Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-06-17 / 25. szám
gár József hidegkúti tanitó urat jelölte ki, — ki enged vén a bizalomteljes kérelemnek, helyét elnök ur mellett .elfoglalá. 2. Az 1878-iki jegyzőkönyv 15. pontja értelmében mindenkor a helybeli tanitó vagy tanítók egyike köte- leztetvén gyakorlati előadásra — Henk János udvari alta- nitó ur több tanítványával a számtanból tartott előadást. Több köri tag hozzá szólván Henk János altanitó urnák az előadásért köszönet szavaztatott, a tanuló gyermekek pedig isten nevében elbocsájtattak. — Eiferth Henrik lőrinczi tanitó ur ezután egy kis dobozból természettani eszközöket vevén elő, beszélt a függónról, egyenkaru emeltyűről, sulymérőről, hei'onlabdáról és a telefonról 1 mindnyájunk tetszése nyilvánítása mellett, neki előadá sáért köszönet szavaztatott. 3. Biegelmann Henrik gyönki tanitó, körűnk szám vevője, kinek egészsége nagy mértékben megtámadtatott | a ki a sors csapásai által nagyon sujtatott, kéri a számvevői tisztség aluli fölmentetését. — Betegsége és a sorsnak ő reá mért csapásai mindnyájunkra Ieverőleg hatottak s kérvén a mindenjók adóját, hogy adjon szen vedő kartársunknak a sok csapást ért családapának is mét jó egészséget s jobb sorsot; — kérelmének hely adatván 1 eddigi buzgó és hűséges fáradalmaiért köszö net szavaztatván, helyette a számvevői tisztségre álta- | nos fölkiáltással Schäfer Mihály k.-tormási tanitó ur vá lasztatott meg; ki az általános bizodalomnak engedvén a számvevői tisztséget elfogadta. 4. Pénztárunk, mely a számvevő által fölülvizsgál tatott, pontos s kifogástalannak találtatván, á következő képpen áll: Bevétel 31 frt 50 kr. Kiadás 38 frt 41 kr. Hiány 6 frt 91 kr. Hátralék 5 frt, mely utóbbi azonban teljes reményünk szerint minél előbb befolyand, lesz a pénztári deficzit 1 frt 91 kr. Eiferth Henrik pénz- és könyvtárnoknak pontos és lelkiismeretes fáradozásaiért elismerés, köszönet szavaztatván, a további felelőség alul ezennel fölmentetik. 5 Könyvtárunk ez évben következő művekkel sza porodott: u. m. 1) „Népnevelők lapja“ szaklap 1882. évfolyam. 2) Magyar „Paedagogiai szemle“ havi közlöny 1882-ről. 3) „Pestalózzi válogatott munkái“ folytatás. 4) „Ribáry világtörténete“ folytatás. 5) Kossuth „Irataim“ I. kötet. 6. Ngys. Yarasdy Lajos ur kir. tanfelügyelőnek Tamer János ev. lelkész úrhoz, mint egyletünk elnöké hez czimzett levele olvastatott föl, melyszerint tanítói körünknek tudomására adatik, hogy a vallás és közok tatásügyi minister ur ő méltósága az országos tanítói képviseleti közgyűlést Budapesten aug. hó 20-ára ren delte összehívni. — Egyletünk tagjainak számát, vala mint egyletünk Tolnamegyének, mely községeit foglalja magában, óhajtja a kir. tanfelügyelő tudni. A levél tu domásul vétetett s a kir. tanfelügyelő ur óhajának Tá- mer János elnök ur által elégtétetett. 7. Az országos tanítói képviseleti közgyűlés meg tartásának tudomásul vétele után tárgyaltatott a „mecsek- vidéki tanítói kör“-nek esperességünben levő három ta nítói körnek egy közös tanítói egyletté alakulása iránt az esperességhez benyújtott s 1883. april 30-án Gyün kön tartott rendkívüli esperességi gyűlésen tárgyalt ter vezete, valamint nevezett esperességi gyűlés jeg}ző- könyvének 5-ik pont alatti kivonata. — A sió-vidéki ta nítói körnek véleménye ez ügyben a következő: Hazánk alkotmányos állam lévén, minden Ügyei képviseleti utón tárgyaltatnak s hogy e szép jog gyakorlásától mi is el ne essünk, az egyesülést mindenáron mi is óhajtjuk. Azon ban a mecsek-vidéki tanitói-kör tervezete szép és nagy- szerűsége^ mellett általunk kivihetetlennek találtatván, utasítjuk az egyesülés végett tartandó népiskolai szak- bizottságba küldendő elnökünket s általa ez ügyben sza badon választható körünkbeli tanitó urat, hogy az egye sülést legjobb belátásuk s érdekeink megóvása melletti a többi szakbizottsági tagokkal egyetértőleg létrehozni igyekezzenek. S ha az egyesülés megtörténte után vagy annélkül az országos tanítói gyűlésre képviselőket küld hetünk a sióvidéki tanítói kör részéről ajánljuk Eiferth Henrik lőrinczi, Kollmann György felső-nánai s Schäfer Mihály kis-tormási tanitó uraknak valamelyikét képvi selőül. 8. Az „Eötvös-alap“, melynek körünkben 8 ren des tagja van, körünk minden tagjának szives pártolá sába ajánltatik, reményelvén, hogy mindenki áthatva ezen alap humánus czéljától — annak rendes tagjai közé be lép. Ezzel kapcsolatban olvastatott Mátis János pálfai tanitó ur szép eszméjü inditványa, mely a következő: „Fogadja a sióvidéki tanítói kör és az esperességünk- ben létező testvér körökkel is fogadtassa el, hogy ön megadóztatás utján teremtsünk egyházmegyei altano-1 dónkban tanuló szorgalmas szegény 'tanító fiuk számára '„Solvüs-alapitvany “ czim alatt évenkint két fiúnak 20 —20 frt segély összeget és pedig oly formán: A ne vezet czélra az esperességben létező minden rendes ta nitó évenkint 1 frtot a kör pénztárnokához fizessen be, az igy befolyó öszzegből 40 frt két — arra minden te kintetben érdemes — tanulónak osztassék ki, a 40 frton fölül maradó, összeg pedig 11 évig tökésittetvén, a ka matokkal és a reménylendő kegyadományokkal 500 írtra kiegészíttetvén egy tőke alapot képezzen, melynek ez- utáni kamatja egészben egy ösztöndijjul adassák ki.“ — Ezen indítvány azonban elejtetett. 9. Olvastatott Yarasdy Lajos kir. tanfelügyelőnek elnökünkhöz czimzett levele, melyszerint a „Tolname gyei gazdasági egylet“ titkára Domoszlay József ur a „Tolnamegyei földműves“ czimü szaklapból s „a bur gonyavetésről“ czimű műből néhány példányt küld a tanitó urak közt kiosztás végett. A szaklap számai s a mű példánya Mátis János pálfai, — Kollmann György felső-nánai és Haiszer Henrik udvari tanitó uraknak ki osztattak s a tolnamegyei gazdasági egyesület valamint szaklapjának pártolása ezen urak | körünk minden tag jának figyelmébe ajánltatott. 10. Dömötör László méhészeti vándor tanárnak megyénk több helyein tartott méhészeti előadásai is ke rültek szóba, minek folytán elhatároztatott, hogy a sió vidéki tanítói kör az országos méhészeti egylet rendes tagjául beiratkozik 1 a tagsági évi dijjat mindenkor a kör pénztárából fedezendi. ügyszintén Polgár József hi degkúti tanító ur Dömötör László méhészeti vándorta nár úrtól a méhészmesteri kiképeztetésről egyetmást bő vebben megtudván, ha kedvező körülmények mutatkoz nak, elnök közbenjárása mellett Polgár József küldetik el a méhészmesteri kiképeztetésre. Olvastatott ngytü Schleining Károly kiérdemült esperesnek, körünk tiszteletbeli tagjának levele, mely szerint mindnyájunkat összesen s egyenkint szívesen üd vözöl, fontos munkákban áldást s legjobb sikert óhajt, mellékelvén könyvtárunk gyarapításához két forintot. — Az üdvözlő levél „éljennel“ fogadtatott; könyvtárunk gyarapításához küldött nemes adomány legmélyebb kö- szönetünk nyilvánítása mellett pénztárnok urnák átada tott s mindnyájunk szivéből azon forró óhaj bocsáttatott az egek Urához, a minden jók adójához, hogy áldja meg ezen nemes szivü tanügybarátot körünk iránt ér- deklődéssel viseltető kiérdemült esperes urat öreg nap jaiban állandó jó egészséggel. 12. Tiringer Márton fehérmegyei faiskolafelügyelő (lakik Rétszilason, u. p. Sárbogárd) mint a népoktatás ügy iránt, melynek körébe fatenyésztés is tartozik, ér deklődő egyén, a sióvidéki tanítói köztiszteletbeli tag jául választatott meg; úgy szintén tek. Paulingi János számtartó ur is, ki már több Ízben és helyen kimutatá iskolaügyünk iránti buzgóságát a sióvidéki tanítói kör tiszteletbeli tagjául választatott meg, miről nevezett urak a jegyzőkönyvi pont megküldése mellett elnök ur által értesittetnek. 13. Bikácson tartott múlt évi tanítói értekezletünk- . ről távol maradt tanitó urak, elmaradásukat igazolták, kivévén Weil János miszlai tanitó ur, ki magáról sem minemű életjelt nem ad. 14. Könyvtárunk részére meghozatni rendeltettek a következő művek: 1) „A házinevelés példákban“ irta dr. Zsámolyi Yarga Mihály. 2) „Der 30 jährige Krieg“. 15. Jövő évi értekezleti helyül Kis-Tormás jelöl tetett ki, hol az ottani tanitó urak egyike gyakorlati előadást is tart. 16. A tagsági dijak befizetése után az ülés d. u. 1 órakor véget érti Jegyzetté: Schád János, a sióvidéki tanitói kör IL jegyzője. Hajózási menetrend. Az első cs. kir, szabadalm. Dunagozhajózási-társaság menetrendje folyó évi márezins 15-től kezdve, a to vábbi intézkedésig. Postahajók. Lefelé. Budapestről Zimonyig hétfőn és pénteken. Budapestről Orsováig kedden, csütörtökön és szombaton. Érkezik: Duna-Földvárra: 2 óra 45 perez éjjel. Paksra: 4 „ „ reggel. Domboriba: 5 „ 5 „ „ (Yasuti csatlakozás: Mohács pécsi, Gombos-alföldi vaspálya és Dálya-vukovári). Fölfelé. Budapestre vasárnap-, hétfő-, kedd-, csütörtök- és pénteken. >ik: Domboriba: 6 óra 35 perez reggel. Paksra: 8 „ io m délelőtt. Duna-Földvárra: 9 „ 55 „ Budapestre: 3 „ 15 „ délután. (hajók „Szegzárdi állomást“ sem föl-, sem le- felé nem . érintik. Szeméi y h a j ó k. Lefelé. Budapestről Mohácsra naponta. i k: Duna-Földvárra : 4 óra perez délntán Paksra: 5 „ 20 „ O Domboriba: 6 „ 30 „ este. Szegzárdra: 7 „ 10 „ >) Mohácsra' 10 „ n ti csatlakozás: Mobács-pécsi vonat indul) I E 0 D A I 0 I. * Az „Ország-Világ“ junius 2 és 9-iki száma meg jelent. Júniusban megkezdődik a saison morte, ez érez hető minden lapon, a politikai napilapokon úgy, mint a szépirodalmi heti újságokon, legyen az bármily nyelvű. Ennek alá vannak vetve a külföld lapjai is. Csodálatos, annyival is inkább csodálatos, hogy az „Ország-Világ“-on nem érezhető a saison morte; csak olyan élénken, vál tozatosan van szerkesztve, mint azelőtt. A közlemények csak olyan érdekesek, a képek csak olyan szépek, a rovatok csak oly változatosan állitvák össze, mint az előtt. A junius 2-án kelt számban Acsády folytatja regé nyét a „Pónzházasság“-ot, Tölgyesy Mihály egy ügyes vig beszélyt ad „A kedély beteg“ czimén, Dumas regé nye „Az élet húsz éves korban“, Scossa Dezső az ame rikai elbeszélőkről értekezik alaposan, Rácz Soma egy Béranger és egy Chamino-költemónyt ád sikerült fordí tásban. Az orosz czár koronázása hosszabb közleményben van leírva. A képek közül első sorban Siemiradszky „Nero élő fáklyái“ czimü nagyhírű, remek festménye pompás rézmetszetben van bemutatva. Megható kép a „Régi dal . . . régi dal...“ czimü is, valamint kedves kép a „Szamocza árus leány“; Szepes-Szombathely felvi déki városka Szemlér Mihály eredeti rajza szintén sike rült kép. A 9-iki számban Acsády folytatja regényét,, mely most valóban érdekesen bonyolódik, Fodor Gyula „Hervadt levelek“ és „Kórágyon“ czim alatt három han gulatteljes verset ad, Scossa Dezső bevégzi az „Ameri kai elbeszélők“ czimü tanulmányát, Dumas regényének folytatása is igen érdekes; de legérdekesebb Degré Ala jos „Visszaemlékezései“-bői két szép részlet. A tárczáSan- ifj. Ábrányi Kornél Haiíní Ferencz, a kitűnő művész em lékeinek szentel gyönyörű sorokat. — A képek mint rendesen méltók a kitűnő szöveghez. „Moszkva látképe“, a „Kreml Moszkvában“, „Temető a hegyen“, „Egy ér dekes sakkjátszma“, „Ha egyedül vannak“, „Unalmas leczke“ igen sikerült metszetek. — Szóval az „Ország- Világ“ még a saison morteban is még képes azon a ni- veaun állani, melyre emelkedett az utolsó év alatt. Ajánljuk az uj évnegyed kezdetén e kitűnő képes lapot, melynek előfizetési ára évnegyedre 2 frt 50 kr, félévre 5 frt, egész évre 10 frt. Előfizethetni a kiadótulajdono sok, Wilekens és Waidl kiadóhivatalában, Budapest, Koronaherczeg-utcza 3. Szerkesztői üzenet. Hóke Lajos tunak Duna-Földváron. Köszönet a szives kül deményért. Konkolyi Gabor urnák, Ertényben. He zavarjuk fel az alig lecsillapodott hullámokat. Kérem további szives tudósításait. Mohácsról Pécsre naponta reggel 6 óra 40 perczkór. Fölfelé. • Mohácsról Budapestre naponta 11 óra délelőtt. Érkezik: Szegzárdra: 2 óra 50 perez délután. 2 óra 50 Domboriba: 3 „ 40 Paksra: 5 „ 20 „ „ Duna-Földvárra: 7 „ 10 „ este. Budapestre: 1 „ „ éjjel. Pécsről Mohácsra a vonat indul naponta reggel 6 óra 22 perczkór. Hirdetmény. A jelenleg Budapest és Kalocsa között naponta közlekedő iitasszállitó-liajók menetei folyó junius hó 10-töl kezdve akkép változnak meg, hogy ezen hajók: Budapestről — ngy mint eddig — naponta e. 11 órakor indulva csakis D.-földvárig d. fognak menni; onnan pedig esti 6 órakor Bu dapest felé visszafordulva az összes közbeeső állomásokat fogják érinteni. Hirdetmény. junius 17-tól fogva a posta hajók Budapest és Zimony között naponkint közlekednek. A menetrend a régi marad. Budapest, 1883. junius 8. A forgalmi igazgatóság. Hivatalos hirdetések. 3483.-1883. Árverési hirdetmény. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: B o d a V i 1 m o s. Belmunkatárs: Dr. Steiner Lajos. A Bzegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi batéság ré széről közhirré tétetik, hogy Fischer Albert szegzárdi lakos végre- hajtatónak Kolbert János kiskorú báttaszéki lakos végrehajtást szenvedő ellen 20 frt iránt inditott végrehajtási ügyében a bátta széki 4641. sz. tjkben felvett f 4620. hrszm. 'szántóföldnek alperest illetett fele 24 frt, továbbá a 4643. sz. tjkben felvett 9529/d. hr. szm. fekvéség fele 3 frt, s a 13129/a hr. szm. szölőfekvőség fele 142 frt kikiáltási ár mellett az 1883. évi augusztus lió 2. nap ján délelőtt 9 érakor Báttaszék nagyközség házánál megtartandó ár verésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek^ hogy az árverezni kívá nók az árverés megkezdjsfc.'éiétt a fentebbi kikiáltásiár 10"/o-át bánatpénz fejében letenni, 1 vevő a vételért két egyenlő rész'et- ben 6"/„ kamatukkal ezen kir. törvényszék letéti pénztáránál lefizetni köífclfcá' — és végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt alulírott telekkönyvi hatóságnál s Báttaszék község elöljáróságánál megtekinthetők. Folyamodé költségei 12 frt 77 krban állapíttatnak meg. Kelt a szegzárdi kir. törvényszéknek 1883. évi május 2ő-én tartott telekkönyvi üléséből. Gruber Ede, Palugyay Gusztáv, jegyző. elnök. 3565-1883. Árverési hirdetmény. A szegzárdi kir. törvényszék, mint telekkönyvi batéság ré széről közhirré tétetik, hogy Gunzer Mihály tolnai lakos végrehaj tóiénak Till Bálint báttaszéki lakos végrehajtást szenvedő ellen 160 frt iránt inditott végrehajtási ügyében a báttaszéki i 998. sz. tjkben felvett 1427. hrsz. kert s házhely 20 frt, úgy az 1513. sz. tjkben felvett 766. nsz. háznak, s 1120. hrsz. kert alperest illetett fele 223 frt, a 3706. sz. telekjkönyvbon felvett 1. sorsz. szőlő 148 frt, 2225. számn tolekjegyzőkönyvben felvett 8. sorsz. rét 25 frt, 9. sorsz. szőlő 32 frt, s az 1766. sz. tjkben felvett f 1. sorsz. szántó föld 38 frt, 2. sorsz. 15 frt, 4. sorsz. szőlő 96 frt, 5, sorsz. 46 frt. 6. sorsz. 88 frt kikiáltási ár mellett az 1883. évi augusztus hó 8. napján délelőtt 9. órakor Báttaszék községe házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverezni kí vánók az árverés megkezdéso előtt a fenti kikiáltási ár 10°/„-át bá natpénz fejében letenni s vevő a vételárt három egyenlő részlet ben 6 8Í|j kamatokkal ezen kir. törvényszék letéttárában lefizetni köteles és végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivata- ' los érák alatt alolirott telekkönyvi hatóságnál i Báttaszékjközség elöl járóságánál megtekinthetők. Folyamodó költaégie 17 frt 87 krban állapíttatnak meg. Kelt § szegzárdi kir. törvényszéknek 1883. évi május hé 30-án tartott telekkönyvi üléséből. Gruber Ede, Palngyay Gusztáv, jegyző. elnök. 314.-1883. Árverési hirdetmény. Alolirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a gyönki kir. járásbíróság 2794. sz. végzése által Hahn József végrehajtató javára Schleg«l Anna kis-szókelyi lakos ellen 374 frt 29 kr töke, ennek 1881. év márezins hó 23. napjától számítandó 8°/a kamatai és eddig összesen 53 frt 33 kr perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési vég* rehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 841 frtra beosült búza, rozs, árpa, zab, szalma, zsupp, 2 ló, 2 jármos tinó, 1 koosi és 2 hi dasból álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek az 1684./1883. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Kis-Szókelyben leendő eszközlésére 1883. évi juuius hó S6. napjának délelőtt 10 órája határidőül ki- tüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881, évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek beosáron alól is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. oz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Gyönkön, 1883. évi jnnius hó 5-én. Mányoky Koméi, kir. bir. végrehajtó. 612.-1888. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A tamási kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság köz hirré teszi, bogy Frank Zsigmond és több végrehaj tatónak Szá lai Sándor tamásii lakos végrehajtást szenvedő elleni többrend beli tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a ta másii kir. járásbíróság területén levő, Tamási községben fekvő és az ottani 838. sz. tolekjegyzőkönyvben f 490. hrsz. alatt Szalai Sándor tulajdonául felvett 452. népszámu házra udvartérrel együtt az árverést 908 frtban ezennel megállapított kikiáltási árban el rendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanság az 1883. évi jú lius hó 9. napján délelőtt 10 órakor ezen bíróság, telekkönyvi osz tály irodájában megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozóktartoznak az ingatlan 908 frt beosárának 10°/o-át vagyis 91 forintot készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi no vember 1-én 3333. sz. alatt kelt ministeri rendelet 8. §-ában kije-» lölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881- LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróság nál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt át- átszolgáltatni. Kelt Tamásiban, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi ha tóságnál, 1883. márezins 10-ón. Jankó Imre, bir. aljbiró. 1727.-1883. Árverési hirdetmény. A bonyhádi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság ré széről közhirré tétetik, hogy Stefanovios Droginé végrehajtaténak özv. Sclmel Jánosné végrehajtást szenvedő ellen 100 frt s járu lékai iránt inditott végrehajtási ügyében az alsé-nánai 704 sz. ftg— tekjegyzőkönyvben t 35. hrsz. 49. népsz. ház 400 frt és a f 34. hrsz. ingatlan 147 frt kikiáltási árban az 1883. évi julins Uó 90 napján d. e. 10 érakor Alsé-Hána község házánál megtartandó ár verésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverezni kívá nók az árverés megkezdése elétt a fenti kikiáltási ár 10°/. -át bá natpénz fejében letenni s vevő a vételárt két egyenlő részletben lefizetni köteles és végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos érák alatt alolirt telekkönyvi hatóságnál és Alsé-Hána község elöljáróságánál megtekinthetők. Felperesi ügyvéd költségei 13 frt65krhan állapíttatnak meg. Kelt a bonyhádi bir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság nál, 1883. évi május hó 17-én. Biróy, kir. aljárásbiró. 2341.-1883. sz. Árverési hirdetmény. A bonyhádi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság részé ről közhirré tétetik, hogy Heborling György végrehajtaténak, Mül ler Komód és neje végrehajtást szenvedik ellen 320 frt 88 kr és. jár. iránt inditott végrehajtási ügyében a mérágyi 1228. sz. tjkben t 1. sorsz. a. felvett szőlő 220 frt, — a | 2. sorsz. alatti szőlő 224 frt, és az 1617. sz. tjkben I. 1—26. sor. a. */B kültelek 925 frt ki kiáltási árban az 1883. évi augusztus hó 10. napján d. e. 10 érakor Mórágy község házánál megtartandó árverésen eladatni fog. Venni szándékozók figyelmeztetnek, hogy az árverezni kívá nók az árverés megkezdése előtt a fenti kikiáltási ár 10°/o-ót bánat_ pénz fejében letenni s vevő a vételárt három egyenlő részletben le fizetni köteles és végre, hogy a megállapított árverési feltételek a hivatalos órák alatt alölirt telekkönyvi hatóságnál és Mórágy község elöljáróságánál megtekinthetők. L„ Felperesi ügyvéd költségei ÍZ írt 52 krbjn állapíttatnak meg. Kelt a bonyhádi kir. járásbiréság, mint telekkönyvi hatóság nál, 1883. évi május hé 23-án. Biróy, kir. aljárásbiró. Árverési hirdetményi kivonat. A paksi kir. járásbiréság mint tkvi hatóság közhirré teszi, hogy Engel Arnold kaloesai lakos végrehajtaténak Stnft Antalné paksi lakos végrehajtást szenvedé elleni 165 frt tőke és járulékai j iránti végrehajtási ügyében a paksi kir. jbiróság területén lévő Paks községben fekvő a n.-paksi 3701. sz. tjkben felvett |j 281. br. 637. nsz. báz, ndvar, kert és beltelekkel együtt 724 frt, a k-paksi 1027. sz. tjkvbon | 1989. hrsz. cseresnyeü szőlőre az árverést 292: frtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte, és Jiogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1883. évi augusztus hó 29. nap ján, délelőtti 10 órakor ezen 'tkvi hatóság irodai helyiségében meg tartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is- eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárnak 10%-át vagyis 72 frt 40 kit és 29 frt 20 krt készpénzben, vagy az 1881. LX. t. ez. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi no vember 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ábnn kijelölt évadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni í avagy az 1881. LX. t. oz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismer vényt átszolgáltatni. Kelt Pakson, 1883. évi május hé 27, napján. Szentpétery, kir. aljárásbiró. Folytatás a mellékleten, Szegzárd, 1883. Nyomatott Ujfalusy Lajosnál.