Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-10-13 / 41. szám

áskálódván, a kapufélfától időközben kellessék elbúcsúznia.

Valóságos ázsiai állapot!

A segédtanító rendszerint a főnök (?) asztalánál nyeri ellátását; ennek kedélyállapota határozza meg aztán előbbinek magaviseletét. Ugyanis ha főnök ur jókedvében érzi magát, tartozó kötelessége a segédtanítónak is abban lenni. Viszont forditva is.

f

Es ez illem ellen vétenie semmi áron sem szabadván, különben kilátása biztos lehet arra, miszerint étel gyanánt egy csomó keserűséggel jóllakva távozik el asztalától. Mindezekről csak annak lehet helyes és valódi fogalma, ki egy pár helyütt már megfordult.

Hányszor lesz a szegény segédtanító önérzetében megbántva, megsértve, azt elmondani is sok lenne.

Mindennek aztán végső következménye az szokott lenni, hogy a segédtanítók első esetben hosz- szabb időre útra kelve, egyik helyről a másikra vándorolnak, nem kis hátrányára a tanügynek; vagy elfoglalnak valamely hitványabb önálló állást, el azért, hogy így saját asztaluknál foglalván helyet, a fönnebb vázolt kellemetlenségektől szabaduljanak, mely helyre berekednek nem ritkán éveken át, szidva és kárkoztatva ama pillanatot, melyben magukat a néptanítói pályára lépni elhatározták; végre pedig egy más kinálkozó alkalmat ragadnak meg s válnak ilyetén módon el örökre pályájuktól.

Szóljanak a példák mellettem.

Azért méltányos és kívánatos dolog volna keresztülvinni azt, melyszerint minden egyes oly községben, mely segédtanítót tart, adná ki készpénzben tanítója számára járandóságait; pl. ha nem többet is, legalább egyelőre 300 irtot, — a lakás- és fajárandóságon kívül — mit a községnek meg- terheltetés nélkül lehetne kieszközölni

Megterheltetés nélkül annyiban, mert a mostani viszonyok közt is átlag mintegy 150 frt fizettetik az iskolamesternek a községi pénztárból „alta nítói ellátás“ czím alatt. Az 50 frt javítással pedig éppen nem terhelné meg magát a község! Hamarjában szentebb czélra nem is fordithatnák azon kérdéses összeget; mert mig egy részről közvetlen saját magzatjaik javára történnék az, addig más részről közvetve ezáltal a haza irányában tennének némi honfiúi szolgálatot.

Részemről ezen eszmét tehát valósithatónak gondolnám, miért is ajánlom azt megyei kartársaink szives figyelmébe. Meglevőn győződve arról, hogy- miután megyénkben működő tanítóink közt többen igen szivükön viselik a segédtanítók elhagyatott helyzetét, azok irányában legjobb akarattal, baráti benső vonzalommal viseltetvén, nem fogják ez ajánlatomat elvetve a feledékenység sötétes homályába veszni hagyni.

Végül szabadjon valamit a kivitel módozataira nézve is még elmondanom.

Tudjuk jól, miszerint egy ember csak egy ember s mint ilyen képtelen arra, hogy ily és hason- természetü dolgokban eredménynyel eljárjon ; ugyanis van megyénkben több tanítói egylet, mely egyletek életrevalóságáról kiki meggyőződhetett, tehát ezek bocsáthatnának ki saját kebelükből az összes megyei tanítókhoz egy körlevelet az ez ügyben megtartatni szándékolt értekezlet egybehivására.

Ezen értekezlet megszerkeszthetné aztán azon kérvényt, mely a kellő • számú aláírás után, ügybuzgó megyei kir. tanfelügyelőnk kikérendő szives támogatásával a megyei hatósághoz volna az ügy keresztülvitele czéljából terjesztendő.

Ha pedig ezen eljárás netán bizonyos okok miatt terhesnek bizonyulna, úgy csupán egy hirlapilag közzéteendő határnapon Szegzárdra (mely úgyszólván amúgy is a megyei közlekedés központja) barátságos beszélgetésre összejöhetnénk, ami bizonyára a legjobb is lenne.

Nem egy, de számtalan ok késztet bennünket arra, hogy a segédtanítói állásokat a menynyire lehet önállósítsuk, fölmentvén ezzel őket azon némely helyen tapasztalható szolgai alattvalóság alól. Legyen hivatalára büszke az s ne szégyenelje azt bevallani, hogy falusi segédtanító. Mert hisz az ő falusi hivatala, szintúgy terhes, — sőt némi tekintetben terhesebb is, — mint a városiaké.

Legyünk mi a kezdeményezők e tekintetben s ne sajnáljuk ama csekély fáradságot, a mely karöltve jár vele. Önmagunk javáért történnék az, mig másrészről a késő utódok is áldanák nyugvó porainkat.

Föl tehát a munkára! helyesen és következetesen munkálkodva sikerülend idővel ezen említett bajokon segíteni s jelesen azon megrovás alá eső viszonyt, mely a fő és segédtanítók közt több helyütt még mindig a tanügy nem csekély hátrányára fen- áll, mint válaszfalakat lerombolni.

Csakis ilyetén körülmények beálltával remélhető, hogy népneve lésünk jobb virágzásnak induland és tanítói osztályunk minden egyes legszerényebb tagja körében is az anyagi jólét és megelégedés sátra teremtetik meg.

Bafhi.

Különfélék.

— Árverezés: Figyelmeztetjük gazdnközönségüu- ket, hogy a tolnamegyei gazdasági egyesület folyó 1878. évi October 20-án d. e. 10 órakor Kölesden 3 két éves mezőhegyesi tenyészbikát, 3 tehenet részlet- fizetés niellett el fog árverezni.

— Báró Augusz Antal, városunk szülöttéről, kit csak nemrég kisértünk általános részvét mellett az örök nyugalom helyére, fájdalmasan emlékezik meg ez idő szerint Rómában időző nagy kitűnőségünk Liszt Ferencz. Az elhunyt vele testi-lelki barátságban élt s mint vendéget nem egy ízben fogadta öt szegzárdi kastélyában. A Rómába vitt gyász- hir mélyen sújtá az agg művészt. Egy, a zeneakademia titkárához intézett levélben, ínelylyel tudatja, hogy körülbelül karácsony táján érkezik vissza a fővárosba, fájdalmasan emse hall: kitár ajtót ablakot, i aztán halk, komoly hangon elkezd szónokolni: „Kincsem! én téged a dohányzásról lefoglak szoktatni!“ — Hallod-e ezt Pista? Ez a 18 éves bábu, engem, karakterbeli férfiút akar valamiről leszoktatni.

— Megállapodott korút! — akarád mondani.

— Ejh ! bánom is én! Legyek hát megállapodott korú!

— Hétfő julius 14

.....................

— Ú

gy látszik kedves Aladár, hogy te nem ismered a „Szent-He ver de 1-Hé tfö“ üdvös intézményét!

— Ne zavarj kérlek. Hadd folytassam. Héttő, julius 14. „A nők akkor legkellemesebbek midőn félnek — igy szól egy hirvneves iró — s tán ép ezért ijednek meg oly gyakran“ — Jól van nem bánom! Én is úgy tartom, hogy egy kis félénkség jól áll a nőknek. Egy amazon természetű asz- szony ép oly kiállhatatlan mint egy nyulszivü férfiú! De hát azért a nőnek sem szabad túlságosan félénknek, gyávának lennie! Az én Ilonám azonban úgy látszik épen nem örökölte Zrinyi Ilona bátorságát. — Ma délután elmentünk sétálni az erdei forrás felé. Szép, gyönyörű, regényes hely. Sokat ábrándoztam itt boldogult vőlegény koromban. Most is mindkettőnket elragadott a táj szépsége s mohón szívtuk a virágillattal telt balzsamos levegőt. Egyszerre csak megrántja karomat Ilona, s megrettenve mutat a tőlünk nem messze legelő birkanyájra; — „Ne menjünk Aladár — úgymond — a birkanyáj felé, mert lásd ott egy óriási juhászkutya van!“ — „Nos édesem? csak nem fogsz félni egy kutyától? — „Nem mindeniktöl — válaszolt remegve — ide ettől igen!“ — „Es miért épen ettől?“ — „Azért mert «z veszettkutya!“ — „Ugyan honnét tudod,hogy veszett?“

Onnét: mert kiöltötte a nyelvét.“ — „Persze hogy kiöl- |

tötte. Melege van.“ — „De nincs annak melegje; hanem meg van veszve !“ — „Ejh Ilonkám! ne képzelődjél! Ugyan ki hallotta valaha, hogy veszettkutyával őriztetnék a juhokat!?“ — Megfogtam Ilona karját, s gyengéd erőszakkal vontam magammal a nyáj közé. No hiszen nem kellett több. Az én szende, félénk Ilonám a bárányok közt

......................

— Sohse fáraszd magad Aladár! Megmondom én helyetted! — Nöcskéd, — farkas lett a bárányok közt. —

— Tegnapelőtt a várostól nem messze fekvő falusi lakunkban voltunk. Ebéd előtt elmentünk sétálni Hát egyszer csak kit látnak szemeim! A szomszédos nyárilak rettenetes tulajdonosnöje: Mártha asszony közelgetett felénk. Már hiszen — minden dicsekvés nélkül legyen mondva — nem vagyok valami félénk, nyulszivü ember, s a magam árnyékától nem szoktam megijedni. Emlékezhetel rá Pistám, hogy diák koromban nem egyszer törtem lándzsát a vasas németekkel, csizmadialegényekkel, vagy a tagbaszakadt czivi- sekkel és soha nem szaladtam meg a csatatérről. Hanem mikor Mártha asszonyt meglátom: akkor oda van minden bátorságom. Rettenetes, egy asszonyi állat! Jaj a szerencsétlennek, ki útjába akad. Megfogja, megcsípi, s nem ereszti el addig, mig halálra nem kínozta. Szónoki ékes szóllással vezeti be áldozatát minden ismerős és ismeretlen család házába ; a ház minden szobájába; a szoba minden egérlyukába, s a legrészletesebb pontossággal mesél el mindent a mi csak ott husz-harmincz év óta történt. Mikor aztán elvégezte: áhitatos arczczal, elforgatott szemekkel jegyzi meg: hogy a legjavát •— értsd a legrosszát — csupa embersze- retetböl kénytelen volt elhallgatni. Egyszóval: Mártha asz- szony valóságos két lábú távírda, mozgó krónika, elevenlékezik meg ezúttal a szomorúan vett hírről. Liszt, tudvalevőleg nehezen volt csak rávehető arra, hogy agg napjait Magyarországon töltse el s ezáltal a hazai zene-' ügyet nevével támogassa. És hogy ez igy történt, annak vezérlő oka báró Auguszszal kötött barátságában keresendő. Az agg művész ezeket irja róla: „Augusz halála a legfájdalmasabban érint. Az esztergomi mise első előadása óta (több mint húsz éve) lélekben egyek voltunk. O volt az, ki leginkább megszilárdított abbeli szándékomban, hogy végleg Budapesten telepedjem le.“

— A szűre . Ez a hat betűből álló szó foglalkoztatja most majdnem kizárólag a székváros közönségét. A szüret minden kellemei és kellemetlenségeivel egyszerre nyakába szakadt boldog, boldogtalannak. A mi a szüret kellemeit illeti, azt iparkodik mindenki kizsákmányolni; egész karavánok vándorolnak ki naponként a szőllöhegyekre, a hol azután járja a calabriás, ének, zene és táncz; szöllösgazdák- nak pedig kijut a kellemetlenségekből. A munkás kéz hi- ányja, melyet a szerencsétlen boszniai expeditio nagyban fokozott, oly arányokat öltött, mely minden képzelmet meghalad ; apró leánykák 60 kr napszámot s teljes ellátási; mernek kérni. A belvárosi rom. kath. templom 12 lépcsőjét nagyszámú vidéki munkás sereg lepi el reggelenként s követeléseit oly alakban terjeszti elő, hogy a munkást kereső szöllösgazda minden haja szála az ég felé kivánkozik. A „steigerolás“ már kezd elragadni a szegzárdi munkásosztályra is: pedig ennek jó lesz meggondolni, hogy az a szegzárdi szöllösgazda télen nem megy Agárdra napszámot keresni, ha olcsóbban kapna is, hanem fizeti a magasabb napszámot helyi hazafiságból; azt a jó indulatot pedig, pár napért kár eljátszani. A mi a termés minőségét illeti, az minden várakozás ellenére jó középnek mutatkozik s kereskedelmi czikket fog képezni; a legutóbbi napos, meleg hét lényegesen javította a kilátásokat. Mennyiségileg a termés a múlt évihez hasonlít, szinte jó középtermés várható.

— Tanítóegyleti könyvtár ügyében vettük a következő értesítést: Van szerencsém a Szegzárd-központifelekezet nélküli tanítóegylet t. tagjait értesíteni arról, hogy egyletünk könyvtára egyes nemesszivü adakozók jóságából folytonos gyarapodásnak örvend s hogy a befolyt müvek a tudomány majd minden ágát érintik, mi által az kellő változatosságot nyervén, most már mindenki részéről haszonnal igénybe vehető. A gyűjtés czéljából megindított mozgalom a legszebb eredménynyel kecsegtet s úgyszólván várakozáson felüli. Nem múlik egy nap is, melyen pár mű ne érkeznék be e czélra és e szép jelenség bizonyára a legjobb jelnek tekinthető; fenhangon hirdeti ez azt, hegy népnevelésünk mindegyre nagyobb tért kezd elhódítani s hogy az ügy, melyért tömörültünk édes mindnyájunk ügye. Áldott legyen a kéz, mely a nemes szív sugallatát követve, a könyvtár megalapításánál közreműködött! Ekként megalapított könyvtárunk fogja bizonyára legméltóbban hirdetni városunk intelligens lakosainak emberszeretö gondolkozását s a közczélok felé irányult áldozatkészségét. Szives adományok ezentúl is készséggel elfogadtatnak s alkalomadtán hirlapilag nyugtattatnak. Ilynemű szives megkeresésekre alol- irott szolgál felvilágosítással. Tisztelettel Számháber János, egyleti pénztárnok.

— A „Baja“ czimü lap szerkesztését Jurkovits Ottmár bajai kir. aljárásbiró vette át. Jurkovits ur nálunk is előnyösen ismeretes s igy csak grátulálhatunk a lapnak, mely előbbi élénkségéből lényegesen vesztett akkor, midőn Erdélyi Gyula ur „Bajai Közlöny“ czime alatt uj lapot lapot alapított s a „Baja“ szerkesztésétől megvált!

— Adakozások. Az egyesült j Szegzárd-tolnamegyei nöegylet alelnökéhez a mozgósítottak nélkülözéssel küzdő családjai s a sebesültek részére küldött adakozások. Radek Antalné 20 kr. Döry-Jalics Irma 5 frt. Föglein Mihályné 2 frt.

hírlap s én nem vagyok képes megérteni, hogy a,z én szellemes, müveit Ilonám miként találhat élvezetet ily szószátyár pletyka nő társaságában.

— No ha nem érted, hát tanuld meg én tőlem, hogjf minden asszonyban, — legyen az müveit, szellemes, vagy, képzetlen, együgyü — egy-egy libácska rejlik; s midőn a gágogás órája üt: meg Stäel asszony is képes komornájá^al rokonszenvezni.

— Egy dombocska választott el bennünket a szemközt jövő Mártha asszonytól. A dombocska körül több gyalog ösvény kanyargott s én ezek közül utunk folytatására azt választottam, melyről hittem, hogy rajta haladva nem találkozunk össze Mártha asszonynyal. Azonban csakhamar észrevettem, hogy a hadászat mesterségében felettébb járatlan vagyok, mert amint a saját magam által választott kissé mélyedéses gyalogösvényböl kiértünk: végetlen ijedelmemre Mártha asszony bukkant elénk, még pedig oly hirtelenséggel, hogy majdnem fejjel ütköztünk egymásba. — Feleségem és Mártha asszony női szokás szerint először is össze- csókolództak; (Ez náluk a testvériség titkos ismertetöjele) aztán megeredt a trics-tracs. — Emlékezem, hogy diákkoromban egyszer egy malomban háltam s egész éjjel nem tudtam aludni a malomzörgés miatt. No de legalább reggel kárpótlást találtam a szép molnárleány kökény szemeiben. Mártha asszony azonban rut, — mint a fergeteges éjszaka.

—* Neked ugyan megesett szegény Aladár! Mert ha Mártha asszony rút: akkor nődnek nincs oka a féltékenységre s a barátnői kötelékek örökre feloldhatatlanokká válnak. (Vége következik.)