száraz kobakodban egy kis fantázia ? mi ? — De kérlek, miért ez mind ? tálán ternót csináltál mint Farkas Menyhért ? Akkor gratulálok leendő megyeházi ülnökségedhez. — Oh te profán, kapzsi, pénzszomjas uzsorás, Hay Bernát utódja, te! — Hát levelet kaptál talán ? — Többet annál, és még sem azt. Ugyan miféle csodabogár lehet az. — Gondold csak, mikor a takarékpénztárnál megyek, már vagy IO lépésnyire, ki mosolyog felém? — Talán a vén pedellusunk ! a miatt extasisba, ha egy kis leány mosolyog az ut- czán. Talán gondolta magában! ni, itt jön az a ... . — Te, ha nem hallgatsz, beverem mind a két- sor fogadat. — ’szeri igaz. Várd meg előbb feleletét, aztán bomolj. Vagy beszéltél vele? — Csak azt nem teszem, hogy esetleg zavarba hozzam. — No hát akkor mit .......... — „Tessék ebédelni!“ — kiáltott be Mari kisasszony. — Ebédelni mentünk. Ebéd alatt Victor oly komolyan viselte magát és oly durczás arezot vágott mintha vasvellát nyelt volna. Csak Mari kisasszony hunyorított neki egyet szemeivel, és félrehúzta a száját, mintha savanyu uborkát evett volna. A beszéd tárgya közömbös volt. Egyszerre Mari I kisasszony, minden bevezetés nélkül, csak úgy á pro- pos — elkezdett a szerelemről beszélni. Victor kezdte I nem jól érezni magát. Hol itt, hol ott emelgette vállát, folyton köhicsélt, mintha nyelt volna. Én is érez- i tem a pecsenye szagát, de azért barátom kedvéért úgy tetettem magamat, mintha mit se tudnék. — Nem hiába: Aladár .... a cadentiát tudod már. Arankám, az én aranyos, édes Arankám nevetett felém. S ha láttad volna, magad is azt mondanád: nincs az a cherub és seraph a mennyekben, mely szépségével vetélkedhetnék ; nincs az a nympha és syréne .... — No nem megmondtam, megőrülsz te gyerek tisztára, ha még soká tart. Hogy jöhet józan ember | — Hja — mondá Mari kisasszony, és egyet hunyorított megint — a szerelmes igazán irigylésre méltó teremtés, mert a szerelmesnek meg van a menny a földön már. Ugy-e Victor ur? — Nem szolgálhatok vele. — Nem-e ? . — Nem én. — És ön nem volt még szerelmes ?
