Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-24 / 12. szám

ur soraim végéhez tett jegyzetében, csakis a felszólalásomra okot szolgált czikk írójának méltóztatott lapja hasábjait felajánlani, mégis ismert lovagiasságától elvárni remélem, miszerint viszonválaszomtól a felvételt meg nem tagadja.

A sorrend kedvéért először az említett czikk ek elsejére felelek, noha inkább időzném a másodiknál, melynek Írójában még az álarcz alatt is, az értelmes és szellemdús szerzőt felismerhetni, ki mint ilyen, tévedéseinek daczára, tiszteletet érdemel és kivel, ugyhiszem, egyröl-másról tár- gyílágosan beszélni lehet; mi a „társadalmi bajaink“ kutatójával szemben bajos dolog volna!

Csepet sem zavartam öt tanulmányaiban, sőt érintetlenül hagytam elmélkedésének ama legújabb nemzetgaz - dászati felfedezését, miszerint az által, hogy nálunk sok a kereskedő, sőt minden faluban, minden pusztán találhatni, kénytelen a közönség rósz kelméket drága pénzen vásárolni, (ha nagy a kínálat vészit a — vevő!!) és csakis az izr. hitfele kezet mint ilyen ellen történt támadást kívántam visszautasítani. De ez a támadót annyira magán kívül hozta, hogy epébe mártja tollát és ir egy nagyszerű replicát! De mihelyt észre veszi, hogy biz ez batkát sem ér, még szenvedélyesebb lesz és mert saját késével, melyből a penge hiányzik és nyele nincs, sebet nem üthet, segítségért kiabál és egyenesen szegény, ártatlan fejemet akarja felvágatni! Persze ez azután beható argumentatió volna! Még szerencse, hogy a segítségre felkért dr. Kovács Sebestyén sokkal ügyesb orvos, semhogy az én fejemben találná a bajfészkét!

De ez még mind hagyján. Nagyobb baj az, hogy mielőtt a műtét rajtam megtörténnék, még ki is akar „figurázni“ „nevetségessé tenni.“ A nemzetgazdászat terén tett uj felfedezései nyugodni nem engedik, uj babérokat keres a nyelvtan mezején! Újdonsült nyelvtudósunk mintegy röptében felkap pár szót és gazdag élcztára egész készletének igénybe vétele mellett reám olvassa, hogy az „izraelita ma- gyjru kifejezés annyit tesz, mint „előbb izraelita azután ma- | gyár !“ Szerinte tehát „magyar izraelitádnak kellett volna magamat mondanom. Eddig, én legalább, a magyar nyelv szabályait úgy tudtam, hogy két főnévből összetett szónál mindig a második az alapszó, az első pedig a határozó szó, mint például: olaj lámpa — lámpa olaj, nyelvtan — tannyelv stb. sőt nagyon kívánatos volna, ha az országban lakó különféle nemzetisegek is igy cselekednének s például szerb testvéreink ne „magyar szerbek“ hanem „szerb magyarok“ kívánnának lenni. A „magyar szerb“ nem más mint egy Magyarországban lakó tagja és kiegészitő része a szerb nemzetnek, holott a „szerb magyar“ szerb nemzetiségű tagja a magyar nemzetnek. „Magyar izraelita“ tehát annyit tesz, mint Magyarországban lakó tagja és kiegészitő része az egész földkerekén létező izraelita hitfelekezetnek, — ellenben oly izraelita, ki, mint e sorok írója testestől lelkestől magyar és magát a magyar nemzet kiegészítő részének tekinti, az c s a k i s hitfelekezetére nézve izraelita — azaz: „izraelita magyar!“

Egyet azonban be kell ismernem: igaz, nagy erőfeszítéseket tett replicázó ur, de teljesen sikerült is neki betörni egy — nyitott ajtót! Hosszasan igyekszik bebizonyítani, hogy csakugyan irtózatos uzsoráskodások történnek és azután kérdi: a zsidógyülölet állittatja-e vele pelengérre az uzsorásokat? Uram, Isten, mintha én egy árva betűvel is nehezteltem volna az uzsorások pelengérre állítását, én csak az ellen tettem kifogást, hogy nem az j uzsorások ellen á 1- t alá ban, hanem a Mózses vallásu uzsorások ellen kel ki és szószerint hozzátettem: mintha ezen tisztességes mesterség más vallásbeliek által űzve csupa emberbaráti cselekménnyé válnék!“----------Czik

kiró váltig tagadja, hogy zsidógyülölő. Hogy ezt teszi, azt korántsem akarom az én fölszóllalásom hatásának tekinteni, tudom, hogy ez nem egyéb, mint ’a korszellem vívmánya. Mai napság még a legmérgesb zsidófaló is kénytelen ezen tulajdonát, nyilvánosan legalább, eltagadni. De ő még tovább megy, reám fogja, hogy csakis én akarom ötét zsidógyülölőnek bélyegezni, különben kezembe sem vettem volna a tollat.

Hogy nekem, ki egyénileg megtámadva sem lettem, mert életemben sem nem uzsoráskodtam, sem a röfot nem forgattam stb. eszembe juthatna egy előttem teljesen ismeretlen egyént, kinek sem nevét, sem polgári állását, sem lakhelyét nem tudom, minden alap nélkül zsidógyülölőnek bemutatni, azt senki rólam fel nem teheti!

Azonban czikkiró még a hadászatban is túltesz akár egy Moltkén ! Elsüti minden puskaporát, látszólag mindig támad, valahogy észre ne vegyék, mily sebesen hátrál, azután egyetlen ugrással elhagyja saját positióját és elfoglalja — az én álláspontomat!

Egyik ízben azt állítani: a zsidó hitfelekezet legnagyobb része született kereskedő, ezek pedig nem látogatják a kereskedelmi iskolákat, különben megtanulnák, hogy kereskedőnek lenni nem annyi, mint „csalni“ stb. a mi más szavakkal annyit tesz, hogy a zsidó hitfelekezet legnagyobb része már születésénél fogva csaló, — most pedig egyszerre azt mondani: „ujjólag is állítom, hogy azon kereskedőknek, kiknek jelszava ,„,a meggazdagodás minden áron“-“ igen nagyrésze megcsalja, rászedi a közönséget: de abban a nagy részben nemcsak a mézes vallásu, hanem más vallásu kereskedők is benfoglaltat- nak“ ez valóságos ugrás, mi által oly térre lépett, melynek jogosultsága ellen mi kifogásom sem lehet és bizonyára helyesben cselekszik vala, ha a helyett, hogy hat és fél hasábot tele irkái, csupán csak ezen két sorból álló beismerését nyilvánítja, mely bevallással szemben részemről minden további bizonyítás szükségessége magától megszűnik és — szent a békesség!

Es most annál inkább búcsút vehetek czikkirótól, mert a mit még egyetmást vele szemben megjegyezni kívánnék, azt úgy is elmondom e lapok utolsó számában egyenesen hozzám czimzett czikkre adandó válaszomban, miből azután ö is érthet. Egyelőre tehát nem marad egyéb hátra, mint

hogy t. szerkesztő ur szívességét egy szerény kis térnek a jövő számban leendő átengedése végett igénybe vegyem. Addig is hazafiui üdvözlettel maradok, ki voltam

Egy izraelita magyar.

Különfélék.

1 — Részvétfelirat. Tolnamegyének'f. é. márczius 20-án megtartott rendes közgyűlésén Perczel István főispán ur azon indítványt tévé, hogy 0 Felsége a királyhoz Ferencz Károly főherczeg elhunyta alkalmából részvétfelirat intéztes- sék. A közgyűlés állva hallgató végig az indítványt s egyhangúlag határozattá emelé.

— Tisztelt előfizetőinkhez! A „Tolnamegyei Közlöny“ megjelenési napját, vasárnapot megelőző szombaton este hat órakor valamint Szegzárdon kihordva lesz, úgy a vidékre szóló példányok postára feladatnak s igy a létező postai összeköttetésnél fogva a közelebb eső helyekre már vasárnap, a távolabb esőkre pedig hétfőn reggel meg kell érkeznie. Minthogy értésünkre esett, hogy a legközelebb eső helyekre is a lap kedden, sőt szerdán érkezik, valamelyik postahivatal menthetlen hanyagságot követ el. Érdekünkben lévén kideríteni, hogy ezen csak nálunk előfordulható minden kriticán aluli póstai állapotnak ki az oka, felkérjük t. előfizetőinket, hogy minden egyes esetben a czímszalag beküldésével bennünket az elmaradásról értesíteni szíveskedjenek, mert mi részünkről el vagyunk határozva megtudni azt, hogy létezik-e még felsőbb hatóság, mely ezen ázsiai állapot megszüntetésére akarattal és tehetséggel bir. A szerk.

— Köszönet-nyilvánítás. Bár jól tudom, hogy a valódi jótett önmagában hordja legszebb, legédesebb jutalmát s az emberbaráti szív érzelmeinek nemes nyilvánulása hangzatos szók, külsöleges hálanyilatkozatok általi jutalmazásra soha nem szorul, — mégis, miként forrón szeretett férjem emléke őszinte kegyelet által megszenteltetve, szivemben sírig élni fog: ép úgy örökre feledhetlen emléket hagyóct bánatos lelkemben azon minden részről nyilvánult őszinte kegyelet, melylyel b. e. férjem hamvait Szegzárd városának egész közönsége, legkivált a megyei, orvosi és gyógyszerészi kar s a helybeli tűzoltó-egylet megtisztelni sziveskedett. Fogadják a most említettek összesen és egyenként hálás kö- szönetemet a szív kegyeletes érzelmeinek rám nézve oly megható nyilvánításáért, mely engem, a mély bánattól le- vertet némileg felemelt — s melynek szivemben élő, keserű-édes emléke könnyebben olhordozhatóvá teszi a különben lesújtó csapást! Óvja a jó ég városunk minden lakóját keserű gyászomtól! Még egyszer fogadják szive3 és őszinte köszönetemet leverő bánatomban tanúsított őszinte részvétükért! — Szegzárd, 1878. márczius 15-én. Ozv. Thodpro- , vies Lajosné.

— Válasz „egy ref. egyháztag“-nak főt. és nagyságos Bocsor Antal prépost-plébános úrhoz intézett „nyílt leveledre. A „Tolnamegyei Közlöny“ 11-ik számában „egy ref.

Zárdy és János atya már várták őket, hogy a legtisztább áldozatot az Urnák bemutathassák.

Zsigmond hévvel csüngött nején s nem nélkülözhető. Innét van az, hogy még táborozásaikor is elvivé magával, sőt még Constanzba is, honnét Borbálát saját kivánatára hazaküldé és az ország kormányát rábizta.

Vájjon mi vonzhatta Borbálát honába ? Komornája csak annyit tudott, hogy egy csatlós érkezett, ki levelet adott át személyesen a királynőnek. Ö noha fürkészte, hogy ki küldhette és mi a levél tartalma, de minden fáradozása sikertelen maradt. Most tehát, hogy hazajöttek, minden ügyességét, kandiságát felhasználta, hogy a titoknak nyomába jöhessen és a hazajövetelnek valódi okát megtudja.

Kutatása Borbála minden óvatossága daczára nem maradt gyümölcstelen.

Zsigmond egyszer csak levelet kap, melyben tudatják vele, hogy az ország teljes rendetlenségben áll; Borbála a helyett, hogy a kormányügyekkel foglalkoznék, buja szerelmet üz anya létére. Az országban elégületlenség uralg; azért ha kedves előtte koronája és neje becsülete, siessen minél előbb haza.

Zsigmond szerfelett meg volt lepetve, szerette volna tudni, ki a levél Írója; de a levelethozó futár nem volt sehol található. Nem akart hitelt adni a híreknek, mindazál- tal kiadta a rendeletet a hazautazásra. Budától néhány mért- földnyire ismét egy levelet kapott, melyben újra sürgetik, hogy ha nejét hűtlenségen akaija érni, másnap lehető leggyorsabbanjöjjön titokban haza és látni fogja Borbálát másnak karjai közt. Zsigmond nem akart, nem mert e vádnak hitelt adni. Oh nehéz hinni azt, mit hinni nem szeretünk; de szivén már a féltékenység férge rágódott, melyet misem távo- lithatott el. Sokszor elakarta magával hitetni, hogy örült lenne, ha ilyesminek hitelt adna; nem, az nem lehet, hogy kit annyira szeret, hozzá hütelen lehessen.

Zsigmondnak nem jutottak eszébe saját tettei, nem számtalan áldozata, kiknek szive megrepedt, vagy vérzett érte és kik iránt hűtlen leve. Nem jntott eszébe, „amilyen mértékkel másnak mérsz, olyannal mérnek neked is!“ Féltékenysége győzött. Azonnal nyergelni parancsolt és lúi Gáspárja kíséretében Buda! felé vette útját nekieresztett kantárral.

A kijelölt helyen ismeretlen álezázott férfiú fogadta, ki j

lovaikat átvevőn, egy titkos ajtóhoz vezette őket. Ott női arczu apród várta őket, ki fáklyával világítva csigalépcsőkön a királyné komornájának szobájába vezette. Zsigmond, mintha kábult lett volna, egy szóval sem kérdezte, az apró- dot, hogy hol vannak. Gáspár, ki a levélről mitsem tudott, csak várta, hogy mi történik; de királya baljóslatú arczát látván, nem jót sejtett. Az apród üdítőt tett a király elé és kis türelemre kérte, mert még nem érkezett el a „légyott“ ideje. Beszélt még arról, hogy ö volt, ki a királyt értesité, miféle szándokból tette; de Zsigmond nem igen látszott rá .figyelni: ö nejét hűtlenségen akarja fogni és iszonyúan megbüntetni.

E közben eljött az éj. Az éjféli hold ezüst leplet vont . az égre, a csillagok milliárdjai mint égő mécsek tündököltek közös anyjok a hold körül. A királyi kertben óvatosan lépeget egy alak, mig egyik ablak alatt megállva, lágy epedő hangon énekel valamit. Alig, hogy az utolsó szavak elhangzottak, halkan nyillott ki egyik ablak és azon hólehér kezecske selyemhágcsót bocsátott le. Az éji dalnok gyorsan, mint az evet kúszott fel és lépett be az ablakon. A mint belépett, gömbölyű karok ölelék.

A nőre hamar ráismerhetünk, mert senki más, mint Cilley Borbála, Zsigmond neje és Magyarország királynéja. Ha talán már nem is oly elragadólag szép, mint volt egykor, de most még csábítóbb.

A lovaggal már régen nem találkoztunk, a kin már jobban meglátszott az idő mostoha keze, de hangjáról, epe- dö szaváról, kék szeméről azonnal ráismerünk Borbála első szerelmesére — Valerodo lovagra.

— Kedves Valerodo, ma kissé korán jöttél, féltem, hogy még ébren lesznek udvarhölgyeim!

Ili Korán — sóhaj tá Valerodo :— hisz úgyis villámsebességgel halad az idő körödben és főleg ma, midőn ez utolsó látogatásom. Isten tudja, mikor jöhetek ismét hozzád. Hisz Zsigmond gyűlöl és rendesen távol tart az udvartól.

A királyné kissé összerázkódott, mert mintha neszt hallott volna a szomszéd szobában; de miután ismét minden csendes lett, megnyugodott és forró csókkal felelt Valerodo panaszaira.

Hirtelen feltárult az ajtó és azon vérben forgó szemekkel, kivont karddal rohant be boszuló cherubként, vagy inkább Ilii szomjuhozó tigrisként a megcsalatott férj.

Ot követte Emma — mert ő volt az apród — és Gáspár.

— Hah istentelen . . . . ! — kiáltá Zsigmond — más karjai közt, te átkozott Delila! Halál reád és undok kedvesedre !

Mint midőn az ölyv csap le áldozatára, rohant Zsigmond a merev szoborként álló párra. A kard sivitva hasítá a levegőt, de épen, midőn a kitűzött tárgyra akart suhogni, félre siklott és csak gyengén sebezte meg a királyné karját. A hű Gáspár volt az, ki megrettenve királya szándokától, karját félrelökte. A királyt annyira kimerité haragja, hogy I aléltan hanyatlott a kerevetre. Emma gyönyörködve szemlélte Borbála rémült vonásait, ki a kardcsapásra ájultan rogyott össze. Mig Gáspár az ájultak körül forgolódott, Valerodo felhasználva az alkalmat, azon utón, melyen jött, eltűnt.

íme Zsigmondot elérte Ilka átka, az csalta meg, kit legjobban szeretett.

Zsigmond nejét, a történelem tanúsága szerint, iszonyúan megbüntette: fogságra vettette, böjttel sanyargatta és pedig először Nagyváradra, utóbb pedig Holicsban záratáels háromnegyedévig mindenféle nélkülözésekkel lakoltatta. Később uralkodása végén Borbála az ifjú, 14 éves Ulászló lengyel királylyal egyezkedett, hogy nejévé lesz Zsigmond halála után, mit megtudván Zsigmond, Csehországból azonnal hazafelé indult. Nejének e másodszori hűtlensége mély fájdalmat okozott, de eszébe juttatta egyszersmind számtalan áldozatait és előbbi ledér kicsapongásait, látta, hogy Isten ujja működik itt. A bánat annyira erőt vett rajta, hogy súlyos betegségbe esett és igen rövid idő alatt 1437. deczem- ber 8-án Znaimban, miután az elfogatási parancsot kiadta, utolérte a halál.

Még néhány szónk van csak.

Valaki kérdezhetné, mi volt oka Emma gyűlöletének?

Rövid, de női életben végzetes: mindketten szerették . Valerodot.

Zsigmond bűnhődött kétszeresen szive által; rajta Ilka átka teljesült; mert az csalta meg, kit legjobban szeretett.

Szivet szívért — mondja a méltányosság — és Zsig- raondon teljesült.

Szivet sértett, szivén vérzett.