Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-01 / 22. szám
sebb munkák készítői a bíráló-bizottság ítélete alapján arany és ezüst pénzekkel, jutalomkönyvekkel és elismerő oklevelekkel lesznek jutalmazva. Fölhívom ennélfogva a t. ez. iparos urakat, hogy tanonczaikat, esetleg segédeiket a rendezendő munkakiállitáson való részvételre ösztönözni, buzdítani és ez által a kiállítást befolyásuk egész súlyával előmozdítani szíveskedjenek. A kiállításon való részvétel folyó évi junius hó 8-áig jelentendő be alulirt igazgatóságnál, a készített munkák pedig ugyanazon hó 14. és 15-ik napjain szolgáltatandók be. A kiállítás ideje és tartama annak idején közzé fog tétetni. Szegzárdon, 1890. május havában. Krammer János, az alsó-fokú ipar- és kereskedelmi iskolák igazgatója. Fürdői levél. I I Duna-Földvár 1890. május 27. Beköszöntőitek a fecskék, hadd köszöntsenek be a fürdői levélek' is. S a duna-földvári fürdő _ a mit E tl ur böcsületéből bírunk — határozottan megérdemli, hogy a krónikás megörökítse lágyan csapkodó hullámait. Külseje maga is imponáló. Palotaszerü styilben emelkedik a N a g y Imre hajlékától — ez a város és a jókedv czentruma — alig ötven lépésnyire. Te‘sze- tős külsejét (most vonták be gondos atyai kezek vízhatlan barna festékkel) nagyban emeli a hatalmas ár- bóczán kaczérkodó trikolór, mely már messze távolból hirdeti Etl, illetve Lévay (mert Duna-Földvárott Lévay Pista a tulajdonképeni Etl Pepi) hazafias érzelmeit. A benseje még imponálóbb. A berendezés a ké- nyelemszeretők legnagyobb igényeihez mért, mondhatnám : fényes. Nem csoda, hiszen a Yildiz-kioszk fürdője szolgált mintául. A tervezetet maga Thaly Kálmán hozta, mikor burkusokat keresett Fraknóival Stambul városában. De hát tulajdonképen akadémikus vagyok én, hogy közöm van Thalyhoz meg a burku- sokhoz? Én fürdő vendég vagyok és fürödni akarok. Menjünk tehát a kabinokba. Elég tágasak, nyolez párnak elég volna a qua- drille-hoz. Padlózatukat valódi honi gyártmányú perzsa szőnyegek takarják s az oldalfalakról délszaki növények közül aranyrámás kis tükrök kandikálnak ki. Minden második kabin előtt egy-egy fodrász pukked- lizik ollóval, fésűvel kezében. Ez alatt behütik sörünket a restauráczióban is. Mert van atra az uszodánknak restauratiója is. De még milyen. Jó sonka, hideg sör, szép asszony. Kell még több a fürdő után ?. . . Szóljak valamit a vízről is ? Az analyzissel még nem készültem el teljesen. Mihelyt kész lesz, közzéteszem — ha el nem felejtem. Hanem annyit már most is mondhatok, hogy Korányi, Nothnagel, Braun stb. ilyen firma ajánlatára javalva van sápkór, gyöngeség (satnya fiatalság, hallod-e szózatot ?) gyo- 1 morhurut, typhus, gégelop, cholera, hypochondria, tyúkszem, histeria, nátha, katalepsia, himlő, migraine, dyspepdia, szívbaj, agybántalom, tüdőlop és még egy csomó más betegség ellen, a miket a hely szűke mi- 1 att már nem sorolhatok fel. De azért az egészségeseknek is jót tesz. Az Ambrus bácsi, mióta négyszer fürdik naponta, tizenöt évvel fiatalodott meg, pedig már dédunokái — I lehetnének. De még egy furcsa sajátsága van a többek között az uszoda vizének. Az anyósok görcsöket kapnak tőle. Tegnap — a mikor az ünnepélyes megnyitás történt — a vők sorban abonnálták kedves anyósukat. Bár már én is azt abonnálhatnám, akkor ezt a fürdői levelet bizonyosan más - alighanem Rotter Lajos — irta volna meg. De most bocsánat, le kell tennem a tollat, fürdeni megyek. Tartsanak velem .......... Le —Vay. A VIDÉKRŐL. ~ Paks, 1890. május 24. Tisztelt szerkesztő ur! Azon biztos reményben, hogy t. szerkesztő ur méltányolva a tan- és nevelés-ügy fontosságát — az erre vonatkozó örvendetes közleményeknek szívesen engedend helyet becses labjának hasábjain, bátorkodom megragadni az alkalmat, hogy az általános elismerés — és hálának, melylyel a paksi intelligens közönség vallás-különbség nélkül a gráczi irgalmas testvérek itt működő tagjainak méltán adóz, halvány színekben kifejezést adjak. Lélek-emelőknek mondhatom azon órákat, melyeket e hó 20-án, 21-én, és 22-én a paksi leány-iskolákban töltöttünk. Ezen napokon tartattak ugyanis az évi vizsgálatok. Hogy a jó irgalmas nővérek miként feleltek meg nemes hivatásuknak, arról hangos tanúságot szolgáltattak azon öröm-könnyek, melyek a vizsgán jelenvolt nagyszámú és művelt közönség szemeiben csillogtak. Mégis a lelkesült öröm és meghatottság e hó 22-én érte el tetőpontját. E napon tartatott a Trappéi Vincentia irgalmas testvér vezetése alatt álló 4-ik, 5-ik és 6-ik leányiskolában a vizsgálat. t/i9 árától déli 12 óráig tartott a vizsga, s a növendékek szabatos, értelmes és folyékony feleletei, az egyes tantárgyakból felölelt tananyag nagy mérve minden jogos várakozást hatványozott mértékben múlt felül. Nemcsak a katholikus, de a más vallásu intelligens közönség is a feszült figyelemmel és élénk érdeklődéssel végig hallgatott vizsgálat után meglepetésnek és elismerésnek a legmelegebb szavakban adott kifejezést. Itt Pakson már nem uralja a kedélyeket az elfogultság, mely különösen az apáczák működését az alaptalan vádak és rágalmak özönév 1 halmozza el. Itt nálunk meggyőződtek a szülők arról, hogy az apáczák- kal szemben oly sűrűn hangoztatott germanizálás vádja teljesen alaptalan és légből kapott ráfogás. A tapasztalás a mi iskoláinkban a magyarosodás oly hangos tényét constatálja, különösen az irgalmas nővérek által vezetett leány-iskolákban, hogy bárki is, a ki az itteni viszonyokkal csak némileg áll is ismeretségben, nem merheti a germanizálás vádját hangoztatni, anélkül, hogy absurd állítása következtében a roszakaratu és a hangos tényekkel megbarátkozni nem tudó elfogultság vádját magára ne zúdítaná. Különösen pedig kiemelendő a magas műveltségéről és pedagógiai tapintatáról itt Pakson általánosan ismert, nagy tiszteletben és becsülésben álló Trappéi Vincentia irgalmas nővér, kinek áldásdús működése nagy befolyással leend városunk jövendő inteti i- gentiájának vallás-erkölcsi és tudományos fejlődésére. A szerény irgalmas testverek önfeláldozó működését méltó jutalomba 1 részesíteni nem vagyunk képesek. Mert hisz’ az ő működésük rugóját nem a földi jutalom, az elismerés és anyagi előnyök képezik. Magasabb indokok vezérlik őket. Isten dicsősége és a hallhatatlan lelkek vallás-erkölcsi kiképzése érdekében kifejtett munkásságuk méltó jutalmát a csillagokon túl várják ők attól, ki bizonnyára derült arczczal tekint le a magasból e szerényen működő, és minden földi előnyt és kényelmet maguktól megvonó lényekre. Mi pedig forró köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a tiszteletre méltó irgalmas testvéreknek fáradságteljes és fényes eredményű működésükért, kérve a jó Istent, áldja meg őket áldásával és kegyelmével, hogy továbbra is folytathassák áldásos működésüket Isten dicsőségére és városunk ifjú nemzedékének szellemi kiképzésére. K fiat #•■••• MEGYEI IRODALMUNK CSARNOKA. Képeddel alszom el. Képeddel alszom el Gyönyörű angyalom, Álmomban megjelensz Hogy újítsd bánatom. Képeddel ébredek Igéző kis leány, De képed most is még Fájdalmat hoz reám. Kimondhatatlan az A mennyit könnyezem, E szív amint sajog Te érted édesem. Mit érted szenvedek, Leányka, ha tudnád, Keblemre borulnál Szivem nem busitnád. Filó Géza. lám nyilsebességgel haladt a papiros sima felületén; elbeszélésem alakjai bizalmasan vettek körül s a legkedélyesebben társalogtak egymással. Egyszerre; olyan érzelem fogott el, mintha nem tudnám kellő gyorsasággal leírni azt, a mit valaki lágy hangon súg a fülembe. Izgatottan tekintek körül s ime ott . . . a kandalló párkányon, ott ül ismét az a titokzatos lény, a kit a mozárt estélyén a csilláron láttam először. Ábrándos szemei mintha benső világába tekintenének, mitsem törődnek a környezettel; parányi kezei a nap heve által mozgásba hozott porszemecs- kékkel labdáznak s észre sem veszi, mily vágyó szemekkel nézem kedves alakját, sőt még arról sem vesz tudomást, hogy az ablaktáblákat beteszem s csenkesen felemelkedve lábujjhegyen az ajtóhoz lopódzom és bezárom. Ah, mégis, a zárban forduló kulcszörgésre fölemelte szemeit s csodálkozva, de egyszersmind kárörvendve tekint reám. „Nos, uram ?“ kérdi kezeit mellén keresztbe téve, a legközönyesebb és elfogulatlanabb hangon. „Kedves nagysád!“ kezdém nem minden zavar nélkül, „ma másodszor van önhöz csodálatos módon szerencsém s miután — névjegyem az ajtón lévén kiragasztya — ön bizonyára tudni fogja, ki vagyok, megbocsát ha a kíváncsiság engem is gyötör s tudni szeretném ..." „Soha se kérdezzél, ki vagyok, honnan jövök s kitől származom I“ mondá közbekiáltva s az ujjával tréfásan megfenyegetve. „Ah, vagy úgy! Ismerjük Lohengrin meséjét 1 ? Nem adok rá semmit. A szép lovag akkor is elhagyta volna valószínűleg Elzát, ha egyáltalában nem kérdezősködik.“ „Aggodalmak szülője a — kutatás“ folytatá egy kissé komolyan. „Nincs bennem félsz! Lehet, hogy illetlen dolog azon hölgygyei szemben, ki egy szegény irót kegyes volt szerény szobájában meglátogatni, a vizsgáló biró szerepét játszani, de megjeltnése s eltűnése múltkor oly sajátságos, oly rejtélyes; egész lénye oly légies, hogy . . .“ „Minden áron s talán még akkor is tudni akarod, ki vagyok, ha tudtodra adom, hogy az esetben többé nem látsz?!“ „A mint látod, még személyes szabadságod ellen is merényletet követtem el.“ „Nos tehát, balga te, tudd meg, hogy rám nézve nem létezik sem zár, sem bilincs, sem parancs, sem könyörgés, mert én — a Hangul at vagyok! A „Hangulat!“ E szó villámcsapásként hatott rám. Abban a pillanatban tisztában valék helyzetemmel s tudtam, hogy védangyalomat, nem Istennőmet, a ki nélkül üres és színtelen az élet, hatástalan a művészet, kiűztem szentélyemből. Itt nincs remény a bocsánatra. Öszszeroskadtam az önvád súlya alatt. O megmozdult. „Oh kegyes istennő!“ rebegém összetett kezekkel, „hallgass meg, mielőtt elhagysz. Nem magamért, hanem a felebaráti szeretet s a tudvágy nevében esengem, mondd meg létezik-e a föld kerekségén valami, a mivel Téged vissza lehet esengeni?“ „Nem létezik semmi!“ válaszoló ő ridegen. „Nem tagadom, hogy a leányka igéző mosolya, a lelkesedő ifjú szemének villáma, a templom karénekének visszhangja, a bokrok lakóinak suttogása, a nap előtt haladó rózsaszínű hajnali felhő, a középkor mohos, folyondáros erkélyei, a harangok összhangja, a szabadság magasan lengő zászlója, a habzó, sziporkázó pezsgőpohár, a csatadal s a gyászinduló, a szép nő hajába tűzött rózsa, az árva kakukszó s a lombokat gyöngéden ringató szellő: nagyon kellemesen hatnak reám, de ne hidd, hogy mindezek s ezer egyéb dolgok csalhatatlan büvszerek, a melyeknek engedelmeskednem kellene. Én akkor jövök, a midőn kedvem teliik és akkor távozom, a midőn nekem tetszik. És most Isten veled 1 Kutas utánnam, ha tetszik, avagy tanulj meg nélkülözni!“ Az ablak feltárult magától, ő — ellebegett? III. Három évig vágyódtam utána; három évig kerestem nyomát — eredménytelenül. Müveim töredékek valának, a valódi szenvedély hangját nem bírtam többé eltalálni, a lelkesedés üres hordóként kongott hőseimből. Száz tervet, száz mesét szőttem s ugyanannyit semmisítettem meg. Végre hosszú, elkeseredett küzdelmek és czéltalan kísérletek után beismertem, hogy szellemileg tönkrejutottam. V égrendeletem volt az utolsó mü, a melynek megírására még képesnek éreztem magamat. Reménytelenségemben és kétségbeesésemben elhatároztam, hogy a jövö nemzedék
