Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-03-10 / 10. szám

10. szám.

Szegzárd, vasárnap 1878. márczius 10-én.

Hatodik évfolyam.

.tSegjrlrn:

hetenként egyszer, vasárnap.

Kiadóhivatal:

Széchényi-ulcza I 72. szám, liova az előfizetések, hirdetmények és felszólamlások küldendők.

Egyes példányok ugyanitt kaphatók.

Társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap.

Tolnamegye törvényhatóságának, aj tolnamegyei gazdasági egyesületnek s a Szegzárd központi felekezet nélküli tanító-egyletnek hivatalos

közlönye.

Előfizetési árak:

Egészévre ... 5 írt — br. Félévre . ■. . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára .-------10 „

Sz

erkesztő lakása: Szegzárdon Fejös-ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendök.

Hirdetési díjak jutányosán számíttatnak.

15- Tolnavármegye főispánjától,

f. i.

Van szerencsém a megyei bizottság t. ez. tagjait a f. hó 20-ára egybehívott rendes közgyűlésnek már szétküldött tárgysorozata kapcsán tisztelettel értesíteni, hogy a közigazgatási bizottság kebeléből kilépett Szeniczey Ferencz nr helye is a fent kitett napon tartandó rendes közgyűlésén fog . törvényszabta módon betöltetni.

Kelt Szegzárdon, 1878. évi márczius 7-én.

Perrzel István, főispán.

Tisztázzuk az eszméket.

Válaszul ama bizonyos- izraelita magyarnak.

E lap 8-ik számában egy nagy képpel kezdett támadás jelent meg a*„társadalmi bajaink“ ez. czikk- sorózat írója ellen, ki azzal vádoltatik, hogy obsku- ráns dühében egy felekezetnek pelengérre állitása által kedvteléssel ka varga tja á zsid^gyülölet árjainak iszapját.

Ha e támadás neme lapban jelenik meg, hanem másutt, elégnek tartanám egyszerű kifigurázás által tenni nevetségessé ama bizonyos izraelita magyarnak (ki először izraelita és csakis azután magyar) alapnélküli állításait; de miután e lapnak rendes munkatársa vagyok, szükségesnek látom (nem azért mintha a szerkesztő ur az én védelmemre szorulna ; hanem csupán azért, mivel a capitoliumi lárma én miattam keletkezett) elmondani egyetmást komolyan e lap eddigi irányát illetőleg, kimutatván az olvasó közönség előtt azt, hogy az a bizonyos

f

ur olyan formát állitlmit nemcsak hogy bebizonyítani nem tu<s, de komolyan maga sem hisz.

Felelek tehát a tiszteli urnák először általánosságban, azután a gyengébbek kedvéért az elősorolt állításokra is kiterjeszkedeai.

Az általános vád aj k, melyeket jónak lát a t. ur, ama megrovottj czikkben találni: zsidógyü- lölet, elfogultság, egy hitföfekezet becstelenitése, Obskurantismus. Mindegyik vád, magában véve is elég egyes embernek is, hát még egy lapnak ? Nézzük azonban, mennyire van igazsága, mind egyiket, mind másikat illetőleg.

A lapot tudtomra, czikkirón kívül, hatodik éves pályafutása alatt, úgy még senki meg nem tisztelte, hogy obskurans emberek dolgozatára volna kénytelen szorulni, — sem pedig azzal senki nem vádolhatta, hogy bármelyik felekezet irányában sértő eljárást követett volna f sőt óén úgy tudom, hogy a szerkesztő ur olyan közleményt, melyről azt csak képzelte, is, hogy bárkinek vallásos érzületére bot- ránkoztatólag hathat, e lapba senkitől föl nem vett, még ha csak egy kis újdonság lett volna is az. Ez eljárás is mutatja tellát azt, hogy amaz inkriminált czikk egyátalában nem czélozta ama bizonyos hitfe- lekezetnek megsértését, a minthogy szavamra merem állitani, nem is czélozta.

Nálunk Magyarországban azonban másként gondolkoznak némely urak a sajtóra nézve is mint más országokban. Más országokban a sajtó — a hol t.

i. szabad sajtó van — minden visszaélést, ferdesé- get bármely állású egyén, vagy osztály részéről köA^ettessék is el, kíméletlenül megró, — példa rá magának a hatalmas britt birodalom koronaörökösének több angol lapban (néhány év előtt) megjelent s a magyar lapok által is közlött pikáns magándolgai. Nálunk, ha valaki az életből vett tapasztalataiból, egyes visszaéléseket megró, a nyilvánosság fóruma elé állít: azt a találva érzettek, mindjárt vak gyűlölettel vádolják s az eljárást elfogultságnak, obsku- rantismusnak keresztelik el. Nálunk úgy látszik csak a kormányférfiaknak Aran ez a privilégiuma, hogy őket minden bús és nem bús hazafi becsteleneknek, ön haszonlesőknek, haza árulóknak kiálthassa a lapokban és országgyűlésen egyaránt, — a visszaéléseket, alávalóságokat égbekiáltó zsarolásokat nyihránosságra hozni még általánosságban sem szabad, Ég csak ki nem akarja magát tenni a tapasztalt megbélyegzésnek: ime! ebben a szabadelvű országban, itt van ez az obskúrus, fanatikus, a bitfelekezetek békességét felforgató izgága ember! Hogy az igy van, mutatja az engem megtámadó czikk. En a magam czikkét, higgadtan újra és újra elolvastam és megvallom, hogy valamint írásakor, a hitfelekezeti gyűlöletnek árnyéka sem volt szivemben: úgy most sem tudok abból bizonyos visz- szaélések feltüntetésénél egyebet kiolvasni. Hogy pedig az inkriminált czikkben említett visszaélések mind megvannak: azt bizonyítani nem is szükséges, hiszen mindenki látja azokat, izraelita magyar sem tagadja és még is azt állítja, hogy én gyűlöletből, ob- skurantismusból Írtam vádjaimat.

Ez az állítás légből kapottsága mellett még n e- \retséges is. Hiszen ezen az alapon nekem jöhet

TÁRCZA.

Egy láncz-dal-zencestély.

Bonybádon, 1878. márczius hó 2-án.

Mint ha csak hallanám, mint ha csak látnám, hogy szerkesztő ur levelemet feltörve, ijedten löki félre a hűséges Jeant és méltó felindulással fut a nagyvendéglö ékes hölgygyei díszített kávéházába kétségbeesetten kiáltva: „pin- ezér! egy pohár vizet. “

Bizonyosan azt hivé, hogy holmi hazájában még nem ismei’t próféta első fellépteül, a nem méltatott genie első bűne: egy bálreferáda az, miért a postaküldöncznek, vastag levelem láttára egy susztertallérnyi trinkgeldet adott.

Hej pedig, dehogy első bűnöm, megfizettem már az örömet nyomtatásban látni klapsz toliamból papírra cseppent gondolataimat. Meg azután nem is pusztán olyan bálreferada ez mit a „mode-journál“, „journál dés dames“ „bázár“ „hölgydivat“ stb. stb. ruhaszabászati mükarczolataik — és heiráthsantragjaikért kedves más e fajta lapokból akkép szokott az afféle Gábor diák kiollózni, hogy látatlanul is és már a bál előtti héten bálkirálynové és legszebbnek újságolja szive édes bájos imádottját.

Titán Laczias lelkemre és az Acherontokra mondom: nem, oh nem!

Es pedig azért is nem, mert bálreferadám már nagyböjtben látna napvilágot. Pedig a nagyböjt a farsang után, épen az, mi a katzenjammer a tivornya után : vagyis a megbánás azon ideje, midőn a „jobb firmák“ a kontó láttára Isten és ember előtt megesküsznek, hogy : „úgyis utoljára volt minden, de minden !‘;

Inkább illő tehát egy kis prédikatzió alakjában adni „fasten devise‘!-t e tánczvigalommal egybekötött hangverseny vagy helyesebben e bangvésenynyel egybekötött táncz- vigalomról.Persze, hogy úgy járhatnék mint a sokszor érdekes Kukliné, ki rendesen addig prédikált férjének, mig, mint közönségesen a predikatzíók hatása szokott lenni, vagy a hallgató, vagy a hires ékesszóló, vagy mindkettő elaludt.

Jöjjünk hát először a fogalmakkal tisztába, demokri- tikoschoíastikophilosophico komolysággal elegyesen tréfás tudálékossággal kérdezvén :

mi a táncz ?

Hm!

Némelyek szerint örömünk nyilvánítása' szabályos taglejtéssel. Nix nuez, mert: van táncz, melyet nem örömmel -járunk el, például ha valamely éjeli kaland alkalmával hátunkon oly keservesen hegedülnek, hogy mint Petőfi mondja: a fájdalmában sápadt hold is fellegekböl vesz magára gyászmezet és könyezik belé.

Mások szerint az testmozgás zenetaktusra. Sedeas, asi- nus. Hisz ilyenformán a férfi férfival, a nö növel szintoly jóizün (?) tánczolhatna, mint megfordítva, pedig már a gyermeknél s méginkább a felnőtteknél a fiú a leánynak int s a leány 1 fiúval szivesen megy; aztán meg sok táncz van zene nélkül is, például ha a gyermek mérgében tánczol, ha a korán hazajött félj ugrat valakit, ha a kedves rokon végrendelettel zsebében tombol.

A mint látom hát, természetes logikával nem bírván dűlőre jönni, kénytelen vagyok legutolsó szarvasbogarászati divat szerint, a természet négy országa, történelem, népeha- racter, emberi hajlamok és egyéb nagy szavak kotyvasztó- kából, mint valami szappanléböl fúni fel színes légbalonokat.

Annyi bizonyos, hogy a Fogt-Darwin theoria abban is találja némi igazolását, hogy úgy a szárnyas-állatok például a galamb en pas desdeux, mint a négylábúak is tánczol- nak, például a szamár a jégen, a róka, a medve, az elephant, az ebecske s különösen a majom. Utóbbiról, talán épen az ember ös korára való utalással, a hagyomány azt mondja, hogy Egyptomban álarezos majmok hozattak ünnepélyekre s azon mulatta magát ur és szegény. jLám, talán múmiává aszalt ősapáink lelke és manierjai hajtanak bennünket is mintegy instinctive a tánezra.

Annyi is bizonyos, bogy a táncznak történelme is van. Mert Herodes lányja tánczát már a biblia is feljegyzé; Thoi- net Arbeau párisi kananok pedig 1568-ban könyvet irt a „tisztességes tánczról,“ mit már mi, persze hogy nem ismerünk. Sőt a párisi 1665-ben alapított tánczakademián kötelezett tantárgy volt a táncztörténelem.

Az is bizonyos, hogy a táncz az éghajlat és a nemzet miveltségének foka szerinti nemzeti cbaractert ölt. így a spanyol nem meri, mert heves véralkata tiltja, megérinteni tánczosnöjét. A német szívélyes, az angol kereskedöiesen aristokratikus, a hollandi békatermészetü phlegmával átöleli azt. A magyar sityó meg csak akkor tánczol igazán, ha ngy tombol, hogy a föld is reng belé és mátkáját magasra eme- linti’; oh ilyenkor az ifjú arcz kigyul 1 vágytól s a tánezos majd sziláján forgó szélként nyargal, majd egy csendes „lassú“-ban kéjeleg.

Végre az is bizonyos, hogy az ember természetében fekszik a táncz s annak ingere. A csecsemő alig siratta meg világra jöttét, midőn emberibb alakot nyervén a dada láttára vagy a csörgő hallatára ugrándozni kezd. A természet gyermeke jól érzi magák, midőn a kedves tavaszi nap által uj életre hívott zöld réten szökdécselhet. A jól nevelt legényke kedélyes vigalmakban tánczolgat. A kit meg | maga-