Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-03-18 / 12. szám
XL évfolyam 12. szám Szegzárd, 1883. márczius IS. Megj elen: betenkint egyszer, vasárnap. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172-ik szám, hova az előfizetések, hirdetmé nyek én felszólamlások kül dendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók Közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. Tolnamegye törvényhatóságának, az országos selyemtenyésztési ministeri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesület s a szegzárd-központi tanitó-egyletnek hivatalos értesítője. Előfizetési árak: Egészévré.............6 írt — kr. Fe lévre ..................3 „ — „• Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám ára 12 kr. Szerkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közle mények intézendők. Nyilttér: 4 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak Még egy kis böjti predikáczió. Én rómitősóges prózai, udvariatlan ember vagyok. Midőn egy kerbájt vagy névnap-estén egy udvarias öreg ur fölköszönté a nőket, mint kik e földön paradicsomot varázsolnak nekünk nem álhattam meg, hogy föl ne szólaljak: „A paradicsom szép, de úgy magában nagyon Ízet len, élvezhetlen gyümölcs: tisztelem az oly nőt, ki jó szószt tud belőle készíteni.“ Mindenki egész elragadtatással nézte a szegzárdi nóipar-kiállitá- son ama virágcsokoré mely kenyérbélből ala kítva, az Ízlés, ügyesség és türelem remekműve volt: az én prózai, udvariatlan természetem ezt mondatta velem: „Kár, hogy az a kisasszony nein arra törekedett, hogy oly kenyeret tudjon dagasztani, sütni, hogy senkinek se jutna eszébe annak beléből nemhogy virágokat, de még go lyócskákat is alakítani ujjai között, a mire csak a keletien, sütetlen kenyér alkalmas.“ Szintén óhajtottam volna, a sok csipkés, fodros csecse becsék helyett, vagy legalább azok között egy kis 5—6 éves fiúcska vagy leánykának való öl tözéket látni, melyet a papa vagy a mama vi selt ruháinak javából összetoldozva, gyönyörű séges lett volna látni is, hát még elképzelni azt az édes boldogságot, midőn a mamácska ezekbe a kis angyalkákat felöltöztetve, beküldi a pa- pácskához, hogy rá ismer-e ezen herczig ruhács kában az ő, már a konyhán sem viselhető házi ruhájára, vagy saját, könyökén össze-vissza fol tozott, térden stoppolt öltözetére ? — i\o, de itt is kitűnik az ón prózaiságom: mert amaz idylli jelenet idylli voltát nem látom veszélyeztetve azon utógondolat által a háttérben: „Ezzel ez az asz- szony megtakarított tiz-husz forintot, hogy a sze gény kicsikéket igy felruházta.“ Biz ez prózai dolog, beismerem, sokkal költőibb volna a ki csikék talán szebb ruhácskáiban gyönyörködve kérdezni: „Mi van kisfiama zsebecskédbe?“ és abban egy ily tartalmú, lepecsételetlen levélkét találni: „Számla . ... 6 nagysága parancsolat jára készült gyermek-ruháról.“ — De tehetek én arról, hogy ilyen prózai ember vagyok? Ilyen prózai várakozással olvastam a mi nap, hogy „Tolnamegyei hölgyek lapja“ czimmel Abaffyné Domsics Antonia szerkesztése alatt legközelebb egy kiválólag a hölgyek érde keit képviselő lap fog megindulni. Prózai eszem- rendelkezésére maradjon, sőt valamellyes a ta- mel én azt várom attól az uj laptól, hogy fel- karékpénztárba, népbankba, vagy életbiztosításra. adatául fogja kitűzni, hölgyeinkkel megértetni, hogy az | jól felfogott érdekük diktálja, misze rint minden külön érdekről lemondva, a nó, mint leány az apai háznak méltó büszkesége, a férj-candidatusok komoly tervezgetéseiben szá mot tevő tényező legyen; mint feleség legyen, j a férj boldogítója, állásához mért jólétének meg alapításában segítő társa, házi női tisztének hű és pontos betöltésében a férj hivatásszerű köte lességeinek teljesítésében a munkakedv élesztője, ] fentartója; egyszerűségében, háziasságában, sze- retetreméltóságában a költekezésre, mértékletlen tivornyákra netalán hajlammal biró férjnek élő lelkiismerete. Mint anya legyen a nő a jövendő nemzedék jó nevelője anyagilag, erkölcsileg, ér telmileg, gyermekeit szeresse a nélkül, hogy bál ványozná és a nélkül, hogy felnőtt leányai mel lett a szolgálói, vagy szobaleányi szerepre vál lalkoznék. Ilyen és sok ezekhez hasonló prózai dolgok felkarolását várnám az én prózai felfo gásommal a „Tolnamegyei hölgyek lapjá“-tól. Hisz Monaszterly-, Kuzmik-féle divatképekkel, divattudósitásokkal csecsebecsék készítése mód jának leírásaival eléggé el vannak látva hölgye ink a „Bazár“-ban, sőt még a kisebb igényű családi lapokban is. Láttam én ezekben egy-egy heti étlapot közölve az étkek készítés módjával és kiszámítottam, hogy mennyibe kerülne ily étlap-reczept megkészitése csak az oly czikkekre nézve is, melyek egy Msebbszerü falusi háztar tásban mind készpénzbe kerülnek, ho hiszen szép gazdálkodás volna egy 600—1000—1500 forint évi jövedelmű családnak! Az én prózai eszemmel azt szeretném, ha felsőbb leányiskoláinkban, nevelő-intézeteinkben foglalkoznának egy kissé azzal is, hogy egy-egy szükes, vagy közepes, majd bővebb évi jövede lemmel biró falusi vagy kisvárosi családban, te kintettel arra, hogy egészen piaczról kell-e élni, vagy sok élelmi czikk, mint liszt, tej, zsiradék, füstölt hús, baromfi a házból, udvarból kerül mennyibe szabad jönni ennyi meg ennyi csa ládtag, cseléd számára a háztartásnak, mennyit lehet ruhára, irodalomra, kényelemre költeni, hogy netaláni betegese dós vagy más előre nem lát ható bajokkal szemben még bizonyos összegecske Ily prózai gondolatokkal foglalkozóm, mi dőn a „Néptanítók lapja“ folyó évi 8-ik számá ban szemembe tűnik egy czikk czimirata: „Ház tartási iskolák leányok számára.“ Irta Kodolányi Antal. Mintha csak az én lelkemből beszélne e czikk. Szabad legyen kivonatban ismertetni. „Napról-napra általánosabbá kezd válni a pánasz, hogy a gazdaasszonykodás iránt még a polgári családból származott leányok is, mind ! kevesebb és kevesebb érzékkel és ismerettel lép nek házasságra, pedig ha a férj a' házassággal kötelezettséget vállal a család fentartására s hogy az erre szükséges költségek előállítása, megke resése által gondoskodni fog, azt hisszük, azzal I a .nő is éppen úgy kötelezettséget vállalt a ház tartás vezetésére. S ezt a nők nem is von ják kétségbe, csakhogy a háztartás vezetéséről egészen más fogalmak uralkodnak ma, mint uralkodtak ezelőtt. Bégebben a nők oly fogalommal bírtak a háztartás vezetéséről s azt teljes odaadással ér vényesítették is, hogy; abból a mit a férj megkeres, el kell a házat tartani, mig ma ellenben a nők legtöbbje oly fogalommal bir a háztartásról s oly fogalommal lép arról a legtöbb nő az életbe, a házasságra, hogy ameny- nvdre csak az ő fogalma szerint a lehető legké- HVelmesebb en vezetett háztartásra s^Jikség van, annyit a férjnek meg sell keresni. És ez a lehető legtévesebb és legveszélyesebb fogalom, a mely csak a háztartásról létezhet; legtévesebb, mert minden takarékosságot, számí tást kizár a háztartásból és ezzel a család fen tartására, jövőjének megalapítására szükséges va gyonszerzést — a mi viszont a nemzetek bol dogulásának alapját képezi — teljesen lehetet lenné teszi és legveszélyesebb is egyszersmind mert kinövéseiben éppen azt teszi tönkre, a mi tulajdonképen a házasságnak fóczélját képezi: a családi boldogságot. S mindennek daczára mégis csodálkoznak az emberek, hogy a komolyabban gondolkodó az életet komolyabban vevő férfiak között, mind inkább szaporodik azok száma, a kik a meleg családi tűzhely helyett inkább az agglegényi ri deg életet választják, mig az életet könnyebb oldaláról tekintő férfiak között meg mind szapo rodik azok száma, a kik a házasság kötésénél első sorban a nőül veendő leánynak a vagyonát vetik a latba. Pedig sem egyikeit, sem mási kon uralkodni nem lehet, valamint azon sein, hogy ritka ma már a valódi boldog családi élet, mert hiszen mindez természetes következménye, részint a mai nőnevelésnek, részint a mai fer- deirányu életnézetnek, mely utóbbit ismét csak a nevelésre lehet visszavezetni. ........................A mai nőnevelés igen ked ves háziasszonyt nevel, de megfelejtkezni látszik arról, hogy ez nem elég a családi bol dogságra, mert ahoz gondos családanyára, a szó nemesebb értelmében, jó gazdasz- szonyra is van szükség, mivel semmi sem I képes a családi boldogságot előbb megzavarni, mint a komoly anyagi gondok, melyeket viszont legelsőben is a rósz, gondatlan háztartás idéz elő. Igaz, hogy azt, a mit a gondos családanya I és jó gazdasszony fogalommal kifejezni óhaj tottam, minden izében egy gyakorlatiasabb irá nyú nőnevelés sem fogja megadhatni, mert azt csak egy gondos édesanyai felügyelet alatt álló nevelés és háztartás teszi lehetővé. A mi ama régi magyar közmondásban: „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát“ oly találóan I van kifejezve, mindazáltal azt hiszem, hogy leg alább alapot teremtene az arra, hogy a meny- 1 nyíre az óhajtott czélt iskola állítás által el le- j her érni, a lehetőség meg legyén adva annak eléréséhez. Hy szempontból fogom ón fel a ház tartási iskolák felállításának szükségét leányok számára, hogy azon leányok, a kik akár alsóbb, akár felsőbb fokú képeztetésben részesültek, en nek befejezte után, egy művelt és a háztartás ban gyakorolt nó vezetése alatt álló háztartási iskolába kerülnének, hol mindazon foglal kozásokban, elméleti magyarázatokkal kisért, gyakorlati kiképeztetóstnyer- nének, a mire csak egykor mint sa ját háztartással biró nőknek szük ségük leend. ....................Tudtommal az első háztartási iskola Né metországban a wormsi, felsőbb igények számára szervezett háztartási iskola volt, melyet I Dr. Schneider és neje tartottak fenn mint ma- TÁRCZA. Az első patíens. Vágyódom a magányba vonulni. Szeretném, maga mat eltemetni, de oly helyen, a hová hírlap nem ta lálja meg az utat, a hol még politikáról, pénzügyi za varról, vallási és nemzetiségi czivakodásról sem, de még a világról magáról sem hallani semmit. Ahl de érzem, hogy e vágyam csakúgy nem fog teljesülni, mint fiem teljesedett annyi szép ábrándom, annyi fellengző reményem, melyeket szeretettel ápoltam egykor szivem ben. így beszélt önmagával dr. Kereki László orvos, ki nem rég, hogy elnyerte diplomáját. Kicsi korától fogva úgyszólván csak tanulmányai- I nak élt, s meg is felelt emberül minden vizsgáján. Le is mondott minden élvezetről a világon, mig tanult. De hogy most kész emberré lett, eltette könyveit, csi- nosabban öltözködött, több gondot fordított magára, szó val, most már csak a társadalomnak akart élni. Szivének jeges vértje repedezni kezdett, valahány szor egy szép nőt látott. De szerelmes, miután még eddig nem volt, hát csak úgy játszi pillangó módjára, világról virágra szállt. Azonban egy virágnál nem so kára megállt, gyönyörködött eleinte benne, későbben már imádta. S' a virág megtűrte magánál, elfogadta gyakori látogatásait. Mert megvallva dr. Kereki a szép férfiakhoz tartozott s hozzá modora nem mesterkélt, hanem inkább naiv volt, továbbá inkább komoly, mint vig. S mint a ki még sohasem forgolódott a nők körül, ó is egy kissé ügyetlen, de közlékeny volt. Orvosi gyakorlatra egy nagyobb vidéki városban te lepedett le egészen ismeretlenül. Ő korán árván maradt s neveltetését kora gyermekségétéi fogva az árvaházban nyerte ; ámbár szülőinek halála után tetemes összeg ma radt reá, de mivel semminemű rokona sem volt,[igy hát az árvaház nevelte és később is neveltette. Mint fiatal kezdő orvos a helyi lapban hirdette megtelepülését. Ez volt, az első lépése az életbe. Később felvétette magát az ottani casinóba, de csupán ismeret ség végett. Már mintegy két hétig volt otthon a rendelési órák alatt, de biz őt nem hívta senki. Hát csak várta türelmesen tovább s csak arra volt kiváncsi, ki lesz az első patiense. Egy szép tavaszi nap délutánján, éppen midőn sétálni akart menni, hirtelen egy fiatal nő ront be hozzá e szavakkal: „Orvos ur, az istenért, hamar“ .... többet nem tudott szólani, hanem szaladt kifelé. Az orvos mindjárt utána ki az utczára. A nő gyorsan futott az átelleni házba, az orvos utána. Fölérve az emeleti lakásba, ir- tóztató látvány tárult föl a szobában. Egy fiatal katona tiszt véres fővel terült el a pamlagon, görcsösen szo rítva kezében zsebpisztolyát. Az orvos azonnal lehajolt hozzá, megtapogatta üterót . . . . semmi verés; a test még meleg volt ugyan, de a lélek már megvált a test től. Az orvos szomorúan kelt föl e szavakkal: már késé minden! A fiatal tiszt már halolt volt. Eközben érte sítve lett az ezredorvos is, de ez is csak azt mondhatta, a mit fiatal kollegája>mondott: már késé! Hazafelé mentében szomorúan sóhajtott föl a fiatal orvos: „Első patiensem is, mielőtt gyógyíthattam volna, meghalt!“ Kiváncsi volt rá, micsoda családhoz hívták? Ki volt az öngyilkos katonatiszt ? Miért zokogott annyira az a fiatal hölgy? Mindez rejtély volt előtte, mit meg tudni leghőbb óhajtása volt. Azért elhatározó, hogy el megy a temetésre s ott hallani fog mindenesetre a csa ládról, a meghaltról is. De nem sokáig kellett várakozni az orvosnak, hogy megtudhassa a valót. Az nap este elment a casinóba szórakozni s ott már beszélték széltében-hosszában ezt a különös esetet. A katonatiszt udvarolt a fiatal hölgynek, szerelmes is volt belé, sőt a nő viszonozta volna is szerelmét, de midőn megkérte kezét, visszantasitotta volna stb. stb. s emiatt lőtte volna magát agyon a tiszt, még pedig, a mint kijelenté, ha nem megy hozzá nőül, sze relmese szobájában lövi meg magát. Szavát betartotta. Hazamentében az egész utón a fölött gondolkodott, hogy miért nem ment hozzá, ha szerette, hisz mint mondják a tiszt gazdag volt, ámbár a nó sem volt szegény. Aztán mikor kedvese agyonlőtte magát előtte, miért futott ez a szép nő ő hozzá. Egész éjjel e nőről álmodott: hogy együtt mentek ki a temetőbe a szép nővel s koszorút tettek az öngyilkos sírjára. Majd ismét együtt mentek a tó partjára nefelejcset szedni s azt bokrétába kötve, a temetőbe vitték stb. Másnap délután nagy katonai pompával temették el a fiatal tisztet, ki a városban általánosan tisztelt sze mélyiség volt. Az orvos is elment a temetésre, de a kit keresett, nem találta, t. i. a szép kedvest. Úgy har madnap felé, séta közben betért orvosunk a temetőbe, megnézni első patiensének sirját. Egész gondtalanul ment az ismert sírhoz; s amint már közel volt hozzá, csaík akkor látta, hogy egy fekete ruhába öltözött nő van ott. Már visszaakart fordulni, midőn látta, hogy a nőj egy szerre csak roskadozik és csakhamar elájulva a földre rogyott. Mint orvos elsősorban, de mint ember is, rögtön odaugrott és fölemelte a nőt, kit gyönge ideg zete elájulni késztetett. A nő oly gyenge volt, hogy alig állt lábán, miért is az orvos karonfogva vezette ki a temetőből s az ott várakozó kocsiba beültetni segí tette. És az orvos ott maradt sokáig egy helyben, nézve I az eltávozó kocsi után. Szive elszorult, valami különös, meg nem magyarázható érzés támadt szivében. E saját ságos két találkozáson gondolkodva, sokáig elmélázott. I Másnap délelőtt látogatást tett az ismeretlen hölgynél. Átadta névjegyét a szobalánynak, ki visszajőve, azonnal bevezető őt az elfogadó terembe. Nem sok vártatra meg jelent az ismeretlen nő anyja. Az orvos meghajtó ma gát, az urnó pedig a következő szavakkal kezdte meg a tár salgást : hogy ő özvegy Nyáry Séláné s egyetlen leányá nak : Ilkának támasza. Az orvos előadta röviden látoga tásának czélját s ezután véve kalapját távozóban volt. Özvegy Nyáryné kikisérte az orvost az előszoba ajtajáig s ott e szavakkal: a viszonlátásig orvos nr! elváltak. Különösnek tűnt föl az orvos előtt, hogy ily ca- tastropha után, szívesen látott vendége leend a család- - nak. Csak azt az egyet sajnálta, hogy a betegen fekvő Ilkát beteg ágyában meg nem látogathatja. Mentő ok, hogy ő még fiatal orvos, Pedig ő orvos, de az a szerencsét lensége, hogy fiatal; hát miért nem született előbb, té- pelődött önmagában. De az orvosnak az a pechje : ha fiatal, öreget, s ha megöregszik, fiatalt gyógyít. Bészvéttel tudakozódott mindennap a szép beteg állapota felél s anyja, kit minden másodnap meglátoga tott s ki által igen szívélyesen fogadtatott, azon ígére tet tette, hogy a mint lábadozó lesz leánya, az ő orvosi tanácsaival fog élni. Pár bét múlva már dr. Kereki lett Ilka orvosa. Ilkára, ki testben és lélekben egyaránt szenvedő volt, csak ugyan jót tett a fiatal orvos látogatása s úgy tapasz talta, hogy Kereki naponkénti látogatása, ir-balzsamként hat szenvedő állapotára. (Folytatása következik.)
