Tolnamegyei Közlöny, 1883 (11. évfolyam, 1-54. szám)
1883-06-24 / 26. szám
hisz — „gombház, ha leszakad lesz más" — mondja a közpélda: találkozott oly egyéniség, ki a községi törvények hiányát némi részben íb, (mert hát biz ar ról még sokkal, de igen is sokkal többet lehet és kell is elmondani, mit észleltet s a gyakorlatból mentett tapasztalat rosznak bizonyított be, mint a melyeket az igen tisztelt levelező ur elmondott) elmondja s a nagyérdemű közönségnek tudtára adva azért, hogy ez által lassankint a legfelsőbb helyre is eljutva s nem a falu eszétől hallva 1 tanulva, elérkezend azon idő, hogy a nagy lével feleresztett községi törvény egy sűrűbb J szitán még egyszer vagy kétszer át eresztve — izle- tesbbé i hasznosabbá alkotva a nagy közönség, de különösen az azzal foglalkozó falusi jegyzők részére megérleltetik: mindezek után az igen tisztelt levelező ur, ki csaknem Szilágyi Virgilt felül mulólag a falusi bírák törvény nem ismerte hiányában az idézett czik- kében a községi jegyzőket állítja bűnbakul, mondván, hogy „ilyen és ehhez hasonló törvénytelenségek elő fordulnak, annak nagyobb részben a községi jegyző urak az okai“ azt felelhetné felszólalásomra: „kinek háza ég, az kiáltoz“ — vagy legalább „kinek nem inge, ne vegye magára"; nem veszi s nem veheti rósz néven, ha ezen figyelmeztetése, mely csupán jóakara- tulag történt, — azon válaszomat vonja maga után, hogy habár némi részben ismerni látszik is a falusi jegyzői kört, de annak a jegyzőnek elfoglaltságát semmi esetre úgy mint kellene nem ismeri; mert ha azt úgy ismerné, nem élne oly kemény kifejezéssel általános ságban ; hanem inkább úgy kezdené: „ha a falusi jegy zőkre volna bízva a községek s legtöbbnyire semmi törvényt nem tudó s ismerő birák helyett a községi bírák s elöljárók hatáskörébe utalt ügyekben Ítélet mondás s a községi jegyzők más, ugyszólva lényeg telenebb irka-firkával, de különösen a határt maholnap nem ismerő adó munkálatokkal, hátralékkimutatás, in tés, zálogolás, sőt igen sok helyen még a végső végre hajtással is, vagy ha már ettől sem lehet őket megkí mélni, hanem kell, hogy az a falusi jegyző azt a né pet, amely öt fizeti, tartja, azt mely vele minden örömét bánatát osztja, azt irgalom és kegyelem nélkül a tör vényekben előirt igen csekély mérvű kedvezmény, (ha annak mondható) 14 napi élelmén, egyszerű öltő zékén s iparűzés esetén üzlete folytatásához megkiván- tató eszközein kívül — mindenétől (de csak szükség esetén megfossza azaz elárvereztesse, — ezektől meg- óvatnék. vagy a községi jegyzők oly munkaerővel lá- tatnáuak el, hogy ezen terhes kötelesség teljesítése mellett is még arra is szentelhetnének időt, hogy ha a községi biró a törvényeket nem ismeri, minthogy ki azokat ismerje igen, kevés — betaníthassa, vagy leg alább annak minden hivatalos cselekményét figyelem mel kísérhesse s ha azon birák mjnd a jótanácsot, az útbaigazítást el is fogadnák s a szerint járnának is eh biz akkor sokkal, de sokkal kevesebb lenne s lehetne panasz a falusi jegyzők ellen : meg vagyok győződve a t. ez. r. levelező ur jóakaratáról s felteszem, hogy más alkalommal bővebb ismeretet szerzend magának a fa lusi jegyzők elfoglaltságáról s mielőtt csaknem általá nosságban valamennyit elitéli — oda fog tehetsége szerint hatni, mire kérem is, hogy ha annyi és oly sok kötelességet és pedig mulaszthatlan kötelességet kívánunk avagy kívánnak (mert számtalanok a jegy zőknek parancsolók) a községi jegyzőktől, szolgáltas suk is nekik az utat, módot és eszközöket, hogyazok- nak meg is felelhessenek s ne kívánjunk tőlünk olyat mit teljesitni a lehetetlenség gátol, adjanak a falusi jegyzőnek nagyobb hatáskört, adjanak nekik a meg- kivántató munkához munkaerőt, adjanak állásukhoz méltó anyagi helyzetet, hogy az se gazdálkodással, se semmivel mással, mint csupán hivatalától megvár ható cselekményekkel foglalkozzék s ha még ily eset ben is találkozik, mert találkozhatik gyarló, hisz ez is ember, már pedig mihelyt emberről van szó, ott az emberi gyengeség ki nincs zárva, — az a megrovást megérdemli, de ez idő szerint s jelen helyzetben, ál talánosságban oly kemény megrovás a falusi jegyzők helyzetét tekintve méltatlan. Megengedi a t. levelező ur még azt is, hogy ezen használt kemény kifejezése már csak az oknál fogva sem illetheti általánosságban a falusi jegyzőket, mivel mint fentebb is mondám, vannak igen is értel mes, okos, de különösen széptermészeti észszel felru házott törvényt nem tudó községi birák, kik a jótaná csot nem csak elfogadják, de eszerint is cselekesznek, sőt a jegyző tanácsát ha az mindig figyelemmel nem kísérheti is, — kikérik: az ily birák nem is mennek oly simonlornyaia8an a sajtópernek; de vannak ellen ben olyanok, kiknél a jóakarat a több rósz akarattal, a félelem — sokszor a vakmerőséggel, az alázatosság — a végső durvasággal, a kegyelem a kegyetlenséggel, a semmit nem tudás, a bölcsességgel határos, szóval vannak olyanok, kik azért mert a birói páleza a kezük be került, már annálfogva mindent tudóknak hiszik ma gukat ; mert a mogyoró páleza hatalom jelvénye, az zal hatalmaskodást követhet el, mert biró, ö parancsol mindenkinek s mindenekben, szóval hatáskörüket nem ismerők, de annak megismerésére«em képesek: mondja meg a tisztelt levelező ur, mit csinál ily esetben a fa lusi jegyző? lehet-e ily esetben a biró által elköve tett cselekményért a jegyzőt kárhoztatni, mely cselek- ménj't mint baklövést a jegyző rendesen csak már a megtörtént dolog után tud meg? Meg van ugyan a jegyzőnek azon hatásköre elsőbb hogy az ilyen biró felett a mennyire lehet, erkölcsileg hasson, azután ha az nem használ, a felsőbbi hatóság hoz fel is jelentse, de képzelje magát az ily helyzetbe, mi vár akkor arra a falu eszére ? felelet: a sok baja helyett még több. De mellőzve mindezen elmondottakat, az a falusi nótárius nem ember-e, az nem hibázik-e, vagy csak annak nem szabad hibázni? ha megnézünk bármely bíróságot, legyen az akár közigazgatási, akár polgári ügyekben ítélő, hány ítéletet találunk kifogás nélkülit mely mind alaki tekintetben, mind a törvények he lyes felfogása folytán minden hiba nélküli, hány íté letet látunk s találunk olyat, melyben a törvényt is merő, sőt sokszor alkotó egyén folyván be, mégis ugyanabban három különböző ítélet mondatik, hány ügyet látunk olyat, melyben a törvényt ismerő biró által még csak az illetékesség sem ismertetik fel, mert az vagy illetéktelenül mint hatásköréhez tartozót el fogadja s elbírálja, akár mint hozzátartozót elutasítja,, hány birói ítélet van, melyben az első biróság újabb Ítélet hozatalra van utasítva? — Már most ha mind ezeket tudjuk és látjuk, mit kívánhatunk a falu eszé től s az általa vezérlendő községi biráktól; kiván- hatjuk-e azt, hogy ezek menten minden hibától min den tévedéstől mindig és mindenben oly he lyesen és törvényesen járjanak el, mind ezt a törvény megköveteli? oh nem ! oh ilyet még akkor se várjon senki, ha azok a faluk eszei más hatáskörrel, más anyagi helyzettel s más munkaerővel láttatnak el, mi nővel ez idő szerint. Vonja ki mindezekből a t. ez. r. levelező ur, úgy a nagyérdemű közönség magának azon szomorú, de való igazságot, hogy azok a falusi jegyzők, habár falu eszének tartatnak is: bizony csak emberek és sokszor, sok tekintetben gyarló emberek, de mégis minden gyarlóságok mellett nélkülözhetlenek oly egyé niségek, kik a nagy közönség érdekéért teremtettek, de nem ezért, hogy tőlük emberi erőt és észt felül múló cselekmények követelhetők legyenek s igy má sok által elkövetett hibákért, botlásokért a mennyiben ők nem szerzői s nem elkövetői nem kárhoztathatók és igy minden roszért mint volt említve a nép elsze gényedésének, a vadházasságok terjedésének, a nép kivándorlásának, a nép erkölcsi sülyedésének s most legközelebb a birák tudatlanságának — a /-községi jegyzők falu-eszük daczára sem állíthatók bűnbakul I okozhatók általánosságban, mert ha azok a falusi jegyzők mindazt, mit szeretnének meg is tudnák tenni: akkor bizonyosan meg is tennék mindazt, mit csak jó nak s czélszerünek látnak és óhajtanak, a nagyérdemű közönségnek annál inkább a maguk érdekében, meg tennék azt, hogy legyen minden ember egészséges, vigkedélyü, bútól s bajtól ment s oly adófizető képes hogy a nemzet deficitjét minden adóexequálás nélkül mindenki lefizethesse s ezen felül szellemi képzettségre is mindenkit oly jövedelemmel látnának el, hogy még azon vágyaik is elérhetők legyenek, melyek az egy kori eldorádó mesében elmondattak; de mind ily eket s ezekhez hasonlót hiába követel akár a t. ez. r. le velező ur, akár a nagyérdemű közönség, mert biz azok a falusi jegyzők csak emberek s igy emberi erejükhöz képesti cselekmények várhatók tölök; de igen is ha azok is jószándékuk és akaratuk kivívásában egyesek, sőt ha a nagy közönség által segélyeztetnek, akkor is akkor tudnak oly tényeket felmutatni, melyek em ber létükre is, ha nem is dicséretet, de legalább a megelégedést elérendik; hasson tehát mind a rendes levelező ur, mind a nagyérdemű közönség oda, hogy ez a falusi jegyzők akaratával párosulva a megvaló sulásnak örvendhessen. Sz. J. tott meg, melynek tiszte lészen a többi közt az elfoga dott s némileg módosított alapszabályokat a bélügymi- nisteriumhoz megerősítés végett fölterjeszteni s az igy leérkezett alapszabályok megerősítése után a szükséges tenndők elvégzését és a gyűlés egybehivását eszközölni. £ végrehajtó-bizottságba a következők lettek beválasztva: Krisztinkovich János faddi jegyző a duna-földvári járás ból, Jagicza Károly bonyhádi jegyző a völgység! járás ból, Angyalffy Imre báttaszéki jegyző a központi járás ból, Kerbolt István regölyi jegyző a dombóvári járásból és Klein Endre gyönki jegyző a simontornyai járásból; bizottsági jegyzőnek pedig Kiss István szent-lőrinczi jegyző választatott meg. Az egylet czime: „Tolna megyei községi és körjegyzőinek egylete.“ Az alakuló gyűlés 12 óra után eloszlott s az urodalmi nagyvendéglő kistermében gyűlt össze társas ebédre, melyen körülbelül százan vettek részt. Vidéki levelek. Báttaszék, 1883. junius 10. Báttaszék nagyközség községi tanítói évek óta nem a legpontosabban élvezhették amúgy is szerény, fizeté sűket; — de mióta Majer István lett községünk pénz tárnoka, azóta nemcsak hogy rendesen, de ha a szükség kívánja, úgy egyik-másik tanitónak havi dija előre is kiadatik. Fogadja fönt említett pénztárnok ur a tanítók kö szönetét. A községi tanítók nevében: Dörnyei Ferencz, igazgató-tanító. Egyleti élet. S ezekhez tartoznak a juhászok, halászok és a betyárok. Hogy a magyar mennyire excentrikus faj, azt ez a három osztálya bizonyítja leginkább. Hanem az bizonyos és elég különös, hogy míg más nemzet rablói rengetegekben, vadon erdők mélyén titokban lopnak, rabolnak s ellenségei minden becsü letes embernek: addig a magyar betyár kiáll az or Bzág útjára, neki száguld az alföldnek, a hol mindenki látja; nem rabol, csak akkor, ha rá van szorulva; a pénznél több neki a ló és az emberek közt csak a vármegye katonáinak ellensége. Nem hiába dicsőítik a népdalok a magyar be tyárokat annyira. Az az egy van kárukra csak, hogy nem a középkorban élnek; — a középkorban pedig az volt a bajuk, hogy akkor egyedül CBak a nagy urnák volt kizárólagos priviligiuma rablónak lenni. Most már pusztulnak. Nagy a rendvész a nép élet költészetében ! Panaszkodnak a halászok is. Ellepi a folyókat az a sok gőz- és egyébb más hajó, megfékezi a szabályozás. A Tiszából vész a hal, a Balatonból a viz. A Dunán meg sok a gőzhajó. Most már a betyárok csak felakaszthatják magukat, ha már halászok se lehetnek. Egy geniális külföldi utazó a magyart úgy jel lemezte, hogy a magyar paraszt mikor megszületik: — betyár. S csak azután lesz az, a ki betyárnak meg nem marad, vagy juhászszá, vagy halászszá. Milyen szép volna a magyar népnek a folyó he lyett egy tenger! egy átugorható vizszalag helyett egy végtelenség! Ábránd helyett egy heroikum! Mi egy folyam halásznépe a tenger halásznépé hez képest ?! Mi már a -Balaton halászából is fél hőst csinálunk, a ki a tó viharjában kis csónakával átúszik rajta. El merengünk Tihany ormáról és fáj, hogy a tó másik partját meglátjuk, bár ködalakban. A tiszai halász beveti hálóját s azután a ráhajló fűz lombjai alatt elnézi, hogy jő fel a nap és hogy megy le a nap. Csillagászok is. Igen, de a tenger la kói mellett eltörpülnek ép úgy, mint a tenger mellett eltörpül a puszta. A pusztán éjjel a szentjános bogarak a tenger szinén a czápák. A pusztán a a vityillóba, a tengeren behajt a sirba. fénylenek vihar be hajt a vityillóba, a tengeren behajt a sirba. Az élet öntudata közelebb áll az ábrándhoz, a halálé közelebb áll a — heroikumhoz. Az emberek a helyi befolyás alatt fejlődnek. S itt törpül el a szárazföldi halász a tenger halászai mellett. Minden tengeri halász egy-egy hős. Bemegy bár kájával a tenger mélyébe. Legénye vele megy. Együtt élnek és együtt halnak. A tengeri kalózok is a halászokból eredtek. A régi görög halászok kezdték el legelőször ezt a kettős foglalkozást s horgaikat a halak helyett az emberek hátába ütötték. Most már a kalózokból lesznek a halászok. Min den oda megy vissza, a honnét jött. A föld anya is — meg sír is. A juhász, a népdalok hőse, a pásztorórák esz ményi képe, a mélabus furulya furulyázója, a pórle ány ideálja szintén a puszták fia. A legpompásabb nyája van ő neki. Mezője és tanyája legszebb a föld kerekségén. Szőtt subáját télen s nyáron egyformán hordozza; hisz oly szépen áll neki a snba; még a köl tők is megénekelték azt. A juhász vendégszerető. Hisz tudjuk mentői ki etlenebb a puszta, annál szebb virágot hajt benne a vendégszeretet. A juhász is csak azért kanyarit egy- egy olvasatlan ürüt a subája alá, mert magának nincs. Pompásan megfőzi, mert meg akar vendégelni. A ju hász vallásos ember | azt tartja: „ki az utassal eszik, az áldozik.“ Ennyi vallásosság és emberségtudás pe dig többet nyom az igazság bográcsában, mint egy megejtett ürii. Templomba az igaz ritkán jut el. De azért azt tudja, hogy ott messze abban a fehér toronyban meg szólal valami ismerős hang minden hajnalban, minden délben és minden este. El is tűnődik rajta, hisz az, a mi ott megzendül, az harang s hogy annak nyelve az Isten dicséretét hirdeti a híveknek. El is fújja úgy napközben: „Nem járok én az Istennek házába“. A szegzárd-vidéki r. kath. nóptanitó-egylet folyó hó 20-án ismét összejött, hogy tisztviselőit s az augusz tus 20-án tartandó második országos tanitóképviseleti gyűlésre képviselőjét megválassza. A belvárosi templom ban a szokásos „Yeni sancte“ után összegyűlt egyházi és világi tanférfiakat és tanítónőket Fécby József tolnai prépost, mint ideiglenes elnök röviden üdvözölvén, a gyűlést megnyitotta. A múlt gyűlésről fölvett jegyző könyv felolvasása után alapitótagoknak jelentkeztek: Ko vács János bölcskei esperes-plebános, Gajdossik János mözsi esperes-plebános, Harray Kálmán kakasdi és Mikó György szegzárd-ujvárosi plébánosok. Pártoló tagokká: Pártos Zsigmond várdombi plobános és Matejka Károly szegzárdi tanító lettek. Ezután következett a tisztujitás. Elnöknek közfelkiáltással Péchy József, másodelnökké Bitter Péter apari, alelnökké Eott József kömlődi taní tók választattak meg; továbbá jegyzőknek Horváth Ig- nácz szegzárdi és Trajber János mözsi; pénztárnoknak Abaffy József, ellenőrnek Kálmán Károly szegzárdi ta nítók; I. könyvtárnokká Mikó György plébános, II. könyvtárnokká Babits Anna szegzárdi tanítónő válasz tattak meg. A tisztviselők ilyetén megválasztása után a gyűlés a 18 tagú választmányt választotta meg. A szeg zárdi kerületből: Mezey Gyula, Sohonyai József faddi tanítók, Magyar József harczi plébános, Mozbacher Antal mözsi, Majer Antal és Yárkonyi Sándor szegzárdi taní tókat. A danaföldvári kerületből: Kovách János bölcs kei plébános, Tumó Antal paksi, Dudás Gyula és Jéhn Ferencz dunaföldvári, Stelczer Antal német-keéri és Mezei János bölcskei tanítókat. A bonyhádi kerületből Pintér József apari esperes-plebános, Bencze István bony hádi plébános, Schneider János bonyhádi, Csekei Péter szálkai, Heil Márton kakasdi és Szeiler Gábor .grábóczi tanitókat. Az országos tanitóképviseleti gyűlésbe felkül dendő képviselőnek pedig I Bitter Pétert. Ezután a gyű lés egyéb fontos- ügyeket tárgyalván le, közte azon uta sításokat, melyeket a megválasztott képviselőnek adott. Szép tényként kell fölemlítenünk Kovács János bölcskei plébános azon nemes tettét, midőn ő kötelezte ma gát négy évre évenkint 25 irtot kizárólag szak könyvek beszerzése czéljából az egylet könyvtárának adományozni. A nemes tett maga magát dicséri s nem szorul más dicséretre. Ezután megállapította a gyűlés a jövő évi közgyűlés helyét, még pedig Tolnamegye legnagyobb helyét tűzte ki Duna-Földvárt. A gyűlés déli egy órakor véget ért s a tagok a casinó helyisé gébe tértek közös ebédre, hol a kedélyes ebédet igen számos felköszöntő fűszerezte. Tolnamegye jegyzőikarának gyűlése. A tolnamegyei jegyzőikar e hó 21-én összegyűlt Szegzárdon a megyeháza nagytermében, hogy egyesü letté alakuljanak. Perczel Dezső megyei alispán nyitotta meg az ülést üdvözölvén a jelenvoltakat. Szalay József nagy-szokolyi jegyző, a dombóvári járás jegyzőegyleté- nek elnöke tartott egy beszédet, melyben üdvözli a me gyei alispánt s kéri, hogy a megalakítandó egyletet to vábbra is pártfogolni szíveskedjék. Közfelkiáltással erre vezető elnöknek Perczel Dezső választatott meg, a jegy zőkönyv vezetésére pedig Klein Endre gyönki jegyző kéretett föl. Miután az összes járási jegyzőikar egyesü lését jelenté ki egy megyei általános egyesületbe való belépése tárgyában, fölolvastattak a kidolgozott alapsza bályok, melyeket a gyűlés kevés módosíttassál elfoga dott. Most a gyűlés egy végrehajtó-bizottságot válasz- Gyönk, 1883. junius 14. T. szerkesztő ur! Szomorú kötelességet teljesítek, midőn Scheibner Jánosné született Gottwald Gabriella asszony váratlan haláláról emlékezem meg. Hadd legyen e néhány sor a korán elhunyt kedves emlékének szentelve; mert a ki családi kötelességeit oly híven teljesiti, a ki a társas életnek oly kedves, rokonszenves alakja, a ki a tanügy előmozdításán teljes szívvel és lélekkel munkálkodik: annak szomorú elmúlása fölötti részvétünket, fájdalmun kat kifejezni kötelességünk. 1880-ban a budapesti taní tónő képző intézetben végezte a megboldogult a felső népiskolára képesítő tanfolyamot s kitűnő oklevelet nyert, ugyanazon év szeptemberében jött Gyönkre meghívás folytán s állította fel nőnöveldójét. Hogy mily szakava tott, tapintatos nevelőnő' volt, hogy mily szép eredményt ért el: meggyőződhetünk azokból a zárvizsgálatokból, a melyeket minden iskolai év végén tartott. — Junius 11-én este 11 órakor következett be halála, életének 22-ik évében, boldog házasságának 10-ik hónapjában. A csapás annál megrenditőbb, mert akkor következett be, a mely időpont a családi élet legszebb, legkedve sebb, legemlékezetesebb szaka. Midőn életet adott ki csiny gyermekének, megjelent a halál pánezélos angyala s az édes anya élete fáklyáját oltotta el életölő fuval- mával s tiz hónapig tartó boldog házas életét föl kel lett cserélnie a sir rideg magányával. Megtört férjén kívül siratja özvegy édes anyja, ki egyetlen, jó leányát temette el ily ifjan; a nagyszámú rokonság; a tanító nélkül maradt növendékek, a kik benne egy szakavatott, kitünően képesített tanítónőt gyászolnak; a gyönki tár sadalom, mely benne egy jó szivü, szelíd lelkű barát nőt vesztett. Temetésen, junius 18-án, megjelent az egész értelmiség, a gymnasiumi ifjúság, a boldogult sa ját növendékei, kik fehér ruhában, kezökben egy-egy rózsa koszorúval állották körül az ifjú halott gyászos koporsóját. Ezek a koszorúk a bánat megtört könyei- vel vegyülve hullottak a sirba s midőn a göröngyök el fedték előlünk a megsiratott fiatal halott koporsóját, föl- hangzott az összhangzatos bucsuének: Könyet áldozunk mi neked, Elkísérünk a sirig, Hol reád a föltámadás Dicső reggele nyílik. Addig pihenj csendesen Néma sírod ölében; Isten veled! Üdvözítőnk,- Jézusunk szent nevében! Kiss Béla. Tamási, 1883. junius 18. Tisztelt szerkesztő ur! Önkénytes tűzoltó-egyletünk folyó 15-én tartá a Tamásihoz közel fekvő miklósvári vadaskertben szokásos juniálisát, mely igazán minden tekintetben felettébb si kerültnek mondható. Nem volt eredménytelen a rendezőség fáradozása, hogy mindenki kedve szerint mulasson, mert mindnyá jan elégült arczczal — igaz, hogy kissé tán korán, éj féli 12 órakor távoztak a csakugyan festői szépségű tánezhelyiségröl. Mert hát ez egyik büszkesége is vá roskánknak. Egy vidéki öreg úri ember megifjodva szemlélte e szép helyet s valóságos elragadtatással beszélt poha- razgató társaihoz a gyönyörű látványosságról: mint bo rulnak a sudár fák lombjai egymás fölé s a gyenge esti szellő úgy lengeti azokat, mintha csak megkoronázni óhajtanák az árnyékukban csárdást tánezoló tüzesvérü gyöngy ifjúságot. Még impozansabb látványt nyújtott a hely, a fák lyák és mécsesek meggyújtásakor. A tánezhelyiség kö zepe felett, korona alakban összeállított mécsesek, a két diadalkapu, — melyek égő lángoszlopokként tűntek a távoli szemlélő elé — ragyogó fényt árasztottak maguk körül s fényük a fák leveleit is ezüst színben csil- logtatá.
