Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-04-22 / 17. szám
vényünket a megyei közigazgatási bizottság terjesztette fel pártolólag s mai napig ennek semmi eredménye nincs. Nem hihetjük, hogy a' postaigazgatás ne méltá nyolná nagyon is alapos kérésünket; hisz a régi össze köttetés életbe léptetése alig 600 frtot igényelne, mi pedig dombóváriak — a postának 8—9000 forintot adunk tiszta jövedelmet évenként. Több dombóvári. Községi élét. A simontornyai járási jegyzői egylet legutóbbi köz gyűlésének lefolyásáról tanúságot tesz a jegyzőkönyv, mely azon alkalommal felvétetett és következőleg hangzik: Jegyzőkönyv, felvétetett Gyünkön 1883. évi február hó 26-án a simontornyai járási jegyzői egylet gyűlésében. Jelenvoltak: Klein Endre egyl. jegyző, Grünwald János egyl. pénztárnok, Vagner Péter, Decleva Béla, Laki Gusztáv, Vanyek Béla, Ludvig József, Glökner Béla, Schleining Gusztáv egylt. tagok és Huckstedt Ti vadar medinai helyettes jegyző. Klein Endre egyleti jegyző annak bejelentése után, hogy az egyleti elnök betegsége miatt a mai gyűlésen meg nem jelenhetett, felkéri az egyleti tagokat, mikép a mai gyűlés tartamára ideiglenes elnököt választaná nak, mely indítvány elfogadtatván, — Vagner Péter ideiglenes elnökül egyhangúlag megválasztatott. Vagner Péter az elnöki széket elfoglalván, a ke vés számmal egybegyült tagok figyelmét a tárgysoro zatra felkérve, a gyűlést megnyitottnak nyilvánítja. 1. Felolvastatván, a múlt 1882. évi október hó 12-én tartott gyűlés jegyzőkönyve, — mely egész ter jedelmében jónak találtatván, az ideiglenes elnök és jegyzőn kívül Decleva Béla és Laki Gusztáv által hite lesítetni határoztatott. Ebből kifolyólag Klein Endre egyleti jegyző in dítványozza, hogy jövőre nézve a jegyzőkönyv ne a kö vetkező gyűlésen, hanem a gyűlés után azonnal hitele síttessék, mivégből szükséges a jegyzőkönyvi hitelesítő ket mindég előre megválasztani. Az indítvány elfogadtatván, a mai gyűlés jegyző könyvének hitelesítésére Decleva Béla és Laki Gusztáv választatták meg. 2. Felolvastatott a dombóvári járási jegyzői egylet elnökének — megyei jegyzői egylet alakítása tárgyá- bani átirata, mely szerint részükről a megyei jegyzői egyletnek mielőbbi megalakithatása czéljából Nagyságos Perczel Dezső alispán úrhoz köldöttségileg kérvényt fognak benyújtani, szeretve tisztelt alispán urunkat arra felkérendő, hogy a jegyzői kar eme törekvését pártfo gásába véve, a megyei jegyzői egylet megalakítását ta pasztalt jó akaró támogatásával elősegíteni kegyeskedjék. A társegylet eme intézkedése közhelyesléssel fo gadtatván, egyletünk részéről is hasonló eljárás köve tése — lehetőleg egyidejűleg — elhatároztatott és a kérvény átnyujtására elnök, jegyző és Yagner Péter — egyik vagy másik akadályoztatása esetén Laki Gusztáv egyleti tagok bízatnak meg. 3. Felolvastatott a múlt 1882. évi pénztárnoki szá madás, melyszerint Bevétel . . . . 90 írt 17 kr. Kiadás .... 13 „ 50 „ Pénztári maradvány . 76 frt 67 kr. Az egylet vagyona; Alaptőkében . I 77 frt 27 kr Követelésben . . 38 „ 50 „ Készpénzben . . 76 „ 67 „ Összesen I . . 192 frt 44 kr. A számadás jónak találtatván, a felmentvény pénz- tárnok részére a szokott óvás fentartása mellett meg adatik ; tartozván az egylet vagyonát folyó évi julius hó 1-ig a gyönki takarék- és hitelegyletnél elhelyezni. 4. Grünwald János egyleti pénztárnok indítvá nyozza, hogy azon egyleti tagok részére, kik az egylet érdekében bárhova kiküldetnek — mulasztásuk i költ ségük némi kárpótlásául napi dijat óhajtana megálla- pitatni. Az indítvány elfogadtatván, a kiküldöttek részére napi díjul: 2 írt, éjszakára 1 frt megszavaztatott és pénztárnok felhatalmaztatott, hogy azokat előforduló ese tekben nyugta mellett kifizethesse. 5. Decleva Béla a telekkönyvi közlöny, mint szak lap járatását indítványozza. Az indítvány közhelyesléssel fogadtatván, a telek könyvi közlönynek folyó évi január hó 1-től két pél dányban való járatása egyhangúlag elhatároztatott; uta- sittatván egyleti pénztárnok, hogy az előfizetést „a jegyzői egylet jegyzői hivatalának Gyönkön“ czim alatt eszközölje, az egylet jegyzője köteles lévén a megérke zendő példányokat a járásba két felé szétküldeni; egy úttal köteleztetett azon jegyző, ki a lapot mint utolsó veszi, hogy azt használat után a jegyzőhivatalhoz az irattár részére azonnal visszaküldje. Több tárgy nem lóvén, a gyűlés szétoszlott. Kelt mint fent. Vágner Péter s. k. Klein Endre s. k. id. elnök, egyl- jegyző. Laki Gusztáv s. k. Decleva Béla s. k. Vidéki levelek. Bonyhád, 1883. április 13-án, Tisztelt szerkesztő ur! Engedje meg kérem, hogy b. lapjának nagyér demű olvasóközönségét is Horváth Antal Kokasd, Be- lacz és Ladomány községek körjegyzőjének 36 évi a legtisztább becsületességgel, páratlan pontossággal, ha tóságai általános, teljes megelégedésére, községeinek nemcsekély előnyére vitt működése után folyó évben történt elhalálozása folytán megürült körjegyzői állás vá lasztás utjáni betöltése alkalmával a járási szolgabiró Simoncsits Béla urnák, mint választási elnöknek, rész- rehajlatlan igazság szeretetéről, ritka tapintatossággal párosult erélyességérél, minden tekintetbeni szakavatott- ságáról értesítsük. A választásnak e hó 12-én történt kihirdetése után városunk összes inteligentiája az elhalt „Tóni bácsi“ iránti kegyeletből nagy érdeklődéssel viseltetett az iránt lehet-e majd ennek nem a legjobb viszonyok között hátrahagyott számos tagból álló családjáról az által, hogy annak derék, kifogástalanul képesített fia utódnak megválasztatik, anyagilag gondoskodni ? Nem csekély feladatnak tartottuk azt azért, mert tudomásunkra jött: hogy a kakasdi plébános Harray Kálmán ur, daczára annak, — hogy az elhalt jegyzőnek élete utolsó óráiban is ismételve megígérte, mikép fiának — halála után csa ládja fentartójának, — választása iránt a tőle kitelhető-« leg mindent el fog követni a siker biztosítására, mégis most, — mert azt mondja egy pap társának „mit az ember betegnek és haldoklónak ígért azt megtartani nem köteles“, a volt jegyző fia megválasztatása ellen a népet mindenféle módon el lenzésre birja és a már számosán jelentkező folyamodó kat ígéretekkel biztatja; ezen ellenkezések daczára is, mindenkor bíztunk járási szolgabiránk erélyes és igaz ságos működésében és a választók méltányosabb gondol kozásában és nem csalatkoztunk! mert a pap czéljaira kellőleg preparált kakasdi biró összecsöditése folytán a választás helyszínén megjelent nép, — melynek a vá lasztásra való befolyás volt szerepül osztva, — a válasz tási elnök által történt erélyes eltávolítása után, a vá lasztás a legnagyobb rendben és minden törvényes forma megtartásával megejtetvón azt eredményezte, hogy Hor váth György az elhunyt jegyző fia egyhangúlag meg választatott, — és igy azon becsületes — s talán épen ezért nem a legjobb viszonyok közt elhalt községi hi vatalnok családja visszanyerte azon — az életfentartá- sához oly szükséges kenyerét, — mely már-már — s ezt határozottan mondhatjuk — csak a plébános ur indokolatlan magaviseleté által volt voszélyezve. Sokan. Tamási, 1883. április 11. Tisztelt szerkesztő ur! Vannak napok, melyek eljöttét és lefolyását némi türelmetlen kíváncsisággal várjuk. Ilyen nap vala nálunk e hó 9-ike, mely három szorosan is felkelté, ha ugyan nem is valamennyiünk, de nagyrészünk kíváncsiságát. Valának pedig azon okok, vagyis események a kö vetkezők, mi miatt várva-vártuk április 9-ikét. Először ugyanis azon a napon kezdődött meg nálunk a katona sorozás, mely elég arra nézve, hogy egy néhány szü lőt, gyermekének a katonai sorozaton miként leendő át esése felől lázas izgatottságban tartson. No de ennek megkell lenni, édes hazánk megkí vánja tőlünk ezen áldozatot. Másodszor meg arra a napra volt kitűzve Beze- rédj Pál urnák hozzánk való avégbeli eljövetele, hogy helységünkben, mint a dombóvári járás székhelyén, a selyemhernyó okszerű tenyésztéséről, annak hasznáról és nemkülönben annak mikénti elterjesztéséről, a járá sunkból egybegyült intelligentiának előadást tartson. Meggondolva azt, hogy a selyemhernyó tenyész tés elterjedése által, ha nem is kenyeret kereső, de minden bizonnyal egy oly háziiparágat honosítunk meg mely aránylag kevés fáradtsággal, de annál nagyobb haszonnal jár, — biz lázas kíváncsisággal vártuk a nap éljöttét, melyre az előadás ki vala tűzve. Kiváncsiak voltunk, hogy járásunk intelligentiája mily érdekkel viseltetik ezen ügy iránt s mily buzgó- sággal karolandja majdan azt fel. De kíváncsiságunk, a nap eljöttével a legkelleme sebben lón kielégítve, mert a kitűzött időre reményünk feletti számban jelent meg, járásunk majd minden ki- sebb-nagyobb községeiből az intelligentia. Kivált a lel kész, jegyző és tanító urak jelentek meg szép számmal. Az előadás d. u. 3 órakor Fördős Géza szolgabi ránk által megnyittatott, ki is Perczel Dezső alispán nak bemutatása után tudatá a hallgató közönséggel, hogy Bezerédj Pál ur ígéretét be nem válthatja, mivel betegsége az ágyhoz köti, hanem helyette Gunde Hen rik tanár urat küldötte ki. Gunde Henrik tanár ur előadását, minek tárgya a selyemhernyó tenyésztés körüli nevezetesb mozzanatok és teendők leírása, illetőleg elmondása vala, az egybe gyült közönség a legnagyobb figyelemmel hallgatá. Előadását azon kérelemmel zárá be, hogy az egy begyült hallgatóság szíveskedjék a selyemhernyó te nyésztést a járásban, hol mint mondá: ezen iparág igen gyászos lábon áll, mindinkább terjeszteni. A harmadik esemény pedig, mely szintén nem kevésbé ébreszté fel kíváncsiságunkat és érdekeltségűn- get, nem volt más, mint az állandó műkedvelő-társaság ugyanazon napra rendezett előadása, melynek tiszta jö vedelme a csángó magyarok hazatelepitésére fog fordit- tatni. A nemes és hazafias czéllal összekötött előadást, Tamásiban soha nem látott nagy közönség hallgatta végig. Az előadott darab — „Liliomfi“ — a hogy mű kedvelőktől lehet várni, jól játszatott el s a közönség többszöri tapsviharban fejezte ki e fölötti tetszését. A sikerültnek mondható előadást jó kedvvel fűsze rezett táncz követte, melynek a harangszó vetett véget. A t. felülfizetők névsorát és a tiszta jövedelem összegének nagyságát, szabad legyen majd a jővőszám különfélék rovatába beküldenem, mert levelem írásakor ezekről még biztos tudomást nem szerezhettem. Levelem bezárva maradok a t. szerkesztő urnák kész szolgája: Kindl Vilmos. Felső-Iregh, 1883. április 12. Tisztelt szerkesztő ur! Széles körben ismert szívessége felbátorít igény telen soraimnak becses lapjában helyet kérnem. Az e hó 9-ére tervezett selyemtenyésztéBi érte kezletre Fördős Géza szolgabiró ur által szétküldött kör levelek felhívása folytán, — a szomorgó idő daczára, |S az érdekeltek, úgy szintén az érdeklődők igen szép szám mal jelentek meg. A beteg Bezerédj Pál ministeri meghatalmazott ur elmaradása miatt Gunde tanár ur adta elő szakavatott- sággal a selymér — dióhéjba foglalt tartalomdus — mikénti czélszerü meghonosítását, mit a jelenlevők nagy érdekeltséggel figyelmesen végig hallgattak. Azonban a kormánynak minden igyekezete a „se lyemtenyésztés“ előmozdítása érdekében mind addig meddő leendőmig a selymér elmaradhatlan fő táplálé kot adó eperfa tenyésztésére nézve: a kellő lépéseket meg nem teendi; minek megtörténtével az emberiségre többszörös haszon háramlanék. Lehetetlen elszómorodva nem tekintenünk a közgazdaságban oly nélkülözhetlen or szágos faállományunkra, miután a fák ellen országszerte valóságos irtóháborut folytatnak — minek következmé nye : egész vidékek életképességét érzékenyen csök kenti. Pedig ezek élet ereje mindenesetre szivósabb lenne, ha környéke fáiban oly okszerűtlen pusztítást végbe nem vinnénk! Tehát honosítsuk — irtás helyett — a fákat; a selymérre való tekintettel különösen a szederfát s azután a népre áldást hozandó selymért I K—y Sz— ó. Tamásiban, 1883. april 17-én. Tisztelt szerkesztő ur! Folyó évi ápril hó 11-én a csángó magyarok ja vára az itteni műkedvelő-társulat által megtartott szini- előadás tiszta jövedelmének gyarapításához felülfizetéseik- kel járultak: Br. Jeszenszky Sándor 10 frt, Arany Pé ter 40 kr, Csukly László 20 kr, Fekete Józsefné 40 kr, Horváth László 40 kr, Király János 50 kr, Zsigmond Gyula 30 kr, Piszter Alajos 40 kr, Gundy Zsófia 25 kr, Sissovits János 1 irt 20 kr, Szemenyei Mihály 1 frt, Kis Pál 30 kr, Gärtner József 20 kr, Mandich Lá zár 30 kr, Schaffer György 40 kr, Agárdy Gyula 30 kr, dr. Buszt 60 kr, dr. Tomcsányi 60 kr, dr. Pirin- ger József 60 kr, Klein Náthán 20 kr, Hets Károly 40 kr, Verner Gyula 1 frt, Boncz Géza 60 kr,. Busbach Jenő 60 kr, Beisner Béla 40 kr, N. N. 50 kr, Busbach János 60 kr, Heimann Kálmán 40 kr, dr. Sass István 40 kr, Fischer Simon 40 kr, Károlyi János 40 kr, Bach Jenő 1 frt, Abrahám Géza 60 kr, Memlaur Károly al ezredes 40 kr, Dedinszky százados 40 kr, dr. Lőwy Mór 40 kr, Fölkér Mátyás 60 kr, Frühvirth Béla 60 kr, Madarász János 20 kr, Frühvirth Géza 40 kr, Abe- lesz Márton 20 kr, Gunda N. 40 kr, N. N. 10 kr, Ta- tay József 20 kr, Szabó Gyula 20 kr, Kunosi Ármin 1 frt, összesen 31 írt 05 kr. Fogadják ezen t. urak az egylet hálás köszönetét. 50 frt a csángó testvérek részére t. Hesz Pál tár sulati pénztárnok ur által t. Hets Károly urnák — ille tékes helyére leendő eljuttatás végett — átadatott. Midőn soraimnak becses lapjában való szives közzé tételétét kérném, vagyok a tisztelt szerkesztő urnák kész szolgája: a műkedvolő társulat megbízásából: Németh Géza, társulati jegyző. Elismerés — Emiliának. A nők emánczipácziója érdekében általam irt czikk- sorozottal — ki sem törődve — az eszme megyénkben 'iszhangra nem talált — hacsak a személyem elleni tá- nadást nem veszem olybá, mintha legalább egy valaki — a nők egyenjogositásával — mégis törődik. — De hiszen nem halsz meg már holnap. Még hét évig élhetsz, miért hát rögtön esküdni ? dörmögött az öreg ember éB felkelt a pádról. No már csakugyan elmegyek az orvoshoz. Talán össze lehet nála hozni két „strohman“-nal a whist-partit! Németből: Zeiller Kálmán, Temető és erdő. Kivonat egy sokat szenvedett naplójából. Irta: NÓbl ülés, X. kaposvidéki domb és erdő környezte város kában valék elfoglalva. Bősz sorsom kegyetlenül nehezült reám. Miután éltemfáját gyermekéveim zordonsága megvonta, miután iQuságom reménybimbóit a kora gondok mostoha keze letépkedé: félve léptem-ki a férfikor forró napja alá, féltem, hogy elhervaszt. — Kora bánataim, keserű csalódásaim elzárkozottá tevének, nem közeledék sen kihez, féltem az emberektől. De élnem kellett és a minden nap gondja elküzdhetlenné tévé a való érint kezést. Tartózkodó, hideg voltam tehát irántuk, — még hidegebbek ők irántam. Aki helyzetemhez hason lóan még nem volt, alig fogná megérthetni, mily mér vűek valának szenvedéseim. Ama, a márvány hideg arcz, a néha gúnyos, néha keserű mosolyra ránduló ajkak és a közönyösen néző szemek által képezett ál arcz alatt szenvedi a szív a leggyötröbb kínokat, a legégetőbb fájdalmakat. Oh, mily édes az álarezot letehetni, mily égi érzet, ha ba ráti hang enyhiti a szív kinjait éB ha részvét hul latta könyek eloltják fájdalmaimnak lángoló tüzét! De lelkem kinjai közepette hiába sóvárgott eny hülésért; emberek közt azt nem lelhetém fel, mert nekem nem nyujtá senki barátságos jobbját, nem tartá senki lágy Ölét, melybe nehéz fejemet lehajthattam volna. Szerettem volna megszökni az emberek elöl, szökni szerettem volna még magam elöl is. — A szabadba, a szabadba! — nyögém. — A szabadba! — viszhangzék fájó keblemben és úgy éreztem, mintha lelkem szabadulni akart volna fogságából. A szabadba érve, mit láték először? Temetőt. A nap ragyogva sütött a fehér kövek- és barna keresztekre, a lehajló tüzek- és nyiló virágokra. — Csend és nyugalom volt ott, milyen csak sírkert ben lehet; nem zavará azt sem a madár dala, sem a bogárka zümmögése, semmi — semmi. A kapu nyitva volt és úgy tetszett, mintha a csendes lakók egy uj polgár érkeztét várnák sírhazá jukba. Csendben, komoran, de tárt kapuval várnak azok minden jövevényt. Az ur és koldus, az ártatlan és bűnös, az agg és csecsemő — itt mind egyformán fogadtatnak; csendben, komoran. — Itt — mondám magamban — az örök nyu galom helyén akarok pihenni és erőt gyűjteni az élet nehéz terheinek elviselhetésére. Bementem tehát és ledőltem egyik gyepes sirha- lomra. Első tekintetem a sirhalom keresztjére esett; kis fekete tábla volt reá szegezve és az volt ráírva, hogy: „Itt nyugszik egy idegen utas, ki önmaga vetett véget életének." E felirat olvasása után az érzelmek sötét zűr zavara hatotta át telkemet. — Hát ez, — mondám szemeimet a fehérbetüs fekete táblára irányítva — még itt is idegen; idegen ez örök hazában is? Az ö sírján még tévedésből sem lehet könyeket hullatni, mert hisz meg van írva a kegyelet állította kereszten, hogy idegen és bűnös is, mert öngyilkos. Szegény idegen! ki fog azzal tö rődni, ha kétségbeesés elöl menekültél-e ide; hogy koldulni és éhen halni nem akarván, jobbnak láttad végét vetni egy reménytelen, örömnélküli életnek? Ily gondolatok közt hagyám el a temetőt, érezve, hogy ahová pihenni léptem, onnét fáradtan távoztam. Temetőben — gondolám — nyugalmat találnak a hol tak, de az élők nem. Tovább tehát, tovább a zöld erdőig. — De csitt, itt le kell ülnöm, a csalogány dala gyönyörű, kár volna felriasztani. Madárdal, bogár-döngés, csermely-csörgés, gyenge szél suttogása: ezer édes hang bájoló zavara foglal koztatja a fület, ugyanannyi gyönyörű látvány a sze met, számtalan kellemes gondolat járja át az észt és egy édes érzés tölti be 1 szivet ez az önfeledtség érzete. Minden érzékem tulfeszült az érzésben. A túlfe szültség nem sokára a mámornak, a mámor pedig az álomnak adott helyet. Mióta bölcsőmet ringatni jó anyám megszűnt, mióta annak altató dalát nem hallám, még soha — se! ol sem álmodéin oly édesen, mint ama erdő ár nyában a zöld pázsiton, hol szellő suttogás, madárdal és virágillat altatott el. Álmodám sok szép és kedves ről, jövő boldogságról és--------szerelemről. Igen szerelemről álmodám én, ki eddig csak ér dektelt, hideg embereket láttam, kiket, ha gyűlölni vagy megvetni bár sohasem tudtam, nem is szerethet tem és ki soha hangosabban dobbanni nem éreztem szivemet, ha akaratlanul lányszemekhez ütödött meg tekintetem. Nem csoda; álomképemben hasonló alakot még sohasem láttam, olyan volt az, mint a virágszál, me lyet gyönge szellő lenget; halvány, finom, áttetsző arezbőrének a kéklő erek lilaszint kölcsönöztek; sze meiben nem ült a csábos mosoly, mely mint mond ják őrültté tehet; de ott volt az igaz szivet gyógyitó benső részvétnek kifejezése; ajkai pedig olyanok vol tak, mintha minden lehelet parányi kis rózsaszinü an gyallá vált volna rajtuk. — Egy csók — hebegém, karjaimat az álomkép után kinyújtván, — egy csók, mellyel az angyalokat magamba szívhatnám: egy ily csók örök boldogsá gom lenne! S ime, a lenge kép mind közelebb jött felém, lehajolt hozzám és — óh, édes álom, miért nem tart hatsz örökké! — csókjával ébredtem fel. A kép eltűnt ugyan karjaim közül, de megma radtak bennem az ajkáról szitt angyalkák — a meg elégedés angyalai. A leáldozó napnak egyik a falombon keresztül arezomra eső végsugára, a kellemes környezet és sze rétéiért epedő szivemnek összmüködése hozhatta létre e szép álmomat. Azonban bármi okozta is, éretem, hogy amit a csendes sirkertben hiába kerestem, a lelki nyugalmat, felleltem azt a zajos erdőben és nyugodt lélekkel indultam hazafelé. Ismét el kelle mennem a temető mellett; ajtaja most már zárva volt és az alkony harmat könyei egy újonnan hányt halmot is nedvesitének. Nem irigyeltem többé, mint ázolőtt, ki alatta nyugton pihenhet, elgondolván, hogy habár éltem ki etlen tavaszát, verőfényes kikelet nem követheti is, de forró nyár és hűvös Ősz után végre majd csak eljŐ számomra is a nyugtot adó — örök tél.-.íSt
