Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-05-18 / 20. szám
dekeinek s igy olcsó helyi érdekű vasüt Volna építendő és pedig nem Baranyavárig, hanem csak Mohácsig. Bakos Gábor a hozzáintézett kérdésre felvilágosításul adta, hogy a helyi érdekű vasút kiépítési költsége kilóméterenként 27000 frt, inig a transitorius vasúté: 33000 frt. Veszter Imre: Ha a vonal Baranyavárig terveztetik, akkor tisztába kell jönni aziránt, váljon Albrecht főherczeg, kinek birtokát szelné, hajlandó-e hozzájárulni? Kissfaludy Pál Albrecht főherczeg jogi képviselője kijelentette, hogy nincs felhatalmazva nyilatkozattételre. Faragó Gyula: a Baranyavárig építendő elsőrendű vasút mellett nyilatkozott s kilátásba helyezte Eszék szab. kir. város e r- kölcsi (?) támogatását. A vita befejeztetvén az értekezlet elvben egyhangúlag kimondotta, hogy Ba- ranyavár és Szegzárd végponttal elsőrendű vasút volna építendő. A vonal irányára és minőségére vonatkozó ezen megállapodás után az értekezlet a hozzájárulási arány kérdését vetette fel. Szily László e kérdésnél szükségesnek tarlja az őszinte nyilatkozatot, mely Ba- ranyamegye részéről az ügynek nem kedvező, mert az általa képviselt vármegye csekélylyel, majdnem semmivel sem járulhat a tervezett vasút létesítéséhez. Bernrieder József ellenben kijelenti, hogy Tolnavármegye az anyagi támogatásra is el van határozva. Simontsits Béla utólag kijelenti, hogy ő is elsőrendű vasút építését tarlja I szükségesnek. A mi a hozzájárulást illeti, azt Tolnavármegye részéről, mely ez ügygyei már közgyülésileg is foglalkozol!, teljes készséggel kilátásba helyezheti és pedig, minthogy most a vármegye nem vesztené el a hozzájárulási összeget, hanem azért törzsrészvényeket kapna, még fokozottabb mérvben, mint már eddig hajlandó azt tenni. Megjegyzi, hogy Tolnavármegye a pécsi kir. Ítélő tábla területéhez történt csatoltalásába csak azért nyugodott bele, mert hitte, hogy Baranya vármegye legalább a közlekedés megkönynyitése érdekében segéd kezet fog neki nyújtani. Németh Lipót Mohács város áfrány- j lagos hozzájárulását kilátásba helyezi. Döry Dénes indítványozza, hogy egy I végrehajtó bizottság alakittassék, mely az ügyek intézését teljhatalommal kezeli. Az indítvány egyhangúlag elfogadtatván, a végrehajtó bizottság következő küldöttekből I alakitatott meg: elnök Széchenyi Sándor gróf, bizottsági tagok: Simontsits Béla. Perczel Dezső, Boda Vilmos, Németh Lipót, Kissfaludy Pál, Elvers Nándor, Faragó Gyula és Plavsics Athanasiev Miklós. Mire az értekezlet elnök éltetésé közben szétoszlott. * * * Lesz alkalmunk még e fontos ügygyei jövőben is tüzetesen foglalkozni, most egyelőre csak az értekezlet eredményéhez csatolunk nehány megjegyzést. Kétségtelen, hogy Baranya vármegye küldötteinek magatartásához Pécs városának, mely az uj vasútvonal által forgalmi érdekeit tartja veszélyeztetettnek, ellenszenve adta meg az irányt. Kétségtelen továbbá, hogy e magatartás nem lehet ok arra, hogy Tolnavármegye az első nehézségtől viszszariadva, a fontos ügyet most már kevésbé melegen támogassa; nem pedig azért, mert a pénzügyi csoportok képviselői az értekezlet eredményje u'án is kijelentették, hogy a vasút ügyével készek ezután is foglalkozni. Kétségtelen végre hogy a kormány részint forgalmi érdekekből, részint a kir. Ítélőtábla megközelithetése szempontjából a tervezők oldalán fog egész határozottsággal állást foglalni. Semmi csüggedés azért, hanem szívósság és megrendilhetlen kitartás. Sok akadályt győzött áz már lé s igy kell lenni ez alkalommal is! b. Album-Segítség. A közel napokban egy lelkes felhívás jelent meg e hasábokon, mely annak az eszmének akar propagandát szerezni, hogy szervezkedjenek a megyebeli írók egy oly mű létesítéséhez, mely egyrészről fényes tanúsága volna megyei irodalmunk életrevalóságának, | másrészről szép kis segélyt biztosítana a szegény némedii tűzkárosultaknak. Az eszme mindenesetre életrevaló s üdvözlet Zéró urnák, hogy azt megpendité ! A mi megyénkben, a melynek — hála Isten — olyan lelkes, nemesszivü közönsége s oly sok, valóban tehetséges tollforgató embere van, az ilyen eszme nem lehet a pusztában elhangzó szó. Ne is legyen! Meg kell mutatnunk, hogy megőriztük érdeklődésünket az irodalom, nemesszivüsé- j günket a szerencsétlenek iránt, kiket a romboló tűzvész kenyerüktől, hajlékuktól fosztott meg. S örömmel jegyezzük fel, hogy a mozga- galom elé — hozzánk érkezett értesülések I szerint — nem egy helyen néznek a legfeszültebb várakozással. És mi határozottan állíthatjuk, hogy e várakozásában senki sem fog csalódni. Legyen szabad erre nézve biztosítékul fölemlítenünk azon körülményt, hogy a kiadandó Segi tség-Al bum közel száz megyei Írótól, publiczistától és egyébb kitűnőségtől fog egyes közleményeket hozni. Kétségtelenül oly esemény, mely nemcsak páratlan megyei irodalmunk terén, hanem egyúttal alkalmas a legszkeptikusabbakat is meggyőzni egyrészt arról, hogy igenis van megyei irodalmunk, másrészt arról, hogy Tolna vármegye közönsége nem vonja meg jóindulatát és pártfogását olyan ügytől, mely a szépnek és nemesnek áll szolgálatában. Adja Isten, hogy a szegény tüzkárosul- tak érdekében e sorok minél szélesebb körben találjanak visszhangra, s nekünk fényes elégtétel leend az a tudat, hogy nem egy éhezőnek nyújtottunk kenyeret, hogy nem egy fájó könyet szárítottunk fel! Lévai Dezső. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága által folyó évi május hó 12-ón tartott ülésről adjuk a következő jelentéseket: Alispáni jelentős. A központi ügyforgalomba beérkezett 1304 drb, az előző hóról hátralékban maradt 217 drabbal együtt elintézésre várt összesen 1521 drb, melyből elintóztetett alispánilag 1181, közgyűlési tárgyalásra fenhagyatott 57, hátralékul maradt a hó végével 280 db _ — Jó, figyelj csak — s erre, ismerve vendégszerete- temet, udvariasan lelökött divánomról, hogy ő heverjen le. — Tán hetedik gymnazista voltam — kezdé Zsiga — mikor Modroséknál volt szállásom. Erre a helyre azért emlékszem olyan jól, mert itt kaptam ki legtöbbet boldogult nevelőmtől s itt ismerkedtem meg Jolánnal, kosztosasszonyomnak aranyos, kis rokonával. O a szürke nénikékhez ját, én meg a piaristákhoz. Rokonszenvünk tehát természetes alapon kezdődött. Ebből kifolyólag mindig én csináltam meg a penzumait. Hogy, hogy nem, ihlettség szállt-e meg, vagy elveszitém eszemet, egy szép napon — jól emlékszem, a nap fenségesen ragyogott — valami bolondos szerelmi verset találtam irni. Mikor a vers kész volt s én nevelőmtől négy baraczkot kaptam érte, nem tudtam, mit kezdjek el vele. Elhatároztam, 1 ogy elviszem Szász Károlyhoz. Épen az akadémiai tagság dicsőségében kezdék — már úgy a képzeletben — fürödni, mikor Jolán kis kacsója ébreszt föl ostoba merengésemből. Dolgozatot kelle számára Írnom ; a czimét is tudom még: „A természet tavasza.“ — Gondoltam egyet s a verset Jolán füzetébe rejtém, oda az utolsó lap elé. Ha már kiütött a természet tavasza, hadd üssön be a szív tavasza is . . . — Másnap Jolán meleg kézszoritással s még melegebb mosolylyal köszöné meg a verset. Minő boldog volt s hogy irigykedtek osztálytársai (ezt tőle tudom) persze, ő hozzájuk még nem írtak ilyet. Csak arra kért, hogy máskor ne a füzetébe tegyem, mert onnan esetleg valami szürke nénike kezébe találna jutni, hanem egyszerűen csúsztassam csak az asztalkendő alá, a többi az ő gondja , . . — Lassankint annyira megbarátkoztunk, hogy szerelmemet nem bíztam többé papirosra, hanem dél- utánonkint — akkor kosztosasszonyom rendesen sétálgatni vitte a kis családi mopszot — odacsókoltam szép Jolánkám kedves ajakára. Barátom olyan szép volt az élet s mi oly boldogok . . . — A tanulásban lassan, a szerelemben rohamosan haladva, végre maturáltam. Lerázva az iskolaport, szabad embernek képzelém magam s oly komolyan beszélgetők Jolánnal, hogy egyszer majd hajba kaptunk. Én Svédországba akartam nászutazni, ő meg a narancstermő Olaszországban óhajtotta volna a mézesheteket eltölteni. De azután, hogy egyikünknek se legyen igaza, közös akarattal Spanyolországot, a gran- dok hazáját választottuk. — Nemsokára rá katona lettem. Elválásunknál örök hűséget esküdtünk s arczképet cseréltünk. — Kedves Zsiguskám, — mondám nagyokat ásítva — nem veszed rossz néven, ha elbeszélésedet kissé unalmasnak találom ? . . . — Ne szakíts félbe . . . mindjárt befejezem. És ezzel folytatá. — Valami bolond „befehl“ engem Dalmácziába helyezett, oda a kies Raguza vidékére, hol a meredek sziklákat a hullámos tenger mossa. A távolság daczára szorgalmasan leveleztünk s Jolánkám nem mulasztott el egy levelet sem, melyben ne biztosított volna tán- torithatlan szerelméről, melyben esküvel ne fogadta volna meg, hogy vagy enyim lesz, vagy senkié . . . Ln nyugodt voltam s reménytől duzzadó kebellel, illetve háttal hordtam a „borju“-t. Mikor „raszt“-unk volt, elővettem lapos tárczámból féltékenyen őrzött arczképét — hiszen ismered ábrándos természetemet — s úgy elmerengtem azokon a kedves vonásokon, azon az édes ajkon, melyről én azt hivém, hogy csak nekem terem mézet. . . Zsiga barátom egész belemelegedve beszélt to-, vább, de engem bizony elnyomott a buzgóság s édes- deden elszundikáltam. Vagy egy rövid-félóra múlva azon vettem magamészre, hogy Zsiga még mindig beszél. — Tudod, igen csinos szoba, gyönyörű szobalány, kertre nyíló ablakok, egész külön bejárat, szóval gargon-embernek való. Épen a pisztolyait vizsgálgatta, mikor beléptem . . . Nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy micsoda szobáról, micsoda pisztolról beszél. Majd csak kisül —• gondolám. Csak nem árulom el, hogy félórát aludtam. Képes volna újra elmondani, a min — hála Isten — már túl vagyok. — Nagyon megörült, hogy eljöttem. Hisz te is ismered Imrét, minő kedves egy czimbora ... — Ahá — gondolám — tehát Imre ... — Dehogy rövid legyek, mindjárt a dologra térek. Imre sorba mutogatta azután az ő „diadalmi jelvény“-eit. Egy darabka szalagot, csinos fürtöcskét, egy atlasz félczipőt, lepréselt virágokat, parlumeös leveleket stb. Azután a fotográfiákra került a sor. Lehetett vagy tizenhat. Ott feküdtek egymás mellett guvernánt, szobalány, primadonna, kóristáné, házikisasszony, szóval „ex omni genere piscium“. S legalul tudod barátom, kinek az arczképe feküdtt... J °‘ 1 á n é . . . az én Jolánom . . . még a keze írása i* rajta volt: „Az én kedves Imriskémnek lm*
