Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1879-12-28 / 52. szám
52. szám. Szegzárd, 1879. vasárnap deczember 28-án. Hetedik évfolyam. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. 9 Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. % Előfizetési őrak: Egészévre ... 5 frt — kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Egyes szám ára .------10 ,, Sz erkesztő lakása: Szegzárdon Fejős-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök. Hirdetési dijak jntányosan számíttatnak. Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 172. szám, hova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Tolnamegye törvényhatóságának, a (omamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos közlönyl. Olvasóinkhoz! A „Tolnamegyei Közlöny“ jövő számmal nyol- czatlik évfolyamába lép. Nyolcz év egy vidéki kisebb hírlap életében nagy idő s igy indokoltnak hisszük, ha az uj év küszöbén múltjára röviden visszatekintünk. A ki a vidéki hirlapszerkesztés és kiadás titkaival ismeretlen, még csak föliiletes fogalommal sem birhat azon óriási nehézségekről, melyekkel egy, bár kisebb terjedelmű lap, megindítása és fentartása karöltve jár; — a ki a vidéki közönség érzékenységét s apró érdekküzdelmeit figyelemre nem méltatja, bajosan mondhat elfogulatlan ítéletet azok.fö-. lőtt, kik egy vidéki sajtóközeg közvetlen tényezőjeként szerepelnek. E nehézségekből, e küzdelmekből természetesen- nekünk-is ,.kij»íott4-----———*-------------------- -----Nem a vágy, hogy tán érdemeink méltányol- tassanak, nem a közönség iránt táplált elkeseredésünk mondatja velünk e szavakat, hanem a kipróbált önbizalom, az őszinte teljes öröm, mert daczára a nehézségeknek elég erőnk, elég kitartásunk volt kitűzött czélunkat nemcsak követni, hanem azt megközelíteni is. Számtalanszor adtunk azon, az idők folyása alatt korántsem módosult, nézetünknek kifejezést, hogy sajtóközeg létezése megyénkben okvetlen szükség, mely a nyilvánosságot közvetítse s az ellenőrzést gyakorolja. • Sokszor hangoztattuk, hpgy a lap kiadásának végczélja: egy a megye egész szellemi életét átkaroló orgánum alkotása és fentartása. Csak össze kell hasonlítani lapunk ezelőtt hét évvel megjelent első számát a maival s bizonyára mindenki meggyőződik róla, fliogy kitűzött czélunk felé haladásunk habár nem teljes is, de mindenesetre jelentékeny. Hogy e fejlődés folytonos, hogy a siker teljes legyen az azoktól függ, kik megyénkben a lap szellemi támogatására hivatvák. í Mi részünkről ünnepélyesen kijelentjük, hogy minden, bár új s gyakorlatlan tehetségnek szívesen adjuk meg a sáiikségejs tért, hogy magát képezhesse s a közélet önzetlen hartfejlődhessék. ——'Nem faajhmk -mcg^'' axoffwti "olya'íT ~töre; előtt, melyek kétséges értékű indokokból a létező megsemmisítését czélul tűzik ki maguknak anélkül, hogy legalább a mostani állápot fentartása tekintetéből a jövőre nézve, biztosítékot nyújtanának. Végre lapunk veteránjaihoz is van néhány szavunk. Üdvözöljük őket a nmltértdnert ez a jövő képe. Ok bizonyára ép oly önzetlenül fognak bennünket törekvéseinkben a időben is támogatni, mint a múltban tevék s mi az/n kellemes helyzetben maradunk, hogy a kivivott eredmény korántsem hódító, de azért tisztességes babérkoszorúját a jövőben is egyedül az ő érdemesült homlokukra fűzhetjük. Szegzárdon, 1879. deczember 27-én. A szerkesztő. Tolnavármegye közönségéhez! Áldozzunk a kegyelet oltárán. Áldozzunk a nyelv géniuszának, nemzetünknek és a hazának! . . Nyelvében él a nemzet. Es a magyar nemzet — él! Hangzatos nyelve zeng Kárpátoktól Adriáig. Harmincz—negyven éve annak, hogy mély ál- máhŐ 1 újra felébredett. Azelőtt nem volt nyelvünk, könnyelműen dobta azt el magától a magyar. Es^ felve.yéí idegen nép iJ^Tt'é^^egeTr-Tiúps ~feTifóí-' csőket, korcs szokásokat, ügy ásta sírját folyvást önmagának; úgy akarta magát eltemetni dicstelenül az örök feledés homályába.. De jött egy kor s a korral emberek; kebelükben ott lobogott a hazaszeretet, agyukban pedig az isteni szikra . . . Felkarolták azt az elhagyatott, eldobott, ’szegény árvát; leszakgatták róla az ütött-kopott felöltőt, kitisztogatták a mocsokból, mely a sok bolyongás közt reá tapadt; megsimitották kuszáit fürtéit, TÁRGZA. Eldorado viszhangjaira. Mivel a viszhangok igen tisztelt Írója azon véleményben van, hogy az „Eldorádó“ többi alakjáról elmondott esemény-töredék — sajnos! igazat tartalmaz —és mivel annak cs. k. inspicient alakjával czim hasonlatosságból gyanitha- tólag netalán reám volna czélozva, van szerencsém értesíteni: miszerint kénytelen voltam az Eldorado szerzőjét rágalmazás kiderítése iránt perbe fogni. A per folyamából ki fog tűnni: ha volt-e szándék rágalmazás vagy pellengérre tételre és ha megtörtént-e velem valóban a különben reám teljességgel nem hasonlító alak cs. k. inspicient állapota. A fenti vélemények egyikét sem osztom ugyan( mev ki ne tudná, hogy mily nehéz megállapítani, ha melyik mßr roVandóbb: a saját önfentartás általi kényszerből gyiiymi, vagy ok és czél nélkül talán jóravaló ember társainkat rágalmakkal vagy pellengérre tétel által megölni. B. I). A f ő t i s z t e 1 e n d őSzicziliai beszély. Irta Remy Nahida. Fordította: Könyves Miksa. * (Folytatás.) A herczeg kiment. .Nina előlépett. Egy perczig gondolkodva megállt, mint cgy «ilvajáró, a'zután lassan visszatért a belső szobákba. Ezen naptól. i fhgva. Nina egészen kicserélve látszott/ Hetek -múltak, Kínától sokszor kérdezték’, vájjon niiór oly komoly és hallgatag? De miután kötelességét ponti san teljesítette, nem soktoa külsejével sem törődtek. Azt sem vették észre, hogy valahányszor Spadda herczeg megjelent, félénken visszavonult. Most igen gyakran jött, mivel a herczegnö a del/hjut, ki az ország legvagyonosabb fö- urainak egyike tolt, idősebb leánya érdekében felbátoritá a gyakori látogaÁsraSenki sejthette, hogy Nina a herczeget mindig egy rejthel/oöl szemeivel majdnem elnyelte. j^gy/napou a herczeg összetalálkozott a herczegnö termeiben/ főtisztelendövel. Amaz, ki mindig valami újat tudott (Alttal beszélt néhány külföldi hölgyről, kik Paler- mót átogatták és nagyon csudálkoztak a honi szokásokon. Fölépen a női nem magaviseletéről a társalkodásban csináltat megjegyzéseket és igen nevetségesnek találták, hogy k asszonyok helyett a férfiak mennek a piaczra; nézetük szerint furcsán veszi ki magát, ha egy tiszteséges öreg ur vagy hivatalnok kendőjében halakat, vagy zsebjében húst és főzeléket visz az utczán végig. — Micsoda nők ezek ? — kérdezett Felice. — Német nők. — Német? Mi az? — Nők Németországból. — Németország? Hol fekszik az? A herczeg zavarba jött. — Itt fönt valahol észak felé. — Ah! A hol oly hideg van és a tetők szalmával van- rak fedve? — kerdé Irén. Az urak nevettek. A herczeg viszonzá: — Vannak ugyan Németországban még szalma tetejű házak, de gyönyörű paloták is, sőt szebbek mint Palermóban 1 —- Lehetetlen! — Vannak bizony ott városok, melyek vasúti hálók között feküsznek. — Vasutak ? a leányok megrémültek. — Borzasztó! Hát vannak csakugyan emberek, kik azokon uinzni mernek? — De hát minek építették volna őket? — Csomagok elszállitására! — Azon országokban kizárólagosan vasutakon utazik az ember. Most egy nap alatt érkeznek oda, a hová azelőtt két hét kellett! — — Istenem, Istenem! — a leányoknak fogalmuk sem volt a vasút külsejéről: képzeletük szerint ördöngös, bűvös dolog va!a az. Akkor a szigeten még nem ismerték a vaspályát. Csak nyolcz évvel később 1868-ban épitettek mintegy próbaképen Palermóból Terminibe egy vonalat, de jó ideig tartott, mig a benlakók rászánták magukat, a „gözlóra“ felszállni. Hisz sokan a valóságos sátánt vélték magok előtt látni, ha a füstölgő szörny közeledett. — Kedves herczeg! beszéljen még többet a német aszonyokról! — kérték a leányok, mig a fötisztelendö beszélgetésbe merült a herczegnövel. — Anyám egy kirándulásra lelszólitá őket és én voltam | cicerone. Miután több nevezetességet megnéztünk, valamit vásáriam akartak és kocsinkkal megálltunk egy kesz- tyükereskedés előtt. -Két leány állt a bolt üvegajtaján belül, kik azonban minden intés és kiáltás daczára nem jöttek ki, úgy hogy a német nőknek leszállniok és bemenniök kellett. Az eladónők mentegetőztek természetesen az -dtt. dívó szokással, mely7 tiltja a nőknek, kilépni az utczára. A nemet nők kérdésére, hogy itt minden asszony kerüli-e az utczát? magyarázgattam nekik, hogy az alsóbb osztálybeli nők kivételt csinálnak; azok főznek, esznek, mosnak az utczán, miután ama kis nyomorúságos putrik, melyek nekik lakásul szolgálnak, tulajdonkép csak alvóhelyek. Megneveztem nekik az utczákat, melyekben a szegény nép lakik és Ők elhatározták oda menni. — Jézus Mária! — kiáltottak ijedten a leányok. De ön lobeszélte őket? —■ Dehogy! Megkértem egynéhány barátomat, kisérjék a hölgyeket, quasi inoognito, hagy bajuk ne történjék ott ... . Iái számunkhoz félív melléklet Van csatolva.