Tolnamegyei Közlöny, 1890 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-05 / 1. szám
Xf III. é\ szám Szegzárd, 1890. január 5. +Előfizetési ára: Égésit évre ..................6 frt — kr. Fé lévre .................| „ ■ „ Negyedé vre .... 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP./^^-t ’ __________ * „ yy 4 I . I Me g£e le nj hetenkint ejjys Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolna- r megyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó-egyletnek s a | Nyiittér 3 haJtóskpetitsor 15 ^ j tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. I Hirdetések jutánm^^^l SZERKESZTŐSÉG: Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Széchényi utcza 176. sz, alatt, hová előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Előfizetési felhívás a „TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY“ 1890. évi XVIII-ik évfolyamára. Előfizetési ár egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre I frt 50 kr, egy hóra 50 kr; mely ösz- szegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Rang és igény. ; A művelt ember összhangra törekszik állasa s azon külsőségek között, melyek őt megkülönböztetik; főleg kötelességének tekinti, máit szükségét érzi annak, hogy emelkedet- tehh gondolkozását, finomabb Ízlését környezetében, modorában is visszatükrözve lássa. á Ezt régebben exclusivitásnak lehetett tartami, ma már nem az. A gazdagság, melyet I X,fc.üTüncse yagy a praktikus érzék némelyek- összehalmozott, a kik valódi művelődés tíutn törekedni vagy nem akartak, vagy nem érjek rá, arra csábítja őket, hogy pazarlással és. ízléstelen pompával tündököljenek, úgy hqgy művelődési érdekké vált a külső életformákban is érvényre emelni azt az emelke- dettebb álláspontot, melyet azok foglalnak el, a kik a tudomány és művészet iránt fogékonyak, de a kiket az életföntartás kemény munkája egyszerűségre, szilárd erkölcsi elvekre kényszerit. Ezek közé épen nem számíthatók azok, a kik folyton csak azt hangoztatják, hogy állásukhoz képest kell megélniük, ezeket és azokat a bizonyos kiadásokat nem kerülik el: az ilyen beszédeken nagyon észrevehető módon tetszik át többnyire korunk anyag- elvisége és élvezetvágya. Meghatározott jövedelmük mellett, a mely nem egészül ki mel- | lékjövedelmekkel, gondos beosztásra kell gon- dolniok, a mely nem hátráltatja, sőt épen előmozdítja, hogy miveit emberek módjára éljenek; de rendesen oktalan versenyre adják magukat a fényűzőkkel abban a téves hitben, hogy ezek a tekintéllyel bírók, az ulánzandó példák S ez teszi őket nevetségesekké s igy az igazán művelt társaságra méltatlanokká. Önmaguk állítják ki maguknak a szegénységi | bizonyítványt. Mert azért az igazán előkelők ! csak sajnálkoznak felettük, megvető mosoly- | lyal nézik nevetséges erőlködéseiket. Ha lenne elég erkölcsi bátorságuk, az egyszerűség méltóságával tartani fenn házuknak becsületét, I elégtétellel tapasztalnák, hogy épen a kik rangra, tekintélyre leginkább is méltán tarthatnak igényt, azok megtisztelve érzik magú- I kát velük érintkezésbe juthatni. A gazdagot kötelezi ugyan vagyona bizonyos mértékben a fényűzésre, de a hivatalból élőnek értékét nem ahhoz mérik, menynyit képes bevenni és kiadni, hanem ahhoz, hogy mit lehet várni tehetségétől és munka- képességétől. Annak alapja nem pénz, hanem ismeretek, személyes súly, nem kereset, hanem érdem. A mit művelt embertől magasabb állásban követelnek, az nem a fény, mely kápráztat, hanem a nemesebb Ízlés tetszetős enyhe világossága, melynek semmi köze sincsen a pazarlással s a melyet az igazán előkelő meg is tud becsülni. Végzetszerü lejtőre jutnak, a kik társadalmi állásuk követelményének tartják az anyagi helyzetükkel meg nem egyező uraskodást. A férj halálával a család existentiája összeroskad. Mit csináljon az özvegy szűkös nyugdija mellett, igénynyel teli gyermekeivel ? Megszokták, hogy az apára való tekintettel kiváltságosaknak tekintsenek s most háttérbe szorittatnak. Még discrétet sem tudnak kelteni, mert hogy túlbecsülni tanulták magukat, többnyire képtelenekké is váltak jövőjük szilárd megállapítására. A hazug látszat bűvös köréből sohasem képesek teljesen kibontakozni. Ily körök melegágyai azon előkelő proletariátusnak, a mely ijjesztő mérvben szaporodik, a mely barátságot és összeköttetést csak ott keres, a hol valami előny megragadására nyílik alkalom, a mely teljes életében azt hiszi, hogy joga van azon élvezetekhez, a melyekhez a botor szülők hozzászoktatták, a mely ölhetett kézzel a gazdagok asztaláról hulló — morzsákkal táplálkozik és elég buta lenézni azokat, a kik maguk erejére támaszkodnak; sj mely a puotectió országutját szélesre tapossaj s azt a téves hitet terjeszti, hogy nincs is más útja a boldogulásnak, f J A valódi műveltség kevéssel beéri, mert hiszen épen az a legnagyobb áldása, hogy: számtalan élvezetnek a forrását nyitja meg, a mely pénzzel meg sem szerezhető; s ez a sikeres, a nemesitő munka, a kötél ességtelj e- sités tudata, az önbecsülés, a természet kedvelése, a családi boldogság, rokonérzésüekkel való barálkozás, tudomány, művészet és költészet iránt való fogékonyság. S ha e források üdítő vizével mossuk le magunkról a mindennapi próza porát, szennyét, több aesz- thetika fog rólunk lecsillogni, mint bármely mesterkélt társadalmi formák, külsőségek egyvelegéből összekavart kendőző mázról. Gyurcsovec Gusztáv. T Á R C Z A. Szülőföldemen. Hova sajgó szivem minden alkalommal Pihenőre vágyott, Ismét felkeresem édes szülőföldem S a kis paraszt házat. Mint akkor, most is csak oly poros az utcza Mikor én itt játsztam — Ahol bölcsőm ringott, ihar és körisfa Ámyulta kis házban. Minden még a régi, a kopott torony is Csak úgy mered szerte, Foltozott tetején most is a vén gólya Fészkel a keresztre. Párkány repedésbe szerény fecske család Százados tanyája . . . Mind jól ismerem én, eleget kúsztam fel Fészekért falára. A Sió vize is oly csendesen hömpölyg Zöldes-sárga színben, Mint egy nagy tükörben, fényes arczát a nap Mosolygva nézi benn. Partján a sás virág most is virul zöldön Mint most negyven éve, Csak a korhadt hidat építették újra Ez az újkor műve. Minden még a régi, a mohos falu vár Most is csak úgy bámul, S regél nagy tetteket, az ős magyaroknak Viselt hős dolgárul. Az a néhány golyó sarkaiba lőve Még most is úgy ijeszt Mintha rám szakadni szándékozna, azért Kerülöm meszi ezt. . . . Minden a régi. Csak az emberek mások, Mind idegen arczok, Ezt a’ kalmár népet, hogy nem szokhatom meg Majdnem attól tartok, Más nemzedék lépett a régi helyébe Önzők, üzérkedők, Nem testvér már minden lakos a helységbe Mint negyven év előtt. . . . Még a köszönés sem oly őszinte, igaz — A kézszoritásba Nem a rokonszenvnek jeleit látjuk ma Jel az a . . . csalásra. — Oh nem igy gondoltam, nem azt képzeltem én Hogy fellelem itten; . Azt gondoltam meleg barátság vár reám S nem úgy adta Isten 1 . . . Az öreg „Mózsé“ hogy elrejtette arczát Nehéz köd fátyolba, Mintha ez jelezné, hogy itt nem élni, de Meghalni jobb volna . . Panasz hangon zizeg a lomb, az ősi ház Komor ábrázattal: Eredj, eredj ismét, ne maradj te itt, már Nincs, nem él itt magyar!! _______ Tóhelyi József. Ka rczolatok Central-Afrikáról. — Főtiszt. Zimmermann I. hithirdető után. — Közli: Fájth Lajos. V. (Zimmermann atya működése.) (Vége.) Mindezt, amint említettük az ideiglenes kuny- I hóban pár gyermekkel kezdte meg főt. Z. Működé- I sét eleinte kiváncsisággal, majd élénk érdeklődéssel
