Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-04-06 / 14. szám
kora. Szobára sötét, mint a bánat, mely lelkeraen ül. I Minek is a világosság ? Hogy meglássam az arczomra lepergő könyet: A sötétben csak legfölebb melegét érezem . . • Karszékembe vetem magam s szememet behunyva elmólázom. S eszembe jut elvirágzott, gondtalan ifjúságom, mely rövid volt, mint a bimbónak élete; megélénkül képzeletemben sok, átszenvedett, keserű csalódás • elvonul szemeim előtt az a boldog kor, mikor még a megkonduló harangszó imát tudott ajakamra önteni; megelevenülnek előttem azok az ártalan örömök, mik a gyermekkor napjait olyan édps emlékűvé teszik; mikor órákig kergettem tüskön-bokron át egy-egy tarkaszárnyu lepkét, inig ujjongva el nem fogtam s azután újra elbocsátám, hadd élvezze szegényke szabadságát, hadd szállhasson újra napsugaras virágokra. Én kegyelmet gyakoriék, de velem senki.. . Most én fetrengek tört szárnyakkal, nyugalmamtól, szabadságomtól megfosztva, de nekem I senki sem adja vissza. Az, a ki tehetné, kinek egy mosolya boldogítana, komolyan ránczolja össze hófehér homlokát s hideg mint a vas, mely a keblet járja át. Óh, ha látom, mint pazarolja melegét, édes ajakának gyönyöre fakasztó mosolyát másokra, kik nem érzik becsét, nem látják a gyönyört, mely nyomában kél, — keblemet a leggyötrőbb féltékenység tépdesi. De haliga! A távolból Harriet szivolvasztó, lágy dala csendül, mintha szerelmes pacsirták da- I lolnák virágos bokorban: „Lennél a kedvesem!“ — I „Igen ... igen ...“ Felocsúdtam. A csábos zene bűvös hangja s az egész valómat átjáró melódia felköltöttek. Egészen kimerültem. Sietve gyújtók lámpát, hogy a sötétség keltette gondolatokat elűzzem. Azután a szekrényhez léptem, hogy titkos zugából névjegyét vegyem elő, melyen csak pár közönyös szó állott. És mégis mintha minden betűje életet lehelne, minden szava boldogságot sugárzanók. Azután a clepróselt ibolyacsokrot vevóm elő, hogy csókjaimban füröszszem meg .. . Mikor nyugalomra tértem s arczom a fehér I I párnákba temettem, a hárfa elhaló akkordjai még egyre visszhangozták: „Lennél a kedvesem!“... E1 m a, hallod-e dalt ? Óh, mondd, hogy; „Igen . . . igen“. . . Lévai Dezső. I ; t ö y i s e k. (Szolgáljanak a t. olvasó közönségnek húsvéti pirostojások ajándéka gyanánt, ellensúlyozásául a nagyhéti sok, komoly ájtatoskodásnak.) „Yarietas delectat“ — mondta hajdan a latin. A változatosság gyönyöre sok tekintetben ma sem tagadható. Az ur és a szolga, — a gazdag és a szegény: egyaránt kedveli a változatosságot, csakhogy : — a gusztus sokféle!...A gazdag ember válogat az ételek és italokban, a fürdőhelyekben; a szegény ember ezt nem cselekedhetvén, óhajtana minden évben legalább is feleséget változtatni; ez pedig | szabados dolog nem lóvén: beelégszik a kalendárium I változtatással, meg a hold változásaiban való naiv I gyönyörködéssel. Hja {Szegény ember v i | i e 1 főz!... Még a termő-föld is szeszélyes, változatosság kedvelő. Most ez a föld-tábla tiszta búzát óhajt, majd tengerit, ismét egy másik évben zabot, bükkönyt stb. Így jött létre a váltó-gazdaság rendszere. Tehát itt is áll a „varietas delectat“ régi igazsága, épp úgy, mint a papir-váltók és a vasúti- váltók forgatásánál. Amott annál jobb, mentül több váltón minél módosabb kezeseink vannak mentül nagyobb kölcsönösszegekért; emitt, minél több hó-vihar s egyébb forgalmi akadály, hogy a szegény vasuti-őr (mint váltó-forgató) pihenhessen egy keveset. * A „Varietas delectat“ elvét látjuk érvényesülni jelenleg a nagy emberek bukásánál is. íme a 15 évig oly erősen uralkodás-képes Tisza Kálmán miniszteri bársonyszékét mily könnyen, elfujta egy tavaszi gyönge szőllebbenet! . . . íme, a világrengető Bismarck koloszális nagy, történelmi alakja mily hamar ellebegett a nyilvánosság színpadáról! . . . Budai fényes miniszterelnöki palota helyett biharmegyei kicsiny Geszt; Berlin zajos világ városa helyett Fried- richsruhei pass, — és teszt!...A változatosság szomorú gyönyöre! Ezt a gyönyört nem élvezheti szegény Farkas Menyhért, a lutri-király, és elitéit társai. Pedig, de erősen hitték, hogy a nagy Eötvös, a védő fiskálisok királya, hatalmas szavai s még hatalmasabb, Botond bárdjaként döntő argumentumai által fehérre mossa a szerecsent, vagyis : világossá teszi azokat az ominózus sötét tokokat s felderíti ártatlanságukat. Biztosra fogták, hogy a változatosság gyönyöre övék leend s husvótra már, mint a szerény 480.000 frt | törvényes urai s birtokosai dicsérik az urat valamely I ájtatos község felbarkázott templomában. De nekik, e gyönyör nem adatott meg, csak a felsőbb bíróságok itólet-változtatásába vetett hit gyönyöre, vagyis : a jövő reménye! Úgy megsajnáltam ezeket a „szegény gazdagok“^, mikor az Ítéletet olvasáin 1 . . . Farkas is, Püspöki is, Szobovits is 45 éves s mind a három 3 gyermek atyja. Én istenem! — gondolám — ón is 45 éves s 3 gyermek atyja vagyok; vájjon a va- rietas delectat elvénél fogva nem jobb lett volna-e azt a kis ternó-pénzt nekem ítélni oda, mint az osztrák banknak ? Hiszen azé már volt. Farka- sókó is volt, hadd lenne már pár évig az enyém, de felvirágoztatnám vele hamarosan a láncz-játókot 1 Úgy hónap 20—25-dike körül nyitnám meg mindig a „gyöngébbek“ számára ajándók-pénztárczámat, hónap elején pedig az „égettek“ részére nyitnék kamattalan hitelt. * Yarietas delectat! — — Ez elvet tényleg legjobban érvényesíti az április hónap, lévén szeszélyesebb a nőnél, szelesebb, változatosabb minden más hónapnál. Most derült, aranyos napsugár fürdik mennyei kéjjel a felszálló viz-párák ködös tengerében s a vigan szökellő csevegő patak és csermely kristály tiszta viz tükörében; majd homályos és hideg borulat fedi el napot látni vágyó szemünktől a kedves ég kék boltozatát; most teljes szélcsend, majd ordító orkán; most kedves lanyha eső, majd hideg zuzmóra; úgy, hogy egyik nap ajtót tárunk, ablakot nyitunk s majdnem kályhát hordunk ki, — már a másik nap ajtót zárunk, hályhát fütünk, téli kabátot öltünk s fog-vaczogtatva didergőnk. — No de szokva vagyunk április e szeszélyéhez, azért nem adjuk még ilyenkor zálogba, avvagy szücs-gondozásra (már, a ki hogyan szokta! . . .) téli kabátunkat. — Az idén, úgy látszik, ez a hónap a szokottuál is szeszélyesebb és a változatosságokban gyönyörködőbb leend. Az eleje azt sejteti. * Szóljuuk valamit végül a nagy hétről is. — Ez az esztendő legváltozatosabb hete rendszerint. A virágvasárnap hozsáunás örömünnepének ragyogó napfényét csakhamar elborítja a nagypéntek világraszóló sötét gyászának fel lege, — de azután husvétkor ismét annál erősebb fénynyel tör elő a vallásos öröm szelíd napsugara. Egy rövid hót alatt mennyi érzelem változás, kedély-hullámzás! . . . Ilyenkor még a harangok is szeszólyeskednek s leszállva öreg lábaikról — egy kis változatosság okáért — elvándorolnak Rómába, egy pár napi kéjutazásra, jegyet sem váltva a magyar kir. menetjegyiroda zónás hivatalnokainál, — elmennek maguktól, bilét nélkül, apostoli sorban, gyalogosan; pár napig berekednek, hogy azután a kerepő rút hangja helyett meghozzák nekünk ismét a saját szép ércz-hangjukat, no meg igen sokszor a még ennél is szebb és bájosabb fülemile-dalt zöldülő ligeteinkbe! — Az ón harangjaim nem ilyen szeszélyesek, nagyon conservativ természetük van, küldtem őket, de bizony nem mentek el, mondván: hogyha — isten ments! — tűz találna lenni, legalább ők jelezhessék. Már a tyúkjaim tojásai szeszélyesebbek. Ezek mind átváltoztak pirosakká, kékekké s különféle szinüekké a husvét ünnepére, mint mondják : a kis lányaim kedvéért! — — Nem bánom, hadd öltözte- nek légyen ez egyszer ünnepi ruhába, úgyis egész éven át, tólen-nyáron egy vékony fehér ingben vannak az istenadták! No meg hát azért se bánom ezt, mivel — a változatosság kedvéért! — ilyenkor ón nem bántom őket!... Máskor szeretem a tojás ételt, de mivel ilyenkor igen sokan böjtéinek és csakis tojást esznek: én csak azért se engedek a 48-ból, — vastagnyaku lóvén, czum truczcz: sonkát eszem! — — Varietas delectat, — s ón — szegény ember lóvén — egyóbbkónt nem szolgálhatok kedvére úri szeszélyemnek, mint az egyszerű módon, azt tartván az ón „pörczös atyámfiaival: „jó nekem a hús is.!“ Minden baj és aggodalom benső tövisei nélkül eltöltendő boldog és örvendetes húsvéti ünneplést kívánok minden vallási, böjtölő és nem böjtölő kedves olvasóimnak! Palást. Részvétnyilatkozat! Mély részvétünket fejezzük ki az Ont ért nagy katasztrófa miatt. Bizalmunk becsületessé- . gében és ép gondolkozásában nem rendült meg. Sokat fognak önre kenni, az bizonyos. De mi egy orvos rendőri vizsgálás után is rendithetlenül hisszük, hogy a mit ön elkövetett, az nem merénylet s teljesen beszámítható állapotban cselekedte. Aláírva az összes szedő személyzet, met- rompástól együtt, kerékhajtó, papiros-leány, inas ármádia, szerkesztőségi szolga és lapkihordók. Búfelejtésül még 2 drb száraz zsemlye, egy májas hurka, 2ífi deczi suba-gallér tűtű is szolgálta a nyilatkozathoz az értékes és Ízléses keretet. No már enyitől elolvadtam egészen. Hidegvízzel borogattam sajgó homlokomat, májas hurkával tömtem a gyomrom üregét, suba-gallérral sikáltam torkomat, pessimizmussal megkínzott lelkemet. Oh, de a herószi kinok csak most következtek. A kritika. Mikor azt javítottam, hét tőr döfködte szivemet. Oly e| és volt minden mondása, hogy fogvi- csorgatva gondoltam a kanibálok élvezetére. De mire I befejeztem a korrektort munkát, pitymallás azúrja lengette a tájat, fáradt pillám leenyveződött, aztán mély álmom kárpótolt mindenért: a dicsőségnek mesz- sze libegő délibábja .... Rigoletto. Az orsz. szinésziskola huszanöt éves jubileumára előadandó „Múlt és jövő czimü“ 1 felvonásos drámai prológ. Irta Váradi Antal (meséje és tartalma. A prológot előadják a nemzeti színház művészei.) A prológ meséje, mely ideális keret gyanánt foglalja körül az ünnep eszméjét, a következő : sötét, boltíves sírteremben, Mátyás király sír-katafalk- jára támaszkodva, kezében lobogó szövétnekkel, melyet a királyi sarcophág örök-lángjánál gyújtott meg, áll a nemzet Géniusza (Márkus Emilia) Töprengve kérdi önmagától, vajh’ itt van-e már a perez, a melyben a négyszázadéven által álmodott, Hunyad dicső fiát, Mátyás királyt, újból fölébreszthetné, hogy ős hazában, uj kort mutathasson vágyó lelkének? Thália (Helvey Laura,) ki a lelkesedés (G. Csillag Teréz) s a Tudás (Gyenes) kíséretében keresi fel a nemzet Géniuszát, elérkezettnek látja az időt, melyben a királyi szellemnek újra kelnie kell, mert ime száz éve már, hogy a magyar színészet, a nemzeti cultúra e hatalmas tényezője, mely száz küzdelmes év napfényén | és viharán edződött meg, fönnáll, s büszkén emelt fővel s öntudatosan léphet a nagy király szelleme elé. Lelkesülés és Tudás egyként buzdítják a Géniuszt, ki megtöri a Hollós nagy király sírja zárát, s kikéi hamvaiból, mert magyar szó Divta s a meddig Mátyás hamvai felett magyar szó zeneg, s magyar nép büszke lépte rengeti meg haló porát, addig törökverő Hunyad fia, Mátyás, nem hal meg, csupán álmodik ! A Géniusz hódolatteljesen fogadja Mátyást, s elmondja*- neki, mivé lön népe négy hosszú századéven: át? .. Mátyás tudja azt, hiszen magyar földben pihent' s azon átreszket a magyar nemzet öröme, fájdalma a porladó király hamvadt szivéig — s ő népével együtt érezett ott alant. Virág, ha nyílt a honi föld felett az a holt király mosolya volt s ha föld rendült zúgva : Mátyás haragja rengeté meg azt, ki népe fájdalmát megtorolni nem tudá! Egyet azonban még sem ismert a nagy király — az immár századévet betöltött Tháliát. . ;t ;? A színművészet szelleme, mint mondja, a látszat hatalmával gyakorol bűv-erőt. Úgy, de a sír —^ a látszat sírja is, a kripta kapuján csak a rideg való-’ nak van bejárása, a szin varázsa ott lenn megtörik,- — ezért nem ismerhette Mátyás Tháliát. Thália ékesszóló hévvel s ragyogó költői képekben mutatja be tisztét és önmagát, elmondván, mi hivatása van s mit tett a nemzet életében ? Sorban mutatják be magukat lényegöket kitü- nőleg jellemző, találóan rövid sorokban a Tragoedia (Fáy Szeréna), a vigjáiék (Cs. Alszeghy Irma) a dráma (Horváth Zoltán ;) a bohózat Nagy Ibolyka;) az opera (Ábrányiné, Wein Margit;) s a népszínmű (Gabányi Á.) Mátyás elragadtatva hallja s érti meg, csak azt kérdi aggodalmasan, ha támadt-e vájjon magyar, ki a külszin s látszat művészetének hódolva álarezot öltsön, megrikasson, kaczagtasson és elűzi azt, hogy általa s rajta kaczagjanak. A nemzet géniusza azt viszonozza, hogy bár
