Tolnamegyei Közlöny, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-05 / 1. szám

Megnyugvással s örömmel lehet csak szőllanunk jelenlegi kifejlett, e tekintetben figyelemre méltatott viszonyainkról s hálás elismeréssel nyilatkozni mindazokról, kik ez irányban tanusitott munkásságaik mellett sem anyagi, sem szellemi fáradságot nem kímélvén, az utat rögeiktől megtörék s tevékeny szellemük által, mintegy égő fáklyaként bevilágiták azt, hogy ekként a haladást lehetővé s a módot ismertté tegyék.

Ezek közt mintegy központi csillag tűnt fel boldogult báró Eötvös J. minister, ki belátva hazánk elmaradását, egész odaadással igyekezett elárvult népnevelésügyünket azon polczra juttatni, melyet az méltán megérdemel. De fájdalom! a kérlelhetlen korai halál hovahamar kiragadta őt munkás köréből, mielőtt nagyszerű tervét csak félig is bevégzettnek vallhatá.

A hála, a kegyelet, melylyel mi, érzékenyen sújtott magyar nemzet, e nagy jelesünk iránt tartozunk, le nem róható elismerést ró reánk. Neve élni fog, mig él e nemzet!

A jelzett mozgalmak megszületése óta mint fentebb láthattuk, már is történtek népnevelésügy Un k érdekében nagyobb jelentőségű üdvös intézkedések, átalakítások; azonban a nagyobb teendők halmaza még mindig előttünk hever, mintegy várakozván a munkás kezekre. De él a tudat bennünk, melyszeriut kedvező viszonyaink között, midőn a nevelésügy lelkes bajnokai és barátai által minden kedvezőnek kínálkozó alkalom s egyéb eszköz magragadtatik, nem tartand soká, hogy e szent ügy nagyobb mérvű lendületet nyerjen, mely hivatva lesz nemcsak több nemzetet, hanem az összes emberiséget boldogítani.

Kell is, hogy elhanyagolt nevelésügyünket a lendület jótékony hatásával vegye körül. Hogy azonban népnevelésünk gyors előrehaladásában ennél is kedvezőbb lendületet nyerjen, hivatva volnánk mi néptanítók első helyen, mint ezen ügynek kizárólagos képviselői, tőlünk kitelhetőleg munkálkodni.

De hát miből állana ama munkálkodásunk ? — kérdezik többen. Türelmes olvasóm szives elnézésével röviden tehát elmondom. Egyéni nézetem szerint abból, hogy egyesülnénk minél többen az önképzés ezé Íjából.

Alkahnat nyújtván ezáltal arra, hogy kölcsönös megbeszélés utján ismernők meg az iskola, ezen második templom beléletére vonatkozó minden mozzanatát. Segitenők társaink bajain a szerint, mint azt a többoldalú megbeszélés után czélszerübbnek látnék. Mert hiszen régi dolog már az, hogy egyesült erővel többet képes kivinni az ember. Járatnánk bel- és külföldi jelesebb szakmunkákat, folyóiratokat stb., mely utóbbiak utján módunkban állana az ott követett különböző rendszerekkel s egyéb szokásos intézményekkel megismerkedni. Törekednénk azokból aztán egyet-mást nemzeti sajátságainkhoz módosítva átültetni. így azután, hogy ha már a külföldi népiskolai ügyek — habár nem teljes — átnézetével bírnánk, ezt követhetné a sajtó utján való nyilvános működés, melynek gyümölcsöző eredménye lenne, hogy a közönség a tanítói osztály iránt nagyobb tisztelettel viseltetnék; ezeknek nyilvános ténykedéseiből belátná mind jobban, hogy a népnevelés terén még mindig igen sok kívánni való van hátra, tekintve más államoknek előrehaladottságát.

Adjunk a közönségnek alkalmat s módot arra, hogy az iskoláról, tanítóról s általán a tanügyről magának helyes fogalmat nyerjen; belátván ezek nagy horderejét a közművelődés emelésére.

Csakis ily eljárás mellett remélhető, hogy a népnevelés iránt a kellő érdekeltséget felébreszthetjük. Valódi méltánylást és szükség esetén pedig áldozatkészséget ez utón várhatunk csak. S nem fognak minden ily tekintetben a kormányra és városokra támaszkodni.

„Mozogj és cselekedjél, megsegít akkor az Isten is!“ — mondja a szentirás. Mi tanítók pedig az ez utón előforduló gyakori eszmecsere és eszmetisztulás áldásaiban: a többoldalú kiképzésben részesülnénk. Röviden tehát ebből állna saját munkálkodásunk.

Rajta azért munkálkodjunk! S körünkből száműzzük, ki a tétlenség lágy párnáit kedveli!! .... Hisz saját édes nemzetünk, államunk boldogitásáról van szó; már maga a tudat is, mint képzelt boldogságból eredő, boldogitó hatást gyakorol lelkületűnkre s mint titkos varázserő, mennyire könynyiti nehéz feladatunk megoldását.

Jóllehet gyümölcseiben nem részesülünk, ép ezért helyeselhető lenue-e részünkről az eszközöket magunktól elvetni, a munkát megtagadni? Bizonyára nem! Fáradalmaink legszebb gyömölcse talán az lehet, mit késő unokáink -ez egyszerű szavakban fejeznek ki: igen, nyugodjék békével, egyike volt ő is azoknak, ki életét a népnevelésnek szentelé!

Hogy azonban az ige testté legyen, mindenekelőtt kell, hogy a közreműködők kellő erélyt fejtsenek ki s az ügyiért ne csak lelkesülni, hanem annak érdekében fáradni, cselekedni is tudjanak. A mint nem lehet ezen tényezők fontosságát kétségbe vonni, ép úgy nem lehet azok elfogadását megtagadni, anynyival inkább, mivel oly korban élünk, mely „cselekvési kor“ nevet visel. S ez elvi jelszót felednünk nem szabad, nehogy különben az eddigi — elődeink által anynyi munka s fáradsággal megkezdett épitményt romokba döntsük.

Es ezen czél csak akkor lesz biztosabban elérve, ha mindenki saját köréljen is — legyen az bármily szerény, korlátolt, — közművelődésünk felvirágoztatására anynyit tesz, a nlenynyit megtehet.

Azért csak előre! csüggedetlenlil, mutassuk be lépten-nyomon, hogy méltó viselői vagyunk jelenben kivivőit tanítói nevünknek.

Isten velünk!

Batlii,

Különfélék.

— A szegzár«15 dalárda sylveszterj dalestélye oly szép és nagy közönséget gyűjtött az urodalmi vendéglő dísztermébe, minő a ritkaságok közé tartozik. Megyei székvárosunk közönsége a „dal“-nak kiváló pártfogója s aziránti előszeretete minden alkalommal imposánsan nyilvánul. Mi közeli érdekeltségünknél fogva nem mondhatunk a szeg- zárdi dalárda ez alkalommal történt szerepléséről tüzetes bírálatot, nehogy elfogultsággal vádoltassunk, de annyit ismételve kénytelenek vagyunk kimondani, hogy az kitűnő hanganyaggal rendelkezik, mely kevés magyarországi dalárdánál előforduló szerencsés körülmény, részére feltétlen előnyt biztosit. A szegzárdi dalárda 18 tagja közül van hét, ki solóénekes s hangversenydarabokat eredménynyel képes előadni, a többi tagok méltán sorakoznak ezen társaikhoz. A „geniek“ öröklött hibája: a tanulástól irtózás is mindinkább szükebb térre szorittatik s így remény van a további szerencsés fejlődésre. A müsorozat szerint előadott darabok tetszést arattak s egy kiváló szépségű ifjú hölgy a dalárdát egy szép koszorú dobásával tüntette ki, melyet a dalárda tagok elismerésük jeléül fáradhatlan karmesterük: Abaffy József hang jegy tartójára illesztettek. A „czigány élet“ vegyes kar előadása alkalmával kitűntek a szereplő hölgyek festői öltözetük — — és szépségükkel; ez utóbbi nem szükséges tulajdon ugyan az előadáshoz, de ha megvan, a maga következményeit maga után szokta vonni s mi készséggel rójuk le irántuk a hála és elismerés adóját. Az előadást táncz követte, mely vigan folyt egész reggelig s a közönség megelégedéssel hagyta oda a termet, mely egy időre komor magányába vonul vissza, hogy legközelebb egy — mint reméljük — nagyszámú köszönséget fogadjon ismét szórakoztató falai közé.

— Verset ugyan közölni nem szoktunk, de ezúttal eltérünk elvünktől és ide iktatjuk lapunk egyik érdemdús munkatársának következő beküldött költeményét: A „Tolnamegyei Közlöny“ számára.

Uj évre.

(1879.)

„Boldog újévet kívánok!“ mondja Rebegö ajakkal ma a gyermek,

Elfogulva egykép s szivdobogva A szerető, drága, jó szülőknek,

Érte forró csókot esdve, várva, —

S harmatgyöngy ül szeme pillájára.

Ezt kíván a serdülő leányka.

Rózsapir borítván ékes arczát;

Ezt az i fj u, szentelt érzet árja Föndagasztja keblét s folyja azt át.

Önérzettel bir már mind a kettő,

r 7

At is érzi, hévvel a mit mond ő!

Most jön a családnak szemefénye,

Ékesszép szűz a fivérnek karján,

S meg se nyilt még ajka bíboréke,

Már is érzetköny pereg le arczán A jólelkii, kedves, jó anyának —

Mindnyájan oly megbüvölten állnak;

De az érzet most kitör hevével S egymás áradó keblére hullnak —

Ily pillanat égi üdvvel ér fel,

Feledhetlen ifjú- és aggkornak!

Az anyát ah, ékesszép szülötte,

A fi atyját tartja átölelve!

zatossággal, — ezen furfangos ember, ki folyvást a pápaságról álmadozott, nem felejthette el a király szavait és most annak porain akarván boszut állani, határozottan Beatrix pártjára állt, Corvin János törvénytelen születése feszegeté- vel lovagolván mindenfelé.

Zápolya és Báthori István és igen sokan a gyanús jellemű, sőt — meggyőződésüket eladni szerető — magas állású országnagyok, valahányszor arra került a sor, hogy Corvin Jánost koronaörökösnek elismerve, esküdjenek neki hűséget, azonnal különböző ürügy alatt eltávoztak az udvarból, huzva-halasztva a dolgot és Beatrix cselszövényeinek folytán, ennek számos párthiveivel egyetértve, a kívánt hitnek letételét tökéletesen mellőzték, még pedig Zápolya és Báthori azon édesen hízelgő reménytől tápláltatva, mit titokban ápoltak szivredöik közt, hogy még egyik vagy másik unokáik, sőt meg lehet, még maguk is beleülhetnek a királyi székbe, még pedig méltóbban mint Corvin János, ki elválasztása esetében azt csak bitorolná. A szép Ígéretek, jutalmak, dicséretek, czímek, megvesztegették a győzedelmeskedő Kinizsit is, ki különben is elkevélykedvén, senkinek nem engedelmeskedve, egyenessen Ulászlóhoz szegődött, elfelejtkezve azon háláról, mellyel Mátyásnak tartozott, ki őt igazán a semmiségből emelte magas polczra, sőt nem is igyekezett azt leróni, holott most a logjobb alkalom adta vala magát elő, az elmulasztott erkölcsi kötelességet a minden tekintetben jeles, királyi módon nevelt, értelmes és nemes jellemű Corvin János, mint volt jóltevő királya kedves fia részére és irányában erős akarattal nyilvánvalóvá tenni.

(Folytatása következik.)

zéreknek rajzolta le egy szép koszorúban, meiyet feltett magával együtt dicső hadserege és vezérei halántékára. A király mindezeket hallva, azt mondá: Megengedhető, hogy mindezek szerinted igy vannak; mert mig te engem nem lát tál, de ha ezután is igy dicsőítesz, nem szívesen fogom hallani, egyébiránt pedig a jutalmat nem tagadom meg tőled, mihelyt azok beteljesedve igy lesznek. — A táncz, zene, bajnok játékok, egymást érték a fényes lakomák után, melyek alkalmával, hitel feletti ajándékokban részesültek azok, kifc győzedelmeseknek ismertettek el.

Mátyás és Ulászló szállása által ellenben vala egymással. A béke megkötése után, mindennap által ment Mátyás Ulászlóhoz, felesége kíséretében, ki mindenkor magához vive Ulászlót, Beatrixxal sakkoztatta, kivel Ulászló Mátyás örömére nagyon szerette lejteni a német keringöt. És kétség nélkül, a tüzes olasz hölgy szivébe már akkor által pattogtak a szép tekintetű s termetű Ulászló szemeiből azok az eleven szikrák, melyek onnan több év után sem aludtak ki, melyek neki oly sok nyughatatlan órákat s álmatlan éjjeleket okoztak, melyek sorvasztása alatt örömtelenül hervadóit el, mint ezt megfogjuk látni beszélyünk folyamában.

H.

Alig hunyta be szemeit a nagy király az utolsó álomra: azonnal felemelték ellene szavukat házának és uralkodásának titkos és nyilt ellenségei mind bent az országban, mind pedig odakiinn. Azok a főurak, kik mindent a Hunyadi háznak köszönhettek, a mely tiszteletet látszottak mutatni nagyszerű emlékének, szint oly kevéssé valának szívből szármo- zottak, mint azok a könyhullatások, melyeket hamvaira /-dirovattak. Mennél nagyobb yolt az ország bánata, melyek

halálának híre okozott szerte-szélyel a hazában: annál nagyobb volt ezek öröme és titokban csak azért kívántak a közönséges gyászban részt Venni, hogy azt minél szükebb határokba szoríthassák, de' valójában csak azt sajnálták, hogy a haza gyászát meg nem rövidíthetik.

Fridiik császár, ki mindennap tanácsadója volt Beat- rixnak, igy szóllott örömében a nagy királyra vonatkozólag: Ez példája az Isten igazságos bosszújának, mely lassan, de keményen látogat és a zsarnok élete fonalát idő előtt vágja el, egyszersmind szivből megköszönte az Isten kegyelmét, miszerint ezen ellensége halálát megérni engede, — Báthori István, Zápolya, Kinizsi Pál, ezekkel a főnemesség nagyrésze titokban a király életében, nyíltan halála után azt mondák: Nekünk oly király kell, kinek üstökét szüntelen kezeinkben fogva, arra vezethetjük, a merre akarjuk. Bakács Tamás, kit a király a porból emelt fel, egy parasztnak a fia Erdődről, Szatmármegyéböl, kit a király még 1480-ban jószágokkal megajándékozva, meg is nemesitett és titeli prépostnak nevezett ki, egy ravasz és kétszínű, a körülményeket maga hasznára fordítani tudó, királyi titoknok, nagy befolyású ember, elnyelte ugyan mint keserű falatot a királynak a jogaiba avatkozni akaró pápához intézettemé szavait: A szent atya meglehet győződve, hogy az ősi jogait mindég féltékenyen őrző magyar nemzet, készebb a kettős keresztet, mely országunk czime, hármassá tenni, mint azt megszenvedni, hogy a szent-koronához tartozó jegyházi haszonvételek és főpapságok az apostoli szék által osztogattassanak! ezen ármányos főpap és a vele tartók, ha a királylyal találkozott életébén, az előtt borult le, ha a királynéval volt ta!álkozása; annak hódolt szolgai alá6'