Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-12-30 / 54. szám
— A kajmádi pusztán garázdálkodó botydrbandát még mielfitt máshova is beszállásolhatták volna magá kat, — könnyen elgondolható, hogy j— nemigen kedve sen látott vendégek .gyanánt, kézrekaritették a pandúrok. — Molnár Ferencz, szegzárdi fiatal snbanczgyerek egy kis kézi bicskával úgy megszórta Pintér József bartinautczai 13 éves társát, hogy az orvos véleménye Bzerint a szarás súlyos testi sértést képez. A szolgabi- róság áttette az. ügyet a törvényszékhez. A késezésre — Szegzárdon a serdültebbek között éppen nem ritka — czivakodás szolgáltatott okot. — Adakozás. A folyó hó 16-ának éjjelén öngyil kossá lett Moncsek István helybeli adópénztárnok neje és négy gyermeke részére adakoztak : Palugyay Gusztáv 3 frt, Halasi Károly 1 írt, Totth István 2 frt, Braun Bernát 1 frt, Abaffy Gyula 1 frt, László Lajos 1 frt, Horváth Ignác? 1 frt, Mikos Géza 1 frt, Boda Vilmos ujj frt. Basics Mihály 1 frt, Szendrődy 50 kr, Kiss 1 frt, Ágoston István 1 frt, Trajber Vincze 1 frt, Trajber Tó dor 50-krajezár. — Összesen 17 forint, — Bonyhádon, mint múlt számunkban egy Bonyhá- I dón kelt levélben értesítve lettünk, „rubaosztogató egylet“ I van alakulóban. Jóllehet az alapszabályok még felsőbb I megerősítést nem nyertek, mégis az alakulással megbi- I zott választmány nem tartván szabálytanság- és törvény- I telenségnek, hogy ezt megelőzőleg is, jótékonyságot' I gyakoroljon. Ezt foganatosítandó az ottani vendéglő nagy- I termében karácsonyfát állított fel s akköré csoportositá I a szép számmal adományozott ruha, élelmi szer, gyu- 1 anyag és- iskola szereket. — Hogy a nagy közönség az I általa, áldozatkészséggel nyújtott adományokban gyö- I nyörködhessék a választmány ugyancsak a fennebb éri n- I tett teremben társas összejövetelt rendezett, a mely oly I szépen sikerült, hogy körülbelül kétszázan jelentek meg. R — V acsoi a közben Dr. Schwetz Antal ügyvéd ur, mi* I dőn csinosan összeállított felköszöntóben a közönség pá- I ratlan részvétét és áldozatkészségét megköszönte, rövid I vázlatban az alakulandó egylet keletkezési indokát, ed- K digi rövid történetét és czélját hozta tudomásra, végre I pedig beszédének harmadik részében azon óhaját fejezte I ki, a jelenvolt hölgyekhez, hogy ezen jótékony egylet K vezetését vennék ök kezükbe s hogy azt tömörülve esz- I közölhessék, alakítsanak Bonyhádon is nőegyletet. _■— ■ Az indítvány hosszas éljenzés mellett köztetszésben ró- I 8zesült. — Vacsora végeztével a terem közepén elhe- I lyezve volt asztalok félretolattak és a fiatalság tánczra I kerekedett, mely késő időig tartott a legjobb kedvben s I annak végeztével a közönség szivében a rendező vá- I lasztmány iránt táplált elismeréssel, vett búcsút. — Az I adományok kiosztását folyó hó 28-án, a nők köréből I alakult bizottság fogja eszközölni. 4— Ugyancsak Bonyhádon folyó évi deczember hó I 31-én Silvester napján Knar Albert ügyvéd az ottani I vendéglő nagytermében „tánczczal egybekötött társas I estélyt“ rendez, melyet, ugyanaz nap délután 2 órakor, I — feltéve hogy iég Lesz — zene,mellettiJrocsolyázáa. I előz meg, — ennek következtében a hölgyközönség rop- [ pant ambitióval fogott a korcsolyázáshoz, azonban elfe- I ledkeztek a Mindenhatóval szerződésre lépni, hogy ál- I laadó fagyos időt adjon. — A szegzárd-központi tanitó-egylet választmánya I deczember' 27-én gyűlést tartott. Ezen gyűlésen elhatá- I rozta a választmány, hogy a tanítók országos árvaházára I gyűjteni fog. Hogy azonban a gyűjtést eredménydusabban | eszközölhesse, számozott gy űj tő-iveket kérend a központból. — A szegzárdi casino-egylet deczember hó 23-án tartottalapjainak az elárverezését. A lapok némelyike a szokott árnál magasabbon kelt el. — Az állami közép-ipartanoda igazgatóságától. A budapesti állami közép-ipartanoda igazgatósága fel kéri mindazon gyárosokat, géptulajdonosokat és földbir- I tokosokat, a kiknek vizsgált kazánfűtőkre van szüksége, ! hogy ilyenek nyerhetóse végett hozzá (VIII. bodzafa- utcza 28. szám) fordulni szíveskedjenek. — A tolnamegyei tisztújító közgyűlés alkalmával | Baranyamegye főispánja PercZel Miklós is városunkban időzött és élénk figyelemmel kisérte a tisztujitás fein den mozzanatát. — A bonyhádi járásbíróság kebeléből Alsó-Nána község a szegzárdi járásbírósághoz csatoltatott. — A szegzárdi polgári olvasókör 1884. évre ja nuár 6-án tartja tisztújító közgyűlését. — A honvédelmi minisztérium, és ezzel együtt az egész nemzet rövid idő alatt másodszor gyászol. — Gróf Ráday Gedeon, Szende Béla utódja, deczem ber hó 26-án déli 12 órakor meghalt. Halála gyorsan és váratlanul következett be. Bilroth tanár gyógykezelte, de — bár eleintén csekélységnek látszott is baja, — még sem birta életét megmentoni. Temetése valószL nüleg szombaton 29-én lessz. Egyelőre a honvédelmi ügyeket br. Orczy Béla fogja vezetni. — Nőegyleti bál. Az egyesült szegzárd-tolname- gyei nőegylet folyó hó 22-én tartott választmányi ülé sén szokott tánczmulatságát 1884. évi január hó 19-én megtartatni határozta. Bálrendezőkül: Länderer Arturné, Gerenday Lajosné és Oszoly Károlyné választattak meg, kik a bál sikerének s fényének előmozdittására nagy előkészületeket tesznek. — A szegzárdi aiapDevelési egylet által felállított karácsonyfára ajándékoztak: özv. Ferdinand Antalnó 50 kr, Mehrwerth Ferencz 6 dr. sál, Erdödi József 100 drb süteményt, ifj. Hahn Adolfné 1 doboz babát. • — A „Báttaszéki dalárda“ 1884. év. január hó ő-én tartandó dalestélyére a következő meghívót bocsáj- tott ki: Meghívás. A „Báttaszéki dalárda“ által folyó 1884. évi január hó 5-ik napján tartandó szabályszerű d 11- estélyre. Beléptidij személyenkint 80 kr. — Kézdete 8 órakor. — Az újévi üdvözletek megváltáséin a casinoban kitett ivén a következők Írtak alá: Tóth Károly 1 frt, Krammer János 1 frt, Kramolin Emil 2 frt, Kiss Ká roly 1 frt, Simon Rudolf 1 frt, Háry Ede 1 frt. — Nyitray Lajos, városunkban polgári iskolai ta nár „Csendélet“ czimü műfastményét, mely Budapesten volt kiállítva 1 melyről a fővárosi sajtó is oly elismerő leg nyilatkozott; hatósági engedélylyel kijátsza. A kép a napokban megérkezik és Szegzárdon valamelyik ke reskedő kirakatában megtekinthető lesz. Ajánljuk a nagyérdemű közönség figyelmébe. — Vasutunknak, a távolabb helyeken tartózkodó tanuló ifjúság, a karácsonyi és újévi szünnapok alkal mával ugyancsak érzi előnyeit. A mig ezelőtt nagy költséggel, vagy némely helyről éppen nem tudtak haza jutni — most csekély költséggel rándulhatnak haza az ünnepi szünidőkre. — A megyei tiszujitások alkalmából nem érdek telen tudni, hogy eddig 12 helyen lett uj alispán meg választva. Ezen 12 hely közül 3.már régebbén ürese désben volt egy vagy más ok miatt. — Az angol fóldmiveiési minisztérium 1883- év ről a napokban tette közzé jelentését. A mezőgazdasági statisztika az angol agrár viszonyokat nem a legkedve zőbb színben tünteti elő. A gabona termelés évről-évre csekélyebb lesz. Különösen búza termeltetik igen kevés mennyiségben. Ennek okát részint a rósz időjárásban, részint az idegen államoknak Angolhonnal való concu- rentiájában találja. — A szegzárdi dalárdának Sylvesterkor tartandó dalestélyére úgy a vidéken, mint városunkban nagy az érdeklődés. Ezen estélyen a dalárda 3 egészen uj dallal fogja meglepi a hallgatóságot. — A belvárosi templom orgonájának javítására folytatólag a következő adományok folytak be: (Folyta tás.) Szilágyi Ferencz 5 kr, Stier Antal 5 kr, Imberl Ferencz 50 kr, Lipovszky Ádám 20 kr, Gyimothi Ist vánná 20 kr, Csizmadia János 10 kr, Falusi János 4 kr, ifj. Stein Antal 10 kr, Angyal Ferencz 20 kr, Hahn Alajos 10 kr, Bulyáky János 10 kr. Petrits Gottfried 10 kr, Schneider Ferencz 20 kr, Schneider Ádám 20 kr, Pe-, czeli János 10 kr, Hellebrand János 40 kr, özv. Bulyáki Jánosné 20 kr, Görbéi Mihály 20 kr, Mutschenbacher József 30 kr, Horváth Mihály 10 kr, Kővágó István 10 kr, dr. Komáromy Gyula 1 frt, Watzek Lajos 20 kr, Prantner Márton 10 kr, Prantner Istvánné 8 kr, Him mel Lőrincz, 20 kr, László Nina 5 kr, Simon Alajos 10 kr, Hajpál Sándor 20' kr, Vörös József 30 kr, Szil- vek Ferencz 20 kr, Geiszhauer Ferencz 10 kr, Lengyel Ignáczné 20 kr, László József 10 kr, Laskó István 10 kr, Molnár János 20 kr, Prantner Antal 30 kr, Kará csony Mihály 10 krajezár, Molnár Jánosné 3 krajezár, Búzás Mihály Meer 6 kr, Steiner József Prantner 30 kr, Bóvári László 12 kr, Péter Bencze Jánosné 5 kr, özv. Schulek Gusztávné 30 kr, Fráj János Hausknecht 10 kr, Mittinger Mártonná 40 kr, Kaiszer János Fraj 10 kr, Varga János Perger 20 kr, Schell Márton 10 kr. Bors József Szileczki 50 kr, Vesztergombi Ferencz Steiner 20 kr, özv. Bovári Józsefné 10 kr. Stann István 30 kr, R. K. 40 kr, Hivert Ignáczné 10 kr_Ága&ton.Károly 50 kr, özv. Sághi Ferenczné 20 kr, Radics 20 kr, Tak let- Lajos 25 kr, Klézli Jakab László 20 kr, Tőrök László Támer 12 kr. ifj. Illés Lászlóné 6 kr, Búzás Fe rencz László 20 kr. (Folytatjuk.) ott találunk minden magyar család gyermekszobájában. E második könyv, mely ugyan oly szép kiállításban, 4 színes képpel és 70 fametszetü illustrációval megjelent: „Ezéregyéj Napkeleti regék gyöngyei“ átdolgozva úgy, a mint annak a magyar gyermekvilág részére átdol gozva lennie kell. A kelet ragyogó mesevilága, mely oly megkapó fantáziával tárja olvasója elé a büvcsö tarka látványosságát, mégis mély tanulságnak folytonos kut- forrása, melyből a nyűgöt irói mindenben busásan me rítettek. E gazdag kincset feltárni gyermekeink előtt hálás feladat volt a szerző Kardos Pálnak, ki már „Csu- davilág“-ával mutatta meg, hogy eltudja találni mi, ho gyan és mennyiben való a gyermeknek, hogy mulatva ismerje meg az igazságot, a tanulságot. — Mi csak sze rencsét kívánunk a kiadónak, hogy közre bocsájtotta Kardos Pál „Ezer egy éjét“ elnevezve azt az „Arany Könyvtár“ második kötetének, mert csakugyan Arany KönyvtáriTak lesz nevezhető az a vállalat, mely oly köny veket foglal magában minők a Csudavilág és az Ezer- egyéj. A könyv díszes kötésben aránylag olcsó. Ára 2 frt. IT y i 1 t t é r.’) 1.000,000 doboznál több fogyasztatik el évenkint a Brandt R. gyógyszerész svájezi labda csaiból, s azt mindenki beláthatja különös bizonyítás nélkül is, hogy ennyi csakugyan nem fogyna el, ha tényleg nem tenné azt a szolgálatot a szenvedő emberiségnek, a mire ajánltatnak, t. i. biztos és kellemes gyógyszerül a gyomor-, bél-, máj- és epebajokban. Egy doboz svájezi labdacsot 70 krajezáron lehet venni a gyógyszer- tárakban. pénz fejében letenni s vevő a vételárt 3 egyenlő részletben 6# Kamatokkal együtt ezen királyi törvényszék letéti pénztárába lefi zetni köteles es végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hi vatalos órák alatt alolirt telekkönyvi hatóságnál és Alsónyék község elöljáróságánál megtekinthetők. ■ Kelt a szegzárdi kir. törvényszéknek 1883. évi deczember hó 12-én tartott telekkönyvi üléséből. Dúzs Lajos, Totth István, jegyző. h. elnök. 3955-1882. Árverési hirdetményi kivonat. A gyönki kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság köz hírré teszi, hogy Ujfalusy Imre, mint Lippics István hagy. gond noka végrehajtatónak Kriiig Gyula és neje Hammel Margit kétyi lakos végrehajtást szenvedő elleni 1000 frt tőkekövetelés es járulé kai iránt indított végrehajtási ügyében a gyönki kir. járásbíróság területén lévő Kéty község határában fekvő a kétyi 201. számú te- lekjegyzókönvvben A. t 899. hrsz. a. felvett 73 frt 46 4#/47 kr vált- ságtartozással terhelt Kring Gyula és neje Hammel Margit nevén álló 148 frtra becsült szőlőre, a 202. sz. telekjegyzőkönyvben A. f 900. hrsz. a. felvett nevezettek nevén álló, 55 frt 3286/07 kr váltság tartozással terhelt 124 frt 50 arra becsült szőlőre, az 558. sz. telek- jegyzőkönyvben szintén végrehajtást szenvedők nevén álló A. f 1—4. 6—7., 10—17. sorsz. alatt szintén nevezettek nevén álló valamint az időközben a 649. számú telekjegyzőkönyvben Stein Miklós nevére átirt A. f 1067/44. hrsz. 502 frtra becsült ingatlanokra és végre az ■556. sz. telekjegyzőkönyvben A. f 1—2. sorsz. alatt felvett fekvö- ségból ugyancsak Ering Gyula és nejét illető 10 frtra becsült részre az árverést 784 frt 50 krban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1884. évi január 2. napján délelőtt 10 órakor Kéty község házánál megtar tandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is el adatni fognák. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsárának 10% -át vagyis 78 forint 45 krajezárt készpénzben, vagy az 1881. LX. t.cz 42. 8-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november 1-én 3333. sz. a. kelt igazsagügyministeri rendelet 8. §-ában kijelelt ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, — avagyaz 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismer vényt átszolgáltatni. Kelt Gyünkön, 1883. évi augusztus 1. napján. A gyönki kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál. Osztrich, kir. aljárásbiró. i *) Az ezen rovatban közlőitekért felelősséget nőm vállal a szerk. Laptulajdonos és felelős szerkesztő :Boda Vilmos. Belmunkatárs: Dr. Steiner Lajos. Hivatalos hirdetések. 7834—1883. Árverési hirdetmény, A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság ré széből közhírré tétetik, hogy Berger Simon budapesti lakosnak a feltételeknek meg nem tartása miatt beadott kérvénye folytán Fric- «Icutlial Itn fael báttaszéki lakos által megvett az alsónyéki 689. számú telekjegyzökönyvben felvett ifjú Makai János tulajdonát ké pező I. a 1—2., 7—8. sor. fekvőségekból álló telki állomány 426 frt kiváltási ár mellett az 1884. évi január 20- napján délelőtt 10 óra kor Alsónyék községe házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverezni kívá nók az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10°/0-át bánat; 811.-1883. sz. , Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy bonyhádi kir járásbí róság 4638. sz. végzése által Schvarcz Herman végrehajtató javára Beklier Zsuzsanna mórágyi lakos ellen 416 frt töke, ennek 1880. év deczember hó 1. napjától számítandó 8% kamatai és ed dig összesen 66 frt 30 kr perköltség követelés erejéig elrendelt ki elégítési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt es 424 frt 26' krra becsült 2 ló, kocsi, 2 kád, 4421 liter bor és hordókból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a 5756/1883. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis mórágyon alperes* lakásán leendő 'eszköz lésére az 1884. évi január lió 7-ik napjának délelőtti *10 órája határidőül kitüzetik és ahoz a vonni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen ár verésen, az 1881. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek becsáron alól is oladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t ez. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Bonyhádon, 1883. évi deczember 25. Göth Antal, kir. bír. végrehajtó. HIRDETÉSEK, rsx§ X X :xx: * Nincs táu általánost) panasz, mint az, mit a szülők, nevelők s mindazok évenkiut karácsony előtt emel nek, kik gyermekeiknek kedélykepző ajándékot akarnak nyújtani. Olvasóink közt is alig lesznek, kik ily alkal maknál zavarba ne jönnének az iránt, mit adjanak sze retteiknek. Ennek tulajdonítható, ha hazánkban máig is a karácsonyi gyermekajándékok legnagyobb részét já tékszerek képezik, milyeneknek a gyermek ma örül, hol nap közönyösen eldobja s melyek kedélyére minden üd vös hatás nélkül maradnak. — És ez baj 1 Mert nem szenvedhet kétséget, hogy ezeknél sokkal alkalmasabbak az ifjúsági iratok, mik mulattatva oktatnak, melyek ol vasásánál érdekfeszülve tanulja meg a könyveket szeretni. Pedig ez magában nagy előny, ha meggondoljuk, hogy gyermekeink az iskolában még mindig sokat tanulnak, hogy később sokat felejtsenek. Tankönyveink nem kis része még mindig olyan, hogy nemcsak nem keltenek érdeket, dé olykor megölik a gyermekben az olvasási kedvet, holott ez oly üdvös irodalmunkra és társadalmi művelődésünkre egyaránt. — Mily mindennapi hazánk ban a panasz, hogy közönségünk nem vesz könyvet, hogy közöDynyel viseltetik a legkiválóbb irodalmi ter mékek iránt, fiatalságunk közt találunk akárhányat, kik könyvet sohasem olvasnak, csupán azok rövidke bírála tait a lapokban'.'Ámde elég nekik, hogy társaságban iro dalmi tájékozottságot fitogtassanak, pálezát törjenek Írók s könyveik felett szajkó módra utáncsevegni egyesek né zeteit, véleményét. Pedig ennek legutolsó sorban ma gunk vagyunk okai, mórt nem tanítottuk meg őket job ban érdeklődni? — De messze vezetne erről még töb bet mondani. A baj megvan; orvoslása tán első sorban gyermekirodalmunk emelése által eszközölhető. Felis merte ezt a bold. Eötvös József midőn évek előtt ifjú sági könyvtár kiadását pártolá. Azonban azóta vele együtt mondhatni elszenderült ez is anélkül, hogy más vállalat lépett volna nyomába s meglevő pár gyermek könyvünk még nem tesz irodalmat, de különösen nem ajándék irodalmat, mert épen nem olcsó áruk s megle hetősen pongyola ruhájuk alig teszi őket alkalmassá ün nepi ajándéknak tetszetősb körökben (legyen bár tartal mak jó) és igy ezek még mindig más tárgyat keresnek e czólra, ha nem akarnak nyúlni a külföld hason ter mékeihez. — Nagy nyereségnek mondható tehát, ha a Tettey-féle kiadóhivatal, mely 3 óv előtt kiadta az az óta gyermekeinknél nagykedveltsógü „Csudavilág“ czimü regekönyvet, ismét egy uj gyermekkönyvet hoz a piaczra, mely ennek méltó párja s a mely kétségtelenül ép oly kedves lesz a milyen ma már a „Csudavilág,“ melyet Fodrász- és T>orbéIyüzlet. x X Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására juttatni, hogy borbély- és fodrászüzletemet a Széchenyi utczai Krámer házból ugyanazon utczai Bien-féle házba (a nagyvendéglővel szemben) he lyeztem át. Nagy városokban szerzett, hosszú és alapos működésem által azon kellemes helyzetben vagyok, hogy a mélyen tisztelt közönség igényeinek úgy a fodrászat, mint minden szakmámba vágó ténykedések terén megfelelni tudok. kérni a n. é. közönséget, hogy fővárosi kényelemmel beren- látogatása által megtisztelni szíveskedjék; üzleten kivül is Bátorkodom ennélfogva tisztelettel dezett üzletemet minél gyakoribb becses maradván (203. 2-3.) kész, köteles szolgája Rélaer György, fodrász és borbély. X X X X X X X X X X X X X X X \J S A A A A A A A A A A A A A A A AA Negyedszázados évforduló. Ingyen regény-melléklet minden számhoz és regények kedvezmény áron. Felhívás előfizetésre a BUDAPESTI BAZÁR u ív leggazdagabb tartalmn, legozélszcrübb és legolcsóbb szépirodalmi divatközlöny, melynek minden száma tizenhat oldalon jelenik meg díszesen illusztrálva s minden szám mellett egy pompás, művészi kivitelű több alaku színezett divatkép van mel lékelve, természetes nagyságban kivágott szabásmintákkal, számtalan szabásrajzzal, felhérncmiiek jelzéséhez való monogrammok kal, a családi körökben meghonosított vászonmunkálatokhoz színezett miutarajzokkal. ML nem tartunk jubileumot! Pedig büszkén tekinthetünk vissza arra a huszonöt évre, mióta lapunk a müveit magyar hölgyek szolgálatában áll! Igen! 1884. évi január elsején lapunk XXV. év fordul újába lép. Ünnepi év ez reánk nézve; de nemcsak a mi ünnepünk, hanem a magyar hölgyeké is; mert a „Budapesti Bazár“ az első magyar szépirodalmi di vatlap, mely, mióta magyar irodalom van: ezt az évet meg érte! Rajtuuk kivül csak a „Vasárnapi Újság“ és a „Pesti Napló“ — mondhatják el magukról, hogy már jubiláltak! Igen, a „Budapesti Bazár“-ra nézve a következő év ünnepi év lesz s ez arra ösztenöz minket, hogy a lelkes magyar hőlgy- közönségnek lapunkhoz való hűségét, ragaszkodását azzal há láljuk meg, miszerint lapunk szépirodalmi részét továbbra is a legkellemesebb olvasmányokkal lássuk el; divatrészét pedig oda tökéletesítsük, hogy sem az angol, sem a franczia, sem a né met divatlapok felül ne múlják a magyar hölgyek kedvenez lapját, a „Budapesti Bazárét. Adunk ingyen külön regény-mellékletet is minden számhoz egy tizenhat oldalú ivet, melyből t. olvasónőink idővel csinos könyvtárt gyűjthetnek. Jövő évi ingyenes regény mellékletünk Zacconc Péter hírneves franczia regényíró „A kilenczniillioiiios ember“ czimü érdekfeszitő regény lesz. Uj előfizetőink ezenkívül Gaboriau Emilnek a „Méregkeve- rőnő szerelme“ czimü regényt, úgyszintén Grandfort Manóéi lesz 1884. óv januárban, z, melyben a „Budapesti Bazár*” minden egyes olöfizető- lője részesülhet! Lapunk divatrészét ugyanis egy igen liasz- „Lncio férje“ czimü regényét, valamint Zaccone Péter „Az ame rikai unokaöcs“ czimü regényét — egyenkint 60—60 krért rendelhetik meg. Igen fontos a vidéki t. előfizotőnőkro, hogy szerkesztőségünk díjtalanul ajánlkozik mindennemű oly tárgyak megküldésére, amik a divat, kézimunkák és háztartás körébe tartoznak s is merteti a fővárosi e szakban foglalkozó legjelesebb és legjutá- nyosabb üzleteket Is. Rendkívüli uj kedvezmény, az, | * * nője^__ ______x__ no s melléklettel bővítjük meg. Minden negyed évben adunk egy ivet monogrammokkal és himzés-mintákkal és hogy a monogrammok haszonvehotők le gyenek, saját nevére minden elöíizetönőnek jogában álland monogrammot megrendelni, melyet mi minta- ivro elkészíttetünk. Intézkedtünk arról is, hogy megszerezzük a llolbein-féle színezett mintarajzokat, melyek az annyira ked velt s a családi körökben meghonosított vaszonmunkálatokhoz, színes kivarrásokhoz, és hímzésekhez alkalmazandók s igy la punk 1884-ik évfolyama ez uj melléklettel is gazdagodik. A rózsaszín borítékot továbbra is „Társolgó-csarnokul“ engedjük át kedves olvasnő- inknek, az eddig is folytatott kérdésekre és válaszokra, hogy lapunk a müveit magyar családok körében el van terjedve. ö Egy negyedszázada Hálával tekintünk a multraj bizalommal a jövőbei A mi jutalmunk híven teljesített köte- lességünk tudatában s a müveit, lelkes magyar hölgyek tovább pártolásában van. Ez a „Budapesti Bazár“ jubileuma! Koiuo- f\ csy József, a „Budapesti Bazár“ fomunkatársa, Király János, a „Budapesti Bazár“ tulajdonos szerkesztője. X Elöfizetésif Altételek. A „Budapesti Bazáréra az ingyenes regényinelléklettel együtt: Negyedévre: (januártól—márczius végéig) 2 frt 50 kr. x Félévre: (januártól—junius végéig) 5 frt. — Egyévre: (januártól—deczember végjéig) 10 frt. A „Méregkevcrönö keservei*” czimü renényért külön 60 kr. A ,,Lncic férje“ czimü regényert külön 60 kr. „Az anic- w rikai uuokaöcs“ czimü regényért külön 60 kr. Bolti ára egy-egy frt. Q (196. 2—3.) Txz előfizetési pénzeket ily czim alatt kérjük beküldeni: u Király János szerkesztőnek, Budapesten, ujvilág-utcza IO-dik szám. ocxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx: