Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-10-05 / 40. szám

mir nagymérvű rothadásnak indultak. Ha az időjárás csak­hamar ke dvezöbb fordulatot nem vesz, ugyakkor semmisül meg a szőllösgazdák vérmes reménye, mikor már annak min­den előfeltételével bírni véltek. — Nyílt kérelem. Tisztelettel alolirott, bevallom cse­kély képzettségemnél s a müveit világtól elzárásom folytán azon téves nézetnek hódoltam mind ez ideig, hogy a közön­séggel már hivatásuknál fogva folytonos érintkezésre utalt államintézetek, mint posta- és távirdahivatalok az illető vá­ros vagy község központján helyezendők el legczélszerübben, miután azonban legújabban Szegzárdon apostahivatal is társa a távirda hivatal után indulva, azuj-vá- rosba vándorolt, a mi a központtól meglehetős távolban van, nem látom át, hogy ugyanazon indokoktól vezéreltetve miért nem lehetne nevezett hivatalokat itt az én kebelem­ben elhelyezni ? Házbért nem követelek ; fedélnek itt lesz a kék ég ; expeditor pedig majd válik az erdei galambok sorá­ból. így lehetne az államnak még nagyobb összeget meg­takarítani. Azon kérelemmel járulok tehát Tolnamegye köz- igazgatási bizottságának távirda és postaügyi szakreferensei­hez, hogy ajánlatomat a bizottság legközelebb ülésén elő­hozni és pártolni kegyeskedjenek. A gemeneczi sürü erdő. — Kérelem. Egy utazni szerető egyén : ki nem ren­delkezik az utazás élvezetét megszerezhető kellékkel, azon kérelemmel fordul a „Közlöny“ nemes, jószivü olvasóihoz: ha nem volnának-e hajlandók, saját kényelmük rovására az az ö kedvencz eszméjét elősegíteni ? —- A nagyanya. A napokban egy kis fiú tejet vivén egy úri házhoz, megállt, hogy megbámulja a boldogabb kortársakat; azonban egy szilaj gyermek úgy meglökte, hogy a fazék kiesett kezéből, eltört s a tej a földre ömlött. Most a kis fiú keservesen sirt s nem mert haza menni. Hiába volt a szilaj s a többi fiuk vigasztalása, nem tudták meg­békíteni mindaddig, míg egy kis leányka hozzá nem ült a földre s kezeit fogva kérdé: „hát nincsen neked nagyma­mád, hogy úgy sirsz?“ S a kis kárvallott megértvén a nagy­anya édes, pártfogó jelentőségét, megvigasztalódva hazament. — Tűz Szegzárdon. Lapunk zártakor szombaton reg­geli 4 órakor a város területén vészlövések voltak h allha- tók. A lakosság és a tűzoltóság Ó Felsége a király név­napja tiszteletére üdvlövéseket vélvén hallani, csak pár perez után lön az égen mutatkozó világosság és harang kongatás által a helyzetre figyelmeztetve. A vészjelre a tűz­oltóság szereivel csakhamar a helyszínén termett s a dü­höngő szélviharban a város közvetlen közelében égő két présházat körülfogva, a tüzet helyhezköté. Szerencse volt, hogy a légáramlat északi irányú volt s a tüzes pörnyét a szőllök felé hajtá, mert különben a német-utezai nádas há­zakat s azok által a többit is imminens veszély fenyegette volna. A tűz Frey Ignácz présházában ütött kis csak­hamar a mellette levő K r e b s-féle présházat is lángba bo- ritá. A tűz oka ismeretlen, de tekintve a helyet hol, és az időt, melyben az kiütött, szándékos gyújtásra lehet követ­keztetni. UNT yilttér. A mezőhegyesen vásárolt bikák és te­henek árverezése folyó évi október 19-én fog Kölesden eszközöltetni. még jelentkezhetik, de ha ez alkalommal nem találtatnék kielégitően alkalmasnak, többé vizsgára nem bocsátható. 14. §. A vizsgálat megtartásának helye és ideje a „Budapesti Közlöny“ czimü hivatalos lapban és az orszá­gos erdészeti egyesület szakközlönyében, az „Erdészeti la­pokban“ a vizsgálat napjának megtartása előtt legalább hat héttel köztudomásra hozatik s azt az illető megyei hatósá­gok köröztetés utján a községekben is kihirdettetik. lő. §. Az eddig fennállott s úgynevezett alsóbbrendű erdészeti államvizsgáról nyert bizonyítványok a jelen sza­bályzat értelmében megtartott erdööri szakvizsgáról nyert bizonyítványokkal egyenlő értéküeknek tekintendők. Buda­pesten, 1877. junius hó 10-én. Trefort s. k. Kelt Szegzárdon, 1879. évi szeptember 24-én. Perczel Dezső, 7372. alÍ8p. Tolnamegye alispánjától. Körözés. Hivatalos rész. Rosenblüch Henrik volt szegzárdi (utóbb bajai) lakos dohány kisárusnak tartózkodási helye ismeretlen lévén, kö- röztetése ezennel elrendeltetik. — Kelt Szegzárdon, 1879. szeptember 25-én. Az alispán távollétében: Papé Gyula, főjegyző. 7293. alisp. Tolnamegye alispánjától. Körözés. 6969. Tolnamegye alispánjától. isp. Kör özés. Böröcz János nemes-vidi lakos dohánycsempész tar­tózkodási helye ismeretlen lévén, köröztetése ezennel elren­deltetik. Feltalálása esetén ide jelentés teendő. Kelt Szegzárdon, 1879. évi szeptember 16-án. Perczel Dezső, alispán. 7358. alisp. Tolnamegye alispánjától. Hirdetmény az erdőőrök szakvizsgája tárgyában. A folyó évben tartandó „erdöőrök szakvizsgája“ tár­gyában. „Az erdöőrök szakvizsgája“ a folyó év október hó 25-én és a következő napokon fog az 1877. évben közzé­tett szabályzat szerint és pedig Budapesten, Besztercze- bányán, Kolozsvárt, Marmaros-Szigeten, Temesvárt, Ungvárt, és Kaposvárt megtartatni. Felhivatnak tehát mindazok, kik az „erdöőrök szak­vizsgáját“ letenni szándékoznak, hogy eredeti bizonyítvá­nyaikkal felszerelt folyamodványaikat egyenesen az ezen vizsgák székhelyein működő főispánokhoz nyújtsák be. Kelt Budapesten, 1879. szeptember 18-án. A földmi- velés- ipar- és kereskedelemügyi m. k. ministeriumtól. Az erdöőrök szakvizsgájára vonatkozó sza­bályzat. 1. §. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. minister rendeletéből, az ország különböző vidékein évenként az őszi hónapokban hivatalos erdööri szakvizs­gák tartatnak. 2. §. Ezen erdööri szakvizsga letételére bocsáttatnak mindazok, kik az elemi népiskolát elvégezték, illetőleg ol­vasni, Írni és a négy közönséges számmüvelet szerint szá­molni tudnak s ezt, valamint azt hogy legalább 3,évig sza­kadatlanul erdészeti gyakorlati szolgálatban állottak, hite­lesen igazolni tudják, feddhetlen magaviseletüek és 18-ik életévüket betöltötték. A vizsgára engedélyt azon megye főispánja ad, melynek székhelyén a vizsga megtartatik. 3. §. A vizsgáló-bizottság áll az elnökből és két bi­zottsági tagból, kiket az országos erdészeti egyesület javas­lata és az illető megyei főispán felterjesztése alapján, eset­ről esetre a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi, minis­ter nevez ki, 4. §. A vizsgálat tárgyát képezi mindaz, mit az er­dészeti műszaki segédszolgálat sikeres teljesítésére tudni kell. Ezen korláton belül a vizsgálatra és a tanulóknak ve­zérfonalul ajánltatik Bedö Albert m. kir. föerdőmesternek „Erdöör vagy az erdészet alapvonalai“ czimü és az orszá­gos erdészeti egyesület által pályadijjal jutalmazott müvet. 5. §. A vizsgára jelentkezők a vizsgáló-bizottsági elnök kezéhez vizsgálati díj fejében 5 frtot kötelesek lefizetni. 6. §. A vizsgálat szóval és írásban tartandó. Az Írás­beli vizsgánál, mely a szóbeli előtt ejtetik meg, az összes jelentkezők a vizsgáló-bizottság elnöke által feltett ugyan­azon három kérdést felelik meg. Az Írásbeli vizsgálat leté- téfeléye elegendő, ha az illető a 4. §-ban megjelölt szak- könyv alapján tehető kérdésekre kellően megfelel. Az Írás­beli vizsgálat tárgya csak olyan kérdés lehet, melynek Írás­beli utón való megoldása a gyakorlati erdööri szolgálatnál előfordul. 7. §. A földmivelés-, ipar és kereskedelemügyi minis- terium nevében és azon vármegye pecsétje alatt, melynek székhelyén a vizsgálat tartatott, a vizsgálatot kiállott egyé­neknek bizonyítvány adatik, melyet a vizsgáló-bizottság el­nöke és annak mindkét tagja ir alá. 8. §. A bizonyítványban kiteendö képességi osztály­zatok a következők: kitünően alkalmas, jól alkalmas és kielégitően alkalmas. 9- §. A bizonyítványban kiadandó képességi osztály­zatot a bizottság egyetértésben vagy szótöbbséggel álla­pítja meg. 10. §. A vizsgálatról a következő tartalmú bizonyít­vány adandó ki: Erdööri szakvizsgálat bizonyítványa. A vizsgáló-bizottmány által adható osztály­zatok : „kitünően alkalmas“ „jól alkalmas“ „kielégitően alkalmas“ A nagyméltóságu földmivelés-, ipar- és kereskedelem­ügyi m. kir. rainisterium 18 évi ....'.fax__g.........hó_____napján___ _ sz. a. kelt rendelete al apján_____ _ 18 évi '__hó ____napján______ _ ____ városában megtartott erdööri sz akvizsgálat alkalmával az alulirt vizsgáló bizottmány által N. N. Szalai Marton alapi lakosnak folyó hó 7-én virradóra egy világospej, jegy és bélyegtelen, 9 éves, heréit, és egy fekete sült szőrű, csillagos homloku, 7 éves, kancza, hámos lova a legelőről ellopatván, ezen lovak köröztetése ezennel elrendeltetik. Feltalálásuk esetén ide jelentés teendő. Kelt Szegzárdon, 1879. évi szeptember 25-én. Perczel Dezső, alispán. >7292. alisp. Tolnamegye alispánjától. Körözés. Hardi illetőségű Somogyi Mária leánygyermek, f. évi augusztus hó 10-ik körül nappal, megérdemlett büntetéstőli félelmében a szülői háztól megszökvén, minthogy ez ideig még elő nem került — köröztetése ezennel elrendeltetik. Személyleirása: kora: 12 év, termete: nyúlánk, haja: szőke, szeme: kék, orra: rendes, ruházata : fakó parget ruha. Feltalálása esetén Czecze községbe átszolgáltatandó. Kelt Szegzárdon 1879. évi szeptember 25 én. Perczel Dezső, alispán. 7126. alisp. Tolnamegye alispánjától. ki Magyarország . vármegyéjének..................... közs égében született, — az erdészeti műszaki segédszolgá­lat teljesítéséhez szükséges ismeretekből megvizsgáltatván az erdööri szakvizsgálatra___ ■ ___alkalmasnak talál­ta tott miről is részére ezen bizonyítvány kiadatik. Kelt 18 évi hó A nagyraéltÓ3águ m. kir. földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi ministeriumnak folyó évi szeptember hó 10-én 23121. sz. a. kiadott intézvénye alapján ezennel közzé tétetik, hogy Mucsi községnek csütörtöki napon heti vásár és ezen kívül két országos vásár engedélyeztetett s ezek határnapjául má­jus 20-ika és október 20-ika tűzetett ki oly megjegyzéssel, hogy ha e napok valamelyike vasár- vagy ünnepnapra es­nék, a vásár az utánna következő napon tartassák. Egyúttal pedig megengedtetett, hogy a Tolnamegye területére megállapított helypénzjegyzék említett község vá­sárjain ír alkalmaztassák. Kelt Szegzárdon, 1879. szeptember hó 29-én. Az alispán távollétében: Papé Gyula, főjegyző. 7295. alisp. Tolnamegye alispánjától. A vizsgáló bizottmány: N. N. vizsgáló biztos (és állása) N. N. vizsgáló biztos (és állása) N. N. a vizsgáló bizott­mány elnöke (és állása) 11. §. A vizsgáló bizottság tagjai ezen működésűkért külön díjazásban részesülnek, mi iránt a fölmivelés-, ipar­és kereskedelemügyi m. kir. minister külön rendeletben in­tézkedik. 12. §. A vizsgálat egész folyamáról jegyzőkönyv vé­tetik fel, melynek tartalmazni kell a vizsgálat leirását, a vizsgált egyének neveit s az ezek részére a vizsgáló bizto­sok által adott osztályzatokat, valamint azon osztályzatot, melyet az illető bizonyítványában nyerend. Ezen, a bizott­ság összes tagjai által aláirt jegyzőkönyv a vizsgáló bizott­ság elnöke által a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministeriumhoz teijesztendő fel. 13. §. Oly jelölt, ki a vizsgát nem állotta ki, a kö­vetkező évben vagy később is a vizsga letételére egyszer Körözés. Mosonmegyei gátai származású Jurustahl Ferencz 18 éves mészáros legénynek, ki legutóbb Trencsénben a „Vö­rös Csillag“ vendéglőben szolgált s folyó hó 14. és 15-ike közötti éjjel, szolgálatából nyomtalanul eltűnt, miután egy ugyanazon éjjel elkövetett betöréssel párosult lopás gyanú­ja alatt áll, köröztetése ezennel elrendeltetik. Személyleirása: magas termetű, kék szemű, tompa orrú, kicsiny, vékony bajuszu, borotvált szakállu, sárga, szőke bajuszu, beszél magyarul németül és szlávul. Eltávozásakor sötét barna kabátot, szürke nadrágot és mellényt viselt. Feltalálása esetén a trencséni kir. törvényszékhez kí­sértetendő, Kelt Szegzárdon, 1879. évi szeptember hó 25-én. Az alispán távollétében: Púpé Gyula, főjegyző. 7230. alisp. Tolna megye alispánjától. Körözés Szeremlei István alsó-nyéki lakosnak egy fekete, jegy és bélyegtelen, 9 éves, heréit, továbbá egy pej, csillagos homloku, bélyeg nélküli, 9 éves, kancza és egy 137 cm. magas, 4 éves, pej, szárcsa orrú, hátulsó ballábára kesely,

Next

/
Oldalképek
Tartalom