Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-05-11 / 19. szám
ti hatalmasan dolgozott a tüzes ifjúság, hogy biztos kilátásunk van egy pár alapos tüdőhurutra. No de hát az orvosoknak is élni kell . . . — Bizony ! sóhajtja leendő feleségem ... Bonyhádon 1890. május hó 7. Tisztelt szerkesztő ur! Jagitza Károly, 1863. óv óta itt működő jegy- I zőnk nyugdíjaztatása folytán megürült főjegyzői állás ma úgy töltetett be, hogy a mai 12 óv óta — köz- tisztelet — s szeretetben, — általános megelégedésére működő másodjegyző Kűhnól Ferencz — Döry Pál főszolgabíró ur elnöklete alatt — a bonyhádi képviselő-testület által — meg választatott. Midőn x/4 századnál tovább ügyeinket jól vezető öreg, — most már nyugdíjazott jegyzőnktől elbúcsúzunk, — sok, gyakran terhes s kellemetlen munkák teljesítéséért köszönetét mondani annyival inkább kö- telesógünkuek tartjuk, mert — ha ő természeténél, — talán aggkoránál, fogva, nem is volt barátja a reformoknak, újításoknak és haladásnak, ezeket soha sem ellenezte rósz akaratból, hanem ő ilyenekben mindig a község érdekeinek veszélyeztetésétől tartott — valami jót, ■— jobbért felcserélni csak a legnagyobb küzdésébe került; ez talán oka, hogy községi ügyeink most is olyan állapotban vannak, mint voltak azok 1863-ban, midőn most visszalépett jegyzőnk ide érkezett. Miután azonban a jóakaratot tőle megtagadni nem lehet, —i távozása alkalmával őszinte szívből kívánjuk, hogy jól megérdemelt nyugodalmát most már jó egézség — s teljes megelégedésben a lehető leghosszabb ideig élvezhesse. Uj jegyzőnket pedig üdvözöljük, s miután működését ismerjük, avval eddig teljesen megelégedve voltunk, — csak annyit kívánunk, hogy munkásága legyen — ha lehet — ezentúl még serényebb, hogy szem előtt tartsa, mikép a törvény szigorú betartása felfelé is ép oly szükséges mint lefelé; — gondoljon arra, hogy a jegyző a község hivatalnoka és nem az állam-ó; — már pedig innen onnan a jegyző munkássága annyira igénybe vétetik az állam érdekei által, hogy a község ügyei végzésére idő nem marad, azok csak mellékeseknek tekintetnek különösen akkor, ha a jegyző nem bir elég erélylyel és önállósággal, hogy a sok reá épen nem tartozó s mégis hozzá utalt munka alul magát emánczipálni képes. Pedig most megválasztott jegyzőnk — választását megköszönő beszédében fősulyt fektetett arra, hogy ígéri: raikóp a hatóságoktól hozzá érkezendő minden rendelet — és utasításokat pontosan teljesíteni fogja; tapasztalásból tudom, hogy p. o. a t. pénzügyi igazgatóság a jegyzőt igen gyakran oly ügyekkel — melyek hozzá nem tartoznak — (hanem a minden járásra kinevezett tiszti ügyészekhez) megbízza ős végzésére utásitja: ezek a jegyző idejéből napokat rabolnak el, r*-; ez által a községnek gyakran sürgős ügyei pihennek. Ki téríti meg a községnek ez idő veszteségét ? Nem az állam, — hanem a község és megyénk legyen első sorban figyelemre méltatva a jegyző áltól — az állam könnyen tud segíteni, van hivatalnoka elég s ha ilyen még szükséges, — módjában áll — teremteni, nincs szüksége arra, hogy községektől az általuk tartott munka erőt elvegye. Y... TÖVISEK. A királyi tábla deczentralizácziója. Sokan ama méltatlan és igazságtalan váddal szeretik sújtani a vidéki hírlapokat, hogy tartalmuk legtöbbnyire szellemtelen s üres fecsegés, pro- vincziális kicsinyes pletykázás; — alig van czikke- ikben egy-egy életrevaló eszme, egy magvas gondo- lat, egy józan tanács — stb. Nohát ón ez igazságtalanul vádaskodókat utasítom egyszerűen lapunk múlt számainak megtekintésére; tessék megnézni, mennyi „Gondolat“, sőt „G o n d o 1 a t o k“, sőt „Gondolatok a gondolatok felett“ van azokban Lővay Dezső, Rotter Lajos ős Kéry Gyula uraktól. Majdnem az egész lap csupa „gondolat“ — ! . . . És ezzel az egész méltatlan vádaskodás jogosultsága elesett, a vidéki sajtó repu- tácziója helyreállittatott, a vidéki hírlapirodalom rehabilitálva ! . . . Hátha még hozzá gondoljuk, hogy a nagy Szilágyi Dezső is a vidéki sajtó folytonos keserű panaszainak olvasgatásából jött rá ama hatalmas gondolatra, hogy a kir. táblát deezentrálni kell! . . . Ekkor látjuk ám be a kis lapok hasznát! . . . íme, a miért évek óta sóvárogtunk: meg van. Kérdés, hogy ama közmondás szerint „adtál uram esőt, de nincs köszönet benne!“ hasznunkra válik-e nekünk ez a gyökeres újítás?! Bajosan. Mi Pécshez vagyunk kapcsolva (tehát kifelé gravitálunk!) Nem sokkal előnyösebb lett volna-e Pesten maradnunk ? ... De bizony! Nekünk, hogy Pécsre juthassunk, vagy el kell mennünk először Pestinegyóbe (Keselyűs) azután Bácsmegyőbe (Baja) végre Mohácsra, — s összejárva kocsin, hajón, vasúton Tolnát, Pest- megyét, Bácsmegyét, Baranyát, — jutunk czólunk- hoz; vagy pedig felülünk ezen arai lotyogó — motyogó — szotyogó, lusta repüléstt, alusxékoay, szundikálva bandukáló szárny-vasutunkra, ahol is a folytonos egyhangú döczögés és az egyes állomásokon való unalmasan — hosszas várakozás golgotái kínai között nónába esvén, pár napi nehéz alvás mellett — Tolnán, Fejérmegyén, Somogymegyón keresztül, elmenve majdnem Szigetvárig (Sz.-Lőrincz) és onnan visszacsavarodva — zóna mellett, nóna közben, álomkórban Pécsre jutunk; vagy végre — ha a legrövidebb utat választjuk — felpakoljuk magunkat egy szegzárdi fiakker minden képzeletet felülmúló kényelemmel berendezett belső üregébe s vonattatván szá- guldva ragadó dühös táltosok strupirt izmai által a nádasdi hegyeknek, télen két rövid, nyáron egy hosszú (uo-, leugfcti, dachtylus) nap alatt, nyelve sok port, bort ős sört (a csokoládé csárdában! . •. . s elhullatva a keserves döczögósben fele oldalbordánkat, kifáradva, kimerülve, strupirttá léve, mint a fiakker-lovak, eljutunk Pécsre — !— királyi táblázni! . . . (De jobb volna itthon sakktáblázni! . . .) Egyszóval mi nem jó vásárt csináltunk. A csere rosz- szul ütött ki. Jobb lett volna Budapesthez csatoltat- nunk, vagyis: maradni a régi állapotban. Sőt legjobb lett volna, ha nekünk is adnak vala egy fiók-fő- törvényszéket, egy számy-ki ra 1 y i táblát, mely állott volna p. o. csakis Szeremley Lajos (elnök!) Babits Mihály és Mikos Géza urakból! ... De hát Szilágyi azt mondta hogy: „No uo, Szegzárd, te csak ezt várd!. . . Majdajövőszázad végén!... Mikor minden ház olyan lesz benned mint most a Pirnitzereké, akkor lesz neked királyi táblád, oda csatoltat- váns osztatván beamözsi, kakasdi, pilisi törvényszékek és a szedresi, Simonra aj őri, fáczánkerti furkói — stb. járás- bíróságok!. . . Tehát most még — rövid időre! —- Szegzárd is épp úgy kimarad: miképen Arad!. . . Egy a sorsunk Szombathelyivel, Nagy-Kanizsával, Besztercze- bányával, M.-Szigettel; sőt velük szemben fór-ban vagyunk, mert ők kértek, de nem kaptak, mi pedig nem kértünk és mégsem kaptunk! . . . Budapest, Kolozsvár, Kassa és Debreczen Szerencsés városok, mert táblájuk leszen! . . . Szintigy Szeged, Pozsony, Sopron (?) és Nagyvárad, Maros-Vásárhely, Pécs s Győr örül táblának! Sok város — bár sturmolt minisztert, diétát — Tábla helyett kapott csak egy darab krétát! . . . * No, jól van ez igy!-----------Legalább nemcsak Pe sten, hanem szétszórva az egész országban lesz elég- számú nagyságos ur; nagyságos asszony és kisasszony (nagysád) úgyis terem ma már minden bokorban, minden jól öltözött nőszemély az; a nagysád épp annyi ma már, mint a férfiak között a „Dr.“ Csak két furcsaságot látok az egész dologban; egyik az, hogy itt deczentralizáczió történik, holott más téreken a czentralizáczió jelszava zeng. íme, az állami központosítás eszméje; íme az-égi testek világában minden csillagrendszer bolygója a czentrális nap felé cselekszi kör-futását; ime a lövöldében mindenki a czentrumot igyekszik eltrafálni: ime a kutséberrel való játékban is a czentrum (15. 16. 21. 22.) kihúzása a fő; és számtalan, elő nem sorolható esetekben a czentrum-találás dominál! . . . Csak ez egy kérdésben látszott üdvösnek a deczentrálás! — Furcsa! . . . A másik furcsaság meg abban áll, hogy eddig mi, mikor iskolába jártunk, a táblán sokszoroztunk, meg aztán osztottunk; most meg magát a táblát sokszorozza és osztja el a Szilágyi! . . . De felfordult világot élünk! . . . Nem híjába — Azt fogom gyanúsítani, ki betegsége tartama alatt legtöbbször forgolódott ágya körül, ki neki az orvosszert beadta, ki azt meghamisította és méreggel keverte lassan és parányi csöppekben, hogy a hirtelen halál megállapítható ne legyen, hanem mégis biztosan elkövetkezzék. — Óh ez irtóztató ? És honnan tudod ezeket. — Attól, ki egy alkalommal egy elveszett méreggel telt üvegcsét megtalált és elsikkasztott, attól ki ezen — lásd ezen — kis üvegecskét nekem átadta. Gyopár fölugrott és fiára rohant. Mint bősz vadállat rontott és kiakarta csavarni kezéből az üvegcsét. Imrének a kétségbeesés hatalmas erőt kölcsönzött. Görcsösen szoritá az üvegcsét és atyját egy erőteljes lökéssel visszataszitá. Majd az ajtónak sietett, hogy meneküljön atyja dühe elől, de ott az utat elzárva találta. Róza állott ott, ki az egész párbeszédeit a mellékszobában kihallgatta. —- Nyomorult, innét ki nem menekülsz — szólott a dühös nő — mig azt az üvegcsét bírod. Imre az ajtónak rohant, de most már atyja is szembeszállóit vele és ketten fogták meg az ifjút ki támadóival szemben védtelen volt, mert tettleg őket bántalmazni nem akarta. Ekkor Imre észrevette, hogy a falon egy 6 lövetű forgópisztoly van, tekintete rátapadt, de agyában föltoluló rémes gondolatait hirtelen elűzte magától. — Nem, mondá, nem akarom magamat megölni, mig nem tudom, hogy ki az anyám gyilkosa. Rózsa megborzadt. Imre rátekintett és azt mondá, óh ne félj, téged nen vádollak, te nem vagy anyámnak gyilkosa hanem egymásé ............. — É n gyilkos, hah gyáva, hogy azt mondani merészelted, ezt többé nem fogod mondani. Odarohant az ágyhoz lerántá a forgópisztolyt, felhúzta a kakast, és a következő perezben egy durranás hangzott és Imre összerogyott. Mindketten melléje rontottak, de mig Rózsa a bosszútól lángoló arcz- czal sietett feléje és a méregüvegcsét vette ki kezéből, addig Gyopár a fia sebét vizsgálta és látva, hogy fia vérzik, elvesztette minden bátorságát az élethez; egy iszonyú elhatározás és a következő pillanatban másik lövés dördült el, melytől Gyopár örökre meg- gyógyult szenvedélyeitől. Rózsa velőtrázóan fölsikoltott, látva e két egymásra borult élettelennek látszó testet és segiiségért akart rohanni. Fölkelt eddigi térdelő helyzetéből és mig menni akart elejté a kis méregüvegcsét. Lehajlott érte.-r- Nem, nem, mondá téged nem hagylak el, te lész utolsó menedékem. Nem akarok a világzajával többé szembeszállani. Nem kisértem meg többé az életet másként élni, mint a hogy számomra rendelve volt. Két kísérlet eléggé megtanított. Az egyik a gyávaságot, a másik a ezudar gazságot ismerteié meg velem. Az egyik oly gyarló, mint undorító a másik. Visszasietett férjéhez. — Gyopár, Gyopár, sikoltá egy őrjöngő hangján, megyek utánad. Fenékig kihajtá a méregüvegcsét. Sok volt egyszerre. Gyorsan hatott. Ráborult férjére és görcsös zokogásban tört ki. Mire az orvos megérkezett, Gyopár és Róza kiszenvedtek. Imre ellenben még élt. A golyó karján hatoltkeresztül és csak jelentékeny vér- veszteséget szenvedett, de sebe nem volt életveszélyes. Az orvos ájulásából magához térité és bekötözött karjára mutatva szóla: — Nincs komoly veszély. • — És atyám ? — Kérdé Imre. — O már jobban van, szólt az orvos kétértelmű mosolylyal. — És? — Ó is. $ * * Mire sebeiből fölépült meglátogatta anyja és atyja sírját. Szomorú volt ez ifjút látni ezen két sírhalmon zokogni. Anyja sírján a bánat nyomta el szivét, atyja sírján a halál kibégitő erejével a gyermeki kebelben fölébredt a kegyelet, de fölébredt a komoly sorhant látásánál az ifjúban az önvád is. Nehéz volt elviselnie a gondolatot, hogy atyja halálának ő volt okozója és nem birt megnyugvást szerezni soha az iránt, hogy miért is engedte magát szenvedélyétől annyira elragadtatni, hogy gyermek létére ő kérjen számot atyjától és akarjon annak erkölcsi bírája lenni. Egyrészről azzal vigasztalta magát, hogy az erkölcsi hatalmasabb tényező, mint a fiúi tisz- telet és a hol e kettő összeütközésbe jön, az erkölcsé a győzelmi ág, más részről pedig magán tapasztalata, hogy a fiúi kegyelet lábbal tiprásamindigmegboszuljamagát. \
