Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-06-01 / 22. szám
egyház-közsógi-tanács, melynek nevében dr. Szigeth Gábor világi elnök üdvözölte a főpasztort: Nagy mé 11óságu és főti szte1endő püspök ur, kegyelmes fő pásztorunk! Midőn minden oldalról annyian sietnek Nagymől- tóságod üdvözlésére, bizonyára mi, a szegzárdi rom. k. egyháztanács, a kik a legbensőbb, mert szellemi ős vallás-erkölcsi kötelékekkel vagyunk Nagymóltósá- godlioz fűzve, nem mulaszthatjuk el, hogy tiszteletünknek, mint hívei hódolatunknak és Krisztusban testvéri szeretetünknek ezen ünnepélyes alkalommal kifejezést adjunk. Nagyméltóságod bizonnyára tudja azt, hogy a j szegzárdi rom. kath. hitközség úgy a közmivelődősi valamint a vallás-erkölcsi téren mindig egész odaadással és áldozatkészséggel törekedett megvalósítására azon magasztos feladatoknak, melyeknek meg- j oldása épen attól függ, hogy azok sikeresitésére az j oly szerény tényezők is mint a mi hitközségünk és az oly jelentékenyek ős befolyásosak is mint Nagy- méltóságod vállvetett erővel közrehassanak. Nagy örömünkre szolgált tapasztalnunk, hogy valahányszor hasonló természetű törekvések kerültek hitközségünk életében napirendre, Nagyméltóságod részéről mindig megnyertük azon támogatást, a melyet a köztünk fenforgó összetartozrtsági kapocsnál és czéljaink, hivatásunk közösségénél fogva vártunk. Fogadja Nagymóltóságod ezért őszinte elismerésünk és hálánk nyilatkozatát, a melyekhez fűzzük még azon biztosítást, miszerint — derék és igaz vallásos buzgósága miatt tnindannyionk által őszintén szeretett lelkipásztorunk és apát-plebánosunk bölcs vezetése után haladva továbbra is — oda fogunk törekedni, hogy a keresztény civilisationak üdvét és áldást árjadoztató eszméi, hitközségünk életkörében is, minél szélesebb körben és minél nagyobb hatállyal érvényesülésre jussanak. Szívből kívánjuk, hogy a mindenek Ura adjon Nagymóltóságodnak testi ős lelki erőt, hogy hívei, egyházunk javára, édes hazánk boldogitására még igen soká közrenmnkálhasson. E/.után a róni. kath. elemi iskola tanítói, a polgári fiú- ős felső-leányiskola tanítói élükön a tan- ! felügyelővel, az irgalmas nónikék, a csendőrség pa- rancsnokn, a városi elöljáróság, a pénzügyi hivatalok, | a megyei és kórházi fő- ős járási-orvos, az árvaszóki elnök és megyei főpénztáros, a kir. ügyészség névé- j ben az alügyész. pünkösd napján kora reggel tömegtől tódult a | hlvjk serege a templomba, a mely daczára nagy j méreteinek, ugyancsak kicsiny volt annak befogadó- sára. 8 órakor harangok zúgása közt ment hermelin j díszében a főpásztor az egyházba. Felöltvőn az egyházi ruhákat, fényes segédlettel csendes misét mondott. Mise alatt a nép énekelt, Felajánlásra betétül | dr. Steiner Lajos énekelt egy gyönyörű Márin-éneket (szövegét az épen jelenlevő neves egyházi költő, Rosty Kálmán S. J. atya irta,) Agnus Deire pedig a felső-leány ■ iskola növendékei énekelték : Szeretlek szép szűz Mária. Mise után -Ő kegyelmessége szószékre lépett s I beszédet mondott az egybegyült hívekhez. Elmondván a jeruzsálemi pünkösd ünnepét, az anyaszent- egyház születését, s ahhoz való hűségre intó ókét. E hűség abban áll, hogy hisszük, a mit az egyház tanít s parancsainak engedelmeskedjünk. Mert az apostolok sem tanítottak mást, banem az evangéliumot ; s most Krisztus azt mondá nekik, hogy tanítsák megtartani mindazt, a mit 0 parancsolt nekik, nem pedig, a mi az embereknek tetszik. Igaz ugyan, hogy ez nehéz, főkép oly időkben, midőn a világ irányzata a kér. szellemmel ellenkező, sőt a mikor a hithez való szilárd ragaszkodás anyagi érdekeinkre hátrányos; mindazáltal ennek nem szabad minket visszariasztania, mert a világ megkárosíthat földi javainkban, de az örökkévalókat el nem veheti. Elmúlt a kor, a mikor a hitért az életet kellett feláldozni, de a hithűségnek, buzgóságnak, mely a vértanukat szülte, bőgnünk sem szabad hiányoznia. És manapság nem elég az egyesek buzgósága, hanem | társulni, egyesülni kell s igy előmozdítani úgy az egyesek, mint az összeség lelki javát. Örömmel üdvözli s dicséri az itt megalakult egyház községet, mely eddig elő is már szép eredményt mutatott fel. Más téren is egyesülésre, tömörülésre hitt fel, a minek czőlja nem a szeperálás, hanem a jótékony, jámbor czélok előmozdítása, a közös üdv, ami áldást fog hozni úgy az egyesekre, mint a családokra, az egész községre. Szentbeszéd után a Szentlélek segítségül hívása mellett megkezdődött a bérmálás szentségének kiszolgáltatása. 1lí\2-ve ért véget e szent ténykedés, amikor a nagy harang megkondult s az összes bérmáltak a püspöki áldást vették. Bérmálás végeztével ő excellentiája ismét látogatókat fogadott: a megyei főispánt, kinek a vizitet vügtün visszaadta, az alispánt, főjegyzőt, kir. törvsz. elnököt stb. 1 órakor diszebőd volt a plébánia házban, a melyen nagyobb részt világi notabilitások vettek részt. Az első pohárküszöntőt a főispán mondta a püspökre, a másodikat a püspök a főispánra s Tol- navármegyóre, a harmadikat Péchy József prépost ős esperes a világi tisztviselőkre. Délután 5 órakor ő nagyméltósága az alispánnal s kíséretével a kórházba hajtatott, hol megszemlélte a kápolnát, a clausurát, több ^betegszobát, meglátogatta az egyik épen betegen fekvő nővért és megáldotta. Ezután látogatást tett Karg pénzügyi igazgatónál, hol névjegyét hagyta, a törvsz. elnöknél és főszolgabírónál. Este az alispán vendége volt. Pünkösd hétfőjén reggel 8 órakor hirdették a harangok ércznyelvei az újvárosiaknak az első bérmálás magasztos ünnepét. Itt is először csendes mise volt, azután sz. beszéd, végre bérmálás. Bérmálás után a főpásztor a vidőkről szép számmal egybegyült papokat s az újvárosi tanítókat fogadta. Megvizsgálta a templomot és iskolát. Délben fényes ebédet adott Mikó plébános. Az egyetlen felköszöntőt ő mondotta kegyelmes urára, kinek köszönhető, hogy az újvárosi capellania locális plébániává lett i a diszes lel- készi lak. Ebéd után a nemeslélküen átengedett plébánia udvaron elhelyezett s általa alapított kisdedóvót mutatta be a püspöknek. A kisdedek vidám tánezra kerekedtek az egyesek adományaiból nemrég beszerzett ariszton hangjai mellett. O excellentiája látható örömmel szemlélte a vig apróságokat s az óvó czéljaira 20 frtot adott. Elbúcsúzván az újvárosiaktól, ismét a belvárosba tért vissza. Egyenesen a templomba ment, jelen volt a litánián s megvizsgálta az egyházi fölszerelést. 4 órakor eljött a válás pillanata. A íőpásztor a tőle búcsúzó apátnak teljes elismerését fejezte ki a S/.egzárdon tapasztaltak felett, kérte őt, hogy társaival együtt továbbra is hasonló buzgósággal vezesse a híveket s Ígérte, hogy ha Isten élteti, öt óv múlva ismét eljön. A tűzoltók javára 50 frtot adott át az apátnak. A mily impozáns volt a bevonulás, olyan volt a kivonulás is. A kettő közti különbség az volt, hogy míg akkor az öröm, a lelkesedés érzete töltötte el a kebleket, mert a szomorúságé, hogy távozik körünkből a szerető atya, ki oly jól érezte magát lelki gyermekei között, ki nyájas leereszkedésével, finom modorával mindenkit meghódított. A banderista fiuk lovagoltak elől nemzeti szin szallaggal díszítve, utá- nok hajtott Gerenday főszolgabíró-, erre következett a főpásztor kocsija, előtte kőt lovas megyei hajdú, ő excellentiája mellett Zsinkó apátkanonok ült. A második püspöki négyes fogatban Pozsgai titkár és S/.ilvek tanár foglaltak helyet. A menetet a város bírája és jegyzője, valamint több elöljáró kocsija zárta be. A közönség, meiy különösen a plébánia előtt nagy tömegbe gyűlt, mindenütt tisztelettel teljesen üdvözölve főpapját. A bandérium a tolnai kálváriáig, az elöljáróság pedig egész Tolnáig ment. Felhívás a t. ez. iparos mesterekhez! A leendő iparosok műveltségi fokának emelése s hazii iparunk fejlesztése czéljából létesítettek az alsó-fokú ipariskolák. Ha az ipariskola a gyakorlati élet követelményeinek meg akar felelni, akkor nem elégszik meg a pusztán elméleti tanítással, hanem figyelemmel kiséri a növendéket műhelyében s befolyást gyakorol az iparos tanoneznak választott iparágában tanúsított gyakorlati haladására, előmenetelére is. Ezen czőlból rendeztetnek évenkint az ipariskolai vizsgák alkalmával az ipar- vagy raunkakiálli- tások, melyek által nemcsak érdeklődésünket tüntetjük ki, hanem czélirányos és szakavatott bírálat által fejlesztjük s nemesitjük az Ízlést, fölóbresztjük az önérzetet és támasztunk mindenha hasznos és üdvös versenyt. Ezeket előrebocsátván, értesítem a t. ez. iparos urakat, hogy iskolánk a nagyméltóságu vallás- és közoktatásügyi ra. kir. minisztériumnak magas rendeleté folytán, mint az előző években, úgy e tanév végével is rendez munkakiállitást. A kiállított jeleTARCZA. Leányomhoz. Szánlak, szánlak nem tehetek róla I Mintha dalom buezuztód volna, — Veled érzek, ah! veled szenvedek, Nem akarva okoztam bűt neked . . . Nem akartam, hogy egy könnyed hulljon Hogy életed mély gyászba boruljon, Nem hittem, hogy a szerelem hervaszt, Érted halnék, oh 1 bár tehetném azt I Jót akartunk; melyik szülő volna Gyermekéért, aki ne áldoza . . ? Feláldoznám éltem, boldogságom A helyett, hogy könnyed hullni látom I De ne hagyjon el a remény, a hit, Vigasztalódj! nemcsak magad vagy igy. Jó az Isten, meggyógyít az idő, Ah! de nekem vigaaszomra ki jő . . I ? Tóhelyei J. A végrendelet. — Költői rajz. — Irta: Brankovics György. I. Mozárt estélyen valék egyszer. Egy fiatal rajongó zene-költő, a nagymüvész életrajzát olvasta fel s néhány symfomáját mutatta be. Az estély épen olyan érdekes s épen olyan unalmas volt, mint a többi estélyek és hangversenyek. A sürü padsorokban ülő közönség, müértő arczczal hallgatta végig mindakettőt, de tapsaiból s éljeneiből kiérthette mindenki, hogy inkább örül a hangverseny után következő közvacsorának, mint az azt megelőző műélvezetnek. A zongora húrjainak zengését csakhamar, a kések és a villák zörgése váltotta fel s a pálmafákkal és délinövényekkel diszitett terem hosszú asztalai körül ülő társaság minden tagja, vagy a tányérba szegezte szemét, vagy a pohárba nyomult az orrával. „Szép szomszédnőm“ épen nem vala szép s a szentirás ama szavaihoz: „ A te beszéded legyen : igenl igen és nem, nem“ nagyon is szigorúan ragaszkodott, Miután minden elmésségemet kimerítettem s a társalgás fonalát mégsem sikerült felfedeznem, a levegőt kezdtem bámulni s tekintetem a csillár arabeszk szerű ágain futott fel egész a tetőig s ott ? . . . Mi az a csillár aranyos koronája körül? Mintha valami mozogna. Mintha valami rózsaszinü fátyol húzódnék az ablaktól a terem közepe felé s a fátyolon túl, mintha a hajnalpir ragyogását látnám I Óh, most már világosan látom, egy uszályos atlaszruha s a ruhából egy gyönyörű, egy kedves női arcz mosolyog édesen alá. A légies alak könnyed röppenéssel ott terem a csilláron, ráül a karjára, uszályával szemérmesen elfedi lábacskáit s mintha régi ismerőse volnék, bizalmasan int felém és üdvözlése kimondhatatlan kéjjel árasztja el szivemet. De hát istenem, a társaság közül csak én látom őt egyedül. — Körültekintek — s meggyőződöm, hogy eddig senki se vette észre. Egy műkedvelő hölgy közkívánatra, érzelemmel s lelkesedéssel énekli szép magyar dalainkat s a társaság? Hogyan? Az előbbi társaság ez? Mindenki felugrál, tapsol, éljenez, örül, az énekesnőt üdvözli, kaczag s élezel, szomszédnőm poharamhoz koczintja poharát, jóizüt nevet arczom bámuló kifejezésén, szemei fénylenek, fogai valóságos gyöngyök, ajkai, tekintete, a midőn pajkosan hátra veti fejét —? a szó szoros értelmében fejembe kergetik a vért. Ilyen szép nőt még nem is láttam, szenvedélyesen ajkaimhoz szorítom hófehér kezét és . . . többiekkel együtt őrjöngve járom a csárdást. Az én hölgyem valóságos tündér, egy egész boldogságot viszek a hegedű varázs hangjai mellett a karjaim közt; szellem, szépség és üdv minden köröttem. Vájjon mi idézte elő e változást? Talán a csilláron ülő tündér ? Ah, örömömben egészen megfeledkeztem róla! II. Az Íróasztalom mellett ültem máskor. Tiszta papiros feküdt előttem és néhány sor irás feketéik# rajta. Egy elbeszélés kezdete vala -— melynek vázlatát már rég kidolgoztam fejemben. Ablakom nyitva volt, az akáczfa pazaron lehelte illatát otthonos szűr bámba s fejem fölött szerelmes kanári pár csicsergőt kedvesen. A ragyogó nap fényes sugárszallagot rajzol a kert talajára s a lombok részein át a Duna esendő tükrének kék színe mosolyga felém. Az ifjú nyár, a* üde lég szárnyakat kölcsönöztek gondolataimnak ; wj
