Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-05-04 / 18. szám
I ^ rilják ki a férfi jellemét. Kérem őket, mint munkása a sajtónak, hogy a színészet ügyének a rendezését vegyék kezükbe, tekintsék az itt időző társulat számára történt 100 bérlő megszerzését első lépésnek és következzék ezután a többi, a melynek czélja legyen Szeg- zárdon a színészetnek állandó gyámolilása. Azt hallom, hogy ilyen féle dolgokról már beszélgetnek kisebb társadalmi körökben; nem akarok eléje vágni azoknak, a kik ezt megkezdeni hivatva vannak. Annyit azonban megjegyzek. hogy tudomásom szerint azokban a városokban lett a sziné.-zel gyámolitása leghelyesebben és czélravezetőbben keresztül vive, a hol a társadalom kezet fogva a politikai hatóságokkal, — községgel, megyével — együtt áldozlak, együtt teltek, együtt vitték keresztül a támogatást. Nálunk ez mind igen szépen megtörténhetik, ha arra való férfiak állanak az ügy élére Megalakíthatják a szinpárloló egyesületet, ez megszerezheti a szegzárdi árva sziné.-zet ügyének a támogatására nemcsak a községet, ha- | nem a vármegyét, is. Ha ez megtörténik, akkor kapunk jó szin- j társulatot, a mely nem fog megbukni és a mellett egyben másban feltételeket is szabhatunk eléje. A megye székhelyén ilyen ügyből nem vonhatja ki magát senki sem, ilyen dolog elől nem zárkozhatik el senki sem. I. A szegzárdi általános ipartestület. Mull hó 7-én alakult meg városunkban az iparleslüle', melyről szándékosan nem emlékeztünk meg annak idején részletesebben. Most azonban, midőn az ipartes'ület tényleg megkezdte működését, üdvözöljük az ipartes- tülcíet, annak minden egyes tagját és kívánjuk, hogy átérezve hivatásukat, saját jól felfogott érdekükben hassanak oda, hogy Magyar- ország iparának fejlesztése czéljából a testületi szellem, a kölcsönös egyetértés, önművelődés slb. által mutassák meg, hogy elég érettek és műveltek saját ügyeikben önmaguk intézkedni. Mert az 1884. ipartörvény nagy és fontos szereppel ruházta fel az iparosokat; letette kezükbe azon ügyeket, miket eddig az I. fokú iparhatóság intézett el. Kántor ur a bort szerette, Róza nagysám a szerelmet. Egyiknek és másiknak sohasem volt elég . . . A vendéglőben ismerkedtek meg. Az első pohár bornál megtörtént a kölcsönös bemutatás, a 2-iknál Gyopár te-tu pajtás lett Kántorral, a harmadiknál egy vágyteljes pillantást vetett Rózára, a negyediknél viszonozta Róza a pillantást, az ötödiknél meghívta Gyopárt ebédre, mit emez elfogadott. Az ezutániakat — hála a Gyopár és Róza óvatosságának — csak Kántor itta, mig ők az ivást csak színlelték és még éjfél el se jött Kántor az éjjeli boldogító mámoráról és Gyopár a legkidvezőbb kegyekről biztosítva volt. Gyopár látogatásai mind sűrűbbek lettek Kán- toréknál és ezt mindhárman nagyon természetesnek találták, csak Elma könnyezett titokban férje kimaradásain. Gyopár könnyelműsége határt nem ismert. A könyelműség még tovább ragadta. Szenvedélye oly vakká tévé, hogy valóságos játékszerévé lett Rózának, ki bűnös szerelmével örökre magáévá, rabjává és végre közönséges eszközzé tévé a kaczérság és a vétek legtalálékonyabb furfangjaival. A látogatások mindennapivá lettek és Kántor kezdett magához térni. Mit mások nyilván beszéltek arról ő legkésőbben győződött meg, neje és Gyopár közös és kölcsönös házasságtöréséről. Egy kis házi botrány, melynek néhány cseléd volt a tanúja, végét szakította a bűnös látogatásoknak, de nem — a viszonynak. Sokkal mélyebben fész—a—- ii ii ii A társadalomnak nem minden osztálya van felruházva törvény által ama jogokkal, milyenekkel az ipartestületek; más osztályok ugyanis az egymás közölt előforduló ellentétes ügyeikkel kénytelenek a hatósághoz fordulni, mig ellenben az ipartestület tagjai önmaguk védhetik és mozdíthatják elő. íme röviden jelezve az iparlestületek czélja, melynek elérésére az ipartestületi tagok bizonyos kötelességeket vállaltak magukra, melyeknek leljesitése által nagyon természetesen jogokat is élveznek. És, hogy az ipartestülelek czéljukat megvalósíthassák, a saját kötelességeik teljesítésén kívül a társadalom támogatását is kénytelenek igénybe venni, mert mások támogatása nélkül vajmi nehezen boldogulhatnának. Jelen soraink tulajdonképeni czélja a társadalom különböző osztályainak becses figyelmét felhívni ez alkalommal különösen a Szegzárdi Általános Ipartestület támogatására, hogy az ipartestület fennállását kegyes adományaikkal némikép segélyezni szíveskedjenek. Első sorban felhívjuk becses figyelmét a társadalom azon osztályának, kik mint volt iparosok, ügyességük, szorgalmuk és szerencséjük állal odajulollak, hogy ma már egy könnyebb gon- talanabb sorsra jutva, iparuk üzését abban- hagylák. Az iparleslület alapszabályainak 21. §-a szívesen lát az egyesület kebelében alapitó Ingókat és más jóltevőket, kik évenkint. vagy egyszersmindenkorra az egyesülelet némi ösz- szeggel segélyezik. E czélból azon kérelemmel járulunk tehát a nagyérdemű közönség, egyesületek, testületek, pénzintézetek és egyébb jótékonyságot gyakorló intézmények kegyes színe elé, hogy a városbeli iparos-osztály érdekeit előmozdító iparlestület fenlartására czéljainak elérésére kegyes adományokat nyújtani szíveskedjenek. Szegzárd, 1890. május 1-én. „ MEGYEI IRODALMUNK CSARNOKA. Nyílt levél R. L. barátomhoz. Kedves hivem! K 'szőnöm jóindulatodat s még jobban drága barátságodat, mely soraidból, mint a nyári nap a bontakozó hajnalpirból, oly melegen sugárzik felém. kelődött az a két romlott lény leikébe, mintsem arról egyikük is lemondani akart vagy képes lett volna. Most már szövetséges bűntársak lettek és ahol a Kántor féltékeny éberségét kijátszhatták, nem mulaszthatták el elkövetni. Elma — kinek e titok csakhamar föl fedeztetett — tehetetlen volt gyöngeségében. Nem tartozott azok közé, kik erélyes föllépésükkel férjükön uralkodni tudnak és kétségbeesetten nézett a jövő elé a nélkül, hogy valamit tehetett volna. Lassan-lassan kezdett már megbarátkozni a válás gondolatával, de ebbeli elhatározása nem hamar érlelődött meg benne. Még mindig reménykedett, hogy minden jóra fordulhat. Megkisérté férjét megtéríteni, hasztalan volt minden törekvés. Végre egy nehezen átvirrasztott éj után, mikor férje ismét távol volt otthonától, eltökélte magát a válásra. E szándéka kivitelében azonban váratlan körülmény lepte meg. Beteg lett. Betegsége lassú hosszú kínlódásoknak volt sorozata. Étvágya elhagyta. Atallotta az orvosi szert bevenni. Férje fölkereste olykor, midőn egyedül volt. Gyakran, ha fölébredt, férjét látta ágya előtt ülni, ki tettetett szomorúsággal kérdé baja okát. Majd kínálta gyógyszerrel, melyet maga csinált és töltött szájába. Elma mindannyiszor, valahányszor ez történt remegő ajakkal vette be az undorító folyadékot. Bizalmatlankodott férje iránt, ki szokatlan jó- j A múlt héten lapunkban közzétett „Gondola- taim“ reflexiókat keltettek benned s te azokat papírra vetve egy valóban kedves levél kíséretébe!) küldted be. Kétségtelenül nagyon megörvendeztetett e kitüntető figyelmességed s engedd meg, hogy ez engem illetett megtiszteltetésből azt következtessem, hogy te teljes mérvben viszonzod azt az őszinte, baráti rokonszenvet, mely engem hozzád köt. Hogy gondolataimat figyelemmel olvastad át, hogy tudsz okosan gondoldolkodni s a mi fő: gondolataidat ügyesen, tetszetős formában papírra vetni —| ezt engedelmed nőikül is joggal következtethetem. Azt irod, hogy te gondolataimat máskép érzed ... Nem csodálom! Bezzeg olvastad volna ezeket akkor, mikor a te szivedet is még édes vágyak, édes remények töltők el, mikor a patak zúgásában, a szellő susogásában te is még szerelmi suttogást véltél hallani — tudom, akkor te is úgy őreznéd ezeket át, mint én átórezem. Hiszem a te szived is olyan fogékony minden iránt, a mi szép ős nemes. De ha te elmondtad gondolataidat az én „Gondolataim“ fölött, engedd, hogy ón is megtegyem észrevételeimet ... Csalódol — tán nem először történik életedben — ha azt hiszed, hogy te nekem ellentmondtál. Éppenséggel nem! Azok a reflexiók, melyeket a tieidnek vallasz, ugyanazok mozgatják meg az ón idegzetemet is. Hogy több melegséggel s lángoló szenvedéllyel, mint nálad, azt nemcsak individuális temperamentumom, de főkópen a jelen helyzetnek azon specziális volta magyarázta meg, melyet a végzet elég kíméletlenül számomra kijelölt. Elhiszem, ha az ember agyát nem rómitik folytonos aggodalmak egyrészről, nem lelkesítik keblét biztató remények másrészről — hogy egész máskép tudja gondolatait papírra bízni. De irj egy lánynak gondolatokat akkor, mikor egész valódat egy érzés — kétségtelenül az érzések legnemesebbje — tartja lekötve; mikor azt hiszed, hogy életed, boldogságod e lánynak egy mosolyától, egy tekintetétől függ; mikor mohón szívod be azt a balzsamot, mit leheletével áraszt, mikor reszketsz a gyönyörtől, mit keze érintése szerez — tudom, hogy ily esetben te sem Írnál másként. Én mondhatom, hogy e gondolatok világába tökéletesen beleélve magam, azokat egész valómban átórzem. Az sem nehész, hogy a te gondolataid körében pihenjünk meg. Hisz mind oly szépek, oly magvasak, oly igazak. Tudom, sokan fognak örökbecsű gondolataidból egynémelyet följegyezni; azt is tudom, hogy nem lószen lány, ki neked, illetve gondolataidnak ellentmondana. Magam sem. Én is szívesen egyetértek veled, de csak addig a pontig, melyben úgy állítod oda a lányok legnagyobb részét, mint órzósnélküli bábukat, kik nem akarnak vagy nem tudnak szivük szavára hallgatni, kik képtelenek arra, hogy lelkűnkben az eszményi szerelem csirája fogamzék meg ... szivüséggel látszott neki nyújtani az italt, melytől mindnyájuk sorsa jobbra fordulását remélte. És Elma irtózott e férfitól, kinek kezébe boldogságát tévé le és az általa nyújtott szert egyszer borzadálylyal távolította el magától. Gyopár nem késett az orvosnál neje hogyléte iránt tudakozódni, ki bizonytalan szavakkal üres biztatásokat mondott neki, miközben olykor fejével bólintott, mint ki egy megfoghatlan kérdéssel tépelődik, melyre a választ hiába keresi elméjében. Egy tavaszi napon Elma kissé jobban éfezte magát. Fölkelt nyughelyéből és vidámabbnak látszott, mint rendesen. Csakhamar azonban vissza kívánkozott nyugalmába és lefeküvén meg is találta azt — örökre. Imre és nagyszülői megjelentek a temetésen. Elma mindig ellenezte, hogy szülőit betegsége komolyságáról értesítsék. így történt, hogy őket, mint fiát a csapás hirtelen sújtotta, mint egy jelenés, melynek okát adni nem bírták. A temetés színhelyén értesültek a betegség hosz- szas tartamáról és makacs ellenzéséről, melylyel — felgyógyulása reményében — mindig tiltakozott az ellen, hogy fiát és szülőit egy korai hírrel megbu- sitsák. Imre már ekkor megnőtt fiatal ember és orvos növendék volt. A vigasztalók nem késtek balzsamos szavaikba némi kétértelműséget fektetni. De ezen szavak Imre előtt valóságos rejtély maradtak a fájdalomtól való levertsége idején.
